Hangul
a koreai nyelv ábécéje From Wikipedia, the free encyclopedia
A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelynek kialakítását hagyományosan Nagy Szedzsong királynak tulajdonítják az 1440-es években.[1] Az egyik leginkább tudományosnak tartott, jelenleg is használatban lévő ábécé a világon.[2] A nyelvet korábban handzsával, azaz a koreai nyelvre adaptált kínai írásjegyekkel írták. Bár Szedzsong hivatalossá tette a hangult, a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták.[1] A hangul a hivatalos írásmód Észak-Koreában és Dél-Koreában. A két változat között van némi eltérés a helyesírásban és a kiejtésben, továbbá Északon csoszongul a megnevezése.
| Hangul | |
_at_(Black_Design).svg){kind=logo} | |
| csoszongul (fent) illetve hangul (lent) | |
| Típus | ábécé |
| Nyelvek | koreai nyelv |
| Alkotó | Nagy Szedzsong |
| Időszak | 1440-es évektől napjainkig |
| Irány | balról jobbra |
| Unicode-tartomány | U+AC00–U+D7AF, U+1100–U+11FF, U+3130–U+318F, U+3200–U+32FF, U+A960–U+A97F, U+D7B0–U+D7FF, U+FF00–U+FFEF |
| ISO 15924 | Hang |
A Wikimédia Commons tartalmaz Hangul témájú médiaállományokat. | |
| Átírási segédlet | |
| hangul | |
| ⓘ | |
| Eredeti írásmódja: | 한글 |
| Tudományos átírása: | hangeul / Han'gŭl |
| IPA-átírása: | [haːn.ɡɯl] |
| Egyéb alakjai: | Észak-Koreában: 조선글 |
| Egyéb alakjai átírva: | Chosŏn'gŭl/Joseongeul IPA: [tɕosɔnɡɯl] magyaros: csoszongul |
A hangul összesen 24 gyökből (betűből) áll, 10 magánhangzóból és 14 mássalhangzóból.[1] A gyökök a latin írással ellentétben nem feltétlenül egymást követik, hanem egységekbe rendeződnek. Egy egység egy szótagot jelöl, például a han szótag írásképe 한, amely három gyökből (betűből) áll, ezek a ㅎ h, az ㅏ a és az ㄴ n. Egy egység kettő–öt gyökből állhat, ebből egy mindenképpen mássalhangzó és egy magánhangzó. Összesen 11 172 egységet lehet a segítségükkel létrehozni,[3] azonban nem mindegyik létező szótag a nyelvben.
A hangul rendszert bevezető, 1446-ban publikált Hunmindzsongum dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába.[4]
Elnevezései
Az ábécé eredeti elnevezése Hunmindzsongum (훈민정음) volt, amelynek jelentése „a nép helyes kiejtésre tanítása”. Az azonos című dokumentumot Nagy Szedzsong adatta ki 1446-ban, azzal a céllal, hogy a kínai írást nem ismerő köznép is megtanulhasson írni és olvasni. Dél-Koreában az ábécé elnevezése hangul, Észak-Koreában azonban csoszongul.[5] A hangul kifejezést 1912-ben Csu Sigjong nyelvészprofesszor adta az ábécének,[6] ami több jelentéssel is bír: „koreai írás”, „nagyszerű írás”, „egyedüli írás”, illetve „helyes írás”.[5][7]
A huszadik századig a tanult elit a hangult nem alkalmazta, a következő nevek léteztek erre az ábécére:[8]
- csongum (정음, a Hunmindzsongum rövidítéseként)[8]
- acshimgul (아침글, „egy reggel alatt megtanulható írás”)[9]
- kungmmun (hangul: 국문, handzsa: 國文, „nemzeti írás”)[8]
- onmun (hangul: 언문, handzsa: 諺文 „népírás”)[8]
- amgul (암글, „női írás”; másképp: amkhul, 암클).[8]
- ahetkul vagy ahegul (아햇글 / 아해글, „gyerekírás”)[8]
Az amgul és az ahetkul alakok tényleges használatára nincs konkrét bizonyíték.[8]
Története
A jelenlegi ismeretek szerint Koreában a kínai írásjegyek átvétele előtt nem létezett önálló írás, az első ilyen írásos emlék Kr. u. 85-re tehető.[7]
A kínai írásjegyű handzsa felváltására készített hangult Nagy Szedzsong, a Csoszon-dinasztia negyedik királya vezette be. Bár a kutatók egy része szerint az ábécé megalkotásában nagy valószínűség szerint részt vettek az udvar legtehetségesebb tudósai, a Csiphjondzson (집현전, „a kiválóságok csarnoka”) tagjai, az írásos feljegyzések elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy sokkal valószínűbb, hogy Szedzsong maga találta fel az ábécét, és nem vonta be a tudósokat, tudván, hogy a kor művelt emberei elutasították volna a gondolatot, hogy a köznép is műveltté válhasson.[5][10]
Az ábécét valamikor 1443 decemberében vagy 1444 januárjában fejezte be, és a rendszert a Hunmindzsongum („A megfelelő hangok a nép oktatására”) című dokumentumban tette közzé, ami után az ábécé az első nevét kapta.[8] A kézirat közzétételének napja, október 9-e Dél-Koreában a hangulnap, amelyet 1926 óta ünnepelnek.[11] Észak-Koreában január 15-re esik.
A Hunmindzsongumhoz készült kiegészítő dokumentumban (Hunmindzsongum herje, „magyarázat és példák”) lelhető fel a hangul alkotási folyamatának leírása, valamint a betűk alakjának magyarázata. E szerint a betűk a jin-jang-harmónia elvére épülnek, és az alakjuk a hangképzésüket imitálja, például a k/g hang betűje, a ㄱ a nyelv mozgására utal ennek a hangnak a képzésekor.[5][12] Ezen felül az ábécé megalkotása két lépcsőben történt: Szedzsong megalkotta az egyszerűbb alapgyököket, majd ezekre építette a többit. A reprezentált hangok kiejtési sajátosságai alapján a betűk csoportokba rendeződnek, például a hasonló magánhangzók esetében (ᅡ a → ᅣ ja; ᅩ o → ᅭ jo), rendszert alkotva.[5]
Szedzsong azzal érvelt az ábécé mellett, hogy a koreai nyelv teljesen különbözik a kínaitól, így a kínai írás nem megfelelő a leírására, a köznép pedig képtelen megtanulni a bonyolult írásjegyeket. Éppen emiatt a felsőbb osztály tagjain kívül nem tudtak a koreaiak írni és olvasni.[12] A hangult tehát úgy tervezte meg, hogy „a bölcs ember elmélyülhet benne, mielőtt még véget érne a reggel, az ostoba ember tíz nap alatt tanulhatja meg.”[13]
A hangul bevezetését Cshö Malli (최만리) oktatásügyi miniszter és más koreai konfucianisták is ellenezték, mert úgy vélték, a handzsa az egyedüli törvényes írásrendszer, és valószínűleg a pozíciójukat is féltették.[10] A rendszer mégis népszerű lett, ahogy azt Szedzsong is eltervezte, különösen a nők és az írók körében, illetve a köznépnek szánt közleményekben használták.[14] Egy 2011-ben felfedezett, alacsony rangú katonatiszt által az 1490-es években, hangullal írt levél alapján most már úgy vélik a történészek, hogy az ábécé elterjedtebb volt a nép körében, mint azt korábban gondolták, és nem csak a nők, de az írástudó férfiak is használták, már alig fél évszázaddal a megalkotását követően.[15]
1504-ben, miután hangullal írt szövegekben kritizálták az uralkodását, Jonszangun, a Csoszon-dinasztia 10. királya betiltotta a hangul használatát és oktatását.[14][16] 1506-ban Csungdzsong király megszüntette a hangul kutatásával foglalkozó minisztériumot, az Onmun Cshongot (언문청).[17]
A 16. században a hangul iránti érdeklődés a kasza és a sidzso műfajának megjelenésekor újjáéledt. A 17. században számos regény született hangul írással.[18] Mivel az emberek hallás után próbálták leírni a szavakat, nem volt általános helyesírási rendszer.[14]
Európába az első, hangulról szóló könyvet Isaac Titsingh hozta be 1796-ban, a Szangoku cúran zuszecu (三国通覧図説; Hepburn: Sangoku Tsūran Zusetsu, ’Három ország illusztrált leírása’)[19] 1785-ben jelent meg Japánban, és többek között a Csoszon-dinasztiával és a hangullal is foglalkozott.[20][21][22]
A 19. században a növekvő nacionalizmus hatására, valamint a nyugati misszionárius iskolákban végzett népszerűsítő munkájának köszönhetően[23] a kapo reformok idejében, 1894-ben először készültek hivatalos dokumentumok hangul írással.[16] Egy évvel később az elemi iskolai tankönyvekben is elkezdték használni, 1896-ban pedig megjelent az első hangullal írt újság, a Tongnip Sinmun (독립신문, The Independent, magyarra lefordítva "a független").[24] Ennek ellenére az irodalmi elit továbbra is a handzsát használta, és a lakosság jó része továbbra sem tudott írni és olvasni.
Amikor 1910-ben Korea japán uralom alá került, a japán lett a hivatalos nyelv.[25] A japán rendelkezések ellenére a koreaiak a nacionalizmus jegyében mindent megtettek a hangul népszerűsítéséért, úgy az oktatásban, mint az irodalomban.[26] 1912-ben Csu Sigjong nyelvészprofesszor adta az ábécének a hangul nevet, és ő alapította a Hangul Társaságot, amely 1933-ban kiadta az első, helyesírást szabályozó dokumentumot.[14] 1938-ban a japánok megtiltották a koreai nyelv használatát az iskolákban,[18][25] 1941-ben pedig minden koreai nyelvű kiadványt betiltottak.[27] 1946-ban, a japán uralom végeztével, kiadták a hangul modern helyesírási szabályzatát, 1953-ban pedig Li Szin Man próbálta meg egyszerűsíteni az írást egy rendelettel, amit azonban 1955-ben kénytelen volt visszavonni, olyan ellenállásba ütközött.[14]
A koreaiak egyre kevésbé használják a handzsát, bár az 1980-as években Dél-Koreában voltak olyan kezdeményezések, amelyek a Kínával és Japánnal való gazdasági versengés miatt újra be akarták vezetni a kínai írás tanítását az általános iskolákban.[28] Észak-Koreában 1949 óta kizárólagosan hangullal írnak, a handzsát egyáltalán nem használják.[29]
A szöuli Hunmindzsongum Társaság (훈민정음학회) célja, hogy az írásrendszerrel nem rendelkező ázsiai nyelvek beszélőinek megtanítsa a hangul írásrendszert.[30] 2009-ben az indonéz Celebesz szigeten található Bau-Bau faluban nem hivatalosan használni kezdték a hangult a Cia-Cia nyelv leírására.[31]
Gyökök
A hangul ábécé gyökökből (betűkből) illetve digráfokból áll, melyek koreai elnevezése csamo (자모).[32] A 24 gyök (betű) 27 digráfot alkothat. A 24 gyökből 14 mássalhangzót (자음, csaum[33]) és tíz magánhangzót (모음, moum[33]) jelöl. Öt mássalhangzó megkettőződik, ezzel jelölve az erőteljesebb, „kemény” ejtést. A tíz magánhangzó segítségével 11 további kettőshangzó alkotható.
| Mássalhangzók és átírásuk[m 1] | |||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ㄱ | ㄴ | ㄷ | ㄹ | ㅁ | ㅂ | ㅅ | ㅇ | ㅈ | ㅊ | ㅋ | ㅌ | ㅍ | ㅎ |
| g/k | n | d/t | r/l | m | b/p | sz | - / ng | cs/dzs | csh | kh | th | ph | h |
| ㄲ | ㄸ | ㅃ | ㅆ | ㅉ | |||||||||
| kk | tt | pp | ssz | ccs | |||||||||
| Magánhangzók és átírásuk[m 1] | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Alap | +i | |||||||||||
| Alap | ㅏ | ㅓ | ㅗ | ㅜ | ㅡ | ㅣ | ㅐ | ㅔ | ㅚ | ㅟ | ㅢ | |
| a | o | o | u | u | i | e | e | ö | ü | i | ||
| j+ | ㅑ | ㅕ | ㅛ | ㅠ | ㅒ | ㅖ | ||||||
| ja | jo | jo | ju | je | je | |||||||
| v+ | ㅘ | ㅝ | ㅙ | ㅞ | ||||||||
| va | vo | ve | ve | |||||||||
Vonássorrend
A vonássorrend[34] a kínai kalligráfián alapuló koreai kalligráfia szabályait követi.[35][36]
ㄱ (kijok)
ㄴ (niun)
ㄷ (tigut)
ㄹ (riul)
ㅁ (mium)
ㅂ (piup)
ㅅ (siot)
ㅇ (iung)
ㅈ (csiut)
ㅊ (cshiut)
ㅋ (khiukh)
ㅌ (thiuth)
ㅍ (phiuph)
ㅎ (hiut)
ㅏ (a)
ㅐ (e)
ㅓ (o)
ㅔ (e)
ㅗ (o)
ㅜ (u)
ㅡ (u)
l (i)
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order-2.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
_stroke_order.png){kind=small}
A jésített magánhangzóknál a rövid vonás megkettőződik.
Alakjuk magyarázata
Mássalhangzók
A Hunmindzsongum herje részletes magyarázatot ad a betűk alakjára. E szerint a mássalhangzók öt alapbetűre épülnek, ezek alakja a hangképzést imitálja. A betűk alakja ezen felül utal az egymáshoz való fonológiai viszonyukra is, az azonos helyen képzett hangokat jelölő betűk alakja hasonló, a hehezetesen ejtett hangokat pedig egy plusz vonással jelzik. Ezzel a rendszerrel a hangul jelentősen különbözik például a latin ábécétől, ahol a betűk ejtésére vagy egymáshoz való viszonyára semmi sem utal.[37]
- ᄀ (k/g): az alak azt mutatja, ahogy a nyelv elzárja a levegő útját a lágy szájpadnál.
- ᄂ (n): azt mutatja, ahogy a nyelv a szájpaddal érintkezik.
- ᄆ (m): a száj sematikus ábrája.
- ᄉ (sz): alakja a metszőfogra utal.
- ᄋ (hangtalan szótagkezdő): a torok alakjára utal.
A Herje szerint a többi mássalhangzó kialakítása a következőképpen történt, egy-egy vonal hozzáadásával:[37]
- veláris: ᄀ (k) → ᄏ (kh)
- alveoláris: ᄂ (n) → ᄃ (d/t) → ᄐ (th)
- bilabiális: ᄆ (m) → ᄇ (b/p) → ᄑ (ph)
- dentális: ᄉ (sz) → ᄌ (cs/dzs) → ᄎ (csh)
- glottális: ᄋ (hangtalan szótagkezdő) → ㆆ (ʔ) → ᄒ (h)
Magánhangzók
Young-Key Kim-Renaud,[m 2] a koreai nyelv professzora szerint a magánhangzók hangulbeli jelölése egyedülálló Kelet-Ázsiában, mivel korábban egyetlen nyelvben sem jelölték őket önállóan, az indiai írásrendszerekben például a mássalhangzó integrált részei vagy diakritikus jelekkel jelölik őket.[37]
A magánhangzókat jelölő betűk megalkotásakor a konfucianista filozófia elveit olvasztották össze a nyelvészettel. Az alapokat adó három alak a következő:[37]
- A
kereksége a Mennyeket szimbolizálja. - A ㅡ (/ɯ/) lapossága a Földet szimbolizálja.
- A ㅣ (/i/) egyenes alakja az embert szimbolizálja.
A többi betűt ennek a három alaknak a kombinációjából hozták létre, a jin-jang elv alapján két csoportra osztva a magánhangzókat, ezek megfelelnek a magánhangzó-harmónia elvének is:
a világos (양 jang) magánhangzók (o, a) csak egymással társulnak, a sötét (음 jin) magánhangzók (u, ŏ, ŭ stb.) úgyszintén, az i semleges helyet foglal el. Ez az elv a w félmagánhangzóval kezdődő diftongusok (wa, wae, we1, we2, wŏ, wi) grafikai képén is tükröződik; a világos a világossal: ㅗ + ㅏ > ㅘ (wa), a sötét a sötéttel: ㅜ + ㅓ > ㅝ (wŏ), a semleges i a sötéttel is: ㅜ + ㅣ > ㅟ (napjainkban ingadozik a kiejtés, wi vagy ü), és a világossal is: ㅗ + ㅣ > ㅚ (we1 vagy ö) egyaránt összekapcsolódhatott.[m 3]
Eredetelméletek
A koreai betűk alakjának eredetéről több elmélet is született. Mártonfi Ferenc szerint egyik létező ázsiai írásból sem lehet egyértelműen eredeztetni, bár egyes feltételezések szerint a kínai pecsétírás inspirálhatta, ez azonban csak az [m] hangot jelölő betű (ㅁ) esetében kimutatható, ami megegyezik a kínai száj (口, kou) írásjeggyel. A koreai betűk formája egyszerű geometriai mintákat követ, amelyek a mássalhangzók esetében a hangképzési módokat is jelölik. Ezen kívül a Koreában akkor már ismert indiai sziddham és a mongol pakpa (phagsz-pa) írásokkal szokták kapcsolatba hozni, mivel az ind írásrendszerekre is jellemző, hogy a rokon hangok betűit hasonlóképpen jelölik. Hatással lehetett még a japán nyelv szótagíró rendszere is. A kínai hatása leginkább abban mutatkozik meg, hogy a szótagegységeket a kínai írásjegyekhez hasonló nagyságú négyzetben írják, és a szótagkezdő, szótagvégi mássalhangzó helyzetének jelölése is innen származhat.[39] Ezen felül megpróbálták eredeztetni a hangul betűket a szanszkrit, a tibeti és a bali írásból is, de olyan elmélet is született, amely a koreai házablakok alakjához hasonlónak vélte a betűket.[7]
Ábécérend
A Hunmindzsongumban közölt ábécérend a korai mandarin nyelv egyik legbefolyásosabb[40] szótárának, a Hungvu csengjünnek () (洪武正韻) a sorrendjét követte.[14]
- ㄱ ㅋ ㆁ ㄷ ㅌ ㄴ ㅂ ㅍ ㅁ ㅈ ㅊ ㅅ ㆆ ㅎ ㅇ ㄹ ㅿ
- ㆍ ㅡ ㅣ ㅗ ㅏ ㅜ ㅓ ㅛ ㅑ ㅠ ㅕ
Cshö Szedzsin a Hungmong Csahöben (1527) más sorrendet állított fel, előre kerültek azok a mássalhangzók, amelyek szótag elején és végén is állhatnak, ezeket követték a csak szótag elején álló mássalhangzók, majd a magánhangzók. Ez a sorrend lett a későbbi modern, úgynevezett ka-na-da[m 4] ábécérendek alapja.[14]
- ㄱ ㄴ ㄷ ㄹ ㅁ ㅂ ㅅ ㆁ ㅋ ㅌ ㅍ ㅈ ㅊ ㅿ ㅇ ㅎ
- ㅏ ㅑ ㅓ ㅕ ㅗ ㅛ ㅜ ㅠ ㅡ ㅣ ㆍ
A mai dél-koreai ábécérend a következő:[41]
- ㄱ ㄲ ㄴ ㄷ ㄸ ㄹ ㅁ ㅂ ㅃ ㅅ ㅆ ㅇ ㅈ ㅉ ㅊ ㅋ ㅌ ㅍ ㅎ
- ㅏ ㅐ ㅑ ㅒ ㅓ ㅔ ㅕ ㅖ ㅗ ㅘ ㅙ ㅚ ㅛ ㅜ ㅝ ㅞ ㅟ ㅠ ㅡ ㅢ ㅣ
A szótagvégi mássalhangzók sorrendje a lehetséges (élő) kombinációk figyelembe vételével:
- ㄱ ㄲ ㄳ ㄴ ㄵ ㄶ ㄷ ㄹ ㄺ ㄻ ㄼ ㄽ ㄾ ㄿ ㅀ ㅁ ㅂ ㅄ ㅅ ㅆ ㅇ ㅈ ㅊ ㅋ ㅌ ㅍ ㅎ
Az Észak-Koreában hivatalos ábécérend a következő:[42]
- ㄱ ㄴ ㄷ ㄹ ㅁ ㅂ ㅅ ㅈ ㅊ ㅋ ㅌ ㅍ ㅎ ㄲ ㄸ ㅃ ㅆ ㅉ ㅇ
- ㅏ ㅑ ㅓ ㅕ ㅗ ㅛ ㅜ ㅠ ㅡ ㅣ ㅐ ㅒ ㅔ ㅖ ㅚ ㅟ ㅢ ㅘ ㅝ ㅙ ㅞ
Elnevezésük
A gyökök nevét 1527-ben Cshö Szedzsin (최세진) adta a Hunmong csahö (훈몽자회, „Írásjegyek jegyzéke a tanulatlanok okítására”) című művében. Cshö a gyökök szótagkezdő pozícióban való ejtését vette alapul, ehhez párosította az „ember”, illetve „föld” jelentésű /i/ és /u/ betűket, majd a nevet a kezdőbetű szótagvégi ejtésének megfelelően zárta le, így született például a ㄱ betű neve, a kijok. A magánhangzókat a kiejtésük szerint nevezte el. 1933-ban a Hangul Társaság a csak szótagkezdő pozícióban szereplő betűk nevét megváltoztatta.[14] A magánhangzók elé, ha önmagukban vagy szótag elején állnak, egy hangtalan ㅇ (iung) kerül.
| Magánhangzók[m 1] | |||
|---|---|---|---|
| Gyök | Név | Gyök | Név |
| ㅏ | a (아) | ㅐ | e (애) |
| ㅑ | ja (야) | ㅒ | je (얘) |
| ㅓ | o (어) | ㅔ | e (에) |
| ㅕ | jo (여) | ㅖ | je (예) |
| ㅗ | o (오) | ㅚ | ö (외) |
| ㅛ | jo (요) | ㅙ | ve (왜) |
| ㅜ | u (우) | ㅘ | va (와) |
| ㅠ | ju (유) | ㅟ | ü (위) |
| ㅡ | u (으) | ㅝ | vo (워) |
| ㅣ | i (이) | ㅢ | i (의) |
| ㅞ | ve (웨) | ||
Kikopott gyökök
A Szedzsong által tervezett ábécéből mára több gyök is kikopott, egyrészt azért, mert a hangtani változások következtében már nem léteznek azok a hangok, amiket jelölnek, más betűk a kínai rímtáblázat jelölésére készültek. Az archaikussá vált gyökök közül a leggyakoribbak a következők:[5][14][45]
- ㆍ (átírva: /ə/): az are-a (아래아, „alsó /a/”) magánhangzó jelölése egy pont volt a mássalhangzó alatt (az are jelentése „alatt”). A magánhangzó már a 16. században kikopott, más hangok vették át a helyét a szótagokban (/a/, /o/ és /u/). A are-a teljesen nem tűnt el, a csedzsu-szigeti dialektusban még létezik. A betű egyes márkanevekben is használatos még.
- ㅿ (átírva /z/): a pansiot (반시옷) a 16. században kopott ki, a vele írt szótagokban siot (ㅅ) lett belőle.
- ㆆ (átírva /ʔ/): a jorinhiut (여린히읗, „lágy hiut”) vagy tön iung (된 이응, „erőteljes iung”) egy glottális stop, amivel írásban egyes kínai eredetű szavakban a szótagkezdő hangok erőteljes voltát jelezték. Az 1490-es évekre gyakorlatilag már nem lehetett megkülönböztetni az iungtól (ㅇ).
- ㆁ (átírva /ŋ/): a jesiung (옛이응) eredetileg szótagkezdő és szótagzáró mássalhangzó volt, de az 1490-es évekre szótagkezdő pozícióban már nem ejtették. Az 1500-as évekre szótagzáróként is kikopott. Helyét a szótagkezdő magánhangzók és a szótagvégi ng jelölésében az iung (ㅇ) vette át.
- ㅸ (átírva /β/): a kabjounbiup (가벼운비읍) a zöngés bilabiális réshang /β/ jelölésére szolgált, aminek ejtésekor a /p/-vel (ㅂ) ellentétben az ajkak nem záródnak össze szorosan. A kabjounbiup mintájára létrejött még például a ㅱ (IPA [w]), a ㆄ és a ㅹ is, ezeket azonban a kínai szavak kiejtésének leírására használták és nem a koreai nyelv hangjainak jelölésére.
Két kettőzött betű is kikopott az 1480-as években, főképp a kínai kiejtés átírására használták őket:[5]
- ㆅ (átírva /x/): a sszanghiut (쌍히읗, „kettőzött hiut”) leheletesen képzett /h/ hang volt.
- ᅇ: a sszangiung (쌍이응, „kettőzött iung”) betűt magánhangzóra végződő szótagok végén használták, akkor, ha a toldalék magánhangzóval kezdődött.
Ugyancsak kikoptak a kínai sziszegő hangok jelölésére alkalmazott betűk.[46] Ezeket a koreai ㅅ, ㅆ, ㅈ, ㅉ és ㅊ betűk módosításával hozták létre:
- alveoláris: ᄼ, ᄽ, ᅎ, ᅏ, ᅔ
- retroflex: ᄾ, ᄿ, ᅐ, ᅑ, ᅕ
Észak-koreai gyökök
1948-ban Észak-Koreában helyesírási reformot akartak bevezetni, aminek keretében több kikopott gyököt visszaállítottak és új gyököket vezettek be. A változtatás azonban nem aratott sikert, és 1954-ben a reformtervet végleg elvetették.[47][48]
| Gyök | Kiejtés (IPA) | |
|---|---|---|
| Magánhangzó előtt | Mássalhangzó előtt | |
 |
/l/ | —1 |
 |
/nn/ | /l/ |
| ㅿ | /l/ | /t/ |
| ㆆ | —1 | / ͈/2 |
 |
/w/3 | /p/ |
 |
/j/4 | /i/ |
- 1 Nem ejtődik.
- 2 Felerősíti (megkettőzi) az előtte álló mássalhangzót, akárcsak a ㅅ.
- 3 A következő magánhangzókkal párosul: ㅘ, ㅙ, ㅚ, ㅝ, ㅞ, ㅟ
- 4 A következő magánhangzókkal párosul: ㅑ, ㅒ, ㅕ, ㅖ, ㅛ, ㅠ
Szótagegységek
A hangul bár ábécé, a koreai írásképben a betűk elrendezése nem lineáris, mint mondjuk a latin betűs nyelvek esetében. A betűk szótagegységekbe vagy blokkba rendeződnek, amelyek aztán a szavakat alkotják. A szótagegységek kettő vagy három elemből épülnek fel: a szótagkezdő mássalhangzóból (초성, cshoszong), ami lehet kettőzött mássalhangzó is, egy magánhangzóból vagy diftongusból (중성 csungszong, szótagmag) és egy szótagzáró mássalhangzóból vagy mássalhangzó-kapcsolódásból (종성, csongszong), utóbbi nem feltétele a szótagnak. Amikor a szótag nem mássalhangzóval kezdődik, a helyét iunggal (ㅇ) jelölik a szótagblokkban. A koreai szótagegység így minimum egy magánhangzóból és egy mássalhangzóból áll.[49] A szótagegységeket a kínai írásjegyekhez hasonlóan azonos nagyságú négyzetekbe tömörítik.[7]
A szótagegységek elrendezésének lehetséges módjai:
|
|
|
|
|
| ||||||||||||
|
|
| |||||||||||||||||||
- szk : szótagkezdő mássalhangzó
- m: magánhangzó
- szz : szótagzáró mássalhangzó
A szótagegységek felépítéséhez tartozik, hogy bizonyos betűk csak bizonyos pozíciókban szerepelhetnek. A hosszú függőleges vonással írandó magánhangzók a szótagkezdő mássalhangzó (vagy annak hiányát jelölő iung) mögött helyezkednek el, míg a hosszú vízszintes vonással írt magánhangzók a mássalhangzó alatt. A szótagzáró mássalhangzó mindig a megelőző magánhangzó alatt helyezkedik el.[50]
A szótagegységek helyett a lineáris írás bevezetése többször is felmerült a hangul története során, Csu Sigjong és az észak-koreai Kim Dubong is foglalkozott vele, de még Kim Ir Szen is fontolgatta az 1980-as években, azonban minden bevezetési kísérlet ellenállásba ütközött, a koreaiak nemzeti büszkesége miatt. A technológia fejlődésével a hangul szótagegységek nyomtatása, számítógépre vitele már nem okoz problémát, így a leggyakoribb érv a lineáris hangul mellett semmissé vált.[14]
Helyesírás
A hangul helyesírása rendkívül összetett. Eleinte hallás után írták le a szavakat, az első, helyesírást szabályozó dokumentumot 1933-ban adta ki a Hangul Társaság.[14] A hangul szótagblokkokat jól elkülöníthetően írták kezdettől fogva, de nem tettek szóközt szavak közé, ez csupán 1896-tól vált gyakorlattá. Később a nyelv átvette az angol közvetítésével a nyugati központozást.[51] A koreai helyesírás ma már nem ejtéskövető, hanem morfofonemikus jellegű, a szótagok megjelenése állandó, függetlenül attól, hogy az adott pozícióban a hangilleszkedés miatt másképp ejtődik,[51] kivételt ez alól csak az irregulárisan képzett igék szótőváltozásai jelentenek.[52]
A jelenleg elfogadott helyesírás alapja az 1988-ban kiadott Hangul helyesírás (한글 맞춤법, Hangul maccshumbop). Ezzel egyetemben az Oktatásügyi Minisztérium egy másik dokumentumot is kiadott a nyelv sztenderdizálása érdekében, ami a szöuli dialektust veszi alapul a sztenderd írott-olvasott nyelvnél. A helyesírás 20. századi reformja során kerültek az ábécébe a dupla betűk, ezeket a hangokat korábban mássalhangzó kombinációkkal jelölték.[52] A nyelv sztenderdizálásával együtt jár, hogy a regionális nyelvjárások lassan eltűnnek, ugyanez igaz Észak-Koreára is, ahol 1945 óta a phenjani nyelvjárást propagálják.[52]
A koreai nyelv helyesírása néhol nem egységes, különösen a jövevényszavak területén, például a „torta” jelentésű angol jövevényszó kétféleképp is előfordul: 케이크 (khe-i-khu[m 5]) és 케잌 (khe-ikh) alakban. Nem egységes időnként az idegen személynevek átírása sem, Mao Ce-tung nevét írják 마오쩌뚱 (ma-o-ccso-ddung) és 모택동 (mo-thek-tong) formában is. Különbség van az észak- és dél-koreai helyesírás között is, például tulajdonnevek esetében (Észak: 오사까, o-sza-kka ↔ Dél: 오사카 o-sza-kha; „Oszaka”), de koreai szavaknál is előfordul (Észak: 람용, ram-jong ↔ Dél: 남용, nam-jong; „visszaélés”).[53]
| Példák a helyesírás és a kiejtés különbségeire[m 5] | |||
|---|---|---|---|
| hangul | szoros átírás | megközelítő kiejtés | jelentés |
| 맛있게 드세요 | masz-issz-ke tu-sze-jo | mas-ik-ke tu-sze-jo | (kb.) jó étvágyat |
| 환영합니다 | hvan-jong-hap-ni-da | hvan-jong-ham-ni-da | üdvözlöm |
| 혼잣말 | hon-dzsasz-mal | hon-dzsan-mal | monológ |
| 할 수 있다 | hal szu issz-ta | hal szu it-ta | képes, tud |
Betűkép
A hangult eredetileg – kínai mintára – felülről lefelé és jobbról balra írták, az eredeti betűkép a nyomatott írásban is leginkább a kalligrafikus ecsetvonásokat imitálta hagyományból, később, az 1900-as évek elején japán hatásra megjelentek másféle betűtípusok is (például serif és sans-serif). A balról jobbra, horizontálisan olvasott hangul megjelenése az 1800-as évek végére tehető, és valószínűleg azért lett szükség az alkalmazására, mert a vertikálisan írt hangullal nehezen lehetett latin betűvel kevert szövegeket, például szótárakat összeállítani. 1947-ben hivatalosan is a horizontális íráskép lett az elfogadott a tankönyvekben, az újságok pedig az 1980-as évektől álltak át rá. A vertikális írás azonban nem veszett ki teljesen a kultúrából, például gyakran alkalmazzák cégtáblákon.[54]
A betűk alakja a szótagblokkban betöltött helyzetüktől függően módosulhat, ez a hangul digitalizálásakor is problémákat okoz, különösen mivel a szótagokat azonos nagyságú négyzethez méretezik, a nagyobb betűket tartalmazó négyzetbe zsúfolt szótagok így összenyomódnak, olvasásuk az interneten egyes betűtípusok esetében például nehézkessé válhat (lásd például a 를 rul szótagot). Mintegy 3500 betűtípust fejlesztettek a hangul számára, ezekből körülbelül 300-at használnak gyakrabban. Az új fejlesztések között szerepelnek olyan betűtípusok is, amelyek szakítanak a hagyományos, négyzetalapú elrendezéssel, és olyanok is vannak, amelyek a kézírást imitálják.[54]
Átírási rendszerek
A hangul latin betűs átírására több rendszer is létezik, a legnépszerűbb a McCune–Reischauer-átírás,[51] melyet George McCune és Edwin Reischauer hozott létre és publikált 1939-ben. Ez a rendszer nem betű szerinti átírás, hanem kiejtés szerinti, és az angol nyelv anyanyelvi beszélői számára készült.[55] A Yale átírást az 1960-as–'70-es években véglegesítették a négy nagy kelet-ázsiai nyelvre,[56] a Yale-átírást főképpen nyelvészek alkalmazzák, mert pontosabban követi a helyesírást.[51] 2000-ben a McCune–Reischauer-rendszert Dél-Koreában felváltotta egy átdolgozott változat, melyet A Koreai Nyelv Nemzeti Akadémiája dolgozott ki.[57] A magyar átírási rendszer alapja a Keleti nevek magyar helyesírása című akadémiai kiadvány.[58]
| Gyök | Átdolgozott koreai[59] | McCune–Reischauer[51] | Yale[51] | Magyaros[58] |
|---|---|---|---|---|
| ㄱ | g, k | k, g | k | k, g[m 6] |
| ㄲ | kk | kk | kk | kk |
| ㄴ | n | n | n | n |
| ㄷ | d, t | t, d | t | t, d[m 6] |
| ㄸ | tt | tt | tt | tt |
| ㄹ | r, l | r, l | l | r, l[m 6] |
| ㅁ | m | m | m | m |
| ㅂ | b, p | p, b | p | p, b[m 6] |
| ㅃ | pp | pp | pp | pp |
| ㅅ | s | s | s | sz |
| ㅆ | ss | ss | ss | ssz |
| ㅇ | szótag elején –, egyébként ng | szótag elején –, egyébként ng | ng | szótag elején –, egyébként ng |
| ㅈ | j | ch, j | c | cs, dzs[m 6] |
| ㅉ | jj | tch | cc | ccs |
| ㅊ | ch | ch’ | ch | csh |
| ㅋ | k | k’ | kh | kh |
| ㅌ | t | t’ | th | th |
| ㅍ | p | p’ | ph | ph |
| ㅎ | h | h | – | h |
| Gyök | Átdolgozott koreai | McCune–Reischauer | Yale | Magyaros |
|---|---|---|---|---|
| ㅏ | a | a | a | a |
| ㅐ | ae | ae | ay | e |
| ㅑ | ya | ya | ya | ja |
| ㅒ | yae | yae | yay | je |
| ㅓ | eo | ǒ | e | o |
| ㅔ | e | e | ei | e |
| ㅕ | yeo | yǒ | ye | jo |
| ㅖ | ye | ye | yey | je |
| ㅗ | o | o | o | o |
| ㅘ | wa | wa | wa | va |
| ㅙ | wae | wae | way | ve |
| ㅚ | oe | oe | oi | ö |
| ㅛ | yo | yo | yo | jo |
| ㅜ | u | u | wu | u |
| ㅝ | wo | wǒ | we | vo |
| ㅞ | we | we | wey | ve |
| ㅟ | wi | wi | wi | ü |
| ㅠ | yu | yu | yu | ju |
| ㅡ | eu | ǔ | u | u |
| ㅢ | ui | ǔi | uy | i |
| ㅣ | i | i | i | i |
Kritikája
Bár a világ egyik legtudományosabb írásrendszerének tartják,[7] a koreaiak pedig úgy vélik, hogy a hangul az egyik leginnovatívabb és legkülönlegesebb írásrendszer a világon,[60] nyelvészek szerint mégsem tökéletes. A négyzetbe tömörítés például megnehezítette a gépírást – bár a számítógépre vitelt nem[60] – és a tömörítés miatt az egyes betűk alakja változhat, ami megnehezíti az egymástól való megkülönböztetésüket. Ugyancsak problémát jelent, hogy az idegen nevek átírására a koreai nem rendelkezik megfelelő betűkkel, például nincs és a hangul rendszerén belül nem is lehet betűt alkotni a más nyelvekben gyakran előforduló [v], [f], [z], [zs] fonémákra. A hangul nem jelöli a kis- és nagybetűket, emiatt nehéz egymástól megkülönböztetni a tulajdonneveket és a közneveket. Nem tesznek különbséget a nyomtatott és a folyóírás között sem, az iskolákban nem tanítják, hogyan kell a betűket összekötni, erre mindenki magától jön rá. Ezen felül, egészen a 20. századig, a kínai mintájára a szavakat egybeírták, és központozást sem használtak, ami megnehezítette az olvasást. Ugyancsak a kínai mintájára először felülről lefelé kellett olvasni a sorokat, ma már a latin betűs nyelvek mintájára ezek balról jobbra olvasandóak, a kínai elrendezés ritkábban fordul elő (például egyes konzervatívabb napilapokban).[7][61]
Jegyzetek
Fordítás
Ajánlott irodalom
További információk
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.