Teológia

A teológia (magyarosan hittudomány) valamely vallás tudományos igénnyel fellépő, logikai formába öltöztetett tanrendszere.^[1] A vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata.

Nem tévesztendő össze a következővel: Teologia (könyvsorozat).

Teológia
hittudomány, doctrina sacra (lat. „szent tudomány”)
Adam Tanner: Theologia Scholastica (1626, Ingolstadt)
Tárgya	a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításainak rendszeres feldolgozása
Ágai	fundamentális teológia dogmatika morálteológia (etika) gyakorlati teológia
Jelentős művelői	Órigenész, Nagy Szent Vazul, Hippói Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely, Damaszkuszi Szent János, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás, Bellarmin Szent Róbert
Jelentős kézikönyvei	Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae

Részlet egy középkori nagy hittudományi munkájából, Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae-jából

A görög és római írók teológiának nevezték az istenekről szóló tanításokat és az istenek kultuszával összefüggő előírásokat. A keresztény szóhasználatban teológiának elsősorban azoknak a tételeknek az összességét nevezik, amelyekben a hívőknek hinniük kell.^[1]

A teológus módszerei a logika és a filozófia gondolkodási szabályai.

Etimológia

Ógörög eredetű, összetett szó (θεολογια, theologia): a theosz, (=Isten) és logosz (=tan, tudomány, beszéd) szavakból.

Története

Ókori görög világ

A fogalom a hellenista-görög kultúrkörből származik. A görög gondolkodásban a θεολογία szót „az istenek tanításaként” értették.^[2]

θεολόγοι („teológusok”); így nevezték a görögök az ókori görög költőket, akik legendákat írtak le az istenekről: Orpheusz, Hésziodosz, Homérosz. Később az ókori mítoszok értelmezőit, például a szíroszi Ferekidészt és a krétai Epimenidészt is teológusoknak kezdték nevezni.

Platón szóhasználatában a theolousz „az istenekről szóló mítoszokhoz értő ember”. Tehát a teológia nem más, mint az istenekről szóló legendák összefoglalása.

Arisztotelész a teológiát az „első filozófiának” tekinti.^[2] A metafizika körébe sorolja.

A sztoikusoknál a panteizmussal és a kozmosz egyidejű fizikaiságában és isteniségében való hittel a teológia feloldódik a fizikában és a kozmológiában.^[2] A sztoikusok voltak azok, akik kidolgozták a filozófiai teológia és a politikai teológia közötti különbséget.

Kereszténység

A keresztény kultúrkörben először a 2. század apologetikus irodalmában bukkan fel. Csak később válik a keresztény gondolkodás fogalmának megjelölésévé.

Az ókorban az alexandriai és az antiochiai iskola képviselt két jellegzetesen eltérő teológiai irányt, amely platonista-arisztotelészi kettősségnek felelt meg. A teológia egész további történetében megmaradt ez a két teológiai vonulat.

A 4. században a teológiát a Fiúnak és Szentléleknek az Atyához fűződő viszonya foglalkoztatta. Az 5. század fő kérdése Krisztus isteni és emberi természetének kapcsolata volt, majd Mária, mint istenanya került középpontba (nesztoriánus vita). A vitás kérdéseket egyetemes zsinatok döntötték el.

A 7–8. században a teológiai gondolkodásban a képromboló vita jelentett újabb állomást. A 9. századtól kezdve a teológia inkább dogmatikus és apológiai karaktert vett fel, a latinokkal és az iszlámmal szemben.

A középkorban a nagy teológiai iskolák (ágostonosok, domonkosok, ferencesek) az egyetemekhez kapcsolódtak (Bologna, Köln, Nápoly, Cambridge, Oxford, Párizs) vagy a nagy mesterekhez (Szt. Bonaventura, Nagy Szt. Albert, William Ockham). A nagy teológiai összefoglalások (summák) a középkorban keletkeztek. A legjelentősebb összefoglalás Aquinói Szt. Tamás Summa Theologicá-ja.

