svájci kultúr- és művészettörténész, filozófus, költő, író From Wikipedia, the free encyclopedia
Jacob Christoph Burckhardt (Bázel, 1818. május 25. – Bázel, 1897. augusztus 8.) svájci kultúr- és művészettörténész.
| Jacob Burckhardt | |
 | |
| Született | Carl Jacob Christoph Burckhardt 1818. május 25. Bázel |
| Elhunyt | 1897. augusztus 8. (79 évesen) Bázel |
| Állampolgársága | svájci[1][2][3][4][5] |
| Szülei | Susanna Maria Burckhardt-Schorndorff Jakob Burckhardt |
| Foglalkozása | kultúrtörténész, művészettörténész |
| Iskolái |
|
| Sírhelye | Friedhof am Hörnli[6] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Jacob Burckhardt témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Apja a bázeli református templom első lelkésze, az egyházi és iskolai ügyek főgondnoka. Anyja – egy városi tanácsos lánya – korán meghalt.
Már gyerekkorában érdeklődött a régiségek iránt; 1836 áprilisában megkezdett egyetemi tanulmányai során is elsősorban a művészettörténeti stúdiumok vonzották. 1837 tavaszától a teológiai karon tanult tovább. Az itteni egyháztörténeti előadások néhány motívuma később visszatért Nagy Constantinusról írott művében. Még ez év nyarán eljutott Felső-Itáliába; 1838-as és 1839-es útjai során délebbre utazott. 1839 szeptemberétől Berlinben hallgatta Leopold von Ranke, August Böckh, Johann Gustav Droysen, majd 1841-től Jacob Grimm előadásait. Néhány nyári hónapot bonni tanulmányokkal töltött. 1843-ban ledoktorált Bázelben, majd Párizsba utazott. Magántanári képesítése megszerzése után újságíróként helyezkedett el a Basler Nachrichten című konzervatív lapnál, és cikkeket írt a Brockhaus Lexikonba.
Kora középkori stúdiumaitól a Die Alemannen und das Christentum című 1846-os tanulmánnyal búcsúzott el. 1846, 1847, 1848 és 1853–1854 folyamán újabb itáliai utakat tett. Ezek eredménye lett a Cicerone. Kalauz Itália műemlékeinek élvezetéhez, amely fél évszázad alatt további tíz kiadást ért meg. Ugyancsak 1853-ban látott napvilágot a Die Zeit Constantins des Großen, amely – bőséges forrásanyag alapján – Septimius Severustól Diocletianusig időrendben tárgyalta a Római Birodalom történetét. A feliratok, görög és latin egyházi írók munkái mellett főként a Historia Augusta című császáréletrajz-gyűjteményre támaszkodott, amelynek hitelességét már saját kora is megkérdőjelezte. (Theodor Mommsen egyenesen „az egyik leghitványabb ókori fércműnek” titulálta.) A mű újszerűségét az adta korábbi munkáihoz képest, hogy az állammal szemben a vallást és a kultúrát helyezte előtérbe.
Mivel szülővárosában nem jutott megfelelő álláshoz, 1855-ben a zürichi Eidgenössischen Hochschule művészettörténet-oktatója lett. 1858 tavaszán végül történelemprofesszori katedrát kapott Bázelben. Egészen 1893-ig töltötte be ezt a posztot, bár 1886-tól csak művészettörténetet tanított. Hívták ugyan Karlsruhébe, Tübingenbe és Berlinbe is (itt Rankét válthatta volna 1872-ben), de mindegyik lehetőséget visszautasította, mivel bizalmatlanul tekintett a dinamikusan fejlődő Német Birodalomra.
1860-ban jelent meg Die Kultur der Renaissance in Italien című monográfiája, amelyben az elsők között elemezte a reneszánsz kultúráját. A mű a következő ötven évben még hétszer látott napvilágot, a művészet- és a kultúrtörténet egyik alapművének számít. Az 1867-es Die Architektur der Renaissance Italiens az itáliai reneszánsz építészetével foglalkozott.
Burckhardt zárkózottan élt, csak rokonaival és néhány ismerősével tartotta a kapcsolatot. Bázeli háza még életében valóságos zarándokhellyé lett a fiatal művészettörténészek körében.
Burckhardt történelemfilozófiai elképzeléseit a halála után Világtörténelmi elmélkedések címmel kiadott előadássorozatban foglalta össze. Az első feljegyzéseket 1868 júliusában készítette. Az anyagot 1872-ig – többször átalakítva – három szemeszterben is előadta. (Egyik hallgatója az a Friedrich Nietzsche volt, akinek 1874-es A történelem hasznáról és káráról című munkájára nagy hatást gyakoroltak a bázeli előadások.) A filozófiai vázlatokból unokaöccse formált szöveget Burckhardt halála után.
A Világtörténelmi elmélkedések szerzője nem törekedett a rendszerépítésre, mivel a történelemfilozófiát önellentmondásnak, két egészen másképpen gondolkodó tudomány szörnyszülöttjének tartotta. Ugyanezen az alapon vetette el a történelem teológiai alapú magyarázatát. Meglátása szerint a történelem események és szokások láncolata, amely semmiféle magasztos cél felé nem halad. Az emberi létet leginkább befolyásoló három tényező közül – az állam fejlődésének eltorzulása és a vallás visszaszorulása miatt – a kultúrát tartotta a legfontosabbnak, amely „a másik kettő kritikája, az óra, amely mutatja az időt, hiszen amazokban már nem fedi egymást forma és tartalom.”[8]
Az első Burckhardt-életrajzok nem sokkal halála után jelentek meg. Még 1910-ben napvilágot látott egy monográfia Jacob Burckhardt als Geschichtsphilosoph címmel. Munkásságáról több monográfia született a 20. század második felében. Összes műveit 1980-ban adták ki tíz kötetben.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
