francia író From Wikipedia, the free encyclopedia
Achille Félix Henri Bataille (Nîmes, 1872. április 4. – Rueil-Malmaison, 1922. március 2.) francia drámaíró, költő és litográfus.
| Henry Bataille | |
 | |
| Született | 1872. április 4.[1][2][3][4][5] Nîmes |
| Elhunyt | 1922. március 2. (49 évesen)[1][2][4][5][6] Rueil-Malmaison |
| Állampolgársága | francia[7] |
| Házastársa | Yvonne de Bray |
| Szülei | Léopold Bataille |
| Foglalkozása | |
| Iskolái | Julian Akadémia |
| Kitüntetései | Émile Augier-díj (1905) |
| Sírhelye | Moux[8] |
 A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Henry Bataille témában. | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Henry Bataille témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
_château_MH_(01).JPG)
Polgári családban született. Aude-ból származó apja, Léopold Bataille a Párizsi Fellebbviteli Bíróság bírája volt, akit fiatalon elvesztett, majd 1883-ban édesanyja, Alice Mestre-Huc is elhunyt. Nővére és annak férje, Ernest Blagé, a Déli Vasúti Társaság (Compagnie des chemin de fer du Midi) igazgatója nevelte fel. Középfokú iskolái Párizsban a Lycée Henri-IV. és a Lycée Janson-de-Sailly voltak, majd a versailles-i Saint Jean Hulst eudista középiskolában szerzett érettségit.[9] Tanárai – adottságait felismerve – a művészeti tanulmányok felé terelték (az École des Beaux-Arts és a Julian Akadémia hallgatója volt), így Bataille sokáig gondolkodott azon, hogy az irodalom helyett a rajz és festészet felé forduljon-e.[10] Képzőművészeti iskoláiban Jules Lefebvre és Doucet tanítványa volt. Kétszer 1. helyen végzett a Prix de Rome előkészítő vázlatversenyein.[11]
Művei közül fennmaradt a „Fejek és gondolatok” (Têtes et Pensées) című litográfiaalbum (Paul Ollendorff, 1898–1901), amely a 20. század elejéről 22 kortárs francia irodalmi híresség Bataille által rajzolt portréját és egy-egy oldalnyi tőlük származó idézetet tartalmaz.[12] Bataille több, színdarabját illusztráló plakátot, ezen felül számos réz- és fametszetet is készített.
Már 14 éves korától írt, főként költeményeket, első verseskötete 1895-ben jelent meg La Chambre blanche (A fehér szoba) címen. E kötet előszavában írta róla korai lírája alapján Marcel Schwob szimbolista író, hogy Bataille „poète des choses inanimées et des bêtes muettes” (a lélek nélküli dolgok és a néma állatok költője).[13] Költészete szentimentális, melankolikus, emlékező, és ugyanez a lírai hatás fedezhető fel drámáiban is.[14] Legelső drámai kísérlete még Julian akadémista korában a Robert d'Humières-rel együtt írt Csipkerózsika (La Belle au bois dormant) előadás volt a Théâtre de l'Œuvre színpadán, melyhez a zenét Georges Hüe szerezte, a színpadi berendezést pedig Georges-Antoine Rochegrosse tervezte. Ezután az általános kritika szerint a festőecsethez való visszatérést ajánlották neki.[9] Az első sikert aratott drámája, a Ton Sang (Véred) címen megjelent mű volt, de csupán második darabja La Lépreuse (A leprás) sikere után kötelezte el magát végleg az irodalom mellett.
Életét két színésznővel osztotta meg. Először, 1893 és 1912 között a belga származású Berthe Bady (1872-1921), majd Yvonne de Bray volt élettársa, utóbbi egészen a haláláig.
Műveivel az első világháború előtti korszak nagy közönségsikernek örvendő szerzőjévé vált. Bataille korai munkái feltárták a szenvedélynek az emberi motivációra gyakorolt hatását és azt, hogy mennyire fojtogatóak korának társadalmi konvenciói. Később az intellektuális, gondolati dráma, illetőleg társadalmi dráma irányába fordult, bár egyes későbbi kritikusai szerint meglátásai, tiltakozásai felszínesek és vagyonos egzisztenciális helyzete miatt kettősek voltak.[15] Megítélése ellentmondásos volt már korának kritikusai körében is, a halálakor megjelent, életművét méltató írásokban is elég erős kritikai hang fedezhető fel,[16] de a 3–4 felvonásos, hosszú darabjai óriási nézettséget és népszerűséget értek el, ünnepelt író volt, s bár az utókor nem sorolja a legnagyobbak közé, hatása tagadhatatlan a századforduló egyes költőire, íróira. Még 1946-ban is akadémiai székfoglalójában Marcel Pagnol korának fő szerzői közé sorolta Bataille-t. Műveiben néhol érvényesítette a tudatalatti hatásáról alkotott elméletét,[17] s így befolyása felfedezhető például Jean-Jacques Bernard műveiben, lélektani drámáiban, „ahol a csendnek, a ki nem mondottnak ugyanolyan jelentős szerepe van, mint a szónak, a beszédnek”.[18]
A párizsi színházakban bemutatott színművei közül sok eljutott a Broadway színházaiba is, sőt feldolgozásaik a mozikban is sikert arattak. Így Korda Sándor rendezésében (Douglas Fairbanks szereplésével) a Rózsás férfi (L'Homme à la rose) című művéből a „Don Juan magánélete” címmel készült film sokáig és sűrűn szerepelt a mozik műsorán.[19] Meztelen nő (La Femme nue) című darabját többször is filmvászonra adaptálták.[20] A színházakban a legfelkapottabb művészek adták elő a műveit: Gabrielle Réjane, Yvonne de Bray, Berthe Bady, Cécile Sorel. Magyar színpadokon 1905-től nagy sikerrel és gyakran játszották darabjait, melyek fordítói között olyan írók voltak, mint Molnár Ferenc, Ábrányi Emil, Sebestyén Károly, Adorján Andor, Császár Imre,[21] s a Karinthy Frigyes által fordított, „Emlék” című, rövidebb színpadi költeménye teljes szövegével 1921-ben megjelent a Nyugatban is.[22] Költeményei közül pedig Kosztolányi is fordított, ismerte munkásságát és írt róla Ady, Ignotus és más jeles irodalom-kritikusok is.
Főként zongora- vagy hárfakísérettel számos versét vagy színművének részletét megzenésítették részben még életében, de halála után is.[23]
Nagy példányszámú újságok, folyóiratok munkatársaként írásai jelentek meg a Journal des Artistes, a Mercure de France, a La Vogue (új sorozata: 1899), a Le Matin és a Le Figaro hasábjain.[24]
Idősebb korában a csípős kritikák és Párizs elől menekülve sok darabját szerkesztette vivières-i kastélyában, a Château de Mazancourt-ban, amelyet 1910-ben szerzett meg. Vagyonosan, Rueil-Malmaison-ban, Vieux Phare-i birtokán hunyt el. Az 1922. március 6-án, a Saint-Honoré d'Eylau templomban tartott ünnepélyes temetése után holttestét néhány évvel később Moux-ba szállították, de nem a családi sírboltba temették, hanem még életében többször leírt óhaja szerint a mauzóleum elé. Sírját egy reneszánsz márvány szökőkút díszíti. Fölötte René de Châlon Bar-le-Duc-i „Transi” című síremlékének[25] reprodukciója áll, melyet François Pompon állatszobrász[26] alkotott, a szobor közelében Bataille-tól származó versidézetekkel.
Moux-ban sugárutat (Avenue Henri Bataille), Nîmes-ben és Perpignanban utcát neveztek el róla. Párizs 16. kerületében park viseli a nevét.[27]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
