Harrer Ferenc

Harrer Ferenc (Budapest, 1874. június 2. – Budapest, 1969. november 21.) magyar várospolitikus, külügyminiszter, jogász és szakíró. 1949 és 1969 között ő volt az Országgyűlés korelnöke.

Harrer Ferenc
Született	1874. június 2. Budapest
Elhunyt	1969. november 21. (95 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Szülei	Harrer Pál
Foglalkozása	diplomata politikus
Tisztsége	követ (1918. november 11. – 1918. december 2., Magyarország bécsi nagykövetsége) Magyarország külügyminisztere (1919. január 24. – 1919. március 21.) Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1925–1942) a magyar felsőház tagja (1934–1943) magyarországi parlamenti képviselő (1947–1949) magyarországi parlamenti képviselő (1949–1953) magyarországi parlamenti képviselő (1953 – 1969. november 21.)
Sírhelye	Farkasréti temető (8/1-1-45/46)[1][2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Harrer Ferenc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Édesapja Harrer Pál, Óbuda polgármestere volt. Állam- és jogtudományi doktorátust szerzett 1896-ban, ezt követően lépett a főváros szolgálatába. A székesfőváros tanácsjegyzője lett, majd 1911-ben tanácsnokká választották, és a városépítési ügyosztály vezetője lett. Már az első világháború előtt is foglalkozott a városi közigazgatás jogi hátterével, tanulmányokat írt, Nagy-Budapest koncepciójának első kidolgozója volt, 1912-ben magántanári habilitációt is szerzett, 1914-től a József Műegyetemen községi politikát adott elő. A Városi Szemle alapító szerkesztője volt 1908–1918 között. A Magyar Városok Országos Kongresszusát megszervezte, majd azt főtitkárként, később ügyvezető elnökként vezette.

1917-ben a leégett Gyöngyös város újjáépítésének kormánybiztosa lett, e tisztségét két évig viselte. 1918-ban Budapest alpolgármesterévé választották. 1918. október 25-étől a Magyar Nemzeti Tanács tagja volt. Károlyi Mihály 1918. november 11. – december 2. között bécsi követté nevezte ki.

Polgári demokrata politikusként 1918 decemberében előbb pár napig a külügyminisztérium megszervezésével és vezetésével megbízott külügyminiszter, majd külügyminiszter-helyettes, 1919. január 24. – március 21. között a Berinkey-kormány ideiglenes külügyminisztere lett.

1919 augusztusában rövid ideig Budapest polgármesteri teendőivel is megbízták, de pár nap elteltével nyugdíjazását kérte. 1925-től vett részt újra a közéletben, a budapesti törvényhatósági bizottság tagjává választották demokrata párti programmal. 1925-től 1942-ig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja volt, közben 1934 és 1943 között Budapest képviseletében az országgyűlés felsőházi képviselője is.

1945-től újra aktív lett a közéletben, címzetes egyetemi tanári munkája mellett ismét tagja volt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, a fővárosi törvényhatósági bizottságának és az Országos Építésügyi Tanácsnak, majd 1946-tól a jogi reformbizottságnak is. 1947-ben a két évvel korábban Halász Aladárral közösen újraalapított Polgári Radikális Párt elnöke lett.

1949-től haláláig, 1969-ig tagja volt az országgyűlésnek, mindvégig annak korelnökeként. Itt jogi, államigazgatási és igazságügyi bizottságokban töltött be vezető szerepet. 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke és a budapesti népfrontbizottság elnöke volt. Munkássága elismeréseként 1968-ban Budapestért díjat kapott és Gyöngyösön utca viseli a nevét.

Források

1. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html

• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994. Harrer Ferenc

További információk

• Dr. Harrer Ferenc életrajza (magyar nyelven). urbanistak.hu. (Hozzáférés: 2021. július 3.)

Elődje: Berinkey Dénes

Magyarország külügyminisztere 1919. január 24. – március 21.

Utódja: Kun Béla

Elődje: '

Az Országgyűlés korelnöke 1949 – 1969

Utódja: '

• Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap