Vörös Hadsereg (magyar)

A magyar Vörös Hadsereg a Magyarországi Tanácsköztársaság hadserege, az első magyar „munkás-paraszt” hadsereg volt. A Forradalmi Kormányzótanács 1919. március 25-én rendelte el a Vörös Hadsereg megalakítását.

Hadrendje

Mivel 1919. március 21-én az addigi Honvédelmi Minisztérium átalakult Honvédelmi Népbiztossággá, a honvédelmi népbiztos Pogány József, míg a népbiztos-helyettes Szántó Béla lett. 1919. március 26.: a 89/A. f. cs. bk. számú rendelet megváltoztatja az ügybeosztást:^[1]

• A, Hadműveleti főcsoport

vezető: Szántó Béla

segítő: Steinbrück Ottó

vezérkari főnök: Tombor Jenő

5., 11., 61. hadosztályokból alakult

• B, Szervezés főcsoport

vezetője: Pogány József

szakközeg: Stromfeld Aurél

• I. Csapatszervezés: Czóbel Ernő

6., 7., 10., 31., 39., 46. hadosztály

• II. Anyagi ellátás. Márk Nándor

28., 38., 42., 52., 56. hadosztály

• III. Műszaki és tüzéranyag: Mellinger

14., 37., 45., 48., 50., 53. hadosztály

Március 22. és április 15. között a cseh-tót arcvonalon 7 és fél zászlóalj és 1 üteg állomásozik. A román arcvonalon 5 zászlóalj, 1 lovas és 1 műszaki század, míg a délszláv arcvonalon 2 zászlóalj és 2 üteg található. A március 26-án kelt 327/92. hdm. 5. sz. rendelete szabályozta a parancsnoklási viszonyokat. 8 körzetet határozott meg, amik a következők voltak:^[2]

1. – a) dunamenti front: az országhatártól az Ipoly torkolatáig: a 26. dandárcsoport (parancsnoka a 4. hadosztály parancsnoka)
2. – b) ipolymenti front: az Ipoly torkolatától Feledig: a 60. dandárcsoport (parancsnoka a 3. hadosztály parancsnoka)
3. – c) Feledtől az országhatárig: a 10. és 65. dandárcsoport (parancsnoka az 5. hadosztály parancsnoka)
4. – d) muramenti szakasz: az országhatártól Gyékényesig: a 20. dandárcsoport (közvetlenül a hadügyi népbiztosság alá rendelték a megfelelő parancsnok kiválasztásáig)
5. – e) dunántúli szakasz: a 44. dandárcsoport (parancsnoka a 2. hadosztály parancsnoka)
6. – f) bácskai szakasz: a 38. (parancsnoka a 2. hadosztály parancsnoka)
7. – g) marosmenti szakasz: a 46. és a 101. dandárcsoport (parancsnoka Rab Ákos)
8. – h) erdélyi front: a székely különítmény és a 39. dandárcsoport (parancsnoka Kratochvil Károly)

(A fel nem sorolt erők tartalékul szolgáltak.)

Pogány József korabeli megítélés szerint sem volt alkalmas a hadügyek vezetésére. Több másik népbiztossal is összeveszett katonai kérdésekben. A Forradalmi Kormányzótanács, látva a kialakult helyzetet, március 24-én alapított egy háromtagú tanácsot (Kun Béla, Böhm Vilmos és Weltner Jakab személyében) a kérdés eldöntésére. A tanács Pogány József pártját fogta: a szakszervezeteken keresztül, önkéntes hadsereget kell csinálni, s ily módon megtölteni a 200 000 megüresedett helyet. A toborzás megkezdése után napról napra nőtt a jelentkezők száma, de ebben közrejátszott a tény, hogy az ország elvesztheti a szuverenitását. A szervezési rendelet értelmében a mindhárom fegyvernemet magában foglaló hat hadosztályból, a székely különítményből (Székely Hadosztály) és a Dunaőrségből álló hadsereget írt elő. A toborzás a hadosztály-parancsnokságokon keresztül történt és a létszámot minden nap jelentették a Hadügyi Népbiztosságon. Április 1-jén az addig toborzottak létszáma összesen 20 640 fő volt, az alábbi részletezésben:

Hadosztály	Létszám (fő)
budapesti 1. hadosztály	1655
budapesti 2. hadosztály	1661
budapesti 3. hadosztály	3275
győri 4. hadosztály	2362
nyíregyházi 5. hadosztály	2347
szegedi 6. hadosztály	1500 fő
székely különítmény	7542
tengerészdandár	298

Április 7-én kelt 7575/eln. 6. számú rendelet a hadosztályok tüzérségének maradéktalan felállítását rendelte el. Április 8-án kelt 7848/eln. 37. számú rendelet a repülőcsapat átszervezését határozta el. Ezt követően azonban egy más és igen fontos rendelet született, amely meglepő is lehet egy központi irányítású diktatórikus állam ez az április 11-én kelt 407/66. hdm. számú rendelet, ami megtiltotta a direktóriumoknak, hogy beavatkozzanak a katonai kérdésekbe. A Vörös Hadseregben is felállt a forradalmi katonai törvényszékek intézménye, amit a 10618/912 számú körrendelet rendszeresített.

Április 13-án kelt 7701/eln. 6. számú rendelet megalakította a Felvidéki Vörös Ezredet az április 14-én kelt 7950/eln. 9. számú rendelet pedig a Ruszin Vörös Gárdahadosztályt.

Az április 21-én valamint az április 26-án keltezett rendeletek (8434/eln. 6.-8432/eln. 32.) 1-1 aknavető üteg és távbeszélő szakasz felállítását rendelte minden hadosztályok számára. A toborzottak száma is sokat változott április 9-én: 37 788 fő; április 12-ig: 48 196 fő. Ezzel kapcsolatban hozták azt a 9000/eln. 6. számú rendeletet, amely arról rendelkezett, hogy kormányzótanács és munkástanács fele valamint az összmunkásság fele kimegy a frontra harcolni. Ezért adták ki április 23-án a 8335/eln. 31. számú rendelkezést, ami a Vörös Hadseregbe való belépés kötelezettségére vonatkozott.

A toborzottak összlétszáma

Dátum	Összlétszám (fő)
1919. április 3.	26449
1919. április 5.	29743
1919. április 10.	32832
1919. április 15.	53524

Magyarok mellett nagy számban harcoltak internacionalista gondolkodású oroszok, szlovákok és németek.

A vezérkar

A hadügy vezetésében meglévő viták miatt április 4-étől öttagú hadügyi kollégium vette át a honvédelem irányítását: Kun Béla (KMP), Fiedler Rezső (KMP), Szántó Béla (MSZDP), Böhm Vilmos (MSZDP) és Haubrich József (MSZDP)

Hadműveletek

A Vörös Hadsereg által elfoglalt terület (piros)

1919. április 21-én Stromfeld Aurélt (MSZDP) nevezték ki Böhm Vilmos mellé a tiszántúli csapatok vezérkari főnökévé. 1919 tavaszán kísérletet tett a Magyarország területén folyamatosan terjeszkedő cseh–szlovák és román erők visszaszorítására: május 9-én, Hatvan térségéből indított hadjárata elején a Vöröshadsereg győzelmet aratott Miskolc mellett, ezzel pedig elszigetelte egymástól az északról támadó cseh–szlovák és a kelet felől előrenyomuló román erőket.

A Vörös Hadsereg a győzelem után a gyengébbnek tartott cseh–szlovák erőkkel vette fel a harcot, és északi hadjárata során többek között felszabadította Sátoraljaújhelyt, Érsekújvárt, Kassát, majd Eperjest. A Vörös Hadsereg sikerei rövid időn belül tiltakozást váltottak ki az antant részéről, júniusban jegyzékben követelték a Vörös Hadsereg visszavonását. A Tanácsköztársaság politikai vezetése a sikeres felvidéki hadjáratot követően úgy döntött, hogy elfogadja az antanthatalmak ajánlatát, és az ígért politikai, gazdasági, illetve területi ellentételezésekért cserében kiüríti a visszafoglalt területeket. A Clemenceau-jegyzék elfogadása és a Vörös Hadsereg visszarendelése elleni tiltakozásul Stromfeld 1919. július 3-án lemondott, példáját sok katonatiszt követte. Az új vezérkari főnök Julier Ferenc lett.

Az antant vállalásait nem teljesítette, ezért a Vörös Hadsereg július 20-án megindította az eleinte sikeres tiszai támadását a románok ellen, ez azonban a csapatok gyenge harcértéke és a haditervnek a románokhoz való eljuttatása miatt pár nap alatt összeomlott.

Páncélvonatok

A magyar Vörös Hadsereg egyik páncélvonata

A magyar Vörös Hadsereg az első világháborúból fennmaradt páncélvonatokat is alkalmazta felderítésre, a gyalogság támadásának támogatására, üldözésre, a védelem megerősítésére, valamint a visszavonulás fedezésére. Ezek általában egy géppuskás és egy ágyús kocsival rendelkeztek, de voltak ennél gyengébb illetve erősebb felszereltségű vonatok is.

A páncélvonatok sikeres alkalmazásának egyik példája az északi hadjárat során történt, amikor a 6. számú páncélvonat Losoncig tört előre a csehszlovák ellenőrzés alatt álló területen erőszakos felderítést végrehajtva. Tüzelésre késztette az ellenséges tüzérséget, megállapította a helyét, pontosította a csehek első vonalát. Másnap a magyar támadók hasznosították ezeket az adatokat, megsemmisítették a cseh lövegeket és a gyalogság támadása sikeres lett.^[3]

Jegyzetek

1. Bánlaky 8–9. o.
2. Bánlaky 12–14. o., (a–h}
3. Béres 11. o.

Források

• ↑ Bánlaky: Doberdói Breit József. II. kötet: A proletárdiktatúra kikiáltásától a románok támadásáig, A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története – A gödöllői főhadiszállás és egyéb magasabb parancsnokságok és hatóságok tábori aktái alapján. Magyar Királyi Hadtörténelmi Levéltár (1925)
• ↑ Béres: Horváth Csaba, (szerk.: Béres János altábornagy et al.). A magyar harcászati-haműveleti felderítés 1918–1990 között: A Vörös Hadsereg felderítése (1919), Válogatás a magyar katonai felderítés és hírszerzés történetéből 1918–2018 – szemelvénygyűjtemény –. Budapest: Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (2018). ISBN 9786150043722
• Szijj Jolán, Dombrády Loránd: Magyarország a XX. században, I. kötet: A Vörös Hadsereg (1919). (Hozzáférés: 2010. január 8.)

• Hadtudományi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap