Szmolenszki csata (1943)

A második szmolenszki csata (1943. augusztus 7. – október 2.) a Vörös Hadsereg által az 1943. évi nyári-őszi hadjárat részeként végrehajtott szovjet stratégiai offenzív hadművelet volt.

Gyors adatok

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul.

Remove ads

Általános

A Szmolenszki csata az Alsó-Dnyeper offenzívával (augusztus 13-tól szeptember 22-ig) - szinte egyidejűleg tartott. Andrej Ivanovics Jerjomenko tábornok a Kalinin Front, és Vaszilij Szokolovszkij, a nyugati front parancsnoka volt.

A hadműveletek célja az volt, hogy megtisztítsa a német jelenléttől a szmolenszki és a brjanszki régiókat. Szmolenszk az 1941-es első szmolenszki csata óta német megszállás alatt volt. Az erőteljes német védelem ellenére a Vörös Hadsereg számos áttörést tudott végrehajtani, felszabadítva több nagyvárost, köztük Szmolenszket és Roszlavlt.

A művelet eredményeként a Vörös Hadsereg megkezdhette Fehéroroszország felszabadításának tervezését. Az összességében az erős német ellenállás ellenére meglehetősen szerény és lassú volt az előrehaladás, ezért a hadművelet három szakaszban valósult meg: augusztus 7–20., augusztus 21–szeptember 6. és szeptember 7–október 2.^[1]

Bár a szmolenszki hadművelet önmagában is jelentős katonai szerepet játszott, a Dnyeper-csatára gyakorolt hatása is fontos volt. Becslések szerint akár 55 német hadosztályt is lekötöttek a szmolenszki hadművelet során – olyan hadosztályokat, amelyek kritikus fontosságúak lettek volna ahhoz,- hogy a szovjet csapatok ne keljenek át délen a Dnyeperen.

A hadművelet során a Vörös Hadsereg végleg visszaszorította a német erőket a szmolenszki szárazföldi hídról, amely történelmileg a Moszkva elleni nyugati támadás legfontosabb megközelítési útvonala.

Remove ads

Támadó műveletek

A stratégiai műveletek kisebb műveleteket tartalmaztak:

Spas-Demensk offenzív hadművelet (1943. augusztus 7–20.)
Dukhovshchina-Demidov offenzív hadművelet (1. szakasz) (1943. augusztus 13–18.)
Yelnia-Dorogobuzs offenzív hadművelet(1943. augusztus 28.-szeptember 6.)
Dukhovshchina-Demidov offenzív hadművelet (2. szakasz) (1943. szeptember 14.-október 2.)
Szmolenszk-Roszlavl offenzív hadművelet (1943. szeptember 15. - október 2.)
Brjanszki offenzív hadművelet (1943. augusztus 17-1943. október 3.)

Remove ads

Stratégiai helyzet

Az 1943. júliusi kurszki csata végére Németország elvesztette minden reményét, hogy visszaszerezze a kezdeményezést a keleti fronton. A veszteségek jelentősek voltak, és az egész hadsereg kevésbé volt eredményes, mint korábban, mivel sok tapasztalt katonája meghalt az előző két év harcai során.

Így a német hadsereg csak a szovjet lépésekre tudott reagálni. Szovjet részről Joszif Sztálin eltökélt szándéka volt a megszállt területek német irányítás alóli felszabadítása, amely lépések első jelentős sikerét 1942 végén érte el az Uranus hadművelet, amely Sztálingrád felszabadításához vezetett.

A Dnyeper-csata célja volt Ukrajna felszabadítása és a front déli részének nyugat felé tolása. A német védelem további gyengítése érdekében azonban ezzel egyidejűleg megindították a szmolenszki hadműveletet, amely a német tartalékokat is északra vonja, gyengítve ezzel a német védelmet a front déli részén.

Mindkét hadművelet ugyanannak a stratégiai offenzív tervnek a része volt, amelynek célja a lehető legtöbb szovjet terület visszaszerzése a német irányítás alól.

Harminc évvel később Alekszandr Vasziljevszkij marsall (a vezérkari főnök 1943-ban) ezt írta visszaemlékezésében: Ez a terv mind a merészség, mind a rá vállalt erők tekintetében óriási volt, több hadművelettel valósult meg: a szmolenszki hadművelet, ...a Donbász Művelet, a balparti ukrajnai művelet.^[2]

Földrajz

Az offenzíva helyszíne egy enyhén dombos, szakadékokkal borított síkság volt, amely jelentős mocsarakkal és erdőkkel rendelkezik, amelyek korlátozták a katonai mozgást.

270 méter (890 ft) feletti magasságot értek el, amely lehetővé tette a tüzérségi védelem javítását. 1943-ban a területet nagyrészt fenyő- és vegyes erdők, sűrű bokrok borították.^[3]

Számos folyó is áthaladt a területen, ezek közül a legfontosabbak a Donyec-medence, Nyugat-Dvina, Dnyeper, Deszna, Voloszt és Ugra .

A Dnyeper ezek közül messze a legnagyobb és stratégiailag a legfontosabb. A környező széles, mocsárszerű területek különösen a gépesített csapatok számára bizonyultak nehezen átjárhatónak. Sőt, mint Európa sok déli folyású folyója, a Dnyeper nyugati partja, amelyet a német csapatok tartottak, magasabb és meredekebb volt, mint a keleti. Nagyon kevés híd vagy komp állt rendelkezésre.^[4]

Remove ads

Közlekedési infrastruktúra

A szovjet csapatok számára az offenzívát tovább bonyolította a közlekedés hiánya azon a területen, ahol az offenzívát meg kellett szervezni. Az úthálózat nem volt jól kiépítve, a burkolt utak hiányoztak.

Az orosz nyáron meglehetősen gyakori esőzések után a legtöbbjük sárrá változott (a rasputica néven ismert jelenség), ami jelentősen lelassította a gépesített csapatok előrenyomulását, és logisztikai problémákat is eredményezett.

A szovjet csapatok számára az egyetlen nagyobb vasúti tengely a Rzsev- Vjazma- Kirov vonal volt. A Wehrmacht sokkal szélesebb út- és vasúthálózatot irányított, amelynek központja Szmolenszk és Roszlavl volt . Ez a két város fontos logisztikai központ volt, lehetővé téve a német csapatok gyors ellátását és erősítését.

A német csapatok számára messze a legfontosabb vasutak a Szmolenszk- Brjanszk tengely és a Nyevel- Orsa- Mogilev tengely voltak, amelyek összekötötték a német nyugati csapatokat az Orjol körül koncentrálódó csapatokkal.^[4]

A szovjet tervezés részeként a német vasúti kommunikációt megtámadták a partizánok a Concert hadművelet során, amely a második világháború egyik legnagyobb vasúti szabotázsa volt.

Remove ads

Szemben álló erők

Szovjet támadó szektor

1943 júliusában a szovjet arcvonal a keleti front ezen részén homorú volt.

Az arcvonal kiszolgáltatta a Wehrmachtet az északi oldaltámadásoknak, de a kalinini és nyugati fronton végrehajtott fő támadás is meglehetősen nehezen ért el eredményeket.

A nyugati front a hadműveletre a

10. gárdahadtestet,
5. hadsereget,
10. hadsereget,
21. hadsereget,
33. hadsereget,
49. hadsereget,
68. hadsereget,
1. légihadsereg,
2. gárda harckocsihadtestet,
5. gépesített gárdahadtestet,
6. gépesített hadtestet jelölte ki.

A Kalinin Front a hadművelethez a

4. hadsereget,
39. hadsereget,
43. hadsereget,
3. légi hadsereget
31. hadsereget alkalmazta.

Német védelem

A front formájából adódóan a Közép Hadseregcsoport jelentős számú hadosztályát a front ezen részén tartották, mert (egészen jogosan) tartottak egy nagyobb offenzívától ebben a szektorban.

