Népszínház (épület, 1875–1965)
színházépület Budapesten (1875–1965) From Wikipedia, the free encyclopedia
A Népszínház épülete Józsefvárosban, a mai Blaha Lujza téren állt. Ferdinánd Fellner bécsi építész tervei alapján Kéler (Kéhler) Napóleon és Buzzi Bódog építette a főváros telkén. 1875. október 15-én adták át. A 19. század második felének legnépszerűbb műfaja, a népszínmű számára tervezték, mivel a Nemzeti Színház leválasztotta repertoárjáról a „bármikor adatott eredeti és fordított énekes színdarabokat” (népszínműveket, vígjátékokat, bohózatokat) – és az operát is, ami szintén önálló házba költözött. A budai Molnár-féle és az István téri Miklóssy-féle színházak után a harmadik pest-budai népszínház volt. 1908-tól a Nemzeti Színház társulata bérelte – eredetileg ideiglenesen, amíg saját épülete elkészül – 1948-ig, amikor is a tulajdonába került. Ebben az időben e társulat neve alapján nevezték. 1965-ben lebontották.
| Népszínház | |
| Nemzeti Színház (1908–1965) | |
 | |
| A Népszínház 1877-ben | |
 | |
| a nézőtér feletti kupola a bontás előtt (1965) | |
| Település | Budapest VIII. kerülete |
| Építési adatok | |
| Építés éve | 1874–1875 |
| Megnyitás | 1875. október 15. |
| Bezárás | |
| Lebontás éve | 1965. |
| Lebontás oka | M2-es metróvonal építése |
| Tervező | Ferdinand Fellner |
| Építész(ek) | |
| Hasznosítása | |
| Felhasználási terület | színházépület |
| Elhelyezkedése | |
 Népszínház
Pozíció Budapest VIII. kerülete térképén
| |
 é. sz. 47° 29′ 48″, k. h. 19° 04′ 12″ | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Népszínház témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az épület jelentős fővárosi támogatással, magánkezdeményezésre készült el. Megtervezését a tekintélyes bécsi Fellner és Helmer cégre bízták. A Ferdinand Fellner és Hermann Helmer vezette és Monarchia-szerte számos színházi épületet tervező híres bécsi építészcég első magyarországi műve volt.[1] Az építésre a legolcsóbb ajánlatot tevő Buzzi és Kéler céggel kötötték meg a szerződést 1874. március 2-án és még abban a hónapban neki is álltak.[2][3]
Elhelyezkedése szempontjából fontos csomópontban, az akkoriban kiépülni kezdő „budapesti Ring”, azaz a Nagykörút központi kereszteződésében, a Kerepesi út (Rákóczi út) és a Sertéskereskedő (Népszínház) utca találkozásánál. A fő homlokzat a városközpontra (a Duna felé) nézett, az épület hátulja az akkor kialakított József körútra. A neoreneszánsz stílusú, építésekor a legmodernebbek közé számító színház patkó alakú nézőterén három emeleten helyezkedtek el az ülő- és állóhelyek, helyiségeit 392 gázláng és 140 szintén „lángzós” csillár világította meg.
