Pantheon (Róma)
római templom From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Pantheont i. e. 27-ben emeltette Marcus Vipsanius Agrippa, valószínűleg a korabeli Róma minden istenének együttes tiszteletére. Több tűzvész és átépítés után végleges, ma is látható formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építtette újjá 120 körül. Építésze valószínűleg a damaszkuszi Apollodórosz volt.
Remove ads
A Pantheon az ókori építészet egyik legjelentősebb alkotása, ami fő tömegében ma is egykori formájában áll Róma központjában. A hengeres főépület előtt oszlopcsarnok (portico) áll tizenhat, gránitból készült korinthoszi oszloppal. Magát a rotundát kazettás beton mennyezet fedi, közepén kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílással (oculus). Csaknem kétezer évvel építése után a Pantheon dómja ma is a világ legnagyobb vasalatlan beton kupolája.
Az épületet 609-ben IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá, amelyet Szűz Máriának és az összes keresztény vértanúnak ajánlott, neve pedig Santa Maria Rotonda lett. A templom sírboltjaiban nyugszik két olasz király (II. Viktor Emánuel és I. Umbertó) is.
Neve az újkorban fogalommá vált, mint a kiemelkedő személyiségek temetkezési helyéül szolgáló nagyszabású épület. Ilyen pantheonok épültek a világ számos városában, kezdve azzal a 18. század végén épült párizsi templommal, ami a francia forradalom után vált világi temetkezőhellyé Panthéon néven.
Remove ads
Neve
A Pantheon név az ógörög πάνθειον (pántheion) szóból ered, aminek jelentése „minden isten”. A legtöbb ókori szerző a görögös Pantheon formában emlékezik meg róla, de az idősebb Plinius a latinos Pantheum formát használja.
Cassius Dio, római szenátor, aki görögül írt, azt feltételezte, hogy a nevet azért kapta az épület, mert sok különböző isten szobra vette körül, valamint alakja belülről az Égre hasonlított. Azt nem is említette, hogy az épületet eleve minden isten tiszteletére emelték volna.[1] Írásából az is következik, hogy a Pantheon nem hivatalos elnevezés volt, hanem valószínűleg a nép száján alakult ki.[2]
Más szakértők azt emelik ki, hogy az ókori latin nyelvű források sehol nem hivatkoznak az épületre a más templomokra használt aedes szóval.[3] Titus Livius arról ír, hogy rendelet szabályozta: templomokat, vagy legalább azok részeit csak egy-egy konkrét istennek volt szabad szentelni, mert például villámcsapás esetén csak így lehetett megállapítani, hogy mely istent büntette az égi harag. Áldozni is csak egy-egy meghatározott isten számára volt elfogadott.(27.25.7-10).[4]
A 609-ben felszentelt katolikus templom neve Santa Maria ad Martyres (olaszul Santa Maria dei Martiri) lett, de a nép ajkán hamarosan lerövidült a Santa Maria Rotonda formára. Ebből ered az épület mai olasz hétköznapi neve, a Rotonda (magyarul rotunda, körtemplom). Ezért az előtte lévő tér neve is Piazza della Rotonda.
A francia forradalom után, amikor a párizsi Sainte-Geneviève-templomot laikus intézménnyé, a kiemelkedő személyiségek temetkezési helyévé alakították és a Panthéon nevet kapta, ez a név fokozatosan köznévvé vált és világszerte megjelent hasonló célú épületek neveiben.
Remove ads
Története
Az actiumi csata után Marcus Vipsanius Agrippa, Augustus római császár harcostársa, barátja és rokona (hadvezére) nagy építkezésekbe kezdett a Mars-mező szélén fekvő birtokain. Építtetett egy fürdőkomplexumot, egy kisebb bazilikát Neptun tiszteletére, majd harmadik consulsága idején, i. e. 27-ben azt a templomot, amely a Pantheon elődje lett.[5][6] A kutatók szerint a Pantheon és Neptun bazilikája a nyilvános fürdőtől eltérően Agrippa magánjellegű építményei lehettek, és a Pantheon helyén álló eredeti templomot Mars istennek szentelhették.[7]
Az Agrippa által emelt épület a 19. század végén Rodolfo Lanciani által vezetett ásatások tanúsága szerint négyzet alakú volt. Előtere, a pronaosz dél felé nyílt. A belső, zárt rész, azaz a cella szélessége 40 méter lehetett, tehát szélesebb volt, mint amilyen hosszú. A travertínóból emelt falakat márványlapokkal borították. A hagyomány szerint az épületet szabad tér vette körül — ezt ma részben a Hadrianus római császár által 127-ben építtetett (bővített) Pantheon foglalja el. Tőle délre állt Neptun bazilikája. Ezt idővel beépítettek a Pantheon déli falába, ahol maradványai máig láthatók.
A templomot kupola fedte, ami akkoriban merész újításnak számított. Az épület két alkalommal is leégett. I. sz. 80-ban Domitianus építette újjá, ám az épület 110-ben ismét tűzvész áldozata lett. Ma ismert formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építette újjá 119-től. A homlokzaton elhelyezett felirat azonban az eredeti építtető előtt tiszteleg: M·AGRIPPA·L·F·COS·TERTIVM·FECIT (Marcus Agrippa Lucius fia, harmadízben konzul építtette).[5] 202-ben ismét restaurálták az épületet, ekkor Septimius Severus és Caracalla utasítására.
A Pantheon tetejét az ókorban bronz burkolat fedte, amit azonban a Barberini családból származó VIII. Orbán pápa 1632-ben leszedetett, hogy anyagából ágyúkat öntessen. Ebből készítették a Szent Péter-bazilika főoltárának baldachinját is. Ekkoriban született az a mondás Rómában, hogy amit a barbárok nem romboltak le, azt megtették a Barberiniek („Quod non fecerunt barbari, fecerunt Barberini”).[5]
1759-ben egy nagy tisztelgő akció részeként több jelentős személyiség — egyebek közt Raffaello Sanzio — földi maradványait hozták át ide korábbi nyughelyeikről.[8]
Katolikus templommá alakítása után, az 1800-as évek végén az egyház nemcsak eltávolított az épületből minden szobrot, de meg is semmisítette őket, mivel olimposzi isteneket és egyéb pogány mitológiai alakokat ábrázoltak.[9]
Remove ads
Az épület
A Pantheon az ókori építészet egyik legjelentősebb alkotása, ami fő tömegében ma is egykori formájában áll Róma központjában. A hengeres főépület előtt oszlopos előcsarnok (portico) áll tizenhat, gránitból készült korinthoszi oszloppal.
Oszlopos előtér (portico)
Az előtér tetejét, a timpanont tizenhat, egy-egy darabból faragott gránitoszlop tartja. Az oszlopok 11,9 méter magasak, másfél méter átmérőjűek és egyenként 60 tonnát nyomnak. Egyiptomban, a Nílustól több mint száz kilométerre bányászták és faragták, a kőbányából szánon húzták őket a folyóig. Áradás idején uszályra rakták, majd tengerjáróra rakodták át őket. Itáliát elérve Ostia kikötőjében ismét uszályra rakodtak át, és a Tiberisen vontatták föl az oszlopokat Rómáig, ahol körülbelül 700 métert még szárazföldön kellett megtenniük.
Rotunda
Magát a rotundát kazettás beton mennyezet fedi, közepén kilenc méter átmérőjű kör alakú nyílással (oculus). Csaknem kétezer évvel építése után a Pantheon dómja ma is a világ legnagyobb vasalatlan beton mennyezete.[10] Az oculus (szem, ökörszem) magassága és a körtemplom belső átmérője is 43,3 méter,[11] így a belső térben 1 mm tűréssel elférne egy ekkora gömb, ami az ókorban a tökéletesség jelképe volt.[5]
A kupola látszólag négyzet alakú kazettái valójában felfelé keskenyedő trapézok, amiért a mennyezet alulról nézve magasabbnak látszik, mint valójában. Ezért meglátogatása után meglepő a tető külső képe, mert meglehetősen laposnak látszik.[5]
A turistákat gyakran az is meglepi, hogy a régi koporsók gyakran nem a falakra merőlegesen állnak, ugyanis keletelték őket.[12]
Sírhelyek
- Raffaello Sanzio (1483. március 28. vagy április 6. – 1520. április 6.) reneszánsz kori olasz festő és építész — az ő koporsóját vastag, a falba mélyen benyúló plexilap védi.
- Baldassare Peruzzi (1481. március 7. – 1536. január 6.) olasz építész és festő.
- Taddeo Zuccaro (1529. szeptember 1. – 1566. szeptember 2.) olasz festő, a manierizmus képviselője.
- Flaminio Vacca (1538 – 1605) olasz szobrász.
- Annibale Carracci (1560. november 3. – 1609. július 15.) barokk kori festő.
- Arcangelo Corelli (1653. február 17. – 1713. január 8.) olasz barokk zeneszerző, hegedűművész.
- II. Viktor Emánuel (1820. március 14. – 1878. január 9.) az egyesített Olasz Királyság első uralkodója (1861-1878).
- I. Umbertó (1844. március 14. – 1900. július 29.) az Olasz Királyság második királya (1878-1900).
- Savoyai Margit (1851. november 20. – 1926. január 4.) olasz királyné, I. Umbertó felesége.
Remove ads
Külső képek
Belső képek
A belső tér oldalról
A főoltár és a kupola részlete széles látószöggel
A kijárat felé nézve
A kultúrában
Róma egyik fő nevezetességeként számos irodalmi alkotás, film stb. jeleneteinek színtere.
Dan Brown: Angyalok és démonok regényében a kupolát (pontosabban, az oculust) leírva alkotta meg a démonlyuk kifejezést, mint azt a nyílást, amin át a templom megszentelésekor az épületet megszálló démonok elmenekülnek. [13] A cselekmény egy pontján a főszereplő Robert Langdon azt hiszi, hogy itt kezdődik a keresett titkos társaság rejtekhelyéhez elvezető Illuminátusok ösvénye, ez az elképzelése azonban a helyszínt átvizsgálva tévesnek bizonyul.
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads