Automobiles Gonfaronnaises Sportives

Az Automobiles Gonfaronnaises Sportives (közismert rövidítéssel AGS, más néven Gonfaron Sports Cars) egy francia versenyautótervező csapat, amely számos versenykategóriában megmérette magát fennállása harminc éve alatt, köztük 1986 és 1991 között a Formula–1-ben.

AGS
Teljes név	Automobiles Gonfaronnaises Sportives
Székhely	Gonfaron, Franciaország
Alapító(k)	Henri Julien
Jelentős versenyzők	Ivan Capelli Pascal Fabre Roberto Moreno Philippe Streiff Joachim Winkelhock Fabrizio Barbazza
Motorok	Ford, Motori Moderni
Formula–1-es szereplése
Első verseny	1986-os olasz nagydíj
Utolsó verseny	1991-es spanyol nagydíj
Versenyek száma	80
Konstruktőri világbajnoki címek	0
Versenyzői világbajnoki címek	0
Győzelmek	0
Első rajtkockák	0
Leggyorsabb körök	0

A csapat megszűnését követően is megmaradt Le Luc-ben egy Formula–1-es pilótaiskola^[1].

Története

A csapatot egy francia mérnök, Henri Julien alapította, aki egy benzinkutat üzemeltetett Gonfaronban, egy francia vidéki településen. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején Julien maga is indult különféle autóversenyeken. Habár pilótaként nem ért el jó eredményeket, szaktudása révén hamar rájött, hogy versenyautókat kell építenie.

Első autója az AGS JH1 nevet kapta, amely 1969-ben készült el. Ez egy apró együléses autó volt, amit a Formula France kategóriába kívánt nevezni. A kasztnit Julien régi tanítványa, a belga Christian Vanderpleyn tervezte, aki egészen 1988-ig a csapat mellett maradt. Az idő múlásával hamarosan elkészítették saját Formula–3-as autóikat, amelyek a hetvenes évek végén jók voltak ugyan, de nem versenyezhettek az akkor éppen domináns Automobiles Martini autóival.

1978-ban az AGS benevezett az európai Formula–2 bajnokságba, ahol autójukat, az AGS JH15-öst önmaguk tervezték, maguk építették és maguk versenyeztették. A Formula–2 azonban túl nagy falat volt számukra és se ebben az évben, se 1979-ben nem szereztek egyetlen pontot sem. Az 1980-as évek elején megfordult a szerencséjük és rendszeres pontszerzők voltak. A csapat történelmet írt, amikor saját pilótája, Philippe Streiff megnyerte a szezonzáró 1984-es nagydíjat.

1985-ben beneveztek a Formula–3000-be a JH20-assal, amely egy Duqueine VG4 Formula–3-as kasztnin alapult. Az autókban a Ford DFV motorjai kaptak helyet, melyek tuningjáért Heini Mader svájci cége volt felelős.

1986 nyarán az AGS benevezett a Formula–1-be is, ekkor még csak egyetlen autóval, és csak a szezon végén, az olasz nagydíjra. A csapatnak egész hihettelen módon csak hét alkalmazottja volt és ugyanabban a vidéki garázsban volt a főhadiszállása, mint a kezdetektől. A JH21C nevet kapó autó egy átalakított Formula–3000-es kasztni volt, a nemrég a sportágból kivonult Renault alkatrészeit is felhasználva. A hajtásért a Motori Moderni turbómotorja felelt, az egyetlen versenyző pedig Ivan Capelli volt. Azon a két versenyen, amin indult, egyiken se tudta befejezni a futamot.

1987-ben már a teljes szezonban részt vettek - a JH22-es gyakorlatilag megegyezett az elődjével, azonban a motort a Ford DFZ szívómotorjára cserélték. Egyik pilótájuk a csapat régi Formula–2-es versenyzője, Pascal Fabre volt, aki stabilan, szinte hiba nélkül versenyzett, de a pontszerzésre nem volt esélye. Az utolsó két versenyre a helyére Roberto Moreno ült be, aki Ausztráliában szerzett egy pontot a csapattal, ezzel pontegyenlőséggel végeztek a nagy múltú Ligier és March csapatokkal.

1988-ban Philippe Streiff volt az egyetlen pilótájuk, aki azonban a versenyek töbsségéről műszaki hibák vagy balesetek miatt kiesett. Az idény során pénzügyi nehézségek kezdték el őket sújtani - szponzoruk, a Boygues csoport vállalta, hogy nemcsak a versenyzésüket támogatják, de anyagilag is hozzájárulnak egy új, Gonfaronon kívüli főhadiszállás felépítéséhez. Az üzem építése közben azonban a Boygues váratlanul kihátrált a csapat mögül, ezért Juliennek el kellett adnia a csapatát egy befektetőnek, bizonyos Cyril de Rouvre-nak^[2].