Egy még az építkezés alatt, a Vasárnapi Ujság leírásból a következők derülnek ki: A színház egészen szabadon állt, utcákkal körbejárhatóan, egy tér közepén. Az előzetes tervek szerint a város felé tekintő homlokzat két oldalán emeletes toronnyal díszített szárnyépületek lettek volna, melyek bérhelyiségek voltak, a bizottság a költségek csökkentése miatt ezek kiépítését későbbre halasztotta. A körúti homlokzat a színpad meghosszabbítását képező négyszögletes nyúlványban végződött. Az épület körül apró kertecskék, gyepes helyek kaptak helyet. A főhomlokzaton oszlopos erkély volt, mely alá a kocsi följárat vezetett. A színháznak tűzvédelmi okokból négy kijárata volt. A három emeleten és a földszinten 2672 személy befogadására építették, melyek legnagyobb része ülőhely, amiket elölről (a páholy összesen 52, erkély-támlány[m 1] 479, erkélyzártszék 221, középamfiteátrumi szék 146, földszinti támlásszék 386, földszinti zártszék 130, állóhely 1086). A színpad szélessége 7 öl, mélysége a hátsó színpaddal együtt 12 öl volt. Jobbra és balra is egy-egy társalgó és több öltöző szoba. A nézőteret a mennyezetről lefüggő nagy és köridomú gázcsillár világította meg. A széksorokat felosztották. A tágas tornácok, lépcsők és csarnokok is kényelmes kijutást biztosítottak tűz esetén is. Az épület földalatti helyiségeiben a pince, ott pedig leginkább a légfűtés készülékei kaptak helyet, a színpadi villanyindító ütegek, a tűzijátékokkor szükséges tűzi szerek, a gázvezeték ellenőrző szobái és a lakatos-, asztalos-, és bádogosműhelyek. A földszinten a nézőtér és színpad szintje alatt a kapus és színházi őrök lakásai, a bemenet a zenekarba, illetve a hangszerek tárolója, bútor-raktár és a statiszták helyisége voltak. A színpad alatt a süllyesztő készülékeket is elhelyeztek. Az öltöző szobák egy szinten voltak a színpaddal, további termek s az orvos szobája. Az első emeleten férfi- és női ruhatárak, bútorraktár, termek. A második emeleten a színpad megnyújtása fölött nagy ballet-terem, a táncosok ruhatára, egy külön szoba az első táncosnő és az első táncos részére, a fodrász és balettmesternek; amik mellett a paróka- és könyvtár, valamint az olvasó-próbák terme volt. Az épület másik fele az igazgató és a titkár szobája, előterem; a gondnoki iroda és a pénztár. A színpad mellett feljebb a festőterembe, a szabók műhelyébe, a kelmetárba, és a fegyvertárba lehetett jutni. Még följebb van a kortina-padlás.[m 2] A bejáraton belépve az előtérbe lehetett jutni, majd a nézőtérre. Ott az esteli pénztárak, a közönség ruhatára, a szárnyépületekben egyik oldalt cukrászda, másik oldalt kávéház kapott helyet. A földszinten vörös kelmével bevont zártszékek soraihoz négy lejáraton lehetett odajutni. Az első és második emeletnek a színpaddal szemközt körszékek és zártszékek sorai piroslottak. A negyedik emeleten, közvetlen a tető alatt volt a karzat.
_a_mai_Blaha_Lujza_téren_-_Budapest,_Fortepan_82158.jpg)
_a_mai_Blaha_Lujza_téren,_1875_körül_-_Budapest,_Fortepan_82160.jpg)
_a_mai_Blaha_Lujza_téren_a_József_körút_felől_nézve,_1875_körül_-_Budapest,_Fortepan_82159.jpg)
A Népszínház 1875. október 15-i megnyitását követően a Magyarország és a Nagyvilág hasábjain „a díszes színházi épületről” ezeket az adatokat közlik: a Népszínház főhomlokzata nem az eredeti terv szerint, a leendő körút felé épült, mert akkor le kellett volna bontani az ott levő épületeket, hogy a színházhoz lehessen jutni. Fordítottak tehát egyet a terven, és így az épület előrésze a Kerepesi úton át a belváros irányába nézett. Megnyitásakor még a Rókus-kórház és a színház között állt Kasselik Jenő háza is. Közöttük, a ház 1886-os[4] kisajátításáig – amikor az épületet csupán háromnegyedig bontották le[m 3] – egy szűk utca szorongott és így akkor nem tudták kiépíteni a kocsik megálló helyét. Az eredeti körúti homlokzat két oldalán tervezett egy-egy pavilonszerű kiugrás helyén virágos szőnyegkertet hoztak létre. Az épület két oldala szabadon állt. Mellé építettek a kocsik számára kiszálló és fedett helyet. A Sertéskereskedő utcát ekkortájt keresztelték át Népszínház-utcára. A hátsó rész, a hol körút még ekkor nem épült meg, csak körüljárható volt, a szűk ösvényt léces kerítés választotta el a mértékhitelesítő udvartól. Kívülről a főhomlokzat sugár-oszlopaival – közöttük Kisfaludy Károly, Egressy Béni és Gaal József mellszobrával –, a párkányzatok közti allegóriai csoportozatokkal, s a sarkokon és homlokzati csúcsponton álló szobor-alakokkal díszítették az épületet. Három emelet magas volt, de a színpad fölötti kupola kiemelkedett a házak fölött. A hátsó részben félkörben épült, ahol a színpadi helyiségekhez vezetett minden ajtó; a középső nagy ajtón, ha a hídkapukhoz hasonló nagy dobogót lebocsátották, kocsikat, lovakat lehet vinni a színpadra. Ez az oldal is díszes volt. A homlokzat hármas kapuján vagy oldalról belépve oszlopos, festett falú csarnokba lehetett jutni. Mozaikpadló volt mindenütt, félkörben görbülő folyosókon és a tágas lépcsőzeteken is, melyek körül a karzatokra vivő volt a legtágasabb. A nézőtérre csak oldalról lehetett bejutni. A színpaddal szemközt csak az erkélyre volt bejáró. A földszinti ülőhelyekre mind a két oldalon, a zenekar melletti ajtó, az erkély alatti zártszékekre külön bejárat vezetett. Mindenhol föliratok segítették a tájékozódást. A nézőtér és az utcától elzáró falak közt nagy folyosók, lépcsők, termek, mellékhelyiségek és ruhatárak voltak. Az első emeleten, a homlokzatra nyíló nagy teremben jöhetett össze a páholyok és az erkély közönsége – aranyos cirádákkal a boltozaton, a falakon a pompeii falakra emlékeztető festésekkel. Itt volt a cukrász és csemege-áruló. Minden osztálynak külön-külön és nagy ruhatára volt és csarnokok. A nézőtéren az uralkodó szint a sötét meggyszín zártszékek, a páholyok hasonló színű öblei és vörös selyem- drapériai adták, az aranyos fehér páholyalapzatok mellett. Az a lap, mely egyik és másik páholy közt fennmaradt, tekergő díszítésekkel, féldomborművű amorettekkel volt tele. Az oszlopfejek közt egy-egy vigyorgó szatírok, a legfelső sorban kariatidák. Fenn a boltozatot nyolc allegorikus csoportozat népesítette. Gáz a páholyok oldalain nem égett sehol, egyedül a legfelső karzat hátsó ölében volt néhány gázláng, a falba vésett fülkékben és rostély között. Egészen fenn a boltozatnál egy óriás körte alakú csillár lógott, csupa üvegprizmából, közepében gázlánggal. Ott a magasban volt a ventiláció egyik kiegészítő része is, egy nagy henger, mely a fülledt léget kivezette; a friss levegő pedig a földalatti helyiségekből gőzgép segítségével áradt szét. Összesen 50 páholy volt. Jobbról, mindjárt a színpad mellett, az első emeleten nyílt az udvari páholy, mely három más páholy nagyságával bírt. Egész szalon, társalgó külön teremmel s egy kisebb kabinnal. Fellner úr ajándék gyanánt maga díszíttette föl. Hasonló hármas páholy készült balra, Budapest főváros hatósága számára. A színpad melletti legfelső páholy a színészpáholy volt, közvetlen összeköttetéssel mindkét oldalon a színpaddal. Minden páholy nyitott, azaz erkélyszerű kiugrása volt. Az ülőhelyeket úgy alakították, hogy a legtávolabbi pontról is tisztán lehessen látni a színpadot, s az előtte ülő nem akadályozhasson senkit, ezért a székek lépcsőzetesen emelkedtek. A leghátsó karzat (melybe csak 10 krajcár volt a belépti díj) szintén ily lépcsőzet állóhely volt, erős vaskorlátokkal, ahonnan a nézőtért nem csak a színpadot lehetett látni. Mindössze 1375 ülőhely volt (a Nemzeti Színházban ekkor csak 1200), az állóhelyeket is számítva 2300 főből álló közönség fért el a színházban. A földszinten levő ülőhelyek első osztálya a körszék, középső csoportja 15, két szélső csoportja 10 sorból állt. Ezek mögött volt a zártszék s azontúl állóhelyek. A süllyeszthető-emelhető színpad és mellékhelyiségeinek mérete akkora volt, mint a nézőtérnek, alatta két emelet, felette zsinórpadlás – Galló György gépész munkája. Még árvizet is imitálhattak, az erre szolgáló vízvezetékekkel. A színpad a nézőtértől vasfüggönnyel is volt elválasztható. A Külön öltözőszobákat mind távírdai készülék kötötte össze, hogy a rendező és ügyelő hamar tudjon mindenkit irányítani. Minden karnak és a színészeknek is önálló próbatermei voltak. A tágas festőterem a leghátulsó részen, a színpad fölött volt, ahonnan az elkészült függönyöket egyenesen a színpadra lehetett bocsátani. Az alsó szinten nagy díszletraktár helyezkedett.[7]
A népszínház bizottmánya 1894-ben határozott arról, hogy a színház tűzbiztonsági berendezéseinek elhelyezésére szükséges gazdasági épületet nem a színházi alapítvány József körúti telkén és az ehhez a szomszédos Rémi-féle telekből még hozzáveendő területen, hanem egy csere folytán az alapítványi telekrész mögött fekvő, a Csokonai utcára néző és Rémi Róbert érdektársai tulajdonához tartozó telken építteti fel. A két épület közötti közlekedés biztosítása végett Rémi Róbertet és érdektársait kötelezték a kisajátítási egyezséghez fűzött tervrajzon jelölt egyesítendő telkük egész hosszában egy örök szolgalmat képezendő földalatti átjáró és akna létesítésére, amelyért a népszínházi alap évi 200 forint örök bérösszeget tartozott fizetni.[8]
Az Népszínház első jelentős átépítésére 1905-ben került sor. Több kiesebb főleg tűzbiztossági átalakítás történt, de pénzhiány miatt a belső tereiben szinte teljesen fából készült szerkezetet még csak le sem impregnálták, ami Lechner Jenő korabeli írásából tudható. Ebben azt írja, hogy „az Operaház kivételével ma is még a fővárosnak nemcsak leghatalmasabb dimenziójú, de bizonyos szempontból klasszikus megoldású színháza”, azonban már csupán 820 nézőhelyet említ. Az ekkor csak a színpadi részre szoruló átalakítás tervezésével és végrehajtásával Kauser Józsefet bízták meg, aki 1885 óta a színház tulajdonosának, a főváros ápolására bízott alapítványának tiszteletbeli műszaki tanácsadója volt és aki a főváros mérnöki hivatalának kiküldöttjével együtt végezte annak műszaki teendőit. Azért ezzel kezdték, mert a színházi tüzek 85—90%-a innen vette eredetét. A bizottság határozatban kikötötte, hogy az épület architektonikus[m 4] szempontból az átalakítás folyamán ne szenvedjen változást. A Népszínházba ekkor létesítettek egy úgynevezett Asphaleia-rendszert. Ezt a hidraulikus, mechanikus színpadtechnikai tűzbiztonsági hídszerkezetes berendezést egész Európában elsőként az Operaház, Magyarországon utána másodikként ez a színház alkalmazta. Ehhez a Csokonai utcában elhelyezkedő hatalmas víztorony biztosította a megfelelő működést és biztos önállóságot,[m 5] mely a rendszert 44 méteres magasságból körülbelül 50 tonnányi vízzel, illetőleg az ennek megfelelő víznyomással volt képes szolgálni.[9] Az 1860-ban a Dunaiszky László tervezte Lendvay Márton szobrot, ami eredetileg a Nemzeti Színház 1913-ban lebontott épületénél állt, 1937-ben (a társulat centenáriumán) helyezték ki az épület elé.[10]
_Fortepan_13708.jpg)
A második világháborúban az épületet jelentős sérüléseket szenvedett, helyrehozatala nagy energiákat mozgósított mind a Nemzeti Színházat bérlő államkincstár, mind pedig az épületet bíró Budapesti Magyar Népszínházi Alapítvány és a főváros részéről.[11] A hatvan belövést kapott színházat néhány hónap alatt működőképes állapotba hozták. 1949-ben Rákosi Mátyás bejelentette, felépítik az új Nemzeti Színházat. De Budapest 1955. évi távlati rendezési és az 1960-as években készült tanulmánytervek is még mindig csupán a helyét keresték.[12] Eközben, 1948-ban, tekintettel arra, hogy a Népszínházi Alapítvány munkája már csak formális jellegű volt, az épületet telekkönyvileg a Nemzeti Színház tulajdonába írták.[13] 1950-ben kormányrendeletekkel az ingatlant, a bútorokat, felszerelési tárgyakat az államkincstárnak adták át,[14] az alap vagyonát pedig megszüntették és azt a főváros kapta meg.[15][16] Az épület az 1956-os forradalom és szabadságharc során is jelentős károkat szenvedett, renoválása 1957 nyaráig tartott.[17][18][19] 1961 áprilisától 1962 januárjáig átépítették a súlyosan megrongálódott tetőszerkezetét is. Ekkor még a távlati tervekben vígoperai szerepet szántak a színháznak.[20]
1963–1964-ben azonban már a főváros rendezési tervében mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavultnak írták le az épületet, melynek tartó falai süllyedés következtében elferdültek. Az érvényes tűzrendészeti határozat pedig előírta a 220 voltos áramra való átállásnál a teljes elektromos berendezés kicserélését. A színpadi alsó gépezet csak korlátozottan volt használható, az erkély szerkezetek – 1963. április 21-én megroppant színház nézőterének első emeleti padozata – és közönségszolgálati helyiségek felújításra szorultak. Elhelyezkedését sem tartották megfelelőnek funkciója maradéktalan ellátásához (a jelmeztár, díszletraktár, műhelyek távol kerültek a színháztól, a szállítás jelentős költségtöbbletet okozott), ami további fejlesztését tett volna szükségessé. Korabeli számítások szerint csupán a színház épületének korszerűsítése 80–100 millió forintba került volna, míg a földalatti építése miatt szükséges megerősítése és az azzal járó károk helyreállítása pedig további 40 millió forint költséggel jártak volna. A rekonstrukció idejét, ami alatt a színházépület nem üzemelt volna, 5–6 évre becsülték.[20]
A színházépület bontását 1965. január 15-én kezdték el, majd március 15-én felrobbantották a színház pincéjét és tartófödéméit, végül a színház utolsó falszakasza is leomlott április 23-án az utolsó robbantás alkalmával.[21] Gobbi Hilda a nemzeti ismert művésze – ahogy végrendeletében írta – a „Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri lebontott épületéből” általa mentett mementókat a visegrádi „Patkó villa” nevű nyaralójába építette, majd halála után az egész létesítményt a társulatnak ajánlotta.[22]
Rémi Róbert, mint a Közmunkatanács tagja jól látva a környék fejlődési lehetőségeit a körút megnyitásával, a Népszínház kezdetben a József körút mentén állt díszletraktárának telkéért felajánlotta a szomszédos kisebb forgalmú Csokonai utca felé nyíló, de jóval nagyobb telekrészét (Csokonai utca 3., korábban 5733/b). Ez volt az oka annak, hogy a színház díszletraktára és víztornya ott épült fel, míg a József körút 4. szám alatti – alakját és méretét még a Nagykörút vonalvezetése miatt is módosult szabálytalan alakú – ingatlanon pedig az 1895 decemberében még Rémi Szállóként megnyíló, későbbi Nemzeti Szálló. Az ügylet kapcsán Rémi Róbertet és érdektársait egy örök szolgalmat képezendő földalatti átjáró és akna létesítésére kötelezték.[m 6][8][23] Az utóbbi 1,6 méter magas és 90 centiméter széles volt. A földalatti alagútban a második világháború éveiben, illetve az 1956-os forradalom napjaiban is bújtattak embereket.[24]
A Népszínház tűzbiztonsági berendezéseinek elhelyezésére létesített gazdasági épület és víztorony helyén korábban bérletként gőzfavágó- és tűzifatelep működött, a területet a munkálatok megkezdése előtt kiürítették, így az építkezést még 1894-ben meg is kezdték.[25]
Csokonai utcában a téglaépítésű 47 méter magas víztorony az alatta L alakban húzódó gazdasági épület részeként, Kauser József tervei alapján épült. Itt készültek a jelmezek, ácsolták és festették a díszleteket. A torony víztartályaiból kapta a vizet a Blaha Lujza téri színházépület színpadtechnikai berendezései: a süllyedőmester által vezérelt hidraulikus gépek emelték vagy süllyesztették a díszleteket, a háttérfüggönyöket, a vasfüggönyt. Az épületegyüttes pincéjében volt a kazánház, innen indult ki a színház gőzfűtésének csővezetéke és a színpadi záport előidéző vagy tűzveszély esetén működésbe lépő vízvezetéke is. A toronyrész a színház 1965-ös felrobbantása után eredeti funkciójának már nem tudott eleget tenni, de még több mint 20 évig a Színházak Központi Műtermei Vállalat tulajdonában állt. Az épület többi részében továbbra is színházak egységei, asztalos, varró, és szobrászműhelyek működtek.[24][26][27]
A toronyépület legtetején a hatalmas, szegecselt víztartály egy szűk folyosón körbejárható volt, a toronyszárban körlépcső vezetett fel oda, amely a vízvezetékek henger alakú köpenyét ölelte körül.[26]
A funkcióját vesztett torony újjászületését a Lechner tervarchívuma őrzött leírás szerint egy tulajdonosváltás és ennek nyomán a Kereskedelmi Tervezővállalat (KERTI) 1986-os építési engedélyeztetési terve indította el, amikor a Hungarotex Textilkülkereskedelmi Vállalat megvásárolta a Csokonai utca 3. alatt álló épületegyüttest és megbízta a KERTI-t az épület és benne a víztorony átalakításának megtervezésével. Az építész tervező Michaletzky Gábor, a szerkezet tervező Pintér Ágnes volt. Az épületben a KÖJÁL-lal és a Műemlékfelügyelettel történt egyeztetés után egy 100–150 adagos melegítőkonyha mellett több emeletnyi iroda és néhány tárgyalóterem kapott helyet. Az addig feladat nélkül pusztuló víztorony tetején a homlokzati vakablakok megnyitásával lenyűgöző budapesti panoráma nyílt a fémtartályok eltávolításával nyert csaknem 40 négyzetméternyi területen kialakított reprezentatív protokoll tárgyalóteremnek. Az így kapott új födémszint megközelítése a toronyban lévő lépcsővel a 38. méterig volt lehetséges. Eddig a szintig (5. emelet[28]) a lépcsők által körülfogott tömbben lévő kör keresztmetszetű kürtőbe megfelelő szerkezeti átalakításokkal 4 személyes személyliftet terveztek. Innen egy külön épített új, kétkaros lépcső vezet fel a protokoll terembe. A földszint belmagassága néhol a 10 métert is elérte, hogy a hatalmas díszletelemek megépítése és mozgatása ne ütközzön nehézségekbe. Ezt a teret egy új födém behúzásával két részre bontották és az így keletkezett új félemeleten is irodákat alakítottak ki. Ugyanígy az L alakú épületrész tetőszerkezetében is, a tartóelemek (főállások) által tagoltan kivitelezték a szobákat, a folyosó részére megfelelő szerkezeti kiváltásokkal. A saját lépcsőházzal rendelkező toronyépületet a színházzal egykor összekapcsoló a körút alatt futó alagutat a robbantás óta bekövetkezett számos útfelújítás során részben már betemették. Az egész épület utcai és udvari homlokzatát, illetve a szintén téglaburkolatos tornyot letisztították, felújították, a hiányokat pótolták.[24][27][29]
A könyvtárhelyiség a Népszínház Csokonai utcai gazdasági épületének legfelső emeletén volt. Gazdája, ahogy az épületnek és a társulatnak is a város volt. A színház könyvtárának alapja az a letéti anyag volt, melyet a Nemzetitől kapott kölcsön, miután „a népszínházi bizottság s a nemzeti színház igazgatósága között a színműi válfajok előadási joga tárgyában” szerződés jött létre. A „megőrzés és használat végett Rákosi Jenő igazgatónak átadott népszínművek” leltárszerű nyilvántartással kerültek a színházhoz. A törzsállomány aztán az előadott darabok szövegkönyveivel állandóan gyarapodott. A kölcsönkapott anyaggal együtt a Népszínház átvette a Nemzeti könyvtári rendjét is (a szövegkönyveket és kottákat abc rendben gyűjtötte, ezen belül pedig a darabok előadási rendjében csoportosította). Erre az motiválta, hogy műsora természeténél fogva kölcsönözni tudjon a hozzáfordulóknak, főként a vidéki színigazgatóknak. A színház megnyitásától első „könyvtárosa” Vasvári Kovács József színész volt 13 éven át. Utóda, Virágháti Lajos súgó, majd annak fia. 1895 őszétől nincs adat a könyvtárat gondozó személyről. 1908-ban a népszínházi alap tulajdonát képező könyvtárat és díszleteket a bérbe vevő Nemzeti Színház vette át.[30]
A Népszínház írásbeli és nyomtatott, több ezer kötetet, magyar és idegen nyelvű szövegkönyvet és kottát tartalmazó dokumentumai javarészt megmaradtak. Egy 1959-es leírás szerint irattárát, jegyzőkönyveit az 1. sz. Állami Levéltár, színlapgyűjteményét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, szövegkönyveit és kottaanyagát pedig az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.[30]
- Támlány: fotel, párnázott, kárpitozott öblös karszék
- Kortina: színpadi előfüggöny, kárpit
- Amikor a város elhatározta, hogy teret létesít a Népszínház előtt, az ott magasló Kasselik-féle ingatlan, amiben korábban pálinkás butikok és üzletek voltak, óriási négyszögű ház körülbelül egyharmad részét kisajátították. A földszintes épületet azonban Kasselik Jenő nem alakította át bérpalotává, hanem téglafalat emeltetett a ház frontja elé és az egész épületet meghagyta. 1906-ban e mellé építtette meg az Apolló mozit.[5][5][6]
- Architektonikus: művészi felépítésű, művészies arányú az építőművészet szabályainak megfelelő.
- Ennek a bécsi Ringtheaterben bekövetkezett 1881-es tragédi adott nagy jelentőséget, aminek vasfüggönyét a tűz kiütése után nem tudták lebocsátani.
- A Nemzeti Szálló nevét 1929-ben kapta a szemközti Népszínházban 1908. óta játszó Nemzeti Színház társulata után.
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
