szabálytalan alakú, szilárd anyagú kisméretű égitest, mely csillag körül kering From Wikipedia, the free encyclopedia
Egy kisbolygó vagy aszteroida a törpebolygónál kisebb, 1 méterestől akár 1000 kilométeres átmérőig terjedő, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitest, amely nem rendelkezik atmoszférával, és csillag körül kering. A legtöbb kisbolygó feltehetően a protoplanetáris korongból származik, melyek nem álltak össze bolygóvá a csillagrendszer kialakulásakor. Néhányuk saját holddal is rendelkezik.
_mathilde_crop.jpg)
A mi Naprendszerünkben a kisbolygók többsége a kisbolygóövben található; ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül, a Mars és a Jupiter pályája között, illetve a Kuiper-övben, azaz a Pluto környékén helyezkednek el. A nagyobb ismert kisbolygók közé tartozik többek között a Vesta, a Juno, a Pallas, és az Eros.
A fő kisbolygóövben megtalálhatóak olyan, úgynevezett földsúroló kisbolygók, amelyek 1 kilométernél nagyobbak, és Nap körüli keringésük során keresztezik a Föld pályáját. Ezzel a mérettel már veszélyt jelenthetnek egy, a Földdel való potenciális ütközés során.
Az első kisbolygót, a Cerest 1801. január 1-jén fedezte fel Giuseppe Piazzi (az égitestet 2006. szeptember 13-án az IAU törpebolygóvá minősítette). Az aszteroidák azonosításához több napnyi megfigyelés szükséges. Ez idő alatt minden éjszaka lejegyzik a csillagok helyzetét. A képeken elmozduló fénypontot aszteroidaként azonosítják.
Más nyelvekben a kisbolygót planetoid(á)nak – azaz bolygószerűnek – is nevezik, a magyarban ezt a kifejezést nem szokás használni.
1925 óta a kisbolygók felfedezésükkor egy ideiglenes elnevezést kapnak, amennyiben legalább két éjszaka sikeresen megfigyelték őket és nem azonosíthatóak egyetlen, már korábban besorolt objektummal sem. Az ideiglenes név három részből áll:[1]
A fentiek szerinti ideiglenes névből ugyanazon aszteroidára vonatkozóan több különböző is lehet.
Miután az égitest pályáját sikerül úgy meghatározni, hogy a pozíciója hosszú időre megbízhatóan előrejelezhető legyen, a kisbolygó kap egy végleges sorszámot. Ezután a felfedező tehet javaslatot egy elnevezésre,[2] melyet a Nemzetközi Csillagászati Uniónak kell jóváhagynia. A jóváhagyásig a sorszámot és a felfedezés dátuma alapján a fent leírt módon képzett ideiglenes nevet együtt használják. A végleges név hivatalos írásmódja: (sorszám) név.[2]
Például a 2004. augusztus 6-án felfedezett kisbolygó a 2004 PO1 ideiglenes nevet kapta, amely a sorszámmal kiegészítve a (157141) 2004 PO1 volt egészen addig, amíg végleges elnevezését 2008. május 21-én jóvá nem hagyták. A végleges neve: (157141) Sopron.[3] (De nem minden felfedezett kisbolygó kap végleges számot. Pl. a 2014 AA, az év első felfedezése egy ún. földközeli kisbolygó volt, amely a légkörbe érve rögtön el is égett.[4])
2014. év végén a végleges számmal ellátott kisbolygók száma meghaladta a 420 000-et, a névvel ellátottak száma pedig a 19 000-et.[5] Ma már havonta kb. tízezer új kisbolygót regisztrálnak.
Az egyik korai osztályozást Hirajama Kijocugu japán csillagász végezte el, aki 10 új csoportot definiált. (Ennek a bázisa mintegy 500 kisbolygó pályaadata volt). Később az osztályozást pontosította Brouwer, D. (1951). Van Houten C. J. (1971) holland csillagász bővítése már a Leideni Egyetem kutatási program nyomán mintegy 1000 kisbolygóval bővített bázist vett alapul. Tovább bővítette az osztályozást Williams J. G. amerikai csillagász.
A kisbolygók ezen osztályozása több paraméter, a csillagászati színképelemzés eredményei, a szín és az albedó alapján történik, melyek alapján az égitestek felszínének összetételére tudnak következtetni. A modern osztályozás alapjait 1975-ben fektette le Clark R. Chapman, David Morrison és Ben Zellner.[6] Az aszteroidákat három csoportra osztották:
Ezt az osztályozást később finomították és bővítették, jelenleg többféle osztályozási séma létezik. A két legfontosabb ezek közül a Tholen-féle, illetve a SMASS osztályozás.
Ezt az osztályozást 1984-ben javasolta először David James Tholen. A kisbolygó-színkép a felszínt alkotó anyagoktól, azok szemcseméretétől és a felszín egészének állapotától függ. A kisbolygók többsége az alábbi három fő csoport valamelyikébe tartozik:
A B típus tulajdonságaiban a C típusra hasonlít, az albedó viszont nagyobb, mint a C típusnál. Ritka típus.
Az F típus tulajdonsága: gyenge abszorpciós (elnyelési) vonalakat mutat az UV-tartományban.
A G típus tulajdonságai: hasonlít a C típusra, az UV-tartományban erős abszorpciós vonalakat tartalmaz.
A C típus tulajdonságai: igen sötét, a geometriai albedó 0,065 alatti. Az ilyen felszíneken kondrit és hidrált szilikátok vannak jelen. Előfordulásának gyakorisága 75%. Főleg a Naptól távol gyakori.
Az S típus jellemzői: az albedó 0,07–0,23 közé esik. Gyakorisága 15%. Különböző szilikátok alkotják. A kisbolygó felszínén gyakran található sok por. Ez a legheterogénebb színképi osztály, amely a Naphoz viszonylag közel keringő kisbolygókra jellemző (kb. 1 AU távolságban). Hét alosztályba lehet tovább osztályozni őket.
Az M típus tulajdonságai: fémekre: (vasra, nikkelre) jellemző spektrum, amely valószínűleg nagy méretű és differenciálódott kisbolygó ütközéssel felszakadt magja.
Az E típus tulajdonságai: nagy albedójú (jó fényvisszaverő), ensztatit kondritos vagy akondritos anyag, esetleg olvadásos-üvegesedéses folyamattal. A Naphoz közelebb gyakoribb.
Az egyéb, kisebb csoportok:
Az A típus jellemzői: extrém vörös színű aszteroidák erős abszorpciós vonalakkal, amelyek olivin jelenlétére utalnak. Előfordulásuk ritka.
A V típus jellemzői: a vas elnyelési vonalak (0.95 és 1.95 mikronnál) alapján bazalt anyagú kisbolygófelszínekre jellemzők. A Vesta kisbolygóhoz hasonló pályán keringenek, és valószínű, hogy a Vesta töredékei ezek a kisbolygók.
Érdekes végigkövetni a 434 Hungaria kisbolygó „sorsát”. A Hirajama-féle osztályozással pályatípus-kisbolygó lett (Hungaria dinamikai család) és a belső öv hangsúlyos, névadó égitestje. Pályájának félnagytengelye 1,9 CsE. Később, a színképi osztályok fölállításánál az E típusú kisbolygók típusos képviselője lett. Ezek a legjobban fényvisszaverő kisbolygók is. Ha távlatosan magyar űreszköz feladatára gondolunk, érdemes célul kitűzni e kisbolygó meglátogatását és felszínének vizsgálatát.
Egy 2009-es kutatás szerint a napszél hatására a kisbolygók felszíne gyorsabban öregszik, mint ahogyan azt korábban gondolták. A kisbolygófelszínek öregedési folyamatának egyedül az időskálája volt kérdéses. Spanyolországi és hawaii-szigeteki megfigyelések tisztázták azt, hogy a kisbolygók milyen gyorsan öregszenek.
Ha két aszteroida összeütközik, a darabokból olyan kisbolygócsalád alakul ki, melyek tagjai felszínének nagy része még friss. A megfigyelés szerint a feldarabolódás során felszínre került részek öregedési folyamata nagyon gyors, mindössze 1 millió év. A kutatás vezetője, Pierre Vemazza (ESA - European Space Agency) magyarázata szerint az oka a Nap részecskesugárzása, az úgynevezett napszél.[7]
(A lista nem teljes)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