Például 1943. július végén egy német személyzeti tájékoztatón ez állt:

A fronton... a Közép Hadseregcsoport folyamatosan jelzi a felkészülést egy korlátozott offenzívára (Roszlavl, Szmolenszk, Vitebszk), valamint a Közép Hadseregcsoport mozgásképtelenné tételére. . .^[5]

A csata előtt négy-öt hónapig (és több helyen akár 18 hónapig) többé-kevésbé stabil volt a front, és olyan földrajzi adottságokkal rendelkezett, amelyek az erős védelmi felálláshoz kedveztek.

Így a német erőknek volt idejük kiterjedt, helyenként akár öt-hat védelmi vonalat is kiépíteni 100–130 kilométer (62–81 mi) mélységben.^[6]

Az első (taktikai vagy külső) védelmi zóna magában foglalta az első (fő) és a második védelmi vonalat, összesen 12–15 kilométer (7,5–9,3 mi) amelyet megemelt talajon sikerült elhelyezni. A fő védelmi vonal, 5 kilométer (3,1 mi) mély, három árokkal és tüzelőponttal rendelkezik, amelyeket kiterjedt kommunikációs hálózat kötött össze. A tüzelési pontok sűrűsége elérte a hat-hét kilométert (0,6 mi).

Egyes helyeken, ahol súlyos harckocsitámadásoktól kellett tartani, a harmadik lövészárok valójában egy szilárd páncéltörő árok volt, amelynek meredek nyugati oldala tüzérséget és géppuskákat integrált. A csatatér elülső szélét három szögesdrótsor és egy tömör aknamező védte.^[5]

A második védelmi zóna körülbelül 10 kilométer (6,2 mi) a külső védelmi zóna mögött és a legfontosabb irányokat lefedő lövészárkokkal összekapcsolt lőállásokból állt. Szögesdróttal védték, és néhol aknamezőkkel is védték, ahol súlyos harckocsitámadások voltak várhatók.

A külső és a második védelmi zóna között kis tüzelőhelyeket és helyőrségeket is kialakítottak, hogy lelassítsák a szovjet előrenyomulást, ha a Vörös Hadsereg áttörné a külső védelmi zónát. A második zóna mögött nehézágyúk helyezkedtek el.

Ezenkívül megerősítették a védelmi vonalon található főbb városi központokat (például Jelnya, Dukhovshchina és Spas-Demensk ), ami felkészítette őket egy potenciálisan hosszú harcra. Az utakat aknázták és páncéltörő eszközökkel fedték le, a legfontosabb és legmagasabb épületekben pedig lőhelyeket telepítettek.

Remove ads

Események

Első szakasz (augusztus 7-20.)

Fő áttörés

Egy napos helyzetelemzés után, amelynek célja annak megállapítása volt, hogy a német csapatok a visszavonulás mellett döntenek-e az első lövészárokból? Az offenzíva 1943. augusztus 7-én 06:30-kor indult (előzetes bombázással 04:40-kor) áttöréssel Roszlavl felé. Három hadsereg hajtotta végre az offenzívát, az 5. hadsereg, a 10. gárda hadsereg és a 33. hadsereg .

A támadás gyorsan erős ellenállásba ütközött és elakadt. A német csapatok számos ellentámadást kíséreltek meg jól előkészített védelmi állásaikból tankokkal, rohamlövegekkel és nehézágyúk és aknavető tüzével támogatva.

Konsztantyin Rokossovsky felidézte, "szó szerint egyenként kellett átszakítanunk magunkat a német vonalakon".^[7]

Az első napon a szovjet csapatok csak 4 kilométer (2,5 mi)-t ^[8] (minden rendelkezésre álló csapattal beleértve a tüzérséget, a kommunikációt és a mérnököket) jutottak előre, így támadások ellenére hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a három hadsereg nem tud átjutni a német vonalakon.

