Pécsi Országos Színházi Találkozó

From Wikipedia, the free encyclopedia

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Remove ads

A Pécsi Országos Színházi Találkozót (közismert rövidített nevén: POSZT) a „Magyar Színházi Társaság” Pécs városában szervezte 2001 és 2019 között.[1] 2012 februárjában a rendezvény tulajdonosi szerkezete megváltozott, innentől a kétharmados többségű Pécs városa melletti egyharmad részen egyenlő arányban osztozott a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.[2][3] 2019 júniusában a Magyar Színházi Társaság kilépett a tulajdonosi körből, mert felügyeleti jogát kisebbségben nem tudta érvényesíteni.[4]

Gyors adatok
Remove ads

2001-et megelőzően az Országos Színházi Találkozó helyszínét folyamatosan váltogatták, ekkor azonban a helyszínt szakmai és politikai okokból rögzítették. A magyar színházi szakma legfontosabb eseménye volt, valódi fesztiváli hangulattal. A rendezvénysorozat 2020-ban elmaradt a pandémia miatt, 2021-ben pedig megszűnt.[5][6][7]

Remove ads

A fesztiválról

A fesztivál igazgatója 2001–2010 között Jordán Tamás és Simon István,[1] 2011–2012-ben Márta István, 2013-tól pedig Kőhalmi Andrea[8] és Stenczer Béla.[9]

Három csoportba sorolták a programokat: versenyprogramok, off-programok és folyamatos rendezvények.[1] Külön díjat adott át a legjobb női és férfi alakításért a MASZK Országos Színészegyesület színészzsűri. Díjat adott át ezen kívül a közönségzsűri és a Baranya megyei önkormányzat is.

A 2012-es fesztivál zsűritagjai Takács Katalin színművész, Kerényi Imre rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Szlávik István díszlettervező, Koltai Tamás kritikus, Szakonyi Károly drámaíró és Rimas Tuminas rendező (a moszkvai Vahtangov Színház művészeti igazgatója) voltak, míg a színész zsűriben Margitai Ági, Pásztor Erzsi és Gáspár Sándor vettek részt. A közönségzsűribe (sorsolás útján) Bruder Erzsébet dokumentum-digitalizáló, dr. Szolcsányi Jánosné pedagógus, nyugdíjas igazgató és Nyíriné Kőhalmi Klára ügykezelő került. A fesztivál díszvendége Cserhalmi György volt.

Thumb
Bodrogi Gyula megnyitó beszéde 2013-ban.

A 2013-as fesztivál zsűritagjai Gyöngyössy Katalin színésznő, Nagy Viktor rendező, Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Jászay Tamás kritikus, Zalán Tibor drámaíró, valamint Pawel Szkotak színész-rendező (a Poznańi Polski Teatr igazgatója) voltak; a színész zsűri tagjai Egri Márta, Haumann Péter és Tóth Auguszta lettek. A szakmai zsűri mellett ez évben is kisorsoltak egy háromtagú közönségzsűrit is. A fesztivál díszvendége Bodrogi Gyula volt.

A 2014-es fesztivál zsűritagjai Ráckevei Anna színművész, Szűcs Gábor rendező, Perczel Enikő dramaturg, Rátkai Erzsébet tervező, Karsai György kritikus, Németh Ákos drámaíró és Jean-Pierre Thibaudat, a Libération volt kritikusa, a kelet-európai színházak Passages Fesztiváljának művészeti igazgatója lettek. A színész zsűri tagjai ezúttal Barnák László, Benedek Miklós és Vasvári Csaba voltak, és ez évben is részt vett az értékelésben egy háromtagú közönségzsűri is. A fesztivál díszvendége Huszti Péter volt.

Remove ads

Jelölés menete

Thumb
A 2013-as POSZT hivatalos megnyitója
  • A „profi”, tehát költségvetési intézmények 1–1 előadást jelöltek (1 nagyszínházi, 1 stúdió).
  • Az „alternatív” – vagyis költségvetésen kívüli, de állandó játszóhellyel rendelkező színházak (Szkéné, RS9. stb.) 1–1 előadást javasolhattak.
  • Az „egyéb”, vagyis alkalmi társulások által létrehozott produkciók is jelölhettek egy előadást, de ehhez legalább két, szakmailag elismert művész ajánlását kellett írásban mellékelni.[10]

2011-ben – a módosult Előadó-művészeti törvény miatt – megváltoztak a kategóriák:

