magyar képzőművész, előadóművész From Wikipedia, the free encyclopedia
Szirtes János (Budapest, 1954. december 8.–) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyetemi tanára. 1972-től számtalan performansz rendezője, résztvevője és megvalósítója. Munkássága rendkívül sok területet foglal magában, számos installáció alkotója, a pályája elején elsősorban akcióiról volt ismert.
Szirtes János | |
Molnár Ágnes Éva képe, 2012. | |
Született | 1954. december 8. (69 éves)[1][2] Budapest[3] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
1975-77-ig járt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolára, ekkor vették fel a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Tagja volt az Indigo csoportnak, ahol Erdély Miklós volt a mestere. 1980-ban végzett sokszorosító grafika szakon. Már egyetemi évei alatt elhíresült akcióiról, de festészete, grafikai munkái is kiemelendőek. Performanszaiban gyakran működik közre feLugossy Lászlóval, az 1980-as években mindketten tagjai az Új Modern Akrobatika nevű performansz zenekarnak. A két művész egyik legkiemelkedőbb közös produktuma a 2001-es Tiszta lap című nagyjátékfilm.
Pályakezdését a Derkovits-ösztöndíj segítette. Az 1980-as évek végétől az Iparművészeti Főiskola oktatója, 2008-2010 között a Vizuális Kommunikáció Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, 2007 óta a Média Design Szak, majd Tanszék vezetője, az Országos Doktori Tanács tagja. 9 DLA hallgatója van, eddig egy hallgatója szerzett DLA fokozatot 2009-ben.
Az 1980-as években expresszív, ornamentikus gesztusképeket festett, képei színes, szövetszerű felületet kaptak, amelyre azután több, fekete-fehér jelekből álló réteg került. Korán az absztrakt felé fordult, de alkalmanként feltűntek munkái között figurális ábrázolások is, ezekre később így emlékszik vissza: „...Lehet valaki absztrakt festő úgy, hogy néha megjelennek nála motívumok, jelek. Egy figuratív festő pedig egyik percről a másikra félig absztrakt képeket festhet ... Teljesen lényegtelen, hogy mi a téma. Szerintem most a művészet arról szól, hogy az ember hogyan tud egy halott térbe életet varázsolni, és önmagát kifejezni benne.”Ez időben jelentek meg performanszaiban a rituális elemek, például maszkok, botok. Az archaikus ember ösztönszerű megnyilvánulásait kereste, középpontba helyezte a személyes mítoszt, a mágiát, és a kultikus cselekvést. Előadásainak nem csak rendezője és megvalósítója, hanem főszereplője is volt egy személyben, mert figurája remekül illik megteremtett világába. A performanszait rendszerint hanghatások kísérték, leginkább zajok, eksztatikus kvázi zene. A korszakra jellemző példa az Avanti című performance, ahol archaikus díszletek jelennek meg, bot, állati szőr, mint viselet. Maga az akció a rituális tánc és az agresszió legelemibb megnyilvánulása, az ütés együttes jelenlétét ábrázolja. Gyorsúszás című munkájában megjelenik a vér, az állati, ösztönszerű kiáltásokat hátborzongató hanghatásokkal tetézi. Ez a miliő Szirtes egész életművére jellemző.
Az 1990-es évek elejétől finom textúrájú, kormozott képeket, "archaikus" emberi lenyomatokat festett. Képeinek nagy részét bekormozta, vagyis az ősi népek kultikus-mágikus anyagaihoz hasonlóan a tüzet, a füstöt és a kormot használta fel munkáiban. A korom performanszaiban is előkerült.
Az 1996-ban festett Fekvő fa sorozat közös formai jellemzője, technikai értelemben, hogy egy határozott felület vagy gesztus és egy elmosódó felület és forma együttes szerepeltetése történik minden képen. Gondosan megfestett, szinte "kristályszerkezetű" vegetációs formák uralják a képmező első felületét. A látvány geometrikus, miközben amorf is. Szirtes esetében ezek a határok egyszerűen nem lényegesek. Ugyanaz a tartalmi és formai értéke minden egyes tárgyának, másfelől a leheletnyi elmozdulások, azok a nüánszok, amelyek a méret és hordozóanyag karakterének különbözőségéből adódik, teszik egyre gazdagabbá a variációs sort. Fekvő fa címmel performanszt is adott elő, ahol a háttérben két nő érzékien simogatja egymást, amíg az előtérben Szirtes egy öreg kerékpárt egy gumibottal ütlegel. Szembetűnő a hasonlóság a képeivel, ahol a kontraszt szintén az előtér és a háttér különböző érzelmi töltetében jelenik meg.
Néhány munkáját kiemeljük a 2000-es évekből. 2006-ban Rembrandt parafrázisokat rendezett, amelyeknek rendhagyó módon nem volt szereplője. Rembrandt három alkotását, a Tékozló fiút, a Saskiát és a Potifart dolgozta fel. A szereplők élő szoborként merevedtek ki a festményeken látható módon, korhű ruhákban, a beállításokban csak esetenként történt bármiféle mozgás. A performansz sorozatról videó felvételek készültek, amelyeken először csak az eredeti képkivágás látható, de lassú, fokozatos távolodással a szereplők kontextusa is megjelenik, amelyek a rendező fantáziájának szüleményei. Az elképzelt környezet a kép eredeti témájától erősen eltér, szinte abszurd hatást kelt, a hozzátett szereplők máshonnan, a misztikum, a mágia világából valóak.
Prágában, a Vencel téren, 2007-ben egy forgalmas napon egy biciklit rögzített egy pad tetejére, és hosszú ideig ült rajta élő szoborként. Testét a környezetével piros madzagok kötötték össze, amitől a járókelők nem tudták megközelíteni. Ez a munka értelmezhető egy elbagatellizált modern lovas szobor felfogásnak, aminek humort és pátoszt egyaránt ad a kibogozhatatlan madzag-rengeteg.
2006-os Áldozat-engesztelés című munkája koherensen illeszkedik az életművébe, ugyanis újra hangsúlyt kap a misztikum, az archaikus ember szertartása. Ismét szereplővé válik a bot és a tűz.
Ezt a sort folytatja a 2007-ben bemutatott Kint, bent, fent, lent.... Szirtest lassan, szertartásosan egy szerkezet segítségével a feje tetejére állítják, miközben a belső szerveit jelképező véres húsok kifolynak a kötényéből. Újra naturális kifejezőerővel bír a vér, az élet rég elfeledett, legelemibb eseményeit láthatjuk, gondolhatunk vadászatra, akár olyanra, ahol az ember esik egy állat áldozatául. A szertartásosság, például a bot ütemes kopogása miatt az ősi népek emberáldozatai is eszünkbe juthatnak.
2009-ben a Pannon székház belső terében megjelenő szinte épületléptékű interaktív installációival az alkalmazott művészetben is megjelent.
A magyar képzőművészetben a performance műfaj elindítójaként ismerik, 1972 óta több száz ilyen munkát mutatott be. Festészetét gesztusfestészetnek is nevezik, ezt többféleképpen lehet értelmezni. Egyfelől képein egy absztrakt forma, mint ösztönös gesztus szerepel, másfelől nála maga a képalkotás a gesztus, amit megörökít. 1996-ban írták róla:„A kortárs magyar képzőművészetben talán nincs még egy festő, akinek a képein ennyire evidens fontosságú lenne a festés folyamatának, mint akciónak a szerepe.”[4] Saját alkotásait pedig így értékeli:
...Jelen pillanatban azzal foglalkozom, hogy maga a gesztus, ami a festészetnek egyértelműen az egyik alappillére, mint performance is megjelenik az életemben. Tehát a gesztus, akár nevezhetjük gesztusfestészetnek is, ilyen értelemben maga a kép elkészítése, és számomra, ha nem is performance, de mindenféleképpen akció.
Ilyen módon kapcsolódik össze munkásságában a festészet és a performance.
Egyik nagy kiállítása 2009-ben volt Január, február, itt a nyár! címmel. Az alkotások létrejöttében a számítógép által modellált Voronoi-diagram képek hatottak inspirációként, a művekben megnyilvánuló végeredmény pedig egyfajta generált festészeti programnak is tekinthető.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.