From Wikipedia, the free encyclopedia
A szabadkőművesség (angolul freemasonry, franciául franc-maçonnerie, németül Freimaurerei vagy Freimaurertum) az egyetemes emberi összetartozást, az emberek testvériségét hirdető vallásos-etikai színezetű mozgalom,[1] amely a metafizikus és okkult gondolkozás különböző ágazatainak kombinációiból jött létre.[2] Világszerte több millió taggal rendelkező heterogén, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Öt alapvető eszménye a szabadság, egyenlőség, testvériség, tolerancia és az emberiesség. Sokáig titkos társaságoknak tekintették a szabadkőművességet, és az is volt, de ma már nem titkos, hanem zárt társaság.[3] Külsőségeiben a középkori kőművesek templomépítő céheinek formáit elevenítette fel,[1] tagjai ritualizált beavatási szertartásokon keresztül ismerhetik meg a kőművesmesterségből származó szimbólumrendszerének mélyebb jelentését. Bár a legtöbb szimbólum és rítus napjainkra ismertté vált, de a szabadkőművesség valódi titkai belső titkok. Minden egyes jelölt maga járja azt az utat, amely saját belső lényén át vezet, felfedezni az igazi titkokat, amelyeket feltárni nem, csak megtapasztalni lehet.[2]
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
A szabadkőműves ("mason", maszon, fr. maçon – ’kőfaragó, kőműves’) a szabadkőműves páholyok tagjait jelölő megnevezés. A kifejezés a freemason angol szó azonos értelmű (feltehetően a német Freimaurer közvetítése révén kialakult) magyarítása, amelynek első megjelenését – még eredetileg ffremason formában – 1375-re tartják. Több magyarázata is van:
A kifejezésnek egyéb értelmezései is ismeretesek.[4]
Az ún. angol rendszerű (magukat reguláris-nak nevező) szabadkőművességben egyebek mellett a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit. Ennek a hitnek a megnyilvánulását – azaz hogy ki mely vallás szerint hisz Istenben – a reguláris szabadkőművesség nem firtatja tagjaitól, hiszen a reguláris páholyokban vallási és politikai témák megvitatása tilos. Éppen ezért Istent a szabadkőműves ceremóniákban és szóhasználatban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.
Az ún. latin, vagy francia rendszerű (az angol rendszerű szabadkőművesség szóhasználatában: irreguláris, ők magukat adogmatikus-nak nevezik) szabadkőművesség a metafizikai vélekedéseket az egyéni megítélésre bízza, azaz nem követelmény az Isten-hit, mint ahogy az ebben a szisztémában dolgozó szervezetek csak az aktuálpolitikai témák megvitatását tiltják páholyaikban.
A szabadkőművesség kialakulásának pontos története a dolog természete szerint nem ismerhető meg, legfeljebb hipotézisek konstruálhatók egyes tények összekapcsolásával. Egy ilyen konstrukciót ír le Benedek Szabolcs[5] az operatív kőművesek tevékenységéről, amely a szimbolikus kőművesség alapja lehet:
"[...] a céhek egy része időről időre istentisztelethez hasonló rituális ceremóniákat tartott, amelyen csak a céhtagok vehettek részt, és amelyen speciális öltözéket (kvázi egyenruhát) viseltek. Ilyen rituális szertartás volt egyes céheknél az új tagok felvétele, amiben a hermetikus hagyományoknak megfelelően központi szerepet játszott a halál és az újjászületés dramatizált rítusa. A céhbe újonnan fölvettek esküvel fogadták, hogy magukra nézve kötelező érvényűnek veszik és megtartják a céh belső törvényeit. [...] Egy 1212-es londoni adóhatósági irat például a kőművesek (cementarii) és a kőfaragók társaságára (scultpores lapidum liberorum) hivatkozik. A páholy (lodge) szó jelenlegi ismereteink szerint először egy 1278-ból, a Vale Royal-i monostor építése idejéből származó építési dokumentumban olvasható, és eredetileg azt a helyiséget jelölte, ahol a kőművesek dolgoztak, közösen étkeztek és aludtak."
Feltehetően Skóciában a Mary's Chapel Lodge már a 16. században, 1599-ben működött. Angliában a 17. századtól megkezdődik a szabadkőműves tevékenység. A páholyok nagypáholyba szerveződésével kezdődött a modern szabadkőműves története. 1717. június 24-én négy londoni szabadkőműves páholy (nem az összes) a Lúdhoz és Rostélyhoz címzett („Goose & Gridiron”) fogadóban nagypáhollyá (Premier Grand Lodge of England) egyesült, a többi kőműves egyletektől különválva. Még abban az évben „nagymesterré” választottak a maguk köréből Anthony Sayert "addig is, amíg egy előkelő nemes testvért (a Noble Brother) nem állíthatnak a nagypáholy élére".[5][6] A négy páholy mindegyikének volt már neve. Névátvitellel arról a kocsmáról nevezték el a páholyt, amelyikben a tagok rendszerint összejöttek: a „Lúdhoz és rostélyhoz” (Goose and Gridiron), „Koronához” (The Crown), az „Almafához” (The Apple Tree) és a „Pohárhoz és Szőlőhöz” (Rummer and Grapes) páholy.[7] James Anderson 1723-ban összeállítja és kiadja a szabadkőműves alkotmányt (The Constitutions of the Free-masons),[8] majd e munkát folytatva jelenteti meg annak újabb változatát (The New Book of Constitution of the Antient and Honourable Fraternity of Free and Accepted Masons) 1738-ban.
A londoni nagypáholy megalakulása után a szabadkőműves páholyok két táborra szakadtak: az egyiket ősi, a másikat modern irányzatnak nevezték el. A vita a szertartások formája és természete körül robbant ki. Az ősi irányzat (amelyet Atholl Nagypáholyként is ismertek skót vezetőjéről Atholl hercegről) szerint a modernek olyan változtatásokkal éltek a szertartásokban amihez nem volt joguk. Végül a vita abban csúcsosodott ki, hogy az angol szabadkőművesség két nagypáholyra szakadt két nagymester irányítása alatt, akik nem ismerték el egymás szertartásait. 1751 július 17-én hivatalosan is megalakult a rivális nagypáholy "Antient Grand Lodge of England" néven, saját alkotmányt bocsátva ki 1756-ban "Ahiman Rezon" néven.
Angliában versengés alakul ki a ’ősiek’ és a ’modernek’ között, majd 1813-ban a rivális nagypáholyok egyesülve megalapítják az Angol Egyesült Nagypáholyt (United Grand Lodge of England - UGLE). Az új nagypáholy 1815-ben az andersoni alkotmányt kiegészíti az ősiek Laurence Dermott féle alkotmányából vett néhány passzussal, amelyből a legfontosabb az a követelmény, hogy a szabadkőművesek tegyenek hitet a Világegyetem Nagy Építőmestere (Glorious Architect of Heaven and Earth)[9] mellett.
A sokszínű, a felvilágosodás eszmeiségével összefonódó, progresszív mozgalom gyorsan elterjedt Európában. 1725-ben Írországban, 1736-ban Skóciában, 1738-ban Franciaországban jön létre nagypáholy. A Brit Birodalom terjeszkedésével a szabadkőművesség is terjedt, gombamódra szaporodtak világszerte a páholyok.[10] 1773-ban pedig Párizsban létrejött a Francia Nagyoriens.
Az angliai Nagypáholy és a Francia Nagyoriens közti szakadás 1877-ben következik be, amikor a Nagyoriens a tagjaitól már nem kívánja meg a Világegyetem Nagy Építőmesterében[11] való hitet, valamint enyhít a politikai kérdések megvitatásának tilalmán. (A közkeletű hiedelmek ellenére a női és vegyes szabadkőművességet csak napjainkban ismeri el.[12]) A két szervezet között a hivatalos kapcsolat megszakad, az angolszász orientáció saját magát regulárisnak, a latin vagy francia orientációt követő szabadkőműveseket pedig irregulárisnak nevezi el.
1929-ben az angolok kiadják a regularitás alapelveit tartalmazó dokumentumot (Basic Principles), amelyben deklarálják, hogy milyen alapon ismernek el ők nagypáholyokat – azaz mi szerint döntik el, hogy melyik szervezetet tekintik szabadkőművesnek