A 13. században a teológia formálódását nagyban meghatározták Arisztotelész újra lefordított írásai. Ez egyúttal a Szt Ágoston uralta keresztény (Platónt követő) teológia újraértékelését is jelentette. Arisztotelészen kívül számos nem keresztény szerző gondolatát is felhasználták a teológiai fejtegetésekben (Avicenna, Averroës, Maimonidész). Két évszázadnyi teológiai vitában hol Szt. Ágoston, hol Arisztotelész hatása érvényesült az egyetemi körökben. Gyakran az is vita tárgya volt, hogy a teológia tudomány-e, vagy egyszerűen a hit igazságairól szól.

A 14. századtól kezdve a teológiai gondolkodás túllépett az egyetemeken, és (pl. Eckhart mesternél) az örök igazság szemlélésének formájaként jelent meg.

A 16. századi reformátorok a teológiai vitákban a görög filozófiát akadálynak tekintették a szentírási üzenet megértésében. Luther Márton a "kereszt teológiá"ját (theologia crucis) a "dicsőség teológiá"jával (theologia gloriae) állította szembe, melyet a skolasztikusok hirdettek.

A barokk korban (16–17. sz.) a molinista és a tomista felfogás ütközött egymással a kegyelemtan terén.

A felvilágosodás korában a racionalitás hódít tért, s ez kihatott a teológiai oktatásra is.

A 19–20. században megújult a katolikus teológia. A teológiai iskolák különböző intézményekhez (Tübingeni Egyetem, Chicagói Egyetem, Gregoriana Pápai Egyetem, Leuweni Egyetem) és jelentős teológusokhoz (P. Tillich, Karl Barth, Karl Rahner, B. Lonergan, Hans Urs von Balthasar) kötődtek.

Paradigmák, módszerek szerint

• Amennyiben a teológia tanait a fogalmi gondolkodás logikai rendje szerint bölcseleti eszközökkel adja elő, akkor spekulatív,
• ha az adott vallás szent irataira és az egyház történeti hagyományára alapozva, akkor pozitív,
• ha pedig a belső hitélményt rendszerezve, akkor misztikus teológiáról beszélünk.

A keresztény teológia

A kereszténység teológiái:

• a hit forrásainak (biblikus teológia (wd) és történelmi teológia (wd))
• a hit gyakorlásának (gyakorlati teológia (wd))
• tudományos megvitatásának, valamint a hit szisztematikus elemzésének és bemutatásának (szisztematikus vagy rendszeres teológia (wd), beleértve
  • a fundamentális teológia, a dogmatika, ill. morál- vagy erkölcsteológia (wd) - etika) tekinthetők.

A keresztény teológia történeti fejlődésének jelentősebb állomásait a patrisztika és a skolasztika teológiája, valamint az újkori keresztény felekezetek teológiai irányzatainak sokasága jelenti.

A dialektikus teológia modern protestáns irányzat, melynek létrehozás a svájci Karl Barth (1886-1968) nevéhez fűződik. Ő – ellentétben a neotomizmussal – a teológia alapjait és igazolását nem a filozófiában és a profán tudományokban kereste, hanem a kinyilatkoztatásra támaszkodott. A Biblia mint a kinyilatkoztatás fő forrása nem igényli a történetkritikai elemzéseket. A Biblia központi elemét, a "Krisztus-eseményt" kell kiemelni az egészből, s ennek alapján értelmezni a többi részt.^[3]

A radikális teológia újprotestáns irányzat, amely azt állítja, hogy Isten meghalt, ugyanakkor kereszténynek vallja magát. A képviselők nem egyértelműen fogalmazták meg Isten halálát. Thomas J. J. Altizer szerint a történelmi keresztény egyház istene halott. De ez a halál egy dialektikus folyamat egyik fázisa, amelyet új istenmegjelenés fog követni. William Hamilton szerint isten halála azt jelenti, hogy a modern embernek nincs szüksége többé istenre. A radikális teológia miközben valamilyen módon tagadja Isten létét, megtartja a vallás középpontjában Jézus Krisztust, akinek példájára a keresztény embernek be kell kapcsolódnia a szekularizált világ építésébe.^[4]

A felszabadítás teológiájának hívei Jézust nem csupán megváltóként, hanem evilági szabadítóként mutatják be. Hirdetői azt mondják, hogy a szegénység nem Isten akaratából van, hanem nagyon is kézzelfogható gazdasági, társadalmi és politikai okokra vezethető vissza, amelyet meg lehet, és meg kell változtatni.

A II. vatikáni zsinattól kezdve a teológiák sokfélesége (pl. felszabadítás-, process-, feminista, egzisztencialista, politikai teológia stb.) széttöredezetté tette a kinyilatkoztatáson alapuló teológiai gondolkodást. Egységes látásmódra kevesen törekszenek, a természettudományokban végbement szakosodás a hittudomány területén is érvényre jutott (pl. külön biblikusok, liturgikusok, dogmatikusok, patrológusok). A különféle teológiai ágak együttműködésének színhelyei a társulatok és az intézetek.

Ágai

• Dogmatikus (fundamentális, elméleti) vagy szisztematikus vagy rendszeres teológia (wd):
  • Triadológia — a Szentháromság tana
  • Angelológia — az angyalok
  • Antropológia — az ember
  • Hamartiológia — a bűn
  • Ponerológia — a gonosz eredete
  • Krisztológia — Jézus K. természete és személye
  • Szótériológia ^[5] – a megváltás tanának tanulmányozása
  • Egyháztan 
  • ikonológia 
  • Szakramentológia – a szentségek
  • Eszkatológia — a végső idők
• Apologetika — egy hit igazolása racionális eszközökkel
• Összehasonlító teológia  — az alaptanok összehasonlító elemzése más keresztény felekezetek nézeteivel.
• Pasztorális teológia:
  • liturgika – az istentisztelet elmélete és gyakorlata
  • Homiletika — az igehirdetési tevékenység elmélete és gyakorlata
  • katekizmus – a hit tanítása
  • kánon – az egyházjog elmélete
• morál- vagy erkölcsteológia (wd) – az egyház tanítása az ember erkölcsi tudatáról és erkölcsi viselkedéséről
• biblikus teológia (wd):
  • Egzegézis – bibliai szövegek kritikai magyarázata vagy értelmezése
  • Hermeneutika - elmélet és módszertan a vallási források értelmezésére
  • Izagógia - a bibliatudomány egy része, melynek témája a vallási szövegek történeti forrásai szerzői, kulturális, kronológiai és egyéb vonatkozásban.
• Történelmi teológia (wd):
  • Egyháztörténet - az egyház története, a Biblia története és értelmezései stb.
  • bibliai történelem (Ószövetség és Újszövetség)
  • az ókori egyház története
  • a helyi egyházak története

Más vallásokban

Bár az összehasonlító vallástudomány keretein belül a vallásokat és azok tartalmát tudományosan tanulmányozzák, és olyan kurzusokat is kínálnak, mint a judaisztika és az iszlámtudomány, a perspektíva és a módszertan itt egyértelműen eltér a teológiai megközelítéstől, és nincs felekezeti megközelítés.

Iszlám

Az egyetemeken működő iszlám kutatóintézetek és szemináriumok az iszlám történetével és gyakorlatával külső kutatási szempontból foglalkoznak.

Az iszlámban a 10. századra alakult ki a hellenisztikus hagyományokból megismert dialektika eszköztárának felhasználásával a klasszikus teológia, amely kalám néven ismeretes, de a 11. századra az ezt bíráló misztikus teológia (szúfizmus) is megjelent.

Judaizmus

A judaizmusban nincsenek általánosan kötelező érvényű dogmák és ezért nincs a valódi értelemben vett teológia.