From Wikipedia, the free encyclopedia
Horvátország kultúrája hosszú múltra tekint vissza; a horvátok feltehetőleg 14 évszázada lakják ezt a területet,[1] de a civilizációk, amelyek előttük éltek ezen a területen, jelentős hatással voltak a kultúrájára.
Az ország földrajzi helyzete a különböző kultúrák kereszteződésében meghatározta a fejlődését. Az ország mai területe a nyugat-római és a bizánci birodalom határán volt, emellett Közép-Európa és a Földközi-tenger régióinak határán fekszik.
Az 1930-as és 40-es években fellángolt illír mozgalom nagy jelentőséggel volt a horvát kultúra fejlődésében. Létrejött egy új horvát helyesírás és a horvát irodalmi nyelv (a stokav dialektus alapján). A horvát kultúra minden területén virágzott.
A nemzet leghíresebb hozzájárulása a modern kultúrához a nyakkendő.
|
Képek a kultúráról     |
Az országban az oktatás négy szintből áll:
Az országban 2020 táján 32 főiskola és 7 egyetem működik a nagyobb városokban: Zágrábban, Splitben, Rijekában, Eszéken, Zadarban, Dubrovnikban és Pulában. Minden horvát egyetem számos független karból áll.
Az egyetemi képzés három évig tart (hat félév) alapképzésben, öt évig (tíz félév) mesterképzésben, illetve hat évig (tizenkét félév) doktori képzésben (graduális képzés).
A Horvát Nemzeti Színház (Hrvatsko narodno kazalište) 1895-ben épült; 700 fős befogadó képességű.
|
Építészeti képek   .JPG)   .jpg)          |
Az ókori görög tengerészek és kereskedők eljutottak a Földközi-tenger szinte minden részébe, beleértve a mai Horvátország partjait is és városállamokat alapítottak. A rómaiak aztán leigázták a görög gyarmati városokat. Ebből a korból már jelentős építmények maradtak meg, ilyenek például Póla nevezetességei (amfiteátrium, Sergius-diadalív, Augustus-templom stb.) vagy a spliti Diocletianus palotája, a késő antik építészet egyik legfontosabb műemléke.
Később a kora bizánci korszak idejéből, a 6. századból maradt fenn a poreči Euphrasius-bazilika.
A 7. században Észak-Európából megérkeztek a horvátok más szlávokkal együtt, és letelepedtek azon a vidéken, ahol ma élnek. Ekkor még a vaskori nomád kultúrák szintjén álltak, de nyitottak voltak a római művészetre és mindenekelőtt a kereszténység felé. Az építészetüknek a legrégebbi fennmaradt példái a 9. századi templomok, amelyek közül a legreprezentatívabb a zárai Szent Donát- (crkva sv. Donata) és a spliti Szentháromság-templom (crkva sv. Trojstva).[2][3]
A 11. században az egész dalmát tengerpart mentén nagy városok épültek. A házak kőből készültek. A földszinten üzletek vagy tabernák voltak, amelyek ma olyan városokban láthatók, mint Poreč, Rab, Zadar, Trogir és Split. Ezekben a városokban a legfontosabb épületek a templomok voltak. Általában kőből épített bazilikák voltak, három hajóval, apszissal, oszlopokkal, boltívekkel, árkádokkal és fatetőkkel, és az Itáliából idekerült bencés szerzetesek kolostorainak közelében állították fel őket. A román kor elején kör vagy kereszt alaprajzú, kupolás templomok épültek, görög kereszt alaprajzra, amely Bizánc befolyását mutatja az építészetre.[4] Már ebben a korban felfedezhető a horvátok jellegzetes, kőbe faragott díszítőmotívuma, a pleter-nek nevezett hármasfonat.[4]
A gótika a hatását a 13. században kezdte éreztetni. Miután a tatárok 1242-es csapásuk során lerombolták a román stílusú zágrábi székesegyházat, e stílus hatását mutatja a helyébe épült zágrábi templom.
A korai gótika legreprezentatívabb példája viszont a A pólai ferences templom (1285).[5] A 14. században felépült a spliti Szt. Domniusz-székesegyház (Katedrala Svetog Duje) és a dubrovniki ferences kolostor kolostora is.
Dubrovnikban az 1435-ös tűzvész után a két legfontosabb épületet, a Rektori Palotát (Knežev dvor) és a Sponza-palotát a velencei gótika stílusában állították helyre. Dalmácia építészetében a 15. században Velence hatása érvényesült.[4]
A 15. században Horvátország három állam között volt felosztva: Észak-Horvátország az Osztrák Birodalom része, Dalmácia a Velencei Köztársaság fennhatósága alatt állt (Dubrovnik kivételével), Szlavónia pedig oszmán megszállás alatt volt. Így a régió mindenhonnan befolyást kapott. Ebben a környezetben épült fel a tengerparton, Šibenikben a nagyszerű Szent Jakab-katedrális, amire gótikus és reneszánsz stílussal az észak-itáliai, toscanai és dalmát építészeti hatások keveredése jellemző.
Az újkorban a barokk várostervezés számos új városban volt érezhető, mint például Karlovac, Bjelovar, Koprivnica, Virovitica stb., amelyek nagy egyenes utcákkal, a közepén téglalap alakú terekkel, amely tereket kormányzati és katonai épületek, valamint reprezentatív templomok vettek körül. A legnagyobb barokk építészeti vállalkozás azonban Dubrovnikban történt a 17. században, miután 1667-ben katasztrofális földrengés történt, amikor szinte az egész város elpusztult.
A 19. század elején a Habsburg területeken (amelyhez Horvátország is tartozott) a klasszicista stílusú építkezés uralkodott. Horvátországban ekkor a legjelentősebb építész Bartol Felbinger volt, aki a szamobori városházát (1826) és a Zágráb melletti Januševac-kastélyt is tervezte.
A historizmust három nagy templom építése jellemzi: a dakovói neoromán katedrális (1882), az eszéki monumentális Szent Péter és Pál-plébániatemplom (1898) és a zágrábi székesegyház neogótikus átépítése. A 19. század végén Herman Bolle vállalta az európai historizmus egyik legnagyobb projektjét, a zágrábi Mirogoj temetőben egy fél kilométer hosszú neoreneszánsz árkádot, húsz kupolával.
Az I. világháború végéig számos művészeti irányzat és stílus élt együtt Horvátországban. A korszak legnagyobb alkotásai, köztük a bécsi szecessziós stílus legjelentősebb példái: a zágrábi Néprajzi Múzeum 1901-ben, a Kallina-ház 1903-ban, a Nemzeti Könyvtár 1912-ben, a Horvát Nemzeti Színház Splitben.
Az 1920-as évektől kezdődően a jugoszláv építészek az építészeti modernizmust hirdették. A modern horvát építészet Viktor Kovačićal jelent meg Horvátországban.[6] A II. világháború után Jugoszlávia rövid kapcsolata a keleti blokkkal a szocialista realizmus rövid időszakát nyitotta meg. A szocreál építészet Jugoszláviában Josip Broz Tito 1948-as Sztálinnal való szakításával hirtelen véget ért. A következő években a nemzet egyre inkább Nyugat felé fordult, visszatérve a háború előtti jugoszláv építészetet jellemző modernizmushoz.[7]
A 2010-es években Otto Barić lett a spliti, neofuturista Dalmácia-torony (Dalmacija toranj) építésze, amely ekkor Horvátország legmagasabb épülete. A projekt nemzetközi díjat kapott Európa legjobb irodaházának járó elismerésben.[8][9] A projekt két toronyból áll; az egyik 2016 óta a horvát banki társaság, a Splitska banka igazgatóságának székhelye.[9]
.jpg)
Az ország zenéjének két fő hatása van:
Dalmácia, Isztria és Kotor horvát katolikus papjai a 9. és 10. században egyházi szláv nyelven énekeltek, amelyből az egyéni vagy kórusi lelki zene különböző formái alakultak ki.
A 19. században kibontakozott az illír mozgalom, amely irodalomként és zeneként sajátos társadalompolitikai szerepet, a nemzettudat formálását és védelmét szánta. Ekkor készült el az első horvát nemzeti opera, a Ljubav i zloba („Szerelem és ármány”, 1846), valamint a horvát himnusz.
A modern korban a pop és a rock egyaránt népszerű, és gyakran tartalmaz dalmát vagy szlavón népi elemeket. A 20. század közepe óta a sláger és a sanzon ihletésű zene alkotja a horvát populáris zene gerincét.
A hagyományos népzene, a tambura zene eredetileg Horvátország keleti részéből, Szlavóniából származik.
Az ún. klapa népzenei csoportok, amelyek többszólamú éneklést adnak elő, többnyire kíséret nélkül, a tengerparton lépnek fel különleges alkalmakkor.
Az isztriai népzene feltűnően különbözik Horvátország többi részének népzenei stílusától. Ennek oka különösen a pentaton isztriai skála (Istarska ljestvica).
A ganga olyan hagyományos többszólamú dal, amelyet a dalmát hátországból vagy Hercegovinából származó tipikus parasztdalok jelölésére használnak.
|
|
|
|
A linđo a dubrovniki régió népszerű néptánca. A lijerica, a dél-dalmát háromhúros hangszer kíséri. Régebben egyszerű duda (mišnice) kíséretében táncolták.
A horvát irodalom klasszikusai: Ivo Andrić, Dobriša Cesarić, Ivan Gundulić, Ante Kovačić, Ivan Goran Kovačić, Miroslav Krleža, Marko Marulić, Antun Gustav Matoš, Ivan Mažuranić, Vesna Parun, August Šenoa, Dragutin Tadijanović, Tin Ujević
Horvátország gasztronómiája természeti adottságai miatt rendkívül sokrétű. Az ország minden részének megvannak a maga kulináris hagyományai. Több hasonlóságot mutat az osztrák-magyar konyhával és helyenként a török konyhával. A tengerparton az ókori és illír konyha, majd később a mediterrán, elsősorban az olasz és a francia konyha hatásai láthatók.
Külön kell választanunk a tengerpart illetve az északi, a tengertől távolabb eső területeit. A tengertől távolabb eső (Szlavónia, Baranya, Közép-Horvátország) leginkább a magyarhoz hasonló, fűszeres, sok húst (főleg sertés, baromfi), illetve zöldséget felhasználva főz, míg a tengerparti területeken nagyon sok halat illetve a mediterrán klímában megtermő zöldséget (szőlő, füge) felhasználva készítik ételeiket.
A belső régiókban a gabonafélék meghatározók. A Muraköz és Drávamenti területek főzési szokásaiban rengeteg magyar kapcsolat van, előbbi helyen magyar módra készítik a sertéssonkát pirospaprikával. Osztrák-német eredetre vall a szamobori kotlet nevű sertésszelet[10] és bécsi szelet alapján született zágrábi szelet.[11]
Fő fűszerei a feketebors, fokhagyma és paprika.[12] Elmaradhatatlan kellék a főzésnél a szalonna. A tengermelléken a fűszerek között találunk zsályát, rozmaringot, babérlevelet, oregánót, majorannát, fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót, citromot és narancsot. Meghatározó még a hal és olívaolaj használata.[13]
A legismertebb ételek következőek:
|
|
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
