A piarista rend tagja (1900. augusztus 27); pappá szentelték (1908. június, 30.); a budapesti kegyesrendi (piarista) főgimnáziumban tanár volt (1907–1914). Budapesten egyetemi magántanári képesítést nyert filozófiából (1914 – A szellemtudomány logikája), s ettől kezdve a pozsonyiMagyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem nyilvános rendkívüli,[5] 1916-tól a filozófia nyilvános rendes tanára volt. Tevékenyen részt vett a pozsonyi egyetem kiépítésében. Pozsonyban a Bölcsészet- Nyelv- és Történettudományi Kar létesítésében döntő szerepe volt. Ő lett a Kar első dékánja (1918–1919).
A trianoni békediktátum után előbb a filozófiai tanszék ideiglenes helyettesítésére hívták meg a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem Bölcsészeti Karára (1920. február 20.), majd a II. Filozófiai Tanszéken nyilvános rendes tanáraként filozófiát (1920. július 15. – 1947/1948-as egyetemi tanév 1. félév), a pedagógia jogosított tanára (1920–1932), és a pedagógia nyilvános rendes tanáraként (1931–1934) pedagógiát oktatott.[6] A Budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarának dékánja (1933/1934-es egyetemi tanév), és az Egyetem rector magnificusa volt (1935/1936-os egyetemi tanév).[7] – Az Egyetemen nyugdíjazását kérte (1948. január 31.).
A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává (1916), rendes tagjává (1927 – székfoglaló előadása: Az államcélok elmélete és a kultúrpolitika[8]); majd tiszteleti tagjává választották (1941). – Az Akadémia II. Osztálya ideiglenes elnöke (1933–1934); a Filozófiai Bizottság elnöke (1933–1945); Igazgató Tanács tagja (1934–1945); az Akadémia ideiglenes elnöke (1945. március 7.), majd elnöke lett (1945. május 28. – 1945. október 29.). Az Egyetemen és az Akadémián ért támadások következtében az akadémiai tagságáról, s minden akadémiai tisztségéről lemondott (1948. április 16.). – Az Akadémia 149. évi közgyűlése posztumusz helyreállította, és folyamatosnak nyilvánította minden akadémiai tagságát (1989).
Politikusi tevékenysége
Politikai tevékenysége – szorosan kapcsolódva az államról, a nevelésről és a közoktatásról vallott elképzeléseivel – konzervatív–keresztény–nemzeti politika volt. Szemben állt úgy a szélsőséges jobboldali, faji alapú, mint a szélsőbaloldali, vagy liberális törekvésekkel. A diktatúra minden formáját (fasiszta, vagy kommunista állam) elítélte. – Az 1930-as évek közepén írta:
„Ránk mered Keletről a vörös rém, propagandájával aláaknázza egész Európa polgári társadalmát. S mit tesz ez? A polgári pártok egymás torkába harapnak, jelentéktelen ügyek miatt marakodnak s a harmadik, a főellenség, a vörös Moszkva vigyorog, remélve, hogy a polgárság viszálya, egy esetleges új háború az ő malmára hajtja a vizet... Egy újabb háború egyetemes bolsevizmus forrása lehet…
…a mai szovjetben nincs magántulajdon, nincs igazában családi élet, nincs haza, az emberek nem egyéniségek, hanem csak számozott egyforma quantumok, puszta csavarok a társadalomnak nagy, szürke, mindig egyformán zakatoló gépezetében... Az élet egyedüli értelme, a legmagasabb ratio vitae a mechanikus munkáért kiszabott ételadag.”[9]
Klebelsberg Kunovallás- és közoktatásügyi miniszter közoktatásért felelős államtitkára, legjelentősebb munkatársa lett (1927–1931). Elsősorban a magyarországi középiskolák irányításával, több törvény előkészítésével és végrehajtásával (1924. évi XI. tc. A középiskoláról; 1924. évi XXVII. tc. A középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről; 1926. évi XXIV. tc. és A leányközépiskoláról és a leánykollégiumról; 1927. évi XII. tc. A polgári iskoláról), a tantervi, és az iskolaszervezeti kérdésekkel foglalkozott. Az Országos Közoktatási Tanács ügyvezető alelnöke volt. – Kormánypárti országgyűlési képviselő (Egységes Párt – Keresztény Kisgazda Földműves és Polgári (egységes) Párt – 1931–1939), az országgyűlés elnöke, alelnöke volt (1938–1939). Tevékenyen részt vett Imrédy Bélaminiszterelnök megbuktatásában (1939. február 16.). A Felsőház tagja volt (1942–1944). – Kivált a piarista rendből, s a Székesfehérvári egyházmegye papi rendjébe került (1939) és még abban az évben visszavonult az aktív politizálástól (1939). – A II. világháborút követően a Népbíróság feddéssel igazolta (1945. október 25.).
Üldöztetése
Előbb egy napra (1944. május 9.), majd három hétre letartóztatta a Gestapo (1944. október–november). Két alkalommal – 1–1 napra – a szovjetek vitték el (1945 január).[10] – A megerősödött kommunista hatalom kitelepítette Poroszlóra (1951. július 7.), elvették budai villáját, és széthordták a háborúban megmaradt könyvtárát (II. kerület, Balogh Ádám utca 21. – 1951. szeptember). Az internálási kényszer lazulása után Hajdúszoboszlóra, Halasy-Nagy József közelébe költözhetett (1953 nyár vége – Nádudvari út 38.), és ott élt élete végéig (Dózsa György út 16.). 1958-ban, rövid budapesti kórházi ápolás után Budapesten halt meg agyvérzés következtében. Temetésén hatan vettek búcsút tőle.[11]
Sírja: Budapest, Farkasréti temető, 22-es parcella, 1–185 sírhely.
Tudományos munkássága a filozófia, a pszichológia és a pedagógia határterületéről indult. Fiatalon termékeny íróvá vált, munkái kitűntek összefogottságukkal, rendszerességükkel és alaposságukkal. Már ekkor kínos precizitással, igen megbízható és széles körű ismeretekkel rendszeres munkásságot fejtett ki. Receptív alkatából kifolyólag sem pályakezdésekor, de később sem mutatott feltűnő eredetiséget filozófiai elméletében, ám irodalmi tevékenysége már a tízes évek elején számottevő volt. Nagyon aktívan bekapcsolódott a filozófiai szakmai közéletbe; egész tevékenysége a tudomány és az oktatás szolgálatában állt. Megvoltak benne a rendszerépítéshez szükséges adottságok, de az összefogott filozófiai szisztémával szemben a bölcselet humanisztikus oldalát hangsúlyozta. Teljes szakmai kompetenciája volt a logika és a kísérleti pszichológia területén, érdeklődése azonban fokozatosan a kultúrfilozófia és a történetfilozófia felé fordult. Ez egyben bizonyosfajta alkalmazott filozófiai – pedagógiai és közoktatás-politikai – irányultságot is jelentett nála.
A 19. század második felének neokantiánus gondolatvilágából táplálkozott. Merített Wilhelm Windelband és Heinrich John Rickert értékelméletéből, Wilhelm Dilthey szellemtudományi pszichológiájából, Georg Kerschensteiner állampolgári nevelési elképzeléseiből, Friedrich William Foerster etikájából, Eduard Spranger kultúrpedagógiájából. Írásaival az antipozitívista törekvések legszorgalmasabb, és egyre inkább a legismertebb terjesztői közé tartozott. Nézetei rokonságot mutatnak Fináczy Ernő és Prohászka Lajos pedagógiájával.
2014-ben avatták fel Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály Könyvtár és Csók István Képtár épületének árkádja alatt (Bartók Béla tér 1.) álló teljes alakos, életnagyságú szobrát, Petri Gyula alkotását.[13]
2019-ben Vácott a Piarista Gimnázium és Kollégiuma előtt (Suszter Konstantin tér 6.) avatták fel Juha Richárd alkotásaként ugyancsak teljes alakos, életnagyságú állószobrát.[14]
Az államférfi: a politikai lélek vizsgálata I–II. kötet – Franklin-Társulat, Budapest, 1933, 306 és 331 o. (a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmát elnyert mű)
A tudományos gondolkodás I–II. kötet – A tudós lelki alkata – Franklin-Társulat, Budapest, 1943, 582 o
Tudomány és társadalom: A tudomány szociológiája I–II. kötet – Franklin-Társulat, Budapest, 1944, 574 és 548 o.
A könyv dicséreti – Franklin-Társulat, Budapest, [1944/1947], 52 o.
Válogatás Kornis Gyula tanterv-vonatkozású írásaiból – összeállította, szerkesztette, és a bevezető tanulmányt írta Mészáros István (A tantervelmélet forrásai 3.) – Országos Pedagógiai Intézet, Budapest, 1984, 113 o. – ISBN963-681-683-2
Neveléstörténet és szellemtörténet. Értekezések a philosophiai és társadalmi tudományok köréből (4. 4). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1932
Gr. Klebelsberg Kunó – Magyar Paedagogia, 1932, 7–8. sz. 97–109. o.
A kultúra és az értékek formális jellege – Athenaeum, 1933, 4–5. sz. 95–105. o.
Kezdet és vég – Athenaeum, 1933, 5. sz. 181–201. o.
Kultúra (szócikk) – Pedagógiai lexikon II. rész – szerk: Fináczy Ernő – Kornis Gyula – Kemény Ferenc – Révai Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest, 1936, 152–162. o.
Kultúrpolitika (szócikk) – Pedagógiai lexikon II. rész – szerk: Fináczy Ernő – Kornis Gyula – Kemény Ferenc – Révai Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest, 1936, 172–190. o.
Université et politique – Athenaeum Kiadó, Budapest, 1936, 14 o. – Klny.: a „Nouvelle Revue de Hongrie” 1936. augusztusi számából
Az élő Tisza István – Ünnepi beszéd a Tisza István Társaskör Tisza-serlegvacsoráján – 1937. április 22.
Pedagógiai lexikon I–II. rész – a Magyar Paedagogiai Társaság megbízásából szerkeszti: Fináczy Ernő – Kornis Gyula – Kemény Ferenc – Révai Irodalmi Intézet Kiadása, Budapest, 1936, VIII, 1023 és 964 o. (I. rész Magyar pedagógiai lexikon címmel 1933-ban, jelent meg először)
Gedenkschrift für Ákos von Pauler (herausg. von der Ungarischen Philosophischen Gesellschaft; unter Mitwirkung von Julius Kornis zusammengestellt von Ludwig Prohászka) – Walter de Gruyter, Berlin–Leipzig, 1936, 249 p.
Hanák Tibor: Az elfelejtett reneszánsz. A magyar filozófiai gondolkodás a század első felében. Budapest, Göncöl Kiadó, 1993, 308 o. ISBN963-7875-64-6 (Kornisról a 97–99. oldalon)
Kováts Gyuláné: Kultúra és politika Kornis Gyula közoktatáspolitikai tevékenységében. Győr, Hazafias Népfront Győr-Sopron Megyei Bizottsága, 1989, 147 o. ISBN963-00-1296-0
Kőszegi Lajos (szerk.): Athenaeum-tár. A Magyar Filozófiai Társaság vitaülései 1938–44. Repertórium. Veszprém, Comitatus Társadalomkutató Egyesület, 1998, 770 o. ISBN963-7678-13-1.
Mészáros István: Egy sztoikus bölcs – kitelepítve. Kornis Gyula 1951–1957 közötti leveleiből. In: Szabadelvű Unió, 1990, 41–49. o.
Nagy József: Kornis Gyula mint kultúrpolitikus. Budapest, 1928. 19 o. /Minerva, 12./
Perecz László: A pozitivizmustól a szellemtörténetig. Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 244 o. ISBN963-379-399-8
Somos Róbert: Kornis Gyula, a filozófus és politikus. Kairosz Kiadó, Budapest, 2019, 263 o. ISBN978-963-514-008-4
Szabolcs Éva: Értékelmélet és kultúrfilozófia a Magyar Paedagogia című folyóiratban. In: Németh András (szerk.): A szellemtudományi pedagógia magyar recepciója. Budapest, Gondolat Kiadó, 2004, 145–160. o. ISBN963-9567-69-8
Tar Károly: Kornis Gyula nevelésfilozófiájának főbb sajátosságai. Budapest, Tankönyvkiadó, 1964, 5–15. o. (Klny.)
Klebelsberg – Kornis – Hóman. A két világháború közötti kultúrpolitikusok székesfehérvári szobrai; szerk. L. Simon László; Ráció, Bp., 2021
Magyar életrajzi lexikon I. kötet (A–K). – főszerkesztő: Kenyeres Ágnes – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 228–229. o. – ISBN963-05-2500-3 – Hozzáférés ideje: 2011. január 12. 23:00
Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László – Magyar Könyvklub, Budapest, 2002, 1089–1090. o. – ISBN963-547-759-7
Pedagógiai lexikon II. rész – szerkesztették: Fináczy Ernő, Kornis Gyula és Kemény Ferenc – Révai Irodalmi Intézet, Budapest, 1936, 98–101. o.
Pedagógiai lexikon – főszerkesztő: Báthory Zoltán, Falus Iván – II. kötet – Keraban Kiadó, Budapest, 1997, 281–282 o. – ISBN963-8146-44-3
„1914-ben került az egyetem Jog- és Államtudományi Karára Kornis Gyula, aki pszichológiát, szociálpszichológiát, etikatörténetet, valamint a szellemtudományok logikáját adta elő.” – Mészáros András: Iskolai filozófia Felső-Magyarországon a 19. században
Fináczy Ernő nyugdíjazását követően (1930. szeptember 1.) – sürgőssége ellenére – viszonylag hosszabb idő alatt történt meg a Pedagógia Tanszék (professzorság) megnyugtató betöltése. Weszely Ödön kinevezése után, annak halála miatt (1935. március 6.), ismét a Kar mielőbb megoldandó feladatai közé került a Pedagógia Tanszék vezetésének rendezése. A pedagógia oktatásának biztosítása – a pedagógia nyilvános rendkívüli egyetemi magántanárai óratartása mellett – helyettesítési munkát is megkívánt. Ilyen helyettesítési munkát végzett ezekben az években Kornis Gyula, illetve felkérték, elvállalta, és megbízták a Pedagógia Tanszék professzori vezetésével is. A Pedagógia professzori tisztéről azonban rövid idő múlva lemondott. – Kornis Gyula Prohászka Lajossal közösen végezte a helyettesítési munkát. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Kara Pedagógia Tanszékének vezetése csak Prohászka Lajos professzori kinevezésével (1937. július 1.) rendeződött hosszabb időre. Prohászka Lajos rendelkezési állományba helyezésével (1949. december 12.) ismételten bizonytalanság és zavaros események jellemezték budapesti tudományegyetem pedagógia oktatását, a Pedagógiai Tanszék helyzetét.
Rektorsága idején rendezték a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem 300 éves alapításának ünnepségeit. Az ünnepségek már 1935 tavaszán (május 12.) elkezdődtek és október 7-éig tartottak. – Az országgyűlés törvényben örökítette meg az egyetem 300 éves működését (1935. V. tc. – A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának háromszázadik évfordulójáról); 1935. szeptember 16-án az új rektor – Kornis Gyula – ünnepélyes beiktatása történt meg. Az Országház Kupolacsarnokában (szeptember 27.) mondta Kornis Gyula rector magnificus: „…nemcsak az egyetemnek, hanem az egész nemzetnek az ünnepe: a háromszázados egyetem ugyanis mintegy jelképezi a magyarságnak a nyugati művelt nemzetek társaságához való létjogosultságát.” – Az ünnepségeken 81 európai és amerikai egyetem küldöttsége vett részt.
Kornis Gyula: Az államcélok elmélete és a kultúrpolitika: Székfoglaló értekezés – (Értekezések a filozófiai és társadalmi tudományok köréből; 4/3.) – Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1931, 35 o.
Prohászka Lajos német nyelvű levele Sprangernek. – 1958. április 17. Budapest. A levelet teljes terjedelmében közölte Hein Retter: Ein Brief von Julius Kornis an Eduard Spranger – Pädagogische Rundschau, 1987, 313–325. p. – A levél fogalmazványából részleteket, és Spranger válaszlevele (1958. május 2. Tübingen) magyar fordítását közölte: Mikonya György: Egy barátság töredékei – Prohászka Lajos és Eduard Spranger levelezése 1926–1963 között – In. Kutatás és képzés – A nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kara, Debrecen– Nyíregyháza, 2010, 53–64. o. – A levélváltásból (magyar fordítás) – Prohászka levél: „…közben olyasmi történt, ami miatt nem érdemes tovább élni. Ma hajnali öt órakor meghalt közös barátunk… ő úgy él bennem tovább, mint az egyik legokosabb ember, akit ismertem…”; Spranger levél: „…hozzászoktam ahhoz, hogy a budapesti kollégákra szellemi egységként gondoljak… Az eltávozottnak igen nehéz öregkora volt. Már a legutóbbi, nála tett látogatásomkor is azt mondta ’Már tudom, nagyon nehéz öregkorom lesz!’ és ez a jóslata beteljesedett.”
Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Konferencia Központ – Stephaneum épület
(Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, piliscsabai Campus – Piliscsaba–Klotildliget, Egyetem u 1.)
Kornis Gyula terem (4. előadó) – Befogadóképessége: 155 fő – A földszinti előadóterem dőlt, sugarasan (görögszínház-szerűen) kialakított fix széksorokkal készült, írófelülettel, beépített vetítővászonnal rendelkezik.
