Andorka Rudolf (diplomata)

Andorka Rudolf (Rezső) (született Fleischhacker Rezső Sándor) (Sopron, 1891. november 8. – Budapest, 1961. március 30.) magyar honvéd vezérőrnagy, diplomata, Andorka Rudolf szociológus édesapja.

Ez a szócikk a diplomatáról szól. Hasonló címmel lásd még: Andorka Rudolf (egyértelműsítő lap).

Andorka Rudolf
Született	Fleischhacker Rudolf 1891. november 8.[1] Sopron
Elhunyt	1961. március 30. (69 évesen)[1] Budapest[2]
Állampolgársága	magyar
Gyermekei	Andorka Rudolf
Foglalkozása	diplomata fegyveres erők tagja
Tisztsége	követ (1939–1941, Magyarország madridi nagykövetsége)
Iskolái	Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia (–1914)
Sírhelye	Farkasréti temető (38-1-53/54)[3][4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Andorka Rudolf témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fiatalkori évei

Korán elmagyarosodott német polgári család sarja, apja Fleischhacker Fridolin, középiskolai tanár volt Sopronban. Rudolf fiatalon árván maradt, ezért az ingyenes soproni hadapródiskolába került. Ezután a Ludovika Akadémiára ment, amit 1914-ben fejezett be. Ezzel párhuzamosan jogot is végzett, valamint nyelveket tanult. Németül már gyerekkorában folyékonyan beszélt, később megtanult franciául és angolul is.

Katonai, diplomáciai karrierje

Az első világháborúban a 306. honvéd gyalogezred tisztjeként szolgált. Egy könnyebb és egy súlyos sebesülést szenvedett, utóbbi következtében majdnem amputálni kellett a karját. Ezután már nem a fronton, hanem a vezérkarnál szolgált, Stromfeld Aurél segédtisztje lett. Mellette maradt a világháború idején, a Károlyi-kormányzat időszakában és a Vörös Hadseregben is.^[5] 1919 május-júniusában, a Tanácsköztársaság alatt részt vett a Vörös Hadsereg északi hadjáratában. A Horthy-rendszerben – bár átmenetileg Nyíregyházára vezényelték – nem származott hátránya a Vörös Hadseregben betöltött tisztsége miatt, s rövidesen ismét vezérkari tisztként szolgálhatott a „nemzeti hadseregben": a Fővezérség II. (hírszerző) csoportjánál működött.

1921-22-ben, Rigában katonadiplomataként vett részt a szovjet-magyar hadifogolycsere-tárgyalásokon. A Szovjetunióról küldött kitűnő jelentései alapján a vezérkar számításba vette őt a katonai szakelőadói szolgálatra. Még ebben az évben Bajnóczy József százados utódjaként katonai szakelőadó, azaz rejtett katonai attasé lett Prágában, követségi attasé diplomáciai rangban. A szolgálat legtehetségesebb tagjai közé tartozott, azon kevés katonai szakelőadó közé, akik diplomáciai fedőfoglalkozásukat, a külügyi beosztást is lelkiismeretesen ellátták. 1923-ban előléptették, II. o. követségi titkári címet kapott. Prágai posztját 1926 júliusig töltötte be. Katonai rendfokozata ekkor már őrnagy volt.^[6] „Csehszlovákiából állítólag azért hívták vissza, mert a csehek hosszabb idő után rájöttek, hogy apám megszerezte a titkos kódjukat, amit egy cseh kém adott el neki. Bár konfliktushelyzet miatt kellett visszajönnie, a csehekről mindig nagyon kedvezően nyilatkozott, és partnereivel, a cseh katonatisztekkel mindig jó viszonyt ápolt.”^[7]

Hazatérése után a katonai hírszerzésnél, a 2. osztályon teljesített szolgálatot. Következő, varsói kiküldetése előtt, 1927 decemberben Andorka névre magyarosított.^{[j 1]} Külszolgálata idején, 1929-ben házasodott meg, felesége Verebély Tibor sebészprofesszor lánya volt.

1931-től 1934-ig Rőder Vilmos vezérkari főnök szárnysegédjeként szolgált. 1934-ben a katonai hírszerzés és elhárítás csúcsszerve, a VKF 2. osztály vezetőjének, Hennyey Gusztávnak volt a helyettese. 1935-37 között – már ezredesként – a Honvédelmi Min. Elnöki B. osztályának vezetője. 1937–38-ban a VKF 2. osztályát vezette. E tisztségében volt jelen a csehszlovákokkal a Felvidék egyes területeinek békés visszaszolgáltatásáról folytatott komáromi tárgyalásokon.^{[j 2]} Németellenessége miatt fokozatosan elszigetelődött a honvédség tisztikarán belül. Hitlert őrültnek tartotta, s azt hangoztatta, hogy ha Németország kirobbantja, el is fogja veszíteni a háborút.^{[j 3]} A kárpátaljai bevonulást németellenes lépésként értékelte és támogatta. 1939. január 13-ától a magyar fél vezetőjeként vett részt az oroszvégi határincidenst („vízkereszti csata”) követő cseh-magyar katonai tárgyalásokon.^{[j 4]}

1939. május 8-ától^[8] 1941. június 22-éig – már vezérőrnagyként – madridi nagykövet volt. Kinevezésével Teleki Pál miniszterelnök Spanyolországon keresztül kívánta tartani a kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, elsősorban Franciaországgal, Angliával és Amerikával. Budapestet ugyancsak érdekelte, hogyan szándékozik Spanyolország elkerülni a tengelyhatalmakhoz való csatlakozást.^{[j 5]} Andorka nagykövet Madridban a legjobb diplomáciai kapcsolatot az angolokkal építette ki, ugyanakkor – náciellenessége miatt – a német követséggel rendkívüli módon elhidegült a viszonya.^{[j 6][j 7]} Spanyolországban találkozott Wilhelm Canarisszal, aki előre jelezte neki Lengyelország megtámadásának tervezett dátumát.^{[j 8]}

A polgári ellenállás évei

Magyarország háborúba való belépését, illetve Teleki Pál öngyilkosságát követően a hivatalos politikával való szembenállását demonstrálandó azonnal lemondott tisztségéről.^{[j 9]} Az angol követ felajánlotta neki, hogy menjen Londonba, ahol a későbbiekben egy magyar ellenkormány tagja lehetett volna, Andorka azonban visszatért Magyarországra.^{[j 10]} Hazatérése után óva intette az őt magánbeszélgetésen fogadó kormányzót a Szovjetunió elleni hadba lépéstől.^{[j 11]} Visszautasította a felajánlott, magas katonai pozíciót,^{[j 12]} és nyugdíjba vonult. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke, illetve a magyar-belga részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatának igazgatótanácsi tagja lett. Rendszeresen publikálni kezdett a Magyar Nemzet, a Független Magyarország és a Független Magyar Újság című lapokban. Bár nem csatlakozott egyetlen párthoz sem, jó kapcsolatokat ápolt a náciellenes, demokratikus gondolkodású csoportokkal. Politikai kérdésekben Rassay Károllyal különösen jól megértették egymást.

1942-ben Schönherz Zoltán mellett tanúskodott a tárgyaláson. Szombathelyi Ferencnél is közbenjárt érdekében, de igyekezete sikertelennek bizonyult.^{[j 13]}

Bár egy ideig foglalkoztatta a Habsburg-restauráció gondolata, politikailag egyre inkább balra, a szociáldemokraták felé tolódott.^{[j 14]}

Közismert náciellenes nézetei miatt a német bevonulást követően az elsők között, 1944. március 22-én tartóztatta le a Gestapo. Mauthausenbe hurcolták,^{[j 15]} ahonnan csak 1945 után, súlyos betegen szabadult ki. A szovjet titkosszolgálat Bakay Szilárd altábornaggyal együtt először Bécsújhelyre, a főparancsnokságukra vitte, ahonnan néhány hét múlva térhetett csak haza.

A háború utáni évei

A háború után megmaradt a Vasútforgalmi Vállalat igazgatótanácsi tagjaként, majd röviddel később nyugdíjba ment. Az új rendszert illetően rossz előérzetei voltak, semmiféle politikai pozíciót, közszereplést nem vállalt.^{[j 16]}

1949-ben megvonták tőle a nyugdíját. A következő év tavaszán az Államvédelmi Hatóság egy házkutatást követően letartóztatta. (Farkas Vladimir visszaemlékezése szerint a letartóztatás oka egy 1943-ban kelt, Szakasits Árpádnak írott levele volt, melyben a kommunisták hatalomra jutását megakadályozandó, a polgári erők és a szociáldemokraták összefogására ösztönzött.^{[j 17]} Ugyancsak közrejátszhatott a tény, hogy az állambiztonság sikertelenül próbálta rábírni; utazzon Németországba, és informátorként épüljön be egykori közvetlen főnöke, a Hennyey Gusztáv vezette kommunistaellenes szervezetbe.) Az Andrássy út 60-ba vitték, hónapokig raboskodott ott, a kihallgatások során többször megverték, eltörték az egyik csigolyáját. Megpróbálták rábizonyítani, hogy idős angoltanárnője kém, aki rajta keresztül küldött utasításokat Szakasits Árpádnak.^{[j 18]} Tárgyalás és ítélet nélkül a Kistarcsai Központi Internálótáborba vitték. A családját 1951 tavaszán kitelepítették Besenyszögre, a lakásukat elkobozták. Andorka Rudolfot 1953 szeptemberében háborús és népellenes cselekményekért állították bíróság elé, azzal vádolták meg, hogy segítette a nyilas hatalomátvételt. Mikor védekezésül felhozta, hogy abban az időben Mauthausenben raboskodott, a bíró közölte vele: „az nem számít”.^{[j 19]} Elítélték, a váci börtönbe került, ahonnan 1954-ben, betegségére tekintettel engedték szabadon.^{[j 20]}

Szabadulása után már csak alkalmi munkákat vállalt, éjjeliőrként dolgozott néhány napot, illetve filmben statisztált.

1956-ban tanúskodott a Szakasits-per újrafelvételi tárgyalásán.

1956 decemberében a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételi eljárásban mentette fel.^{[j 21]}

1960-ban egy besúgó jelentése alapján az állambiztonság letartóztatta, de néhány nap múlva – Szakasits Árpád közbenjárására – elengedték.^{[j 22]}

Hosszan tartó betegség után, 1961-ben hunyt el. Sírja a Farkasréti temető 38. parcellájában van.

Naplója

Andorka Rudolf röviddel Spanyolországba kerülése előtt, 1938 végén kezdett naplót írni. Az egészen az 1944-es német fogságba kerüléséig rendszeresen vezetett füzeteket 1950-es letartóztatásakor az ÁVH elkobozta, a nyomozati anyagához csatolta, és szabadulásakor sem szolgáltatták vissza neki. Lőrincz Zsuzsa, az Új Magyar Levéltár korábbi párttitkára a hetvenes évek közepén készítette el könyvkiadásra azt a két füzetet, amelyek időközben az állambiztonságtól a levéltárhoz kerültek, és amelyekben az 1938 novemberétől 1940 végéig, illetve az 1941 novemberétől 1943 áprilisáig keletkezett feljegyzések találhatók. A további két (egyes feltételezések szerint három) füzet egyelőre nem került elő.

Kitüntetései a viselési sorrendben

• Magyar Érdemrend középkeresztje (1938),
• Magyar Érdemkereszt IV. osztálya (1931. október 1.),
• Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal (két ízben, 1915 és 1918),
• Ezüst Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal (két ízben, 1915 és 1916),
• Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal (1914),
• Kormányzói Dicsérő Elismerés Magyar Koronás Bronzérme (1927),
• Károly-csapatkereszt,
• Sebesültek Érme, szalagján két sávval,
• Háborús Emlékérem kardokkal és sisakkal,
• Tiszti Katonai Szolgálati Jel III. osztálya (1931. augusztus 15.),
• 1912/13-as Emlékkereszt,
• bolgár Katonai Érdemrend nagytiszti keresztje (1938),
• Német Sas Rend I. osztályú érdemkeresztje (1938),
• német Olimpiai Díszjelvény I. osztálya (1937),
• Német Vöröskereszt Díszjelvény I. osztálya (1935),
• olasz Korona Rend parancsnoki keresztje (1936),
• Osztrák Érdemrend parancsnoki keresztje,
• észt Saskereszt Rend Ill. osztálya (1937),
• Észt Vöröskereszt Díszjelvény II. osztályának 1. fokozata (1931),
• Finn Fehér Rózsa Rend parancsnoki keresztje (1938),
• lengyel Polonia Restituta Rend parancsnoki keresztje (1929),
• bajor Katonai Érdemrend IV. osztálya koronával és kardokkal, hadi szalagon,
• lengyel Arany Érdemkereszt (1936).^[9]

Megjegyzések

1. „Az apai ág eredetileg Fleischhacker volt, az Andorka magyarosított név, amelyet apám már felnőttként vett föl. Tudomásom szerint azért, mert ki akarták nevezni a húszas években Varsóba katonai attasénak, de azt mondták neki, hogy német névvel nem mehet oda, így ő nagyanyja nevére „magyarosított." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 1. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
2. „A VKF második osztály vezetőjeként vett részt a komáromi tárgyalásokon, ahol a csehekkel békés tárgyalások révén kívánták elérni, hogy a Felvidék egy részét visszaadják Magyarországnak. Mint ahogy azt tudjuk, a tárgyalások odáig vezettek, hogy Komáromban és Sátoraljaújhelyen a vasútállomás visszaadásában megegyeztek, többen nem.” – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 4–5. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
3. „… a nácizmussal szemben nagyon erős ellenérzéseket táplált. Egyszer valamilyen módon – azt hiszem, még 1939 előtt – találkoznia kellett Hitlerrel, amire úgy emlékezett vissza, hogy Hitler egy őrült benyomását keltette benne, egy zseniális, teljesen megszállott őrültét. Elrémisztette ez a találkozás. Amikor másnap részt vettek egy nagy katonai díszfelvonuláson, Hitler a beszélgetés során azt mondta, azért van szükség az ilyen díszfelvonulásokra, mert a katonáknak fontos, hogy lássák őt. Apám ezt is az őrület megnyilvánulásának tartotta. Apámban mélységes visszatetszést keltett ez az egész Führerprinzip, és kezdettől fogva igen élesen szembefordult a nácik antiszemitizmusával is. 1939-től kezdve mindig azt hangsúlyozta, hogy ha Németország belemegy a háborúba, akkor elveszíti. Nem szabad a németek mellé állni, mert magukkal fognak rántani a szakadékba.” – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 5. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
4. „Munkács külterületén, Oroszvégen európai sajtóvisszhangot kiváltó fegyveres határincidens tört ki a magyar és a csehszlovák katonaság között (»vízkereszti csata«). (...) Január 10-én Őrhegyalján a felek kicserélték a foglyokat. Január 13-án az ügyben magyar–cseh katonai bizottság kezdte meg a tárgyalásokat. A magyar bizottság vezetője Andorka Rudolf vezérkari ezredes.” – A (cseh)szlovákiai magyarok kronológiája 1918-tól napjainkig. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
5. „… a Franco-kormány mellé akkreditált Andorka Rudolf követ (hírszerző tábornok) is azt a feladatot kapta, hogy »jelentse, hogyan akar kibújni Spanyolország a tengely katonai szövetségbe való belépés alól. Sokat nevettem, talán mi is őket akarjuk kopírozni?« - írta naplójában 1939. június 1-jén.” – Zoltán Márta: A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig pp. 50, 2007 [2015. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 8.)
6. „Apám viszonya a német nagykövetséggel rendkívüli módon megromlott, ami nyilván azzal függött össze, hogy nem titkolta, ő nem szereti a nácikat, és nem szereti a hitleri Németországot. Mindez odáig fajult, hogy egyszer, amikor a követségen nagy fogadást adott a diplomáciai testületnek (külön-külön, mert már háborúban álltunk), az angolok egységesen eljöttek, a németek közül viszont senki nem jött el a következő héten. Világosan látszott, hogy itt konfliktushelyzet alakult ki.” – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 6. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
7. „A kiadott diplomáciai iratokból és a naplóból egyértelműen kitűnik, ő végig olyan értelmű jelentéseket küldött a magyar kormánynak, hogy ne lépjenek be a háborúba, vigyázzanak, tartsák magukat távol a hitleri Németországtól. Egyrészt, mert ellenezte a csatlakozást a nácizmushoz, másrészt, mert sejtette, hogy a háborút elveszítjük.” – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 7. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
8. „… még mint a kémelhárítás vezetője – kapcsolatban állt Canarisszal is. Többször találkoztak, és úgy tűnik nekem, hogy apámnak Canarisról jó véleménye volt. Még jobb véleménye volt Beckről, a hadsereg-főparancsnokról, akit Canarisszal együtt a Hitler elleni 1944-es összeesküvés miatt kivégeztek. Apámnak Spanyolországban, ahol valamiért ott járt Canaris, elmondta, hogy mikor fogják Lengyelországot megtámadni. Canaris ezt azért tette, hogy apám jelezze haza, és a magyar vezetés föl tudjon erre készülni. Ezt nyilvánvalóan Canaris Hitler-ellenes akciójaként kell értelmezni.” – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 6. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
9. „Egyáltalán nem akart állami pozícióban szolgálni, annyira nem értett egyet a hivatalos politikával. … nem ő volt az egyedüli magyar diplomata, aki nem értett egyet azzal, hogy Németország mellett csatlakozunk a háborúba, de ő volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy nem is marad tovább a diplomácia szolgálatában." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 8. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
10. „Mielőtt hazajött, az angol nagykövet azt ajánlotta, hogy menjen Londonba, ahol egy majdani magyar ellenkormány tagja lehetne. Ő azonban a hazajövetel mellett döntött, mert, mint mondta (kicsit talán patetikusan hangzik): »nem akarom, hogy a gyermekeim világcsavargók legyenek«. Nagyon erősen kötődött Magyarországhoz, és nem akarta az emigráns politikát vállalni." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 8. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
11. „Hazajövetelünk után Horthy egyszer még fogadta apámat valamilyen búcsúbeszélgetésre. Ekkor – ez a Szovjetunió megtámadása előtt lehetett – az apám azt mondta Horthy Miklósnak, hogy csak egyre kéri a kormányzót, ne vegyünk részt, ne bonyolódjunk még jobban bele a háborúba. Ne vegyünk részt a Szovjetunió elleni támadásban, mert az az országot katasztrófába fogja sodorni, ugyanis a németek a háborút el fogják veszíteni." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 8. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
12. „Később Horthy felajánlott az apámnak valamilyen magas katonai pozíciót, valamelyik nagy csapattest vezetését, amelyik utóbb a Szovjetunióban részt vett a háborúban. Apám azt mondta, hogy ha a kormányzó igényt tart rá, akkor egyszerű aknavető honvédnek kimegy, de katonatisztnek, parancsnoknak nem." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 8–9. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
13. „Amikor 1942-ben Schönherz Zoltánt letartóztatták, a húga megkereste apámat, ott járt nálunk. Apámat kérte, járjon közbe, hogy a bátyját ne végezzék ki, és tanúskodjon mellette a tárgyaláson. Apám Schönherzet pártolva tanúskodott. Megpróbált Szombathelyi Ferenc vezérkari főnökkel is beszélni, de az nem hallgatott rá." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 10. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
14. „… még Spanyolországban értesült arról az amerikai vagy angol tervről, amely létre akart hozni a háború után egy Habsburg monarchiát, Magyarország, Ausztria és Bajorország részvételével. Ő ebben nyilván látott fantáziát, mert ez azt jelentette volna, hogy nem kerülünk szovjet befolyás alá. Valószínűleg hallott a felvilágosult, liberális, demokratikus gondolkodású Habsburg Ottóról is. Ennek ellenére nekem úgy tűnik, hogy egyre inkább a szociáldemokraták felé tájékozódott, és egyre inkább bennük látta azt az erőt, amellyel érdemes összefogni." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 11. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
15. „A németek 1944. március 19-én bevonultak, 22-én már el is vitték az apámat. Egy ideig nem tudtunk róla semmit. Valamikor, több hét múlva értesítést kaptunk, hogy a mauthauseni koncentrációs táborban van. Mindaddig, amíg a mauthauseni tábor fel nem szabadult, és az első lista meg nem jött, azt sem tudtuk, életben van-e." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 11. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
16. „Apám tehát 1945-ben hazajött, itthon töltött két hetet vagy tíz napot. Még ágyban feküdt, amikor behívott magához beszélgetni. Akkor azt mondta: »Fiam, egyet szeretnék neked megmondani, nem ilyen társadalmi, politikai rendszerért harcoltam, mint amilyen bekövetkezett«. Ő tehát 1945 júniusában már világosan látta, hogy a politika itthon nagyon rossz irányba megy. Ebből következik, hogy semmilyen politikai funkciót nem vállalt." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 13. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
17. „… amikor Szakasitsot letartóztatták, az iratai közt találtak egy levelet az apámtól 1943-ból, amelyben az apám arra ösztönözte, hogy fogjanak össze a polgári erők és a szociáldemokraták, hogy a kommunisták hatalomra kerülését megakadályozzák." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 11. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
18. „Amiatt hallgatták ki számos esetben, hogy ki volt egy bizonyos Miss Simpson. Ez az öreg angol hölgy valahogy itt ragadt a második világháborúban, és az apám angolórákat vett tőle. Azt nem tudom, hogy ’39 előtt vett-e, de 1941–44 között Miss Simpson járt nálunk, és angolórákat adott, ez tény. 1945 után apám megint találkozott Miss Simpsonnal, aki teljesen elnyomorodott, már nagyon öreg volt, így Miss Simpson támogatása érdekében megint angolórákat vett tőle, és így pénzt juttatott neki. Erre az angol vénkisasszonyra az ÁVH mindenáron azt akarta rábizonyítani, hogy az angol kémszervezet ügynöke, aki az apámon keresztül Szakasitsnak adott utasításokat." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 15. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
19. „A hírhedt Jónás-tanács ítélkezett fölötte. A vád háborús és népellenes cselekményről szólt, azaz hogy elősegítette a nyilasok hatalomátvételét. Apám a tárgyaláson csak annyit mondott, hogy ő akkor már Mauthausenben volt, mire a bíró közölte, hogy az nem számít. Teljesen formális tárgyalás volt." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 15. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
20. Budapest, 1954. január 15. - Orvosszakértői vélemény Andorka Rudolf egészségügyi állapotáról – Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 1-5.. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Rt. (1996). ISBN 963221840X V. kötet, 539-542. o.
21. Budapest, 1956. december 17. - A Legfelsőbb Bíróság határozata Andorka Rudolf ügyében – Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 1-5.. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Rt. (1996). ISBN 963221840X V. kötet, 547-550. o.
22. „Az apámat azért gyűjtötték be, mert valahol az utcán összetalálkozott egyik korábbi katonatársával. Az illető ugyan nem szolgált magas beosztásban, és nem tartozott a diplomata katonák közé sem, de üdvözölte az apámat, és azt mondta, hogy van egy asztaltársaságuk a Városkapu eszpresszóban, elhívta oda. Apám nem akart visszautasító lenni, elment vele. Ott ült hat vagy nyolc katonatiszt, és éppen hangosan szidták a rendszert, mondván, hogy már nem tart sokáig. Természetes, hogy a felszolgálók között volt besúgó, így a jelenlévőket letartóztatták. Akkor anyám és én komolyan megrémültünk, hozzáteszem, azért is, mert apám nagyon rosszul volt a szívével. Megpróbáltunk eljárni annak érdekben, hogy engedjék ki. Odáig eljutottunk, hogy anyámmal együtt beszéltünk Szakasits Árpáddal. Ő megígért mindent, apám ki is jött öt-hat nap múlva a börtönből." – Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 15–16. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 12.)

Hivatkozások

1. Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967
2. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2020. június 7., PIM40777
3. https://www.epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
4. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
5. Árokay2 377. o.
6. Árokay2 378. o.
7. Javorniczky István: „…megtanítottak arra, hogy tanulni és dolgozni kell” – beszélgetés Andorka Rudolffal pp. 4. 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 1993 [2006. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
8. Friss Ujság 44/108, 6 (1939. május 12.)
9. Szakály 69. o.

Források

• ↑ Árokay2: Árokay Lajos: A REJTETT MAGYAR KATONAI ATTASÉ SZOLGALAT ELSŐ ÁLLOMÁSHELYEINEK FELÁLLÍTÁSA, 1920—1923. Hadtörténeti Közlemények, XXX. évf. 3. sz. (1983) 356–381. o.
• Magyar életrajzi lexikon
• Lőrincz Zsuzsa (szerk.). A madridi követségtől Mauthausenig. Andorka Rudolf naplója.. Kossuth Könyvkiadó (1978). ISBN 9630909391
• Filep Tamás Gusztáv: Tábornok civilben. Ufi.hu, 2024. december 10. [2007. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 8.)
• ↑ Szakály: Szakály Sándor: A 2. vkf. osztály: Tanulmányok a magyar katonai hírszerzés és elhárítás témaköréből 1918–1945. 2. javított és kiegészített kiadás. Budapest: Magyar Napló; (hely nélkül): Veritas. 2015. ISBN 978-615-5465-61-1