A csapat menedzsmentje sűrűn cserélődött, Vanderplayn pedig átigazolt a Coloni csapathoz. Ráadásul Streiff az 1989-es szezonkezdet előtt súlyos balesetet szenvedett egy teszten, aminek következtében lebénult^[3]. A helyére Gabriele Tarquini érkezett, aki a szezon elején meglepően jól teljesített és többször közel került a pontszerzéshez. Mexikóban aztán szerzett egy pontot - sajnos ez volt nemcsak a szezon, de a csapat további története során is a csúcspont. Az idény második felétől prekvalifikációra kényszerültek, a szezont pedig egy ponttal a tizenötödik helyen zárták. A nyári hónapokban felmerült, hogy az AGS az MGN által gyártott W12-es motorokat használja, de csak egy átépített JH22-esben tesztelte a motorfejlesztésért felelős Guy Négre.

1990 még ennél is katasztrofálisabban sikerült: mindössze háromszor tudtak futamot befejezni és ebbőla legjobb helyezés Yannick Dalmas spanyolországi kilencedik helye volt. 1991-re a csapat pénzügyi helyzete is tragikussá vált, az első két futamon a csapat szerelőinek maguknak kellett kifizetni a szállodai szobájukat. Tarquini a szezonnyitó amerikai nagydíjon a nyolcadik helyen ért célba, és ez volt az utolsó eset, hogy egy AGS-autó meglátta a kockás zászlót. De Rouvre eladta olasz befektetőknek a csapatot, de sok minden nem változott. Pár verseny erejéig bevetették az utolsó új autójukat, a JH27-est, de a spanyol nagydíj után a csapat csődöt jelentett és visszaléptek a további versenyzéstől.

Formula–1-es eredmények

Év	Kasztni	Motor	Gumi	Versenyzők	1	2	3	4	5	6	7	8	9	10	11	12	13	14	15	16	Pont	Helyezés
1986	AGS JH21C	Motori Moderni 615-90 V6 (turbó)	P		BRA	ESP	SMR	MON	BEL	CAN	USE	FRA	GBR	GER	HUN	AUT	ITA	POR	MEX	AUS	0	-
				Ivan Capelli													Ki	Ki
1987	AGS JH22	Ford DFZ V8	G		BRA	SMR	BEL	MON	USA	FRA	GBR	GER	HUN	AUT	ITA	POR	ESP	MEX	JPN	AUS	1	12.
				Pascal Fabre	12	13	10	13	12	9	9	Ki	13	NC	NK	NK	Ki	NK
				Roberto Moreno															Ki	6
1988	AGS JH23	Ford DFZ V8	G		BRA	SMR	MON	MEX	CAN	USE	FRA	GBR	GER	HUN	BEL	ITA	POR	ESP	JPN	AUS	0	-
				Philippe Streiff	Ki	10	Ki	12	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	10	Ki	9	Ki	8	11
1989	AGS JH23B AGS JH24	Ford DFR V8	G		BRA	SMR	MON	MEX	USA	CAN	FRA	GBR	GER	HUN	BEL	ITA	POR	ESP	JPN	AUS	1	15.
				Philippe Streiff	VL
				Gabriele Tarquini		8	Ki	6	7	Ki	Ki	NK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK
				Joachim Winkelhock	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK
				Yannick Dalmas								NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK
1990	AGS JH24 AGS JH25	Ford DFR V8	G		USA	BRA	SMR	MON	CAN	MEX	FRA	GBR	GER	HUN	BEL	ITA	POR	ESP	JPN	AUS	0	-
				Gabriele Tarquini	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	Ki	NPK	13	NK	NK	NK	Ki	NK	Ki
				Yannick Dalmas	NPK	Ki	NPK	NPK	NPK	NPK	17	NPK	NK	NK	NK	NC	Ki	9	NK	NK
1991	AGS JH25B AGS JH27	Ford DFR V8	G		USA	BRA	SMR	MON	CAN	MEX	FRA	GBR	GER	HUN	BEL	ITA	POR	ESP	JPN	AUS	0	-
				Gabriele Tarquini	8	Ki	NK	Ki	NK	NK	NK	NK	NK	NPK	NPK	NPK	NPK
				Olivier Grouillard														NPK
				Stefan Johansson	NK	NK
				Fabrizio Barbazza			NK	NK	NK	NK	NK	NK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK	NPK

Forráshivatkozások

1. The history of the Team F1 AGS Formule 1. web.archive.org, 2014. február 24. (Hozzáférés: 2024. október 31.)
2. Az AGS-sztori… (magyar nyelven). Napi F1 sztori, 2020. április 3. (Hozzáférés: 2024. október 31.)
3. Around and about, May 1989 (brit angol nyelven). Motor Sport Magazine, 2014. július 7. (Hozzáférés: 2024. október 31.)

• Formula–1-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap