A klasszikus zene általában a nyugati világ olyan tanult művészzenéjére utal, amelyet megkülönböztetünk a népzenétől és a könnyűzenétől. Néha nyugati klasszikus zeneként nevezik, mivel a "klasszikus zene" kifejezés a nem nyugati zenéket is magába foglalja. A fogalom alatt három különböző jelentéstartalmat is értünk.
- Legtágabb értelmében – ekkor komolyzenének is nevezzük – a zene legáltalánosabb felosztási kategóriája szerinti terület a dzsessz, a könnyűzene, az alkalmazott zene (színház, film) és a népzene mellett. E jelentésében évezredes múltú, folyamatos és határozott tradícióval bíró, szilárdan megalapozott, mégis dinamikus esztétikai szempontrendszerrel bíró művészet, amely művelői, a zeneszerzők és az előadók útján (optimális esetben) műalkotásokat hoz létre. (Esetenként a klasszikus zene fenti meghatározását csak a nyugati zenekultúrára vonatkoztatják, annak történelmi jelentőségére és más zenekultúrákra gyakorolt hatására hivatkozva, ez azonban nélkülöz bármely elfogulatlan tudományos megközelítést.)
- Esztétikai értelemben bármely, a legkülönbözőbb értelemben vett – társadalmi vagy szakmai közmegegyezés szerinti – magas kvalitással bíró zene. Ez értelemszerűen nem csak a komolyzenére vonatkozik, hiszen beszélünk „klasszikus dzsesszről”, a „rockzene klasszikusairól” és „klasszikus magyar népdalról”. Ilyen alkalmazásában tulajdonképpen nem zenei terminus, esztétikai normaként rendkívül széles körben használjuk: példaszerű, mintaszerű, a maga nemében tökéletes stb. (még csak nem is feltétlenül a művészetek körén belül).
- Legszűkebb értelmében a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája; a bécsi klasszikus zeneszerzők: Haydn, Mozart és a fiatal Beethoven (esetenként egyúttal az őket követő, kortárs kisebb mesterek) munkásságának elnevezése; illetve az a stíluskorszak, melyben e zeneszerzők tevékenykedtek: nagyjából az 1780-tól 1820-ig terjedő időszak. Hasonlóképpen a bécsi klasszika közvetlen előzményét gyakran preklasszikának nevezik. (Közkeletű, de súlyos terminológiai tévedés a bécsi klasszikát „klasszicizmus” névvel illetni. A klasszicizmus törekvéseinek középpontjában a klasszikus ókor művészeti eszményeinek újjáélesztése áll, ezzel szemben Haydnt, Mozartot és Beethovent a zenetörténet-írás saját jogán tekinti klasszikusnak: elsőrangúnak, mértékadónak, példaértékűnek. Ezért ők nem klasszicisták, hanem a szó klasszikus értelmében klasszikusok.)
| | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | Zenefajták | | | | | | | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
| | | | Nagy múltú zeneelméleti, zenetudományi alapokkal rendelkező zenefajták | | Népzene | | Alkalmazott zene | | | | | | Szórakoztató zene | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
| | | | | | | | | | | | | | | | | |
| | Klasszikus zene (Komolyzene) | | Európán kívüli műzenék (arab, indiai, kínai, japán, indonéziai) | | Színházi zene | | Filmzene | | Régi szórakoztató zenék (szimfonikus szórakoztató zene) | | Modern szórakoztató zenefajták (könnyűzene, 20. század) | | | | |
| | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |
Európa
További információk Történelmi korszak, Zenetörténeti korszak ...
Történelmi korszak |
Zenetörténeti korszak |
Alkorszak / Stílusirányzatok[1] |
Ideje[2] |
Néhány nevezetesebb alkotó |
K ö z é p k o r |
K Ö Z É P K O R I E U R Ó P A I Z E N E (Egymást követő alkorszakokkal.) |
|
Kr. u. VI. század – 1450 körül |
Vitry, Machaut, Landini |
Ú j k o r |
R E N E S Z Á N S Z Z E N E (Egymást követő alkorszakokkal.) |
- korai reneszánsz zene (1450–1470)
- a reneszánsz zene virágkora (1470–1530)
- késő reneszánsz zene (1530–1600)
|
1450 körül – 1600 körül |
Palestrina, Lassus, Wilbye, Gesualdo |
B A R O K K Z E N E (Egymást követő alkorszakokkal.) |
- korai barokk zene (1600–1630)
- a barokk zene virágkora (1630–1700)
- késő barokk zene (1680–1750)
|
1600 körül – 1750 körül |
Monteverdi, Schütz, Lully, Purcell, Vivaldi, Telemann, Rameau, Bach, Händel |
K L A S S Z I C I S T A Z E N E (Egymást követő alkorszakokkal.) |
- korai klasszicista zene (1750–1770)
- a klasszicista zene virágkora (1770–1820)
|
1750 körül – 1820 körül |
Gluck, Haydn, Mozart, Clementi, Cherubini, Beethoven, Schubert |
R O M A N T I K U S Z E N E (Egymást követő alkorszakokkal.) |
- korai romantikus zene (1820–1840)
- a romantikus zene virágkora (1840–1880)
- késő romantikus zene (1880–1900)
|
1820 körül – 1900 körül |
Mendelssohn, Berlioz, Chopin, Schumann, Wagner, Brahms, Verdi, Bruckner, Csajkovszkij, Smetana, Dvořák |
L e g ú j a b b k o r |
2 0 – 2 1 . S Z Á Z A D I K O M O L Y Z E N E (Nincs egységes stílusa, több zenei irányzat él egymás mellett.) |
|
1900 körül – napjaink |
Mahler, Strauss, Puccini, Debussy, Sibelius, Elgar, Vaughan Williams, Holst, Sztravinszkij, Respighi, Szkrjabin, Schönberg, Prokofjev, Sosztakovics, Hacsaturján, Honegger, Hindemith, Orff, „A hatok”, Messiaen, Cage, Britten, Copland, Stockhausen, Riley, Glass, Penderecki, Pärt |
Bezárás
Jelentősebb európai klasszikus zeneszerzők időrendben, korstílusok szerinti csoportosításban:
A 20. században a könnyűzene elterjedésével felfedezték a klasszikus zeneművek könnyűzenei felhasználását is, ez alapvetően két irányt jelent:
- Komolyzenei átíratok: az eredeti, gyakran jól ismert komolyzenei művek instrumentális interpretációi, főleg rock és pop műfajban. Példák:
- Könnyűzenei átíratok: könnyűzenei számokban komolyzenei tételek részleges vagy teljes felhasználása. Példák:
- The New Grove Dictionary of Music and Musicians, Oxford University Press, 2004, ISBN 978-0-19-517067-2
- Brockhaus Riemann zenei lexikon I–III. Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983–1985. ISBN 963-330-540-3
Az alkorszakok határainak kijelölésében kisebb-nagyobb eltérések lehetnek különböző forrásoknál.
A korszakok határainak kijelölésében kisebb-nagyobb eltérések lehetnek különböző forrásoknál.
Bibliográfia
- (szerk.) Csomor Tibor: A muzsika világában – Válogatott zenei könyvek, tanulmányok és folyóiratcikkek bibliográfiája, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1964