Anne de Montmorency

Anne de Montmorency (Chantilly, 1492. március 15. – Párizs, 1567. november 12.) Montmorency első hercege, pair, Franciaország marsallja, később udvarmestere és főparancsnoka (connétable)-ja, a 16. századi francia politika meghatározó alakja volt. Az itáliai háborúkban harcolt, majd a francia vallásháborúk első szakaszában a katolikus párt egyik vezetőjeként tevékenykedett. Művészetpártolásáról is ismert: támogatását élvezte a reneszánsz alkotói közül többek között Jean Bullant építész és Bernard Palissy ötvös, zománcos, üveges, író és tudós.

Anne de Montmorency
Jean Clouet: Anne de Montmorency arcképe (1530)
Született	1493. március 15.[1][2] Chantilly[3]
Elhunyt	1567. november 12. (74 évesen)[1][2][3][4] Párizs[3]
Állampolgársága	francia
Házastársa	Madeleine of Savoy[5]
Gyermekei	I. Henri de Montmorency François de Montmorency Charles de Montmorency-Damville Guillaume de Montmorency-Thoré Gabriel de Montmorency Eléonore de Montmorency Jeanne de Montmorency Catherine de Montmorency Marie de Montmorency
Szülei	Anne Pot Guillaume de Montmorency
Foglalkozása	diplomata fegyveres erők tagja politikus művészettörténész
Tisztsége	nagykövet miniszter Grand Master of France (1526–1558)
Kitüntetései	Franciaország marsallja
Halál oka	bevetésben esett el
Anne de Montmorency aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Anne de Montmorency témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Felemelkedés és kegyvesztettség

Apja, Guillaume de Montmorency (1453 k. – 1531) több királyi kastély kormányzója és a pénzügyek ellenőre volt, és elkísérte VIII. (Nyájas) Károlyt 1494–1497-es itáliai hadjáratára. Édesanyja, Anne Pot a La Rochepot-i kastélyt hagyta rá.

A Montmorency-gyermek, noha fiúnak született, keresztanyja, Bretagne-i Anna királyné nevét örökölte. Az ifjú Anne az amboise-i királyi kastélyban nevelkedett, együtt a trónörökös I. Ferenccel. Már fiatalon részt vett az itáliai háborúkban: 1512-ben a ravennai, 1515-ben a marignanói csatában is küzdött. Tehetsége igazán Mézières Pierre Terrail de Bayard-ral közösen irányított védelménél (1521) és Novara 1522-es bevételekor mutatkozott meg. Ez utóbbi juttatta marsalli ranghoz. 1525-ben fogságba esett a paviai csata során, majd miután kiváltották, fontos szerepet játszott az I. Ferenc és V. Károly közti első háborút lezáró 1526-os madridi béke megkötésében. Ugyanekkor nyerte el az udvarmesteri címet és Languedoc kormányzói székét. A francia királyfiak szabadulását eredményező 1529-es cambrai-i egyezmény (a „hölgyek békéje”) is javarészt az ő érdeme. Montmorency arra törekedett, hogy garantálja a Francia Királyság biztonságát, ezért békepárti politikát folytatott a császárral és a pápasággal szemben. 1533-ban így Marseille városában I. Ferenc VII. Kelemennel tárgyalt.

Ferenc azonban hívével ellentétben katonai babérokra vágyott. Montmorency a kiújuló hadakozásban 1536 során sikeresen védelmezte Provence-ot, amit a király 1538-ban a connétable-i ranggal jutalmazott. Ezt követően tekintélyének köszönhetően megszervezhette a király és III. Pál pápa 1538-as nizzai, valamint V. Károly és I. Ferenc 1540-es Aigues-Mortes-i találkozóját. Ferenc azonban kegyencei (így Anne de Pisseleu) hatására hamarosan szakított a békülékeny politikával, ami 1541-ben Montmorency kegyvesztettségéhez vezetett. Montmorency ekkor visszavonult, és kastélyai szépítésével, a chantilly-i kastély könyvtárának fejlesztésével és numizmatikai gyűjteményével foglalatoskodott – ez utóbbi szolgált később a Francia Nemzeti Könyvtár Cabinet des Médailles-ának alapjául.

Ismét az udvarban

Écouen kastélya, melyet Montmorency építtetett Jean Bullant tervei alapján 1538-tól a középkori erőd helyén. Ma reneszánsz múzeumként szolgál.

1547-ben meghalt I. Ferenc, és fia, II. Henrik Montmorency-t „társatyjául” fogadta – befolyását azonban kénytelen volt megosztani a felemelkedő lotaringiai Guise hercegekkel. 1548-ban a connétable vezette a bordeaux-i parasztlázadás leverését. Jutalomképpen Henrik 1551-ben hercegi rangra emelte, és pairré tette. Ekkor az idős connétable Franciaország egyik legnagyobb hűbérurává vált, majdnem 600 hűbéressel és mintegy 130 kastéllyal rendelkezett – építkezéseinek nyomát viseli a mai napig többek között Chantilly (Oise), Fère-en-Tardenois, Écouen és La Rochepot reneszánsz stílusú kastélya.

Montmorency az ezt követő időszakban nem tudta megakadályozni, hogy a Guise-ek új háborút provokáljanak az idős V. Károllyal, majd fiával, II. Fülöp spanyol királlyal szemben. Az első összecsapás során, 1552 áprilisában sikeresen elfoglalta Metz városát, azonban az 1557-es Saint-Quentin-i csatát elvesztette, és maga is fogságba esett. Kiszabadulva sokat tett az 1559-es cateau-cambrésis-i béke megkötéséért. Ugyanebben az évben II. Ferenc trónra kerülésével elvesztette connétable-i rangját és udvarbeli befolyását – igaz, Ferenc 1560-as halálát követően a fivérét, IX. Károlyt kezében tartó Medici Katalin anyakirályné hatására ismét megerősödött helyzete, hogy ellensúlyozza a Guise-ek hatalmi törekvéseit.

A vallásháborúkban

Noha nem ápolt jó viszonyt a Guise-famíliával, katolikus meggyőződése szövetségre léptette velük. Az 1562-ben kitörő francia vallásháborúk során kezdetben François de Guise és Jacques d’Albon de Saint-André connétable társaként – hármasuk az 1561. április 6-án alakult ún. katolikus triumvirátus – a katolikus párt egyik feje lett. A dreux-i csata során megsérül és hugenotta fogságba esett, Saint-André pedig halálos sebet kapott. Guise-zel 1563 elején merénylő végzett. A kiszabaduló, társainál mérsékeltebb Montmorency a régens anyakirálynővel karöltve békülékeny politikába kezdett. Unokaöccsével, a hugenottákat vezető II. Gaspard de Coligny-val folytatott tárgyalásai vezettek az 1563-as amboise-i béke megkötéséhez. Ennek nyomán Bourdillon és Vieilleville marsall mellett a connétable kapott megbízást a békefeltételek betartatására. Montmorency elkísérte a királyt annak több mint két évig tartó országjáró körútján (1564–1566), melynek során 1565. október 16–november 3. között châteaubriant-i kastélyában látta vendégül az uralkodót és édesanyját. Az utazáson a rivalizáló Montmorency- és Guise-család formálisan is kibékült.

A háborúskodás csakhamar ismét kiújult. 1567-ben a Condé hercege és Coligny vezette protestánsok megkísérelték elragadni és saját befolyásuk alá vonni IX. Károlyt (meaux-i meglepetés), majd ennek kudarca után blokád alá vonták Párizst. Az idős connétable indult ellenük hadba, javarészt a fővárosban toborzott önkéntesek élén. A november 10-én lezajlott saint-denis-i csatában ugyan sikerült visszavonulásra kényszeríteni a hugenottákat, de Montmorency halálos sebet kapott, és két nap múlva elhunyt Párizsban.

Házassága, utódai

A Montmorency-címer

1528-ban vette feleségül I. Ferenc unokatestvérét, Madelaine de Savoie-t. Nászajándékul Fère-en-Tardenois kastélyát kapta a királytól. Tizenkét gyermekéről tudunk:

• François (1530–1579), 1559-től marsall, apja halála után Montmorency hercege, Dammartin grófja, pair, udvarmester.
• I. Henri (1534–1614), 1563-tól apja utóda a languedoc-i kormányzóságban, 1567-től marsall, 1579-től Montmorency hercege, 1597-től connétable.
• Charles, Damville hercege, pair
• Gabriel, Montbéron bárója, az 1562-es dreux-i csatában esett el.
• Guillaume, Thoré ura.
• Eléonore, III. François de La Tour felesége.
• Jeanne, III. Louis thouars-i herceg felesége.
• Catherine III. Gilbert de Lévis felesége.
• Marie, Henri de Foix felesége.
• Anne, a caeni Szentháromság-zárda apátnője.
• Louise, Gercy zárdájának apátnője.
• Madeleine, nővérét követte a caeni zárda élén.