olasz filmrendező, forgatókönyvíró From Wikipedia, the free encyclopedia
Mario Monicelli (Róma, 1915. május 15. – Róma, 2010. november 29.) olasz filmrendező és forgatókönyvíró. A commedia all’italiana egyik legjelesebb mesterének tartják. Eleinte Stenóval közösen forgatott, majd különváltak. Az 1960-as évektől kezdve készített néhány fajsúlyosabb témájú alkotást is, de igazi terepe a vígjáték maradt. Hazája legkiválóbb színészeivel dolgozott együtt, leghíresebb munkái Magyarországra is eljutottak. Haláláig aktívan dolgozott.
| Mario Monicelli | |
 | |
| Született | 1915. május 15. Róma |
| Elhunyt | 2010. november 29. (95 évesen) Róma |
| Állampolgársága | |
| Élettársa | Chiara Rapaccini (1974–2010) |
| Szülei | Tomaso Monicelli |
| Foglalkozása | filmrendező forgatókönyvíró színész |
| Iskolái | Pisai Egyetem |
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | öngyilkosság |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Mario Monicelli témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Monicelli édesapja Tomaso Monicelli mantovai újságíró. Fivére, Giorgio Monicelli író és fordító. A helyi líceum elvégzése után a pisai és a milánói egyetemen bölcsészetet tanult. Barátságot kötött Giacomo Forzanóval, a drámaíró Giovacchino Forzano fiával. Az idősebb Forzanót maga Mussolini bízta meg azzal, hogy alapítson filmstúdiót Tirrenia városában, ezért barátja révén Monicelli előtt is megnyílt az út a filmvilágba. (A Giacomóval való önfeledt barátság számos motívumát használta fel később a Férfiak póráz nélkül című 1976-os vígjátékában.) 1935-ben, mindössze 20 évesen egy másik barátjával, Alberto Mondadorival közösen megrendezte első filmjét Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéből. Két évvel később Michele Badiek néven egy vígjátékot rendezett, de utána évekig mint társ-forgatókönyvíró volt jelen a szakmában, illetve rendezőasszisztensként dolgozott például a Rómában forgató cseh Gustav Machatý, valamint Mario Baffico, Gino Valori, Mario Camerini, Giacomo Gentilomo és Pietro Germi mellett.
Forgatókönyvíróként ismerkedett meg Stenóval (eredeti neve: Stefano Vanzina), akivel 1949 és 1953 között számos filmet írt és rendezett, köztük olyan nagy sikerű alkotásokat, mint a kitűnő komikus, Totò főszereplésével készült Totò lakást keres (1949), a Totò és Róma királyai (1951) valamint a Totò és az asszonyok (1952), továbbá a Kutyaélet (1950), a Rendőrök és tolvajok (1951) és a Hűtlen asszonyok (1953). Ez utóbbiban olyan híres színésznők szerepeltek, mint Gina Lollobrigida, May Britt, Irene Papas és a fiatal Marina Vlady. 1954-től Monicelli önállóan rendezte a filmjeit, ám a siker nem pártolt el mellőle. Folytatta a Totò-sorozatot (Totò és Carolina, 1955), Alberto Sordi főszereplésével elkészítette a Napjaink hőse (1955), Vittorio De Sica és Marcello Mastroianni közreműködésével Az orvos és a sarlatán (1957) és az Apák és fiúk (1958), Vittorio Gassman, Renato Salvatori és a kezdő Claudia Cardinale főszereplésével az Ismeretlen ismerősök, valamint Sordi, Gassmann, Silvana Mangano, Bernard Blier és Romolo Valli közreműködésével A nagy háború (1959) című filmeket. Mindegyik nagy siker lett a közönség, sőt még a kritikusok körében is. (A nagy háború sokak szerint a legjobb filmje.) Monicellit az ítészek a „komédia olasz módra” (commedia dell’arte) legjelesebb képviselői között emlegették, aki a hollywoodi kismesterek szakmai erényeit a neorealizmus bizonyos stílusjegyeivel párosította, közérthető formában.
Az 1960-as években kiszélesedett a Monicelli-filmek tematikája. 1962-ben Federico Fellini, Luchino Visconti és Vittorio De Sica társaságában részt vett a Boccaccio ’70 című szkeccsfilm elkészítésében. Egy évvel később a munkásmozgalom korai éveit idézte fel az Elvtársak (I compagni) (1963) című drámában, amely a 20. század elejének Torinójában játszódik, főszerepeit pedig Mastroianni és Annie Girardot alakította. Az évtized második felében két vígjátékkal ért el kirobbanó sikert. Vittorio Gassman, Catherine Spaak és Gian Maria Volonté játszotta a főszerepeit a Brancaleone ármádiája (1966) című filmnek, amely kacagtató kosztümös szatíra a történelmi múltba helyezve: 1970-ben folytatás készült hozzá, a női főszerepet abban Stefania Sandrelli kapta. A Lány pisztollyal (1967) Monica Vitti parádés alakítása miatt különösen emlékezetes: a színésznő a szicíliai Assuntát alakította, aki pisztollyal a táskájában utazik Londonba, hogy az ősi hagyományok szellemében bosszút álljon hűtlen csábítóján.
Az 1970-es évek terméséből mindenekelőtt azt a 3 filmet érdemes kiemelni, melyeket Monicelli Ugo Tognazzi főszereplésével forgatott. Az ezredeseket akarjuk (1973) csipkelődő politikai szatíra, melyet nyilvánvalóan a görög és a dél-amerikai katonai junták a valóságban nem mindig vicces ténykedései ihlettek. Az Olcsó regény (1974) szórakoztató tragikomédia egy öregedő férfiról (Tognazzi), aki szépséges, tizenéves unokahúgát (Ornella Muti) veszi feleségül, a lány azonban félrelép egy jóképű rendőrrel (Michele Placido). Tognazzi mellett Gastone Moschin, Philippe Noiret és Bernard Blier játszották a főszerepeit a Férfiak póráz nélkül című komédiának, amely négy öregedő jó barát szórakoztató kalandjait meséli el, akik ötödik barátjukhoz indulnak látogatóba vidékre. (Az óriási sikernek köszönhetően néhány év múlva elkészült a folytatás is.) Az évtized második felében Monicelli ismét megpróbálkozott a komolyabb, sőt egyenesen drámai hangvételű alkotásokkal. Az 1976-os Kedves Michele Natalia Ginzburg regénye alapján készült, olyan kiváló színésznők főszereplésével, mint Mariangela Melato, Delphine Seyrig és Aurore Clément. Az Egy egészen kicsi kispolgár (1977) Alberto Sordi játszotta főhőse fia meggyilkolása után a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást: a Sors a kezére játssza a tettest.
1981-ben Monicelli két komédiát is forgatott kedves színészeivel. A Szállodai szoba főszerepeit Monica Vitti, Vittorio Gassman és Enrico Montesano játszották, a Vaskos tréfa pedig ismét Alberto Sordinak adott lehetőséget komikusi képességei megcsillogtatására. A kritikusok körében is kedvező fogadtatásra lelt a Pirandello-mű alapján készült Mattia Pascal két élete (1985), melynek főszerepét Marcello Mastroianni alakította. Mattia Pascalt halottnak hiszik, sőt el is temetnek helyette valakit, így a férfinak lehetősége nyílik arra, hogy új életet kezdjen. Eleinte a (játék)szerencse is mellé szegődik, de aztán mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy hősünk elképzelte. Igazi sztárparádé – Liv Ullmann, Catherine Deneuve, Philippe Noiret, Giuliana De Sio, Stefania Sandrelli, Bernard Blier, Giuliano Gemma – látható a Reméljük, lány lesz (1987) című családtörténetben, amely a Monicellitől nem idegen harsányabb humor, a kézenfekvőnek látszó gúnyolódás helyett szeretetteljesebb, megértőbb húrokat penget. A Furfangos gályarabok (1988) főszerepeiben szintén népszerű kedvencek láthatók: Giancarlo Giannini, Enrico Montesano, Vittorio Gassman, Nino Manfredi, Giuliana De Sio és Bernard Blier. Az 1990-es évektől készült Monicelli-filmeket a magyar közönség a hazai forgalmazás szeszélyei miatt már kevésbé ismerheti. Így például a 2006-os A sivatag rózsái nálunk csak az V. Közép-Európai Olasz Filmfesztiválon volt látható, melyre viszont maga Monicelli is ellátogatott. A film története a második világháború idején játszódik egy líbiai oázisban. Főszereplő: Michele Placido.
Monicelli a film világa mellett olykor színházban is dolgozott: 1983-ban Firenzében például Puccini Gianni Scicchi, 1990-ben Sienában pedig Mascagni Parasztbecsület című operáját állította színpadra. Időnként a kamera előtt is látható: a Napsütötte Toszkána (2003) című romantikus filmben a magyar nézők is láthatták.
Monicelli 95 évesen, 2010. november 29-én halt meg, miután kivetette magát a római San Giovanni kórház ablakából, ahová néhány nappal korábban került be prosztatarákkal.[1] Legjobb barátja Carlo Lizzani egészen pontosan három évvel később ugyanígy végzett magával.
(A vastag betűvel kiemelt filmeknek forgatókönyvírója is volt.)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
