természetes pihenőállapot From Wikipedia, the free encyclopedia
Az alvás a legtöbb gerinces élőlény (és némelyik különleges rovar, például az ecetmuslica) természetes pihenőállapota, amely a felsorolt élőlények regenerációját szolgálja.
A szándékos testmozgás és a külső ingerekre adott reakciók csökkenése jellemzi. Alvás alatt fokozódik a sejtosztódás, a sejtelhalás üteme mérséklődik.
Az ember napi biológiai ritmusát három tényező határozza meg:
A napi ritmust cirkadián ritmusnak is nevezik (latin: circa – körül, dia – nap). Jelenlegi tudásunk szerint az emlősökben a napi ritmust az agyban lévő agyalapon elhelyezkedő mag (suprachiasmatic nucleus – SCN) vezérli, amely a hipotalamusz előtt helyezkedik el. Az SCN mintegy 10 000 neuronból áll, melyek az agy középvonalában, mindkét oldalon megtalálhatók. Ha ezek a neuronok megsérülnek, a napi ritmus felborul.[1] Az SCN működését a melatonin nevű hormon befolyásolja, amely többek között a szívritmusra is hatással van. Kutatások szerint a szervezetben lévő túl kevés melatonin emeli a vérnyomás értékét.[2]
A reggeli fény a becsukott szemen keresztül az agyba jut, és ott az SCN a tobozmirigy melatonintermelését csökkenti, ezáltal elősegíti a szervezet ébredését. Sötétségben a folyamat fordított módon játszódik le: a fény hiánya a tobozmirigy stimulálásával növeli a melatonin termelését, ez pedig elősegíti az elalvást.
Az alvási problémák sokszor azzal függnek össze, hogy a szervezet belső órája és a külvilág órája nincs egymással szinkronban (ez könnyen előállhat például éjszakai műszak esetén, vagy időzónákat keresztező utazás alkalmával (a jelenség neve: jetlag), de a Föld körül keringő űrhajósokon is megfigyelhető).
A test belső hőmérséklete normál esetben este 9 óra körül a legmagasabb (elérheti a 37 °C-ot), alvás alatt fokozatosan kb. 1 °C-ot csökken, míg hajnali 5 órakor eléri mélypontját. Ezután hirtelen emelkedik a megszokott értékre (ami 36 °C körül van). Ha a test nem képes a belső hőmérséklet csökkentésére, elalvási nehézség lép fel.[3]
A National Sleep Foundation közleménye szerint a tizenévesek alvásigénye napi 9 óra, a felnőtteké 7-9 óra. Az alvásigény az életkor előrehaladtával csökken.[4] A „Whitehall II” kutatás eredményei szerint a 35 és 55 év közöttiek számára az ideális alvásidő 7 óra (a hat óránál kevesebbet és a 8 óránál többet alvók rosszabbul teljesítettek a szellemi feladatok megoldásában).[5]
Az ébren töltött időtartam hosszával egyenes arányban nő az elalvásra való hajlandóság. Az álmosságérzetet részben az adenozin mennyiségének növekedése okozza, ami éber állapotban termelődik, alvás alatt pedig csökken.
Az alváskutatók az alvás folyamán mérik a szem körüli izmok és a végtagok mozgását, a szívritmust, valamint a légzés mélységét. Az alvás kezdetén az izmok állapota még az éber állapothoz hasonló, a szívritmus és a légzésszám azonban már csökken. Az alvásnak ezt az időszakát gyors-szemmozgás-nélküli (Non-Rapid-Eye-Movement, NREM) fázisnak vagy lassú hullámú alvásnak (LHA) nevezik.[6] Az NREM fázis alatt áll helyre a szervezet energiája és ilyenkor szabadulnak fel a növekedési hormonok. Az NREM-től jól elkülöníthető a REM (Rapid Eye Movement – gyors szemmozgás) fázis, aminek ez a fő jellegzetessége. A légzés szabálytalanabb, gyorsabb és kevésbé mély. A szemek gyors mozgást végeznek mindenféle irányban, a végtagok izmai átmenetileg képtelenek a mozgásra. Az álmok túlnyomó többsége a REM fázisban történik. A vizsgálatok szerint ekkor az agynak azok a területei aktívak, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt.
Egy alvási ciklus nagyjából 90-120 percig tart, ez alatt 4 NREM és 1 REM fázis különíthető el egymástól. Ilyen ciklusból egy éjszaka alatt négy-hat fordul elő. Az éjszaka előrehaladtával a mély NREM fázisok hossza csökken, a REM fázisok hossza növekszik.[7]
Az egyes fázisok jellemzői:
Egy alvási cikluson belül a fázisok sorrendje szigorúan kötött, és a következőképpen alakul: 1-2-3-4-3-2-1-5, majd kezdődhet a következő ciklus. Az 5., vagyis REM fázisból a legkönnyebb felébredni, ez gyakran meg is történik néhány másodpercre (de erre nem emlékszünk). A sorrend olyannyira kötött, hogy ha például megpróbálunk valakit a 4. fázisban felébreszteni, az, mielőtt tudatára térne, gyorsan végigjárja a 3-2-1-5 fázisokat.
Ma már létezik olyan ébresztőóra, amely az alvó személy fázisainak nyomon követésével a kitűzött időpontot megelőző fél órán belül ébreszt az aktuális REM fázisban.[9]
Frekvenciájuk alapján négyféle agyhullámot különböztetünk meg (az alvás felé haladó sorrendben):
A kialvatlanság rontja az ember teljesítőképességét, növeli a balesetek kockázatát és csökkenti az immunrendszer védekező képességét.
Állatkísérletekkel igazolták, hogy a tartós alvásmegvonás halálhoz is vezethet. Sőt, nem csak a mennyiségi, de a minőségi alvásmegvonás is súlyos következményekkel jár. Egy kísérlet során patkányokat minden REM fázis kezdetén felébresztettek. Így bár az állatok megkapták a szükséges alvásmennyiséget, egy alvási fázis kimaradt. Eleinte enyhe, majd egyre súlyosabb kialvatlanság jeleit mutatták, később azonban a teljes alvásmegvonásnál tapasztaltakhoz hasonlóan elpusztultak.
Az alvászavarok legtöbbször valamilyen testi vagy pszichiátriai betegséghez, illetőleg valamely pszichés problémához társulnak, ritkábban önálló jelenségként is előfordulhatnak.
Az alvászavar legtöbbször elalvási- átalvási zavarként, illetve korai ébredésként, vagy ezek kombinációjaként jelentkezik. Mindemellett léteznek speciális alvászavarok, mint például a narkolepszia (hirtelen, rohamokban jelentkező, váratlan álomba merülés a nap legkülönbözőbb időszakában), vagy a szomnambulizmus (alvajárás) stb.
A csökkent, illetve nehezített alvást, álmatlanságot inszomniának, a fokozott alvástevékenységet hiperszomniának nevezzük. Nagyon gyakran egyszerre mindkét jelenség jellemzi az alvászavarral küszködő embert, hiszen aki éjszaka nem képes kipihenni magát, nem tud aludni, nappal általában fáradékonyabb, álmosabb, gyakran a nappali órákban alszik.
Az alvászavarokat többféleképpen csoportosíthatjuk (életkori sajátosságok, tünettan, kiváltó okok stb.) E helyütt – a teljesség igénye nélkül -, a leggyakrabban előforduló alvászavarokat, az orvosi gyakorlatban is használt felosztás alapján mutatjuk be:
Az inszomnia – álmatlanság talán a leggyakoribb alvásprobléma. A hátterében szereplő okokat általában öt csoportra bonthatjuk:
A fent említett okok szinte mindig átmeneti, helyzeti inszomniát okoznak. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a kiváltó okot kezelve, illetve megszüntetve az alvászavar is rendeződik, másrészről nagyon fontos ez esetekben, hogy a hosszútávú alvászavar ördögi kör megjelenése révén alakul ki: a fenti okok miatt nehezített alvást frusztráció, az elalvással kapcsolatos aggodalmak, az egyre jobban erőltetett alváspróbálkozások kísérik, jelentős stresszt és szorongást kiváltva, tovább rontva az alvást. Maga az alvászavar, az alváskimaradás önmagában semmilyen egészségkárosító hatással nem jár, de a fenti folyamatot kísérő szorongás és stressz komoly egészségkárosító hatású.
A hiperszomnia – a fokozott alváskésztetés igen gyakran az álmatlanság, illetve az elégtelen alvás következményeként jelenik meg napközben. Megjelenhet önálló jelenségként is. A depresszió bizonyos, úgynevezett „atípusos" formáinál a társuló alvászavar elsődlegesen hiperszomnia. Gyakran észlelhető traumatikus események, megerőltető élethelyzet kapcsán, hogy a páciens, mintegy „problémamegoldó stratégiaként” az alvásba „menekül”.
A narkolepszia – hirtelen, rohamszerűen, napközben jelentkező alváskésztetés egy meglehetősen ritka, azonban annál hírhedtebb alvászavar. Előfordulása kb. 0,02-0,03% a népesség körében, de rengeteg veszélyt rejt magában, és igen sok szenvedést okoz.
Hátterében genetikai okokat valószínűsítenek. Négy tünet jellemző a narkolepsziában, de általában egy időben nem mind a négy van jelen. Az első tünet a már említett rohamszerű elalvás, leggyakrabban valamely monoton cselekvés közben (akár járművezetés közben is!), a második tünet az úgynevezett kataplexia, amikor a páciens szintén hirtelen, rohamszerűen, tónustalanul összeesik, majd nem képes mozgatni végtagjait, vagy legalábbis izmai nagy részét. Ekkor is regisztrálható alvástevékenység az EEG-n, de a beteg általában tudatánál van és megéli lebénultságát. Ez a tünet leggyakrabban valamilyen érzelmi szempontból fokozott helyzetben jelenik meg. A harmadik tünet a fent említett bénultság elalvás előtt, vagy ébredés után. A negyedik tünet az elalvás, illetve felébredés körüli hallucinációk (érzékcsalódások: víziók, hanghallások stb.) megjelenése.
A légzéssel kapcsolatos alvászavar általában hiperszomniaként jelentkezik, nappali álmosság, fáradtság jellemző, amit a betegek általában – helyesen – a nem kielégítő éjszakai alvásnak tulajdonítanak. Ezekben az esetekben, valamely testi oknál fogva (pl: elhízás, légúti izmok renyhesége, a légzőközpont csökkent működése stb.) átmenetileg meg-megszakad a légzés folyamata az éjszaka során, ami az agyi oxigénellátás jelentős csökkenéséhez vezet. A csökkent oxigénellátás egy idő után „alarmírozza" a páciens szervezetét és vagy teljes ébredés, vagy az előbb már említett mikroébredés létrejöttével ismét visszaáll a légzés. Ezek a gyakori felébredések, akár tudatosulnak akár nem, nappal jelentős fáradtsághoz, álmossághoz, teljesítménycsökkenéshez vezetnek. A hosszú évekig tartó, gyakori éjszakai légzésleállások elkerülhetetlen központi idegrendszeri és szervezeti károsodásokat is okozhatnak. Az éjszakai légzésleállásokra hajlamosíthat többek között a túlsúly, a magasvérnyomás-betegség, pajzsmirigybetegségek, felső légúti rendellenességek, fiatalkori horkolás, alkoholfogyasztás.
A cirkadián ritmus – alvás-ébrenlét ritmus zavara közé tartozik a jetlag jelenség, amely időzónák átrepülésével kapcsolatban alakul ki. A szervezetnek alkalmazkodnia kell a belső biológiai óra átállításával az új időzónához. Az éjszakai műszakban, valamint a gyakori váltott műszakban dolgozók alvása is felborulhat, így a szokásos alvásidőben álmatlanság, a szokásos ébrenléti időben kínzó álmosság gyötörheti hosszú távon őket. Ennek komoly gyakorlati jelentősége a munkavégzés közben elkövetett hibákban rejlik, mind az egészségügyben, mind a közlekedésben, mind az iparban igen komoly következményekkel járva. Mind a három felsorolt területen általános az éjszakai, illetve a váltott műszak. A váltott műszakban, de még az állandó éjszakai műszakban dolgozóknak sem áll át teljes mértékben a belső napi ritmusuk és alvásszabályozásuk. Nappali alvásuk meglehetősen felületes és szaggatott, nem kielégítően pihentető.
Vannak emberek, akiknek belső alvás-ébrenlét szabályozásuk az átlaghoz képest „késik". Ők azok, akik később lesznek álmosak és reggel később tudnak csak felkelni, illetve ennek fordítottja is előfordul, ahol a szabályozás „siet”. Ebben az esetben korai elalvás és korai ébredés jellemző. Mindkét változat típusos személyiségjegyekkel hozható többek között összefüggésbe és a tanult viselkedésnek, a szocializációnak is szerepet tulajdonítanak kialakulásában.
A paraszomniák – az alvás idején jelentkező különleges jelenségek legtöbb formájára jellemző, hogy gyerekkorban előfordulásuk gyakoribb, később azonban a gyerekek „kinövik”. Azon ritka esetekben, amikor felnőttkorban is fennmarad valamely paraszomnia, általában valamilyen személyiségzavarral, vagy más pszichés problémával való együttállása tapasztalható.
Ezeket a betegeket alvajárásuk alkalmával felébreszteni tilos és veszélyes mivel ez a hirtelen sokk a beteg életébe is kerülhet.
Amennyiben hetek óta észleljük alvásunk nehezítettségét, illetve azt, hogy napközben a szokásosnál fáradtabbak, álmosabbak vagyunk, teljesítőképességünk csökken, akár hangulatzavart, szexuális zavart, erősebb szorongást is észlelünk, mindenképpen forduljunk orvoshoz, alváscentrumhoz,[10] pszichológushoz.
Az alvászavarok kezelésében a korlátlan altatószer-használat (a fent már részletezett okokból kifolyólag) kifejezetten károsnak mondható. Mindenképpen tartózkodjunk az „öngyógyszereléstől”. Saját magunk sokat segíthetünk különböző életmódbeli változtatásokkal. Rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás, ami „kifáraszt”, a lefekvéssel kapcsolatos meghitt, inkább befelé forduló szokásrendszer kialakítása (olvasás, meleg tej kortyolgatása, meditáció vagy relaxáció, a másnapi teendők listázása stb.) a megfelelő környezet biztosítása: kényelmes fekhely, megfelelő hőmérséklet stb. Fontos, hogy lehetőleg ugyanabban az időben térjünk nyugovóra nap mint nap és lehetőleg még 10 óra előtt. Csak akkor feküdjünk le, ha álmosak vagyunk. Az ágy alvásra való. Ha 15 perc fekvés után nem alszunk el, akkor keljünk fel, és foglaljuk el magunkat (olvasás, házimunka, film). Lehet önbüntetésként olyan házimunkát végezni, amit különösen utálunk (vasalás, mosogatás). Kerüljük el azt, hogy az alvás teljesítménynek tűnjön számunkra. Akár szándékosan ébren tölthetünk egy éjszakát, és másnap megyünk dolgozni. Az alváshiányt ne pótoljuk napközbeni szunyókálással.[11]
Az alvászavarok kezeléséhez fontos tisztázni a zavar okait és a pontos tüneteket, ennek érdekében szükség lehet alvásnaplót vezetni, vagy alváslaboratóriumban műszeres alvásvizsgálatot végezni. Az alvászavarok legnagyobb része valamely átmeneti helyzethez, pszichés problémához köthető, vagy pszichiátriai, illetve testi betegség részeként jelentkezik, ezért, mint már szó esett róla, elsősorban ezeket az állapotokat kell kezelni.
Általánosságban elmondható, hogy a nők alvása fiatal felnőttkorban a legegészségesebb és a legkevésbé zavart. Az alvászavarok fiatal nőkben leggyakrabban a menstruációhoz, a terhességhez és az anyasághoz kapcsolódóan jelennek meg. A mai rohanó világban a legtöbb fiatal nő kevés időt szán az alvásra, és rendszerint nem vesz tudomást a nappali fáradtság, álmosság őt figyelmeztetni próbáló jeleiről.
Az évek múlásával a fizikális és a hormonális változások az alvást is befolyásolják. Az idősebb nők kevesebb időt töltenek mély alvásban és gyakrabban ébrednek fel éjjel. Az ebben a korban gyakoribbá váló ízületi gyulladás, légzészavarok, hőhullámok szintén zavarhatják az alvást. A nők alváshoz kapcsolódó érzései, aggodalmai is fontos összetevői az alvásminőségnek. A stressz, depresszió, félelem és más érzelmek befolyásolják az alvást.
Az alábbiakban felsorolunk néhány, a nők alvását befolyásoló tényezőt:
A menstruációs ciklus egyes fázisaihoz az alvásmintázat érzékelhető változásai csatlakoznak. A premenstruációs periódusban a nőknél emelkedik az éjszakai ébredések száma, gyakoribbá válnak az alvászavarok. Ilyenkor az álmok gyakrabban észlelhetőek és élénkebbek is. Egyesek fokozott nappali álmosságról, fáradtságról és megnyúlt alvásidőről számolnak be.
Az alvásban bekövetkező változások gyakran egyéb jelekkel társulnak: alhasi görcsökkel, ingerlékenységgel, bizonyos ételek elfogyasztása utáni vágyakozással és az érzelmi élet változásaival. A problémák általában a menstruáció jelentkezése után néhány nappal megszűnnek. Azok a nők, akik ezeket a problémákat különösen zavarónak érzik, fokozott feszültséget és ingerlékenységet élnek át, náluk tartós, krónikus álmatlanság is kialakulhat.
Azok a nők, akik a menstruációhoz kapcsolódó alvászavart tapasztalnak, figyeljenek jobban alvásigényükre, tartsanak fenn szabályos alvás–ébrenlét ritmust, egészségesen étkezzenek és próbálják meg csökkenteni a stresszt. Ha az alvászavar a nappali aktivitást is befolyásolja, orvosi segítségre lehet szükség.
A terhesség korai szakában a legtöbb várandós nő nappali fáradtságról és megnyúlt éjszakai alvásidőről számol be. Ez a szinte általánosan előforduló változás az alvásszükségletben, valószínűleg a terhesség során megemelkedő progeszteron szintnek köszönhető. A terhesség későbbi szakaszaiban, különösen az utolsó harmadban a nők alvásuk minőségének romlását észlelik. Bizonyos eltéréseket kutatások is megerősítettek: a lassú hullámú alvás (mélyalvás) mennyisége csökken és az éjjeli ébredések száma megnő. Egyes testhelyzetben nehézzé válik az alvás. Az alvás hatékonyságának és az alvással töltött idő arányának csökkenése a második harmadban kezdődik és folytatódik a harmadik trimeszterben is.
A terhesség utolsó szakaszában több oka lehet a rossz alvásnak: görcsölő lábak, hátfájás, gyomorégés, a magzat mozgásai, a terhesség okozta rossz közérzet, gyakori vizelési inger.
Miután a gyermek megszületett, az alvást zavaró fizikális tényezőket felváltja a babával való foglalkozás, ami a többszöri felébredés és felkelés miatt feldarabolja a kismama éjszakáját.
A terhesség során a várandós anya biztosítsa az elegendő alvást, tartson fenn szabályos alvás-ébrenlét ritmust és óvakodjon a stressztől, amennyire lehetséges. Az altatók és az alkohol fogyasztása tilos a terhesség alatt, az alvás elősegítését egyéb módszerekkel kell segíteni! Az izomrelaxációs technikák segíthetik a jó alvást és csökkentik a terhesség alatti diszkomfortérzést. Kiegyensúlyozott diétával és a nehéz és fűszeres ételektől való tartózkodással a gyomorégés megelőzhető.
A terhesség után is fontos az elegendő pihenés, mert a súlyosan zavart alvás szülés utáni depresszióhoz és a gyermekkel való durva bánásmódhoz vezethet.
Kísérletek és megfigyelések alapján arra a következtetésre jutottak az orvosok és egyéb „alvás az állatoknál" témakörben kísérletezők, hogy az állatok alvás közben külsőleg remegnek (a megfigyeléseket kutyákon végezték). Az alvás tartama rövidebb, mint az embereké, de egy napon belül többször is bekövetkezik (az alvások száma változó). Alvások száma függ külső és belső fizikai és kémiai változásoktól. Az alvás mennyisége az emberhez hasonlóan a kor előrehaladtával csökken. A halaknál különböző alvásformák figyelhetőek meg, viszont a többi gerincessel szemben nem kerülnek teljes önkívületi állapotba, agyuk mindig aktív marad, így sokkal fogékonyabbak a külső ingerekre.
A leghosszabb ideig alvó emlősök:
A legrövidebb ideig alvó emlősök:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