  • A nemzeti és kiemelt intézmények – vagyis a törvény szerinti I., II. IV. kategóriába tartozó színházak – két előadást jelölhettek (az adottságtól függően 1 vagy 2 nagyszínházi, és 1 vagy 2 stúdió vagy kamara előadást).
  • A regisztrált színházak – azaz az V. és VI. kategóriába tartozó színházak – 1 előadást javasolhattak.
  • A független, de nem regisztrált társulások által létrehozott produkciók is jelentkezhettek, de ehhez két elismert színházi szakember ajánlása volt szükséges.
  • A Magyar Színházi Társaság nem színházi szervezetei (dramaturgok, rendezők, tervezők stb.) is jelölhettek előadást.[11][12]

A válogatók csak az ajánlott produkciókat voltak kötelesek megnézni – de emellett tetszésük szerint bármilyen előadást megtekinthettek és meghívhattak – illetve elvárás volt, hogy csak olyan bemutatókat javasoljanak, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház valamelyik játszó-helyén elférnek.

Remove ads

Versenyprogram

További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
További információk Színház, Előadás ...
Remove ads

Díjazottak

A fesztivál első 13 éve alatt 22-en kaptak egynél több díjat. A legtöbb díjat – összesen ötöt – Mohácsi János (2001, 2006, 2011, 2012, 2014) vehette át, amelyből hármat a legjobb rendezésért kapott. Ketten kaptak három díjat: Zsótér Sándor (2003, 2004, 2008), Ascher Tamás pedig kétszer (2009, 2014) a legjobb rendezésért, valamint Helmut Stürmer (2006-ban kétszer, 2012) a legjobb jelmezért és díszletért. Legjobb díszletért ezen felül még Khell Csörsz (2002, 2007), Khell Zsolt (2004, 2009), Ambrus Mária (2003, 2010) és Bagossy Levente (2005, 2008) érdemelt két különböző évben is első helyezést. Legjobb jelmezért Nagy Fruzsina (2009, 2013) és Remete Kriszta (2011, 2012) kapott kétszer is elismerést. A legjobb női főszereplő díját egyedül Eszenyi Enikőnek sikerült elhódítania kétszer (2001, 2013). A legjobb férfi főszereplésért egyedül Kovács Zsolt kapott kétszer is díjat. Öten kaptak díjat különböző években a legjobb női főszerepért és legjobb női mellékszerepért: Kováts Adél, Schell Judit, Csomós Mari, Börcsök Enikő és Für Anikó. Ezen felül még négy művész szerzett több mint egy évben díjat: Bagossy László (legjobb előadás – 2003, legjobb rendező – 2010), Hámori Gabriella (legjobb 30 év alatti női – 2005, legjobb női mellékszereplő – 2010), Bodó Viktor (legjobb előadás és legjobb rendező – 2005), Ötvös András (legjobb férfi mellékszereplő – 2008 (megosztva Juskó Bálinttal és Zrínyi Gál Vincével), 2010), Tenki Réka (Legjobb 30 év alatti női – 2009, 2013 (megosztva)), Pál András (legjobb férfi mellékszereplő – 2009, legjobb 30 év alatti férfi – 2012), valamint Lovas Rozi (Legjobb 30 év alatti női – 2013 (megosztva), 2014).

A díjazottak emléktárgyai Fürtös György Munkácsy-díjas keramikus alkotásai, 2004 óta[13][14] a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. felajánlásában.[15]

A legtöbbször díjazott színház a Katona József Színház, amely eddig (2019) összesen 38 díjat tudhat a magáénak, a második helyen az Örkény István Színház áll 29 díjjal, a harmadik a Radnóti Színház 17 díjjal,ezt követi fej-fej mellett a Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház 15 díjjal.

További információk A szakmai zsűri díjai, Díj ...
További információk A szakmai zsűri díjai, Díj ...
További információk Díj, A színész zsűri díjai ...
További információk Díj ...
További információk Díj ...
További információk Díj ...
További információk Díj ...
További információk Díj ...
Remove ads

Helyszínek

Remove ads

Megjegyzések

      1. A fesztivál időtartama: 2014. június 5-14.. A válogatásba a 2013. március 12014. február 28. közti bemutatók kerülhettek be.

        Jegyzetek

        Loading content...

        Források

        Loading content...

        További információk

        Loading related searches...

        Wikiwand - on

        Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

        Remove ads