Július
- július 2.
- Az USA értesíti szövetségeseit, hogy befejezte az atomtüzérségi lőszerek, Lance rakéta robbanófejek és a nukleáris mélységi bombák kivonását Európából, összhangban az 1991. szeptember 27-ei kezdeményezésével. (Ugyancsak eltávolított minden harcászati atomeszközt az amerikai felszíni hajókról és támadó tengeralattjárókról.)
- Cseh-Szlovákiában Jan Stráský alakít kormányt.
- július 4. – A nem titkos szavazással lebonyolított nigériai parlamenti választásokon csak a katonák által alapított pártok indulhatnak, az új nemzetgyűlés alig rendelkezik jogkörrel.[3]
- július 5. – Mate Boban elnökletével kikiáltják a „Hercegboszniai Horvát Közösséget”.
- július 8. – Beiktatják hivatalába Thomas Klestilt, Ausztria szövetségi elnökét, államfőt.
- július 10.
- Az EBEÉ Helsinki Csúcstalálkozójának befejeztével az 51 résztvevő állam vezetői jóváhagyják a záródokumentumot („A változás kihívásai”), amelyben egyebek között kérik a NATO-t és más nemzetközi szervezeteket, hogy támogassák az EBEÉ békefenntartó tevékenységét.
- Az Észak-atlanti Tanács – Helsinkiben megrendezésre kerülő – miniszteri ülésének résztvevői egyetértenek, hogy a NATO a WEU-val összehangolja a földközi-tengeri műveleteit a Szerbia és Montenegró ellen életbe léptetett ENSZ szankciók végrehajtásának ellenőrzése céljából.
- A Giotto elnevezésű európai űrszonda megközelíti a Grigg-Skjellerup üstököst.[4]
- július 16. – A WEU–tagállamok képviselői Rómában találkoznak Dánia, Görögország, Izland, Írország, Norvégia és Törökország képviselőivel, hogy megvitassák a WEU további bővítését.
- július 16–18. – Manfred Wörner NATO–főtitkár hivatalos látogatást tesz Magyarországon.
- július 17.
- július 25. – Megkezdődnek a XXV. nyári olimpiai játékok Barcelonában.
- július 28. – Nápolyban aláírják a NATO–spanyol légvédelmi koordinációs egyezményt.
Október
- október 1. – Az amerikai szenátus ratifikálja a START szerződést.
- október 2. – John Shalikashvili tábornok (SACEUR) felavatja az Európai Szövetséges Főparancsnokság alá tartozó új gyorsreagálású hadtestet (ARRC) a németországi Bielefeldben.
- október 6. – Gömbös Gyula egykori miniszterelnök síremlékének felavatása.
- október 14.
- október 20–21. – Az Atomtervező Csoportja ülést tart a skóciai Gleneagles-ben. A részt vevő védelmi miniszterek megvitatják, hogy a békefenntartó tevékenységben való részvétel milyen hatással van a közös védelem tervezésére.
November
- november 1–5. – Manfred Wörner, a NATO főtitkára látogatást tesz Fehéroroszországban, Kazahsztánban és Kirgizisztánban.
- november 3. – Bill Clinton lesz az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke.
- november 5. – Kihirdetik a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját, melyet Magyarország a kihirdetésekor aláír.
- november 5. – Bobby Fischer a 30. játszmában, nem hivatalos világbajnoki visszavágón nyert Borisz Szpasszkij ellen (17,5:12,5)
- november 6. – A NATO műveleti parancsnokságot hoz létre Bosznia-Hercegovinában az ENSZ Védelmi Erők részére, amelyhez mintegy 100 főt, felszerelést és kezdeti pénzügyi támogatást bocsát rendelkezésre.
- november 8. – Az első többpárti választásokon Litvániában fölényes győzelmet arat az Algirdas Brazauskas vezette posztkommunista Munkapárt a Vytautas Landsbergis vezette konzervatív párt fölött.
- november 9. – A CFE–szerződés hivatalosan érvénybe lép, miután mind a 29 aláíró állam ratifikálta.
- november 10. – Budapesten tárgyal Borisz Jelcin, megállapodik a magyar vezetőkkel arról, hogy az 1,7 milliárd dollárt kitevő orosz államadósság felét katonai repülőgépek szállításával törlesztik, az Országgyűlésben elmondott beszédében bocsánatot kér a magyar néptől az 1956-os beavatkozás miatt.
- november 12.
- november 14. – Az SZDSZ küldöttgyűlésén Tölgyessy Péterrel szemben Pető Ivánt választják a párt elnökének.
- november 16. – John Shalikashvili tábornok (SACEUR) ukrajnai látogatása során találkozik Leonyid Kravcsuk elnökkel.
- november 19.
- november 21. – Az egy időben ülésező FKGP Torgyán-párti és Torgyán-ellenes szárnya kölcsönösen kizárják egymást a pártból.
- november 22. – A NATO és a WEU haditengerészeti erői megkezdik az Adriai-tengeren az ENSZ szankciók támogatásaként a szankciók betartatási műveleteit, kiterjesztve az 1992 júliusában megkezdett haditengerészeti megfigyelő műveleteket.
- november 24.
- november 25. – A csehszlovák parlament úgy dönt, hogy 1993. január 1-jével az ország szétválik Csehországra és Szlovákiára.
- november 26. – John Major angol miniszterelnök bejelenti, Erzsébet királynő úgy döntött, hogy fizet személyi jövedelem adót.
December
- december 4. – A NATO európai védelmi miniszterei úgy határoznak, hogy feloszlatják a Független Európai Programcsoportot (IEPG) és feladatait azonnali hatállyal átadják a WEU-nak.
- december 11. – A NATO Védelmi Tervező Bizottságban részt vevő védelmi miniszterek kijelentik, hogy a NATO–erők és parancsnokságok feladatai közé fel kell venni az ENSZ és az EBEÉ békefenntartó tevékenységeinek támogatását.
- december 15. – Butrosz Butrosz-Gáli ENSZ–főtitkár kéri, hogy a NATO bocsássa rendelkezésre a rendkívüli helyzetekre kidolgozott terveit esetleges katonai műveletek céljára a volt Jugoszláviában, beleértve a repülési tilalom betartatását a Bosznia-Hercegovina fölötti tiltott repülési zónában, a biztonságos területek létrehozását polgári személyek számára Boszniában, valamint azokat a módszereket, amelyek célja, hogy megakadályozzák a konfliktus átterjedését Koszovóra és a volt jugoszláviai Macedón Köztársaságra.
- december 17. – Az Észak-atlanti Tanács miniszteri ülésén a külügyminiszterek bejelentik, hogy a NATO kész támogatni az ENSZ további akcióit a volt Jugoszláviában; egyetértenek abban, hogy erősítik a Szövetségen belül a békefenntartással kapcsolatos koordinációt, és gyakorlati intézkedésekkel fokozzák a Szövetség hozzájárulását ezen a téren.
Határozatlan dátumú események
- az év folyamán –
- II. János Pál pápa bocsánatot kér Galilei meghurcolásáért, és posztumusz mentesíti a tudóst a vádak alól.
- Elnökválasztás Maliban.
- Pittsburghben Satoru Tōdō, Andreas Tzakis és John Fung professzorok elsőként ültetnek át pávián májat emberbe.[5]
1992 a vasúti közlekedésben
1992 a televízióban
- Januárban elindul a TV1-en a Családi mozidélután a Disney-vel című műsor, valamint a Friderikusz Show
- Február 29-én elindul a TV2-n a Knight Rider sorozat.
- December 24-én megkezdi adását a Duna Televízió.
Márton Andrea: Finnország és Oroszország kapcsolatainak változása az ukrajnai események tükrében. In.: Honvédségi Szemle. 143. évf., 2015/4. sz., 59. oldal, ISSN 2060-1506
Nádori Attila et al.: Britannica Hungarica Nagylexikon. 10. köt., GÉP-GYÓ, Kossuth Kiadó, Budapest, 2012, ISBN 978-963-09-6804-1, 83. oldal
Németh András: Transzplantációs mérföldkövek. In.: HVG. 2016/33. szám, 27. oldal, ISSN 1217-9647
- ↑ Baló–Lipovecz: Baló György–Lipovecz Iván. Tények Könyve '92. Ráció Kiadó Kft., [Budapest] (1992)
- ↑ Bencze I., dr. et al.: Bencze Imre, dr. et al. Officina Világévkönyv 94/95. Officina Nova, [Budapest] (1994). ISBN 963-8185-90-2