Terry Reid

(1949–2025) angol énekes, gitáros From Wikipedia, the free encyclopedia

Terry Reid
Remove ads

Terry Reid (Huntingdon, 1949. november 13.2025. augusztus 4.) angol énekes, gitáros, dalszerző.

Gyors adatok
Remove ads

Életútja

Az 1960-as évek végén mint fiatal tehetség került be a köztudatba, de nem váltotta be azokat a sikereket, amit jósoltak neki, vagy amit a vele együtt indulók (Robert Plant, Steve Winwood, Steve Marriott). Reidet lehet tekinteni a könnyűzene egyik nagy vesztesének, ugyanis karrierje kezdetén visszautasította mind a Led Zeppelin, mind a Deep Purple énekesi felkéréseit. Szólókarrierje több, de inkább kevesebb sikerrel járt, majd az 1970-es évek közepétől fokozatosan eltűnt és nagyjából 10 évente 1 albummal jelentkezett. Felső hangregiszterekben hangja kísértetiesen hasonlított Robert Plantére.

Remove ads

Zenei munkássága

Terry 1968-ban alakított egy triót, amellyel el is készítette első nagylemezét, a Bang Bang You're Terry Reid-et. Ezen főként saját számok szerepelnek egy-két feldolgozás mellett. Műfajilag nehezen behatárolható, ugyanis vannak rajta folkos-popos-rockos elemek. Ezen a lemezen található a Without Expression, Bang Bang, Season Of The Witch. Még ebben az évben Terry és zenekara a legendás Cream előzenekaraként turnézott.

1969-ben megjelent a második albuma Terry Reid címmel. Jelentős számai a Superlungs My Supergirl, a Rich Kid Blues, May Fly című számai és a Better by far, melyből rádiósláger lett. A korong megjelenése után részt vett előzenekarként a Rolling Stones észak-amerikai turnéján.

1970-ben fellépett a legendás Isle of Wight fesztiválon, majd az Atlantic lemezkiadóhoz igazolt át.

1973-ban River címmel megjelent a harmadik albuma. Kedvező kritikai visszhangja volt, de a közönségsiker elmaradt. Ezen az albumon található a nagy koncert kedvenc száma a Dean, ezen kívül még meg lehet említeni az egy szál akusztikus gitárral előadott Dreamet, vagy Milestonest is.

1976-ban megjelent Seeds Of A Memory címmel az utolsó jelentősebb Reid-album. Nagyon alacsony példányszámban fogyott el, viszont található rajta három, a Reid életmű alapjaként szolgáló szám: Faith To Arise, To Be Treated Rite, Seed Of Memory. Reid karrierje ezután a két sikertelen album után kettétört, ekkor mindössze 27 éves volt.

A 80-as években visszavonult és mint sessionzenész dolgozott tovább a szakmában.

Ezután kiadott még pár lemezt, de ezek többnyire erőtlen próbálkozások voltak. A 90-es években a másik egykori nagy tehetséggel, Mick Taylorral turnézott. 2005-ben és 2007-ben Angliában klubturnékon vett részt.

Remove ads

Lemezei

  • Bang, Bang You're Terry Reid (1968)
  • Terry Reid (album) (1969) (amerikai cím: Move Over for Terry Reid)
  • River (1973)
  • Seed of Memory (1976)
  • Rogue Waves (1979)
  • The Driver (1991)
  • Alive (2004)

Jegyzetek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads