From Wikipedia, the free encyclopedia
II. Honorat de Savoie (neve Honoré formában is előfordul; 1511 k. – 1580) a Savoyai-ház tende-i ágának tagja, Villars grófja (1531-től), majd őrgrófja (1565–1580), hadvezér, Franciaország marsallja és admirálisa. Édesapja révén I. Ferenc francia király unokatestvére, Savoyai Lujza régens unokaöccse.
| II. Honorat de Savoie | |
 | |
| Született | 1511. június 4. után[1] nem ismert |
| Meghalt | 1580. szeptember 20.[2] |
| Állampolgársága | francia |
| Rendfokozata | Franciaország marsallja |
| Kitüntetései |
|
| Házastársa | Jeanne de Foix, Vicomtesse de Castillon (1540–)[7] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Anne Lascaris René de Savoie |
 A Wikimédia Commons tartalmaz II. Honorat de Savoie témájú médiaállományokat. | |
Édesapja René de Savoie (1473 k. – 1525), II. Fülöp savoyai herceg végrendeletileg törvényesnek elismert fia, aki 1497-ben féltestvérétől, I. Filibert hercegtől kapta meg Villars grófságát. 1501-ben vette feleségül Anna Lascaris di Ventimigliát (1487–1554), Tende örökösét. Az ifjú Filibert felesége ráhatására 1503-ban semmisnek nyilvánította bátyja törvényesítését, mire ő XII. Lajos francia király udvarába menekült másik féltestvéréhez, Savoyai Lujzához (1476–1531), a Valois-házi Charles d’Orléans angoulême-i gróf özvegyéhez. Távollétében Savoyában per indult ellene, melynek végeztével elkobozták a hercegség területére eső birtokait. 1509-ben felesége révén megörökölte apósától Tende grófságát, amelynek élén 1510-ben hűséget esküdött a francia királynak. 1515-ben Savoyai Lujza fia, I. Ferenc lépett trónra, aki fontos megbízásokat adott nagybátyjának: Provence kormányzójává, majd udvarmesterré tette. Ilyen minőségben érte a halál: 1525 márciusában a paviai csatában szerzett sérüléseibe halt bele.
René de Savoie és Anna Lascaris házasságából több gyermek született:[8]
Honorat születési éve nem ismert pontosan; apja 1511-es végrendeletében még nem említi, tehát feltételezhetően ezt követően jött világra. Első említése egy 1524-es királyi adománylevélben olvasható, amikor is megkapta Sainte-Menehould, Passavant és Vassy uradalmait.[9] 1531. augusztus 25-én nagybátyja, az 1504-től uralkodó III. Károly savoyai herceg kinevezte Villars grófjává, visszaadva neki atyja korábbi címét, ami alapján feltételezhető, hogy ekkor már nagykorú volt. 1533-ban a francia királyi kamara nemesévé nevezték ki.[9]
Katonai pályára lépett. A nyolcadik itáliai háború idején, 1536-ban részt vett a pikárdiai hadjáratban, amikor V. Károly császár seregei megostromolták Péronne-t. A következő évben is a tartományban harcolt Claude d'Annebault oldalán, többek között Thérouanne ostrománál.[10] 1542-ben Henrik dauphin alatt harcolt fivérével, Claude-dal együtt a roussilloni Perpignan sikertelen ostrománál.
II. Henrik 1547-es trónra lépése után a sógora, Anne de Montmorency connétáble által kormányzóként irányított Languedoc katonai helytartójává nevezték ki, és a Szent Mihály-rend lovagjává fogadták. 1552-ben elkísérte II. Henriket lotaringiai hadjáratára, amikor elfoglalta az ún. három püspökség (Metz, Toul és Verdun) vidékét.[11] 1553-ban részt vett a császáriak által ostromlott Hesdin hiábavaló felmentési kísérletében. Itt az unokatestvére, Emánuel Filibert savoyai herceg vezette ellenség fogságába esett. Szabadulása után megkapta Loches uradalmát II. Henriktől. 1554-ben II. Ercole d'Este ferrarai herceg udvarában tartózkodott, aki több ízben panaszkodott a hadvezetésére. 1557. augusztus 10-én súlyosan megsérült a vereséggel végződő saint-quentini csatában, de még teljes felgyógyulása előtt segítséget vitt a spanyolok által ostromolt Corbie-ba, amit így sikerült felmentenie. 1558 októberében unokaöccsei, François és Henri de Montmorency oldalán részt vett az itáliai háborúkat végleg lezáró béketárgyalásokon Emánuel Filibert herceg táborában, 1559-ben pedig jelen volt a cateau-cambrésis-i béke megkötése alkalmából rendezett, II. Henrik halálával végződő lovagi tornán.[12]
Az 1562-től kitörő francia vallásháborúk során nagy buzgalommal harcolt a hugenották ellen, ellentétben protestáns szimpátiával vádolt bátyjával, Claude-dal. A háborúk szünetében elkísérte IX. Károlyt annak nagy országjáró körutazására 1564–1566 során, és annak utolsó évében részt vett az igazságszolgáltatási reformot hozó moulins-i gyűlésen (ld. moulins-i ediktum, moulins-i rendelet). Eközben unokatestvére, Emánuel Filibert savoyai herceg 1565-ben őrgrófsággá emelte villars-i grófságát.[13][14]
1570-ben Blaise de Monluc utódaként Guyenne helytartójává nevezték ki. 1571-ben megkapta az elhunyt Imbert de La Platière de Bourdillon marsalli rangját, majd 1572-ben, Coligny meggyilkolását követően a keleti tengerek admirálisa lett.[13][15] A Szent Bertalan éjszakáján elkövetett mészárlások nyomán kiújuló háborúskodásban ő vezette a guyenne-i hugenották leverését 1573-ban.
1578-ban lemondott admirálisi rangjáról veje, a Guise-házi Charles de Mayenne herceg javára. III. Henrik 1578 decemberében az elsők között fogadta az újonnan alapított Szentlélek-rend lovagjai közé.
1580-ban halt meg, elhunytának pontos helye és időpontja bizonytalan.[13][16][17] A MedLands (Foundation for Medieval Genealogy) adatai szerint a halál dátuma 1580. szeptember 20.[18] Halálhelyeként Samuel Guichenon a 17. században Párizst jelölte meg, amit egyes modern szerzők is átvettek.[13][16][19] Jean-Louis Chalmel 19. századi történetíró szerint Loches-ban halt meg,[17] míg a MedLands Pressigny-en-Touraine-t jelöli meg.[18]
1540-ben házasodott össze Jeanne-Françoise de Foix-val (†1542),[10] Alain de Foix-Candale – II. Gaston de Foix-Candale gróf negyedik fia, castilloni vikomt – és Françoise de Montpezat egyetlen lányával és örökösével.[13] Hozományként megszerezte Castillon-sur-Dordogne vikomtságát, továbbá a montpezat-i, aiguilloni, madaillani és Sainte-Livrade-i báróságokat. Felesége unokatestvéri viszonyban volt Honorat bátyja, Claude de Savoie második feleségével, Françoise de Foix-Candale-lal.
Egyetlen leányuk született:
II. Honorat marsall unokaöccse, Claude nevű fivérének fia, I. Honorat (1538–1572) tende-i és sommarivai gróf, provence-i kormányzó 1572-ben halt meg gyermektelenül. Birtokait és címeit ketten követelték maguknak: II. Honorat, mint legközelebbi fiági rokon, és húga, Renée de Savoie-Tende (†1587), akit férje, I. Jacques d'Urfé támogatott.[21][22] Híveik (olaszul Urfalini) kiszorították Tende-ből II. Honorat támogatóit (Milliavini), de utóbbiak 1574-ben megmérgezték d'Urfét. A családi konfliktusba Emánuel Filibert savoyai herceg is beavatkozott, aki 1575-ben megállapodott Renée-vel – a grófnő ennek keretében lemondott a nizzai grófsághoz tartozó Maro és Prelà uradalmairól, amelyek a Genovai Köztársasághoz tartozó Onegliai Fejedelemségbe ékelődtek enklávéként. Cserébe a hercegtől megkapta Bâgé-le-Châtel őrgrófságát és több más birtokot.[22] Ezzel Tende elvileg a savoyai herceg birtoka lett, ám 1576-ban megváltozott a helyzet.
A marsall leánya és örököse, Henriette ebben az évben ismét férjhez ment, a tende-iek pedig új házastársa, Charles de Mayenne herceg hűségére esküdtek fel, felélesztve a tende-i örökség kérdését.[23] Ennek nyomán tárgyalások kezdődtek Emánuel Filiberttel, amelyek eredményeképpen Henriette és férje lemondott a tende-i és onegliai követelésekről a Lyon szomszédságában újonnan létrehozott miribeli őrgrófságért (beleértve Monthelier, Sathonay és Loyettes falvakat) cserébe.[24] Az erről szóló szerződést 1579-ben írták alá, de Tende csak 1581-ben olvadt végleg a savoyai hercegi birtokok közé.[25][26][27]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
