magyar költő, újságíró (1877–1919) From Wikipedia, the free encyclopedia
Diósadi Ady Endre, születési nevén: Ady András Endre[3] (Érmindszent,[1] 1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.[4]) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai gondolkodó. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.
| Ady Endre | |
.jpg) | |
| Székely Aladár felvétele (1908) | |
| Született | Ady András Endre 1877. november 22. Érmindszent[1] |
| Elhunyt | 1919. január 27. (41 évesen) Budapest |
| Álneve | Ida |
| Állampolgársága | magyar[2] |
| Házastársa | Boncza Berta (1915. március 27. – 1919. január 27.) |
| Szülei |
|
| Foglalkozása | |
| Iskolái |
|
| Halál oka | |
| Sírhelye | Fiumei Úti Sírkert |
| Írói pályafutása | |
| Jellemző műfajok | költészet, újságírás |
| Irodalmi irányzat | szimbolizmus |
| Alkotói évei | 1899–1918 |
| Első műve | Versek (Debrecen, 1899) |
| Fontosabb művei |
|
 A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Ady Endre témában. | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ady Endre témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Egy Szilágy megyei faluban, Érmindszenten,[5] elszegényedett nemesi családban született. Édesapja diósadi Ady Lőrinc (1851–1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja tiszaeszlári Pásztor Mária (1858–1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Egy nővére (Ilona, aki még egyéves kora előtt meghalt) és egy öccse volt, Ady Lajos (1881–1940), aki magyar–latin szakos tanárként ábrándos nyelvészkedéssel nevüket Ond vezér nevéből eredeztette. Ady Mariska Ady Endre unokahúga volt.
Ady több átlagostól eltérő testi adottsággal jött a világra. Mindkét[6] kezén hatujjúsággal született. A rendellenesség enyhébb változatát jelentő, csupán csont nélküli, csökevényes bőrnövedékeket születése után – a tövüknél cérnahurokkal elkötve, elsorvasztva – a bába tökéletesen eltávolította.[6] Sokujjúságát később a költő a kiválasztottság táltosjeleként értékelte, és ez a közvéleményben is misztikumként lengte körül. Emellett „mindkét oldalt lenőtt” füllel, és feltűnően nagy, rövidlátó szemmel született. Felnőttként hiúságból nem hordott szemüveget, inkább egészen közel hajolva olvasott. Lábai alkatilag véznák, gyengék voltak, ez okozta bizonytalan járását, nagy bütykei miatt pedig speciális cipők viselésére kényszerült. Később köszvény is kínozta.[6]
Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította írásra, olvasásra, számolásra, bibliai történetekre és zsoltáros énekekre. Szülei idővel gimnáziumba szánták, ez volt az oka, hogy tanulmányait 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt. Az elemi befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában voltak saját bevallása szerint a legszörnyűbb diákévei, amellett, hogy itt erősödött meg a fizikailag addig gyengécske gyerek. Itt írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak, és ezekből az évekből származik barátsága Jászi Oszkárral, akivel együtt jártak hittanra. 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt, ahol 1896 júniusában jelesen érettségizett: csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. A liberális szellemű zilahi „ősi schóla” a szigorú szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára: itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni, és itt váltak rendszeressé a szombat esti kocsmázások is; emellett itt érték első – iskolai – irodalmi és szerelmi sikerei is, utóbbi F. Erzsike személyében, aki későbbi versei Zsókája lett. Itt ismerte meg Kun Bélát is, aki egy ideig magántanítványa volt.
Édesapja a lecsúszott család újbóli felemelkedésének lehetőségét, a leendő szolgabírót látta fiában, ezért beíratták a debreceni jogakadémiára. A várost nem sikerült megszeretnie: szülei beleegyezését megszerezve a második évre már a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután magánórákat adott. Temesvárról nagyon betegen vitte haza édesanyja 1897 karácsonyán, ahonnan felgyógyulva utazott újra Budapestre, a negyedik félévre beiratkozni. A többször is megküldött tandíj azonban korhelykedésre úszott el. Nem mert szülei szeme elé kerülni, ezért Zilahra utazott, ahol ügyvédbojtár lett és egy barátjánál lakott. Ez idő tájt született meg egy önálló verseskötet kiadásának gondolata. Ősszel az egyetem folytatásának szándékával ismét Debrecenbe ment, azonban az előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). Előbb a Debreczeni Hírlap, majd 1899-től a ’48-as érzelmű, függetlenségi párti Debreczen című folyóirat „hivatásos” munkatársa lett. A soron következő félévre már be sem iratkozott, ezzel vége szakadt jogegyetemi tanulmányainak. Ugyanebben az évben megjelent első verseskötete, Versek címmel, de nem volt sikere.
1899 végén Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet folyt ekkor. 1900. január elején a kormánypárti Szabadság című laphoz szerződött. A társadalmi igazságtalanságról és a munkásnyomorról írt kritikus cikke 1901. április 22-én jelent meg a Friss Újságban Egy kis séta címmel, amely azonban világnézeti ellenszenvet gerjesztett ellene lapjánál, így május 23-ától a lapversenytárs Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. A kritikus hangú jegyzet néhány katolikus pap dőzsölő életvitelét ostorozta, valójában a klérust minősítette vele. Az egyház feljelentette rágalmazásért, Ady pedig 3 nap fogház és 10 korona büntetést kapott érte.[7]
Jó újságíróvá vált, prózai stílusa itt fejlődött ki. Új verskötetet is kiadott 1903-ban Még egyszer címen, azonban ez is komolyabb visszhang nélkül maradt. Ady Nagyváradon bohém éjszakai életet élt, amelyben Halász Lajos és Szűts Dezső voltak állandó partnerei. Ehhez a városhoz kötődik az a Rienzi Mária énekesnővel folytatott végzetes szerelmi viszony is,[8] amelynek következtében először elkapta a szifiliszt: erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában írt.
Életében az áttörést 1903 augusztusa hozta el: ekkor ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor Párizsban élt és látogatóba jött haza. Léda (Ady így nevezte őt el) lett a múzsája; az ugyanebben az évben megjelent Még egyszer című kötetében „A könnyek asszonya” című költeményt már ő ihlette. Lírai kibontakozásában Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-kapcsolat 9 évig tartott: 1903-tól 1912-ig. Léda 1907-ben halott lánygyermeket hozott világra, vélhetőleg a költőtől. Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával.
Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után az ellenzéki Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költemény jelent meg a tollából. Rövid idővel a hazatérése után tartott választásokon a nem várt ellenzéki siker – amely 30 év után váltotta a kormányzó Szabadelvű Pártot – a lapot kormánytényezővé tette azzal, hogy annak főszerkesztője, Vészi József a miniszterelnök sajtófőnöke lett. 1906-ban a Fejérváry-kormány lemondott, és mivel Ady pozíciót töltött be a darabontkormány mellett sajtótudósítóként, méltatlan támadások érték, ami elől előbb Érmindszentre, majd júniusban Párizsba „menekült”.
Második párizsi tartózkodása és a kapcsolódó földközi-tengeri utazás időszaka költészetének termékeny korszaka. 1906-ban megjelent harmadik verskötete Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.
1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója volt. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták.
A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, de bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta, mennyire maradt el Magyarország a fejlett országoktól, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.
Jászi biztatására jelentkezett a szabadkőműves Martinovics páholyba, amelybe 1912. május 3-án vették fel, együtt Csáth Gézával. A páholy tekintélyét emelte Ady tagsága, ezért rövid idő alatt léptették legény-, majd mesterfokba. A páholymunkákon azonban csak igen ritkán vett részt, hétéves tagsága alatt mindössze négy alkalommal – azaz felvételén és díjemelésein kívül csak egyszer.[9]
A Lédával való szakítása után többnyire csak alkalmi nőkapcsolatai voltak. 1913. november 21-én a hűvösvölgyi Park Panzióban Balázs Béla mutatta be neki Dénes Zsófiát („Zsuka”), a Párizsban élő fiatal újságírónőt, akivel gyorsan megkedvelték egymást, és akit a költő saját neve után Andreának nevezett el. A gyorsan kibontakozó szerelem hatására esküvőt fontolgattak, azonban Dénes Zsófia anyjának heves tiltakozása miatt a kézfogó elmaradt; a Becéző, simogató kezed és az Élet helyett órák című, a Ki látott engem? kötetben megjelent költeményei a Dénes Zsófia iránti érzései emlékei.
1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett.[10] Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak.[10] 1915. március 27-én a lány apjának (Boncza Miklós, neje: törökfalvi Török Berta) beleegyezése nélkül összeházasodtak.[10] Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.[10] Esküvői tanúik Vészi József és Ignotus-Veigelsberg Hugó voltak.[11]
Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg; ez idő alatt nem közölt írásokat, négy év hallgatás után, 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén cím alatt. A kötetet Hatvany Lajos szerkesztette, aki „a kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele”, egyes verseket ki is hagyott.[12]
Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady ettől igyekezett elhatárolni magát, noha harcos híve volt a polgári radikalizmusnak, és „vezérének” nevezte Jászi Oszkárt. 1918 novemberében (a Tisza-gyilkosság után) a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő spanyolnáthát, ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték. Két hete ápolták, amikor egy reggel hirtelen meghalt (1919. január 27-én, 41 évesen). Halálát végül is, Czeizel Endre adatai szerint, a kórboncolás alapján a főverőér megrepedése okozta, melyet a harmadlagos vérbaj jellemző megnyilvánulása, az aorta idült gyulladása miatt kialakult főverőér-tágulat előzött meg.[6]
Temetése január 29-én volt: koporsóját a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. Haypál Benő református lelkész gyászbeszéde után Kunfi Zsigmond közoktatási miniszter, majd Móricz Zsigmond mondott gyászbeszédet. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevében Vincze Sándor, a Nyugat nevében Babits Mihály, az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége nevében Pikler Gyula, az összes újságíró-intézmények nevében Bíró Lajos, míg a Társadalomtudományi Társaság nevében Jászi Oszkár búcsúztatta. Sok más közéleti személyiség mellett több tízezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen fővel, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton át a Kerepesi temetőig.[13]
Fő szócikk: Ady Endre költészete
A 19-20. század fordulójának magyar költészetét a haldokló népi-nemzeti iskola határozta meg, mely Petőfi nyomain járt, utánozta népies hangját és nem tudta magát megújítani. Ady, ha nem is az első volt, aki szakított a hagyománnyal, de az első, aki utat tört egy új, modern stílusnak. Bár szívesen tetszelgett a magányos, meg nem értett forradalmár szerepében, a valóságban költőtársai támogatták őt és sokan utánozták verseit. Maga Ady nem kedvelte az utánzókat, és A duk-duk affér[14] című írásában ki is gúnyolta őket.
Az első két kötete még nem jelentett semmi újat. Az új stílus elemei először esszéiben, publicisztikájában és más írásaiban mutatkoztak meg. Egy új költészeteszmény nevében lép fel, hangsúlyozva azt, hogy ő nem lesz a „szürkék hegedőse”. Az ősi, magyaros költészet, kultúrkör és az új, forradalmi változást hozó költői program egyesítése a célja – ezáltal szakítva ki a magyar költészetet az elvadult Hun táj virágtalan vidékéből.
Hajdani, eltévedt utas
Vág neki új hináru utnak,
És hírük sincsen a faluknak.
De nincsen fény, nincs lámpa-láng
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar. …Csönd van. A dudva, a muhar,
A nagy Ugar felett.
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
Sajátos technikával dolgozott: egyrészt megalkotta egyedi kevert ritmusát, mely a szimultán verselés egy kevert változata; a belső ritmus, ismétlések, halmozások, puritánabb versszerkezet és a zökkentés, tagolás jellemző e sajátos ritmikára. Továbbá új szavakat alkotott az „el” igekötő igékhez való hozzátoldásával, ezáltal keltve egy vagy csak múltbeli vagy elszalasztott lehetőséget, történést vagy balul sikerült próbálkozást a múltban. Többé-kevésbé ezek az igéi a magyarság szomorú sorsára utalnak (elél, elmásol).
Ady tematikus-motivikus költő volt. Költészetében meghatározott motívumcsoportokat követhetünk végig, s ezzel Ady egyedülálló a világirodalomban. Tematikája, szimbólumrendszere: ars poeticák, szerelem (Léda, Csinszka), látomásos tájköltészet, Magyar Ugar, Istenes versek, magyarság – kuruc tematika, létharc – pénz motívuma, halál, forradalmi versek és világháborús költészet.
Adyt biztosan befolyásolták Baudelaire és Verlaine versei. Gyakran használta a szimbolizmus elemeit, visszatérő témái az Isten, Magyarország és a harc a túlélésért. Más témái élete bizonyos időszakaiban fordulnak elő: pénz, Léda.
Szimbolizmusa költeményeinek látomásosságában, meghatározatlanságában jelentkezik. Jelentős szereppel bírnak szimbolista ihletésű verseiben a színek (piros, fekete, fehér), a szuggeráló erő és az Adyra jellemző szómágia, mint például a korrespondancia (szokatlan képzettársítások, konkrét és absztrakt összekapcsolása) és a zenei crescendo (jambikusság, ismétlések, halmozás).
Szecessziós jelleget is mutat költészete, amit a következők támasztanak alá. A szecesszióra jellemzőek a dekoratív vonalak, az egzotikusság, különösség, titokzatosság. Ilyen verseit meghatározza az önfeltárulkozás, a személyiség új kultusza – szereplírának tekinthetők; az elkülönülés gesztusa, a túldíszítés, dekorativitás, az eufemizált halál.
Kiemelkedő egyéniségként másként gondolkodott a szerelemről, pénzről, életről és halálról, másként szereti hazáját. Szeretett változást hozni, nem érzi jól magát a feudálisan elmaradott Magyarországon.
Verseiből árad a harc, a lázadás a kor helyzete ellen. Költészetének egésze forradalom. A küzdésvágy és a reménytelenség érzése állandóan jelen van verseiben.
Messiás-sorsnak érzezte a költő életét: Magyarországon duplán kell szenvedni, mint máshol a világban, ha valamit el akar érni az ember.
Stílusának egyik legjellemzőbb vonása a különös jelzők gazdagsága. Gyakori témája énjének testi-lelki kettészakadása. Életszeretet, az élet teljességének igénye mindvégig kísérte költészetét.
.jpg)
Ady Endre a modern magyar sajtótörténetnek is az egyik kiemelkedő alakja. „Újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi (…) költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét” – írta róla Szerb Antal. Ady a nagyváradi Napló munkatársa volt, és itt, a szerkesztőségben ismerkedett meg szerelmével, Lédával. Párizsból visszatért Nagyváradra s így szólította Váradot: Olyan gyönyörűszép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs.
(gyűjt., sajtó alá rend., jegyz. Kovalovszky Miklós; Akadémiai, Budapest, 1961–1991, 5 db)
Ady Endre összes művei. Kritikai kiadás, Akadémiai, 1955–1982, 11 db
Ady Endre összes művei. Kritikai kiadás, Akadémiai, Argumentum, 1969–2006, 4 db
Ady Endre összes művei. Kritikai kiadás, sajtó alá rend. Vezér Erzsébet, Akadémiai, 1990–1997, 2 db
Ady Endre összes művei. Kritikai kiadás, sajtó alá rend., jegyz. Vitályos László, Argumentum, 1998–2009, 3 db
| Diósadi Ady Endre (Érmindszent, 1877. nov. 22.– Bp., Terézváros, 1919. jan. 27.) költő, újságíró, ref. |
Apja: diósadi Ady Lőrinc (1851. aug. 15.– 1929. ápr. 22.) |
Apai nagyapja: Ady Dániel (1811–1887) szilágylompérti birtokos, |
Apai nagyapai dédapja: Ady Bálint ref. (17??–18??) Szilágyszentkirály |
| Apai nagyapai dédanyja: n. a. | |||
| Apai nagyanyja: Viski Julianna (Györgyfalva, 1823. aug. 14.–Szilágylompért, 1880) |
Apai nagyanyai dédapja: Viski Dániel (1789–Nyárszó, 1872. júl. 24.) 1816-tól Györgyfalván, 1848–1867-ig Nyárszón volt református lelkész | ||
| Apai nagyanyai dédanyja:
Nárai Szabó Julianna (?–Nyárszó, ?) | |||
| Anyja: tiszaeszlári Pásztor Mária (Szatmár, 1858. ápr. 4.– Budapest, 1937. nov. 28.) |
Anyai nagyapja: Pásztor Dániel (Aranyosmeggyes, 1811–Szatmárnémeti, 1864. ápr. 7.) református lelkész Érmindszenten, majd áttért a r. k. hitre |
Anyai nagyapai dédapja: Pásztor József (1781–1841) 1806-tól Patóházán és Aranyosmeggyesen református lelkész | |
| Anyai nagyapai dédanyja: Kolozsvári Borbála 1804-ben házasodtak | |||
| Anyai nagyanyja: Kabay Rozália (1826–Szatmárnémeti, 1862. nov. 18.) ref., 1842-ben házasodtak |
Anyai nagyanyai dédapja: Kabay Gábor vagyonos falusi birtokos Érmindszenten, ref. | ||
| Anyai nagyanyai dédanyja: Simay Zsuzsanna |
„Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe jutottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, olyannyira, hogy ha a régi egyéniségtisztelő iskola hívei lennénk, Ady Endre koráról kellene beszélni. Adyban volt valami prófetikus, volt benne valami a »jelből, amelynek ellentmondatik«. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig kaotikus irodalmi tudat: Ady neve két ellenséges táborra osztotta az embereket, egyszerre mindenki pontosan tudta a helyét. Olyan volt Ady, mint a kő Jókai regényében, mely belehull az olvadt kristály tavába, és egyszerre bazaltoszlopok sorakoznak égfelé. Jelentősége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki. A pro-Ady táborban most tudatosodott és vált mondhatóvá a század egész új tartalma, és az új tartalom által felébredt a kedélyesen alvó magyar élet – itt volt a harc, amiért harcolni lehetett. A nemzedék többi íróját is Ady Endre magyarázza meg – nem mintha Ady hatása nagyobb kortársaira jelentékeny lett volna, hanem, mert nem lettek volna azok, akik, Ady Endre aurája nélkül, az Ady körüli harcok, az Ady által megindított nagy áttörés, az Ady mögé csoportosuló társadalom lendülete nélkül.”
Lásd még: Ady Endre emlékezete (kategórialap)Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
.svg){kind=small}