A szovjet parancsnokok ezért úgy döntöttek, hogy az eddig tartalékban tartott 68. hadsereget harcba bocsátják. Német részről további három hadosztályt ( 2. páncéloshadosztály, 36. gyaloghadosztály és 56. gyaloghadosztály ) küldtek a frontra az Oryol szektorból, hogy megpróbálják megállítani a szovjet előrenyomulást.

A támadás a következő napon folytatódott egy újabb kísérlettel az egyidejű áttörésre északabbra, Yartzevo felé. Mindkét támadást heves német ellenállás állította meg. A következő öt napban a szovjet csapatok lassan áttörték a német védelmet, visszaverték a súlyos ellentámadásokat és súlyos veszteségeket szenvedtek el.

A Vörös Hadsereg tartalék csapatokat táplálva a csatába, sikerült előrenyomulnia kb 15–20 km-t augusztus 11-ig.^[9]

A 6. gárda-lovashadtest páncélos és lovas erőinek ezt követő támadásai nem jártak sikerrel, a szovjetek súlyos veszteségeket szenvedtek az erős német védelem miatt, ami patthelyzethez vezetett .

Spas-Demensk offenzíva

A Spas-Demensk offenzív hadművelet (oroszul: Спас-Деменская наступательная операция) alatt Spas-Demensk régióban jobban ment a 10. hadsereg helyzete. A Wehrmachtnak kevesebb csapata és csak korlátozott tartalékai voltak ezen a területen, ami lehetővé tette a 10. hadsereg számára, hogy áttörje a német vonalakat, és előrenyomuljon 10 kilométer (6,2 mi) két napon belül. Az 5. Gépesített Hadtest ^[10] amelyet Kirovból költöztek át a harcra, vállalták az áttörést. A hadtest megbukott a küldetésében, főleg azért, mert a rosszul szervezett szovjet légvédelmi védelem lehetővé tette a Luftwaffe merülőbombázói számára, hogy büntetlenül megtámadják Valentine tankjait.

A hadtest súlyos veszteségeket szenvedett, és ki kellett vonulnia a harcból. A szovjet csapatok végül további 25 kilométer (16 mi)-t haladt előre, augusztus 13-tól Spas-Demensk felszabadult.^[11]

Dukhovshchina offenzíva

A Sztavka (a Szovjet Fegyveres Erők Parancsnoksága ) utasítására csaknem egy héttel később, augusztus 13-án megkezdődött a Dukhovshchina-Demidov offenzív hadművelet Duhovshchina közelében. A front többi részéhez hasonlóan a 39. hadsereg és a 43. hadsereg is komoly ellenállásba ütközött. Csak az első nap során a Wehrmacht csapatai 24 ezred méretű ellentámadást kíséreltek meg.^[12]

A szovjet csapatoknak csak 6–7 kilométer (3,7–4,3 mi)-t haladtak a következő öt nap során, bár súlyos veszteségeket okoztak a Wehrmacht csapatainak, saját veszteségeik is súlyosak voltak.^[13]

A patthelyzet okai

Augusztus közepére stabilizálódtak a szovjet hadműveletek a szmolenszki fronton. Az ebből eredő patthelyzet, bár önmagában nem volt vereség, csípős volt a szovjet parancsnokok számára, akik számos magyarázatot adtak elő eredményeik kudarcára.

A vezérkari főnök helyettese, AI Antonov tábornok arról számolt be, hogy „Az erdőkkel és a mocsarakkal, valamint a Brjanszki régióból érkező hadosztályokkal megerősített ellenséges csapatok növekvő ellenállásával kell megküzdenünk” ^[14] míg Nyikolaj Voronov marsall, aki korábban a Stavka tagja volt, elemezte a patthelyzetet, emlékirataiban közzétette a nyolc elsődleges okot:^[15]

A Wehrmacht OKH parancsnoksága tudott a műveletről, és felkészült is rá,
A Wehrmacht védelmi vonalai rendkívül jól felkészültek ( lövészárokokkal, szögesdróttal, aknamezőkkel stb. megerősített lőpontok). )
A Vörös Hadsereg több lövészhadosztálya nem volt kellőképpen felkészülve egy többsoros védelmi rendszer támadására. Ez különösen igaz volt a tartalékos hadosztályokra, amelyek kiképzését nem mindig ellenőrizték megfelelően.
Nem volt elég harckocsi elkötelezett a harcban, így a Vörös Hadsereg parancsnokai arra kényszerültek, hogy tüzérségre, aknavetőre és gyalogságra támaszkodjanak a Wehrmacht vonalakon való áttöréshez. Ezenkívül számos ellentámadás és rengeteg aknamező lassította a gyalogság előrehaladását.
Az ezredek és a hadosztályok közötti kölcsönhatás korántsem volt tökéletes. A támadás során váratlan szünetek következtek, és egyes ezredek erős akarata volt, hogy „elbújjanak” a támadás elől, és leleplezzék a másik ezredet.
Sok Vörös Hadsereg parancsnokát túlságosan lenyűgözték a Wehrmacht ellentámadásai, és nem cselekedtek megfelelően, még akkor sem, ha saját csapataik meghaladták a Wehrmacht csapatait.
A gyalogság nem használta elég jól a saját fegyvereit (például saját nehézfegyvereiket és hordozható aknavetőit). Túlságosan támaszkodtak a tüzérségre.
Az a tény, hogy az offenzívát augusztus 3–7-ről elhalasztották, több időt adott a német csapatoknak felkészültségük fokozására.

Mindezeket a tényezőket figyelembe véve Voronov követelte a 4. harckocsihadsereg és a 8. tüzérhadtest áthelyezését a Brjanszki Frontról, és kötelezettséget vállalt a Szmolenszk melletti támadás támogatására.^[16]

A patthelyzet messze elmaradt attól, amit a Sztavka szeretett volna, de legalább egy érdeme volt: a keleti fronton Szmolenszk közelében lévő összes Wehrmacht-hadosztály 40%-át lekötötte, így a délen és Kurszk közelében sokkal könnyebb helyzet alakult ki a Vörös Hadsereg számára.^[17]

A Sztavka augusztus 21-én tervezte az offenzíva folytatását, de úgy döntött, hogy kissé elhalasztja, hogy a szovjet egységeknek legyen idejük utánpótlásra és megerősítésre.^[18]

Második szakasz (augusztus 21. – szeptember 6.)

Augusztus közepére megváltozott a helyzet a keleti fronton, mivel a Vörös Hadsereg általános offenzívába kezdett, kezdve a Belgorod-Khar'kov offenzív hadművelettel (Polkovodec Rumyantsev hadművelet; augusztus 3–23.) és az Orel offenzív hadművelettel (Polkovodec hadművelet). Kutuzov; július 12-augusztus 18.) más néven kurszki csata, és folytatódik a Wehrmacht védelmi csatájával a Dnyeper vonalánál Észak-Ukrajnában .

Ennek ellenére a Wehrmacht-parancsnokság még mindig megerősítette csapatait Szmolenszk és Roszlavl környékén, több hadosztályt kivonva az Orjol régióból. Ennek eredményeként a kurszki védelmi hadműveletet követő két szovjet ellentámadás (július 5. és 23. között) viszonylag könnyen haladt a Vörös Hadsereg számára Orjol körül, és egy nagy kiugró területet hozott létre Szmolenszktől és Brjanszktól délre.

Ebben a helyzetben használhatatlanná vált a délnyugatra, Roszlavl és Brjanszk felé irányított korábbi támadási tengely. A Sztavka ehelyett úgy döntött, hogy a támadási tengelyt nyugat felé tolja el Jelnyára és Szmolenszkre.^[19]

Jelnya offenzíva

A Jelnya-Dorogobuzs offenzív hadművelet a szmolenszki „kulcsnak” számított, és a Wehrmacht csapatai hatalmas, megerősített védelmi pozíciót hoztak létre a város körül. A Desna és az Ugra folyók mocsaras területeit elaknázták, és nehézágyúkat állítottak fel a városra néző dombokon.

A Wehrmacht-előkészületek tudatában a szovjet hadseregeket az augusztus 20–27-i héten tankokkal és tüzérséggel erősítették meg.

Az offenzívát végül augusztus 28-án kezdte meg a 10. gárdahadsereg, a 21. hadsereg és a 33. hadsereg, amelyet három harckocsihadtest, egy gépesített hadtest és az 1. légihadsereg támogat.

Ez a négy hadsereg mindössze 36 kilométer (22 mi) - en nagyon magas csapatkoncentrációt hozva létre. A csapatoknak azonban legfeljebb két hétig volt üzemanyaguk és készletük.^[20]

A szovjet csapatok egy heves, 90 perces tüzérségi tűz után vonultak előre. A tüzérségi bombázás, valamint a földi támadó repülőgépek jelentősen megrongálta a Wehrmacht-vonalakat, lehetővé téve a Vörös Hadsereg számára, hogy áttörést hajtson végre a 25 kilométer (16 mi) elöl és előre 6–8 kilométer (3,7–5,0 mi)a nap végére.

Másnap, augusztus 29-én a Vörös Hadsereg lövészhadosztályai továbbnyomultak, létrehozva egy kiemelkedő 30 kilométer (19 mi) széles és 12–15 kilométer (7,5–9,3 mi) mély hídfőállást.^[21]

Az áttörés kihasználása érdekében a 2. gárda harckocsihadtestet bevetették a csatába.

Egy nap alatt a szovjet csapatok 30 kilométer (19 mi) -t haladtak és elérték Yelnya külvárosát. A németeknek nem hagyva időt az újracsoportosításra, a Vörös Hadsereg csapatai megtámadták a várost és megkezdték a bekerítés kialakítását.

Augusztus 30-án a Wehrmacht egységei kénytelenek voltak elhagyni Yelnyát, súlyos veszteségeket szenvedve.

Ezzel megkezdődött a Wehrmacht csapatainak teljes körű visszavonulása a területről, és szeptember 3-ra a szovjet erők elérték a Dnyepr keleti partját.

Bryansk manőver

Brjanszk közelében a szovjet hadseregek dolgai ugyanolyan jól mentek, a heves német ellenállás ellenére. Egy azonosított gyengeség azonban megváltoztatta az összes korábbi tervet.

Első Belorusz Front és a Nyugati Front közötti határ délre tolódott, és két „új” hadsereg bekerítő hadműveletet hajtott végre Dubrovkába és Brjanszk környékén, visszavonulásra kényszerítve a német erőket.^[22] Szeptember 6-án az offenzíva szinte lelassult az egész fronton, a szovjet csapatok csak 2 kilométer (1,2 mi)-t haladtak minden nap. A jobb szárnyon heves harcok törtek ki a Yartzevo melletti erdőben.

Középen az előrenyomuló szovjet csapatok eltalálták a német Dnyeper védelmi vonalat. A bal szárnyon a szovjet lövészhadosztályok lelassultak, ahogy behatoltak a Jelnyától délnyugatra fekvő erdőkbe. Ráadásul a szovjet hadosztályok fáradtak és kimerültek voltak, névleges erejük kevesebb, mint 60%-a volt hadrafogható.

Szeptember 7-én az offenzívát leállították, és a szmolenszki hadművelet második szakasza véget ért.^[23]

Harmadik szakasz (szeptember 7. – október 2.)

A szeptember 7-től 14-ig tartó héten ismét megerősítették a szovjet csapatokat, és újabb offenzívára készültek. A Sztavka következő céljai Szmolenszk, Vitebszk és Orsa nagyvárosai voltak.

A hadművelet szeptember 14-én folytatódott a Szmolenszk–Roszlavl offenzív Hadművelettel, amelyben a Kalinyini Front balszárnya és a Nyugati Front is részt vett . Egy előzetes tüzérségi bombázást követően a szovjet csapatok megpróbálták áttörni a Wehrmacht-vonalakat.

A Kalinin Front támadási szektorában a Vörös Hadsereg egy kiemelkedő 30 kilométer (19 mi) széles és 3–13 kilométer (1,9–8,1 mi) mély előretörést végzett a nap végére.

Négynapi csata után a szovjet lövészhadosztályok elfoglalták Duhovschinát, Szmolenszk másik „kulcsát”.^[24]

A nyugati front támadási szektorában, ahol egy nappal később megindult az offenzíva, szintén ígéretes volt az áttörés, a fejlődő kiemelkedés 20 kilométer (12 mi) nagy és 10 kilométer (6,2 mi) mély volt. Ugyanezen a napon a szovjet csapatok felszabadították Jarcevót, a Szmolenszk melletti fontos vasúti csomópontot.

A nyugati front bal szárnyán a szovjet lövészhadosztályok elérték a Desznát, és folyami átkelést hajtottak végre, több hídfőt létrehozva a nyugati parton.

Ennek eredményeként a Szmolenszket védő Wehrmacht védelmi vonalat túllépték, és a várost védő csapatokat bekerítették.

Kurt von Tippelskirch tábornok, a német 4. hadsereg vezérkari főnöke a szmolenszki hadművelet alatt, majd a 4. hadsereg parancsnoka ezt írta:

„A szovjet nyugati front erői a Dorogobuzs-Jelnya vonalról csaptak le a Hadseregcsoport Központ balszárnyára, azzal a céllal, hogy áttörést érjenek el Szmolenszk irányába. Világossá vált, hogy a messzire keletre kiálló kiemelkedőt, amelyben a 9. hadsereg helyezkedett el, már nem lehet megtartani." ^[25]

Szeptember 19-re a szovjet csapatok létrehoztak egy 250-et kilométer (150 mi) hosszú és 40 kilométer (25 mi) széles rést a Wehrmacht-vonalakban. Másnap Sztavka megparancsolta a nyugati front csapatainak, hogy szeptember 27. előtt érjék el Szmolenszket, majd induljanak tovább Orsa és Mogilev felé.

A Kalinin Front parancsot kapott Vityebszk elfoglalására október 10. előtt.

Szeptember 25-én, az észak-dnyeperi rohamátkelés és az egész éjjel tartó utcai harcok után a szovjet csapatok befejezték Szmolenszk felszabadítását. Ugyanezen a napon egy másik fontos várost, Roszlavlt is visszafoglalták.

Szeptember 30-ra a szovjet támadóerő elfáradt és kimerült, és a még mindig Wehrmacht csapatai által birtokolt Vitebszk, Orsa és Mogiljov mellett megrekedt, és október 2-án a szmolenszki hadművelet befejeződött.

Két napos utcai harcok után került sor Nevel elfoglalására. Összességében a szovjet csapatok 100–180 kilométer (62–112 mi) - t haladtak az offenzíva e harmadik szakaszának csaknem 20 napja alatt.^[26]

A leninói csata (a Belorusz SZSZR-ben) ugyanezen a területen zajlott 1943. október 12–13 között.

Következmények

A szmolenszki hadművelet szovjet győzelmet és fájdalmas vereséget jelentett a Wehrmacht számára.

Bár a későbbi támadó hadműveletekhez képest a támadások meglehetősen szerény (nem több, mint 200–250 kilométer (120–160 mi) mélyrehatóak voltak),^[27] a szovjet előrenyomulás e hadművelet során több szempontból is fontos volt:

Először a német csapatokat véglegesen visszaszorították Moszkva közelségéből. Ezt a stratégiai fenyegetést, amely 1941 óta a Stavka legnagyobb aggodalma volt, végül elhárították.
Másodszor, a német védelmi gyűrűket, amelyekre a német csapatok a további támadásaikat tervezték, szinte teljesen felszámolták.

A háború után több Wehrmacht-tiszt által írt esszé a következőket nyilatkozta:

Bár parancsnokságuk és csapataik erőteljes fellépése lehetővé tette a németek számára a folyamatos front létrehozását, kétségtelenül a csapatok rossz állapota, a tartalékok teljes hiánya és az egyes alakulatok sorainak elkerülhetetlen meghosszabbodása magában rejti annak veszélyét, hogy a következő nagy szovjet támadás összezúzná ezt a – ilyen nehézségekkel megépített – fontos frontot.^[28]

Harmadszor, ahogy fentebb vázoltuk, a szmolenszki hadművelet fontos „segítője” volt az alsó-dnyeperi offenzívának, 40 - 55 német hadosztály maradt közrezárva Szmolenszk közelében, és megakadályozva azok áttelepítését a déli frontra.

Végül az egykor egyesült német frontot most a hatalmas és járhatatlan pripeti mocsarak választották el, elvágva a Dél Hadseregcsoportot az északi megfelelőitől, így nagymértékben csökkentve a Wehrmacht azon képességét, hogy csapatokat és utánpótlást helyezzen át a front egyik szektorából a másikba.^[29]

A szovjet csapatok először léptek be a német katonák által hosszú ideig megszállt területekre, és fedezték fel az SS Einsatzgruppen egységek által elkövetett háborús bűnöket.

A szmolenszki hadművelet során felszabaduló (majdnem két évig elfoglalt) területeken szinte minden ipar és mezőgazdaság megszűnt.

Magában a Szmolenszk megyében a városi életterek csaknem 80%-a, a vidéki életterek 50%-a, valamint számos gyár és üzem pusztult el.^[3]

A szmolenszki offenzíva után a szovjet-német front középső része hosszú hónapokra, 1944 júniusának végéig ismét stabilizálódott, míg a főbb harcok délre tolódtak a Dnyeper vonalért és Ukrajna területéért.

A front csak 1944 januárjában mozdult újra észak felé, amikor a német erőket visszaszorították Leningrádból, teljesen feloldva a 900 napig tartó ostromot.

Végül, 1944 nyarán a Bagration hadművelet lehetővé tette a Vörös Hadsereg számára, hogy a Szovjetunió szinte teljes fennmaradó területét megtisztítsa a Wehrmacht csapataitól, véget vetve a német megszállásnak, és átterelve a háborút Lengyelországba és Németországba.

Remove ads

Bibliográfia

Szerző? világháború 1939–1945 (esszégyűjtemény), Moszkva, szerk. Külföldi Lit., 1957.
Glantz, David M. & House, Jonathan (1995), When Titans Clashed: How the Red Army Stopped Hitler, Lawrence, Kansas: University Press of Kansas,ISBN 0-7006-0899-0
Grechko, AA és társai, A Nagy Honvédő Háború története, 1941–1945, Moszkva, 1963.
Grechko, AA és társai, A második világháború története, Moszkva, 1973–1979, 7. kötet.
Istomin, alelnök (gyűjtőmunka, a részt írta: VP Istomin) A szovjet fegyveres erők műveletei a Nagy Honvédő Háború alatt 1941–1945, 2. kötet, Voenizdat, Moszkva, 1958.
Istomin, alelnök szmolenszki offenzív hadművelet, 1943, Moszkva, Mil. Lib., 1975.
Rokossovsky, K. Katona kötelessége, Moszkva, Politizdat, 1988.
Shefov, Nikolai. Orosz harcok, Lib. Hadtörténet, Moszkva, 2002.
Tippelskirch, Kurt. A második világháború története, Moszkva, 1957.
Vasziljevszkij, AM Egész életem ügye, Moszkva, Politizdat, 1973.
Voenno-istoricheskiy zhurnal (Hadtörténeti folyóirat), 1969, 10. szám, pp. 31,32
Voronov, NN Katonai szolgálatban, Moszkva, Lib. Milit. Kiad., 1963.
Jeremenko, AI A megtorlás évei, Moszkva, Tudomány, 1969.
Zsukov, GK Memoirs, Moszkva, Szerk. APN, 1971, p. 485
Zolotarev, VA és társai, Nagy Honvédő Háború 1941–1945 (esszégyűjtemény), Moszkva, 1998.

Remove ads

Jegyzetek

Loading content...

Fordítás

Loading content...

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads