Christoph Willibald Gluck

Christoph Willibald Gluck (Berching, 1714. július 2. – Bécs, 1787. november 15.) német zeneszerző.

Christoph Willibald Gluck
Életrajzi adatok
Született	1714. július 2. Berching
Elhunyt	1787. november 15. (73 évesen) Bécs
Sírhely	Wiener Zentralfriedhof
Házastársa	Maria Anna Bergin
Iskolái	Károly Egyetem
Pályafutás
Műfajok	opera
Hangszer	orgona
Díjak	Aranysarkantyú-rend
Tevékenység	zeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Christoph Willibald Gluck témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

A bajorországi Berchingben hatgyermekes családban született, amely Csehországba költözött 1717-ben. Apja főerdészként dolgozott Philipp Hyazinth von Lobkowitz herceg szolgálatában. Első zenei tanulmányait is Csehországban végezte.

„Atyám főerdész volt Csehországban, és engem is annak nevelt. Akkortájt a zene volt a legnépszerűbb őrület. Sajnos, e művészetbe én is beleszerettem, nagyon gyorsan fejlődtem és számos hangszeren tudtam játszani. Az egész lényemet a zene iránti szenvedély fűtötte és lemondtam az erdészeti karrierről.” – írja Gluck visszaemlékezésében.

Szülőföldjét 1731-ben hagyta el, mert apja nem támogatta zenei ambícióit. Prágába költözött, és beiratkozott az egyetemre (matematikát és logikát tanult, de tanulmányait nem fejezte be), miközben megpróbált zenészként boldogulni. 1735 végén, Bécsbe kerülése után figyelt rá fel Melzi lombard herceg, akivel Milánóba utazott, majd Sammartininél folytatta zenei tanulmányait. Első operájával, a Pietro Metastasio szövegkönyvére írt Artasersével Milánóban debütált, 1741. december 26-án, a karneváli szezon nyitóakkordjaként. Ezután több operáját mutatták be Itáliában, jellemzően Metastasio librettóira: Demetrio (Velence, 1742), Demofoonte (Milánó, 1743), Tigrane (Crema, 1743), Sofonisba (Milánó, 1744), Ipermestra (Velence, 1744), Poro (Torino, 1744), Ippolito (Milánó, 1745), Antigono (Róma, 1756), amiért februárban XIV. Benedek pápa kitüntette Gluckot az Aranysarkantyú-renddel, aki ettől kezdve a „Ritter von Gluck” vagy „Chevalier de Gluck” címet használta is.

1745-ben elfogadta a King’s Theatre meghívását, és Londonba ment, ahol két operáját mutatták be (La caduta de’giganti és Artamene). Ugyanitt ismerkedett meg Händellel. Drezdában is sikert aratott, 1747-ben. Egy évre rá karmesternek szerződött a hamburgi Mingotti társulathoz. Velük mutatta be Koppenhágában La contesa de Numi című színpadi szerenádját. Locatelli társulata, melynek egy ideig Gluck is tagja volt, 1750–52-ben Prágában két operáját (Ezio, Issipile) játszotta.

Echo et Narcisse

1752-ben Bécsben telepedett le. Sachsen-Hildburghausen herceggel és zeneakadémiájával szoros kapcsolatban állt. 1774-ben kinevezték Mária Terézia császári és királyi udvara zeneszerzőjévé. Bécsben főként olasz operákat, vaudeville-komédiákat és opéra-comique-okat komponált. Meglehetősen újszerűek voltak táncdrámái, amelyeket közösen alkotott a koreográfus Gasparo Angiolinivel és a költő Ranieri de’ Calzabigivel.

Első reformoperáját, az Orfeo ed Euridicét 1762-ben mutatta be, ennek szövegkönyvét Calzabigi írta. Őtőle származik az Alceste (tragedia messa in musica, Bécs, 1767) és a Párisz és Heléna (1770) librettója is. Összefoglalta reformelképzeléseit a két opera előszavában, mely szerint a zeneszerző a drámai gondolatot szolgálja, a lelkiállapotot tükröző zenekari kíséretes dallamos recitativóval váltsa fel a secco recitativókat, és szerepeltessen kórusokat, amelyek az antik dráma szellemét idézik.

A reformoperák mellett továbbra is komponált hagyományos olasz operákat, melyek jelentősége azonban már kisebb. 1772-től együtt dolgozott Bailli Le Blan Du Roullet-val, a bécsi francia nagykövetség attaséjával, aki Jean Racine Iphigénie-jét (Iphigénia Auliszban) librettóvá dolgozta át, ezt Párizsban mutattak be 1774-ben. Az Orfeo és az Alceste is operaszínpadra került Párizsban, átdolgozva és franciára fordítva. Fokozatosan fogadta el Gluck operáit a francia közönség, az Iphigénie en Tauride egyértelmű sikert aratott. 1779-ben komponálta utolsó operáját, az Écho et Narcisse-t.

1787-ben Bécsben hunyt el.

Gluck operareformja

Gluck korában az olasz opera seria és francia nagyopera stílusa és felépítése nagyon merevvé és közhelyessé vált: a kor tipikus operáiban díszes, hosszú, gyakran öncélú áriák és száraz recitativók váltakoztak. Jellemző volt, hogy egy mű megalkotásánál nem kompozíciós szempontok uralkodtak, hanem a korabeli sztár-előadók kénye-kedve, ízlése és ízléstelensége, számos esetben a zene csak ürügyet szolgáltatott az énekes virtuozitásának csillogtatására. A kor ünnepelt költője, Metastasio szövegkönyveire készült művek nagy népszerűségnek örvendtek, de sok művész (Gluckon kívül Traetta és Jommelli) a hagyományos formát elégtelennek érezte. Gluck és Calzabigi reformelképzelései, illetve az azokat megvalósító operák (elsőként az Orfeusz és Euridiké) ezeket megmerevedett és kiüresedett formákat akarták megújítani. A reform főbb elemei:

• a zene a szöveget szolgálja, és jelenítse meg a külső történetet és belső lelki folyamatokat
• a zene személyeket jellemez, nem önmagáért való
• a szokásos da capo áriaforma helyett különböző felépítésű dalok
• az ún. recitativo secco helyett drámai felépítéső recitativo accompagnatót alkalmaz
• a kórus a görög drámákhoz hasonlóan része a cselekménynek
• a nyitány nem egy független zenemű az opera előtt, hanem egységes egészt képez az operával
• az opera zeneileg nemzetközi: különféle népek dalai, stílusai beépülhetnek a zenei nyelvbe

Bár a reform elemei ma nem tűnnek forradalminak (a forradalmárkodás amúgy is távol állt tőle), a korban heves vitákat keltettek, hiszen a közönség egy része ragaszkodott a megszokott formákhoz. Gluck sok szempontból megelőzte a korát: a zene, szöveg és dráma egységéről vallott felfogása miatt nem véletlenül tartja nagyra egy évszázaddal később Wagner és hivatkozik rá Berlioz. A francia zene fejlődésére erős hatást gyakorolt (Méhul, Cherubini).

Gluckisták és piccinisták

A zenetörténet egyik híres vetélkedése volt a gluckisták és a piccinisták harca. Gluck Marie Antoinette támogatásával hat darabra szóló szerződést írt alá az Opéra Garnier párizsi operaházzal. Az első darabot Iphigénia Auliszban címmel mutatták be 1774-ben. A premier megosztotta közönséget: vita, szinte háború tört ki az olasz dallamosság hívei (akik az olasz zeneszerzőre, Niccolò Piccinnire hivatkoztak) és Gluck kevésbé dallamos, inkább drámai zenéje iránt rajongók között. „Az operában zenét akarunk hallani, s ha a színházban egyáltalán énekelnek, az ének legyen szép. A színész azért van ott, hogy énekeljen és sorsa csak annyiban érdekel, amennyiben éneke megkap. Az opera veleje a dallam, Gluck azonban nem ért a melódiához, csak deklamál: a szavakat foglalja kottába.” – írja az egyik piccinista, Laharpe.^[1] A két zeneszerző valójában kölcsönösen nagyra becsülte egymást: Gluck vezényelte Piccini operájának, a Rolandnak bemutató előadását, Piccini pedig kijelentette, hogy nagyra tartja őt. A második Iphigénia-opera, az Iphigénia Tauriszban áttörést hozott: egész Párizs elismerte Gluck nagyságát, aki németként hozzájárult a francia opera megújhodásához.

Operái

Cím	Műfaj	Felvonások száma	Szövegkönyv	Bemutató dátuma	Helyszíne	Megjegyzés
Artaserse	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1741. december 26.	Milánó, Regio Ducal	2 ária maradt fenn
Demetrio (Cleonice)	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1742. május 2.	Velence, S Samuele	8 ária maradt fenn
Demofoonte	zenedráma	3 felvonás	Metastasio: Demofonte	1743. január 6.	Milánó, Regio Ducal	nyitány, recitativo és egy ária elveszett
Il Tigrane	zenedráma	3 felvonás	Carlo Goldoni, Francesco Silvani La virtù trionfante dell’amore című műve nyomán	1743. szeptember 26.	Crema	11 ária és egy duett fennmaradt
La Sofonisba	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1744. január 28.	Milánó, Regio Ducal	10 ária és egy duett fennmaradt
Ipermestra	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1744. november 21.	Velence, Teatro San Giovanni Grisostomo
Poro	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1744. december 26.	Torino, Teatro Regio di Torino	nyitány, 4 ária és egy duett fennmaradt
Ippolito	zenedráma	3 felvonás	G.G. Corio	1745. január 31.	Milánó, Regio Ducal	6 ária és egy duett fennmaradt
La caduta de' giganti	zenedráma	2 felvonás	{Francesco Vanneschi ?	1746. január 7.	London, King's Theatre	5 ária és egy duett fennmaradt
Artamene	zenedráma	3 felvonás	Francesco Vanneschi, B Vitturi nyomán	1746. március 4.	London, King's Theatre	6 ária és egy duett maradt fent
Le nozze d'Ercole e d'Ebe	zenedráma	2 felvonás		1747. június 29.	Drezda, Pillnitz Castle
La Semiramide riconosciuta	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1748. május 14.	Bécs, Burgtheater
La contesa de' numi	színi ünnep	2 felvonás	Metastasio	1749. április 9.	Charlottenborg, Koppenhága mellett
Ezio (első változat)	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1750-es karnevál	Prága
Issipile	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1752-es karnevál	Prága	3 ária maradt fenn
La clemenza di Tito	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1752. november 4.	Nápoly, Teatro di San Carlo
A kínai	színdarab	1 felvonás	Metastasio	1754. szeptember 24.	Bécs, Schlosshof
La danza	componimento pastorale	1 felvonás	Metastasio	1755. május 5.	Laxenburg
L'innocenza giustificata	színi ünnep	1 felvonás	Giacomo Durazzo, Metastasio nyomán	1755. december 8.	Bécs, Burgtheater
Antigono	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1756. február 9.	Róma, Teatro Argentina
Il re pastore	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1756. december 8.	Bécs, Burgtheater
La fausse esclave (átdolgozva mint La vestale)	vígopera	1 felvonás	Louis Anseaume és Pierre Augustin Lefèvre de Marcouville's La fausse aventurière nyomán	1758. január 8.	Bécs, Burgtheater
L'île de Merlin, ou Le monde renversé	vígopera	1 felvonás	Louis Anseaume, Alain René Lesage és D’Orneval's Le monde renversé nyomán	1758. október 3.	Bécs, Schönbrunn
Cythère assiégée (first version)	vígopera	1 felvonás	Charles Simon Favart, Favart és Barthélemy-Christophe Fagou's Le puvoir de l’amour ou Le siegè de Cythère nyomán	1759. újév napján	Bécs, Burgtheater
Le diable à quatre, ou La double métamorphose	vígopera	3 felvonás	Michel Jean Sedaine és Pierre Baurans, Charles Coffey The Devil to Pay című darabja nyomán	1759. május 28.	Laxenburg
L'arbre enchanté, ou Le tuteur dupé (első változat)	vígopera	1 felvonás	Pierre Louis Moline, Jean-Joseph Vadé's Le poirier nyomán	1759	Bécs, Schönbrunn
L'ivrogne corrigé	vígopera	2 felvonás	Louis Anseaume és Jean-Baptiste Lourdet de Santerre	1760. április	Bécs, Burgtheater
Tetide	szerenád	2 felvonás	Giovanni Ambrogio Migliavacca	1760. október 10.	Bécs, Hofburg
Le cadi dupé	vígopera	1 felvonás	Jean-Baptiste Lourdier nyomán	1761. december 8.	Bécs, Burgtheater
Orfeo ed Euridice	színdarab	3 felvonás	Ranieri de’ Calzabigi	1762. október 5.	Bécs, Burgtheater
Il trionfo di Clelia	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1763. május 14.	Bologna, Teatro Comunale
Ezio (második változat)	zenedráma	3 felvonás	Metastasio	1763. december 26.	Bécs, Burgtheater
La rencontre imprévue	vígopera	3 felvonás	Louis Hurtaut Dancourt, Alain René Lesage és D’Orneval's Les pèlerins de la Mecque nyomán	1764. január 7.	Bécs, Burgtheater
Il Parnaso confuso	szerenád	1 felvonás	Metastasio	1765. január 24.	Bécs, Schönbrunn
Telemaco, ossia L'isola di Circe	zenedráma	3 felvonás	Marco Coltellini, Carlo Sigismondo Capece nyomán	1765. január 30.	Bécs, Burgtheater
La corona	színdarab	1 felvonás	Metastasio	Tervezett bemutató: 1765. október 4, de nem került előadásra, ősbemutató: 1987. november 13.	Bécs, Schönbrunn (1987)
Il prologo		Prológus	Lorenzo Ottavio del Rosso	1767. február 22.	Firenze, Teatro della Pergola	(bevezető zene Traetta operájához)
Alkésztisz (bécsi változat)	tragédia	3 felvonás	Calzabigi, Euripidész nyomán	1767. december 26.	Bécs, Burgtheater
Le feste d'Apollo		Prológus és 3 felvonás	Gastone Rezzonico, Giuseppe Maria Pagnini, Giuseppe Pezzana, és Calzabigi	1769. augusztus 24.	Parma, Corte
Párisz és Heléna	zenedráma	5 felvonás	Calzabigi	1770. november 3.	Bécs, Burgtheater
Iphigénie en Aulide	tragédia	3 felvonás	François Gand-Leblanc du Roullet, Jean Racine nyomán	1774. április 19	Párizs, Opéra	partitúra
Orfeusz és Euridiké (párizsi változat)	tragédia-opera	3 felvonás	Pierre Louis Moline, Ranieri de’ Calzabigi nyomán	1774. augusztus 2.	Párizs, Opéra	partitúra
L’arbre enchanté, ou Le tuteur dupé (második változat)			Pierre Louis Moline, Jean-Joseph Vadé nyomán	1775. február 27.	Versailles-i palota
Cythère assiégée (második változat)	opera-balett	3 felvonás	Charles Simon Favart	1775. augusztus 1.	Párizs, Opéra
Alceste (francia változat)	tragédia	3 felvonás	François Gand-Leblanc du Roullet, Ranieri de’ Calzabigi nyomán	1776. április 23.	Párizs, Opéra	partitúra
Armide	hősi dráma	5 felvonás	Philippe Quinault, Torquato Tasso La Gerusalemme liberata nyomán	1777. szeptember 23.	Párizs, Opéra	partitúra
Iphigénie en Tauride	tragédia	4 felvonás	Nicolas François Guillard és François Gand-Leblanc du Roullet, Claude Guimond de La Touche nyomán	1779. május 18.	Párizs, Opéra
Echo és Narcisse	operadráma	Prológus és 3 felvonás	Louis Thédore Baron de Tschudi, Ovidius Metamorphoses nyomán	Első változat: 1779. szeptember 24, második változat: 1780. augusztus 8.	Párizs, Opéra	partitúra
Iphigenie auf Tauris (német változat)			Johann Baptist von Alxinger és Gluck, Nicolas François Guillard nyomán	1781. október 23.	Bécs, Burgtheater

Jegyzetek

1. Szabolcsi. A zene története, 300. o.

Felhasznált és ajánlott irodalom

• Giorgio Lise – Eduardo Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig. Ford. Tallián Tibor. Zeneműkiadó, Budapest, 1986 ISBN 9633306086
• Romain Rolland: Lully, Gluck, Grétry. ford. Benedek Marcell. Gondolat K., Budapest, 1981 ISBN 9632809300
• Harold C. Schönberg: A nagy zeneszerzők élete. Ford. Szilágyi Mihály stb. Európa K., Budapest, 2006, 61–71. o. ISBN 9630780992
• Szabolcsi Bence: A zene története. Zeneműkiadó, Budapest, 1984
• SH Atlasz: Zene Springer-Verlag, Budapest, 1994

Kapcsolódó szócikkek

• Zenetörténet

• Operaportál
• Zeneportál
• Németország-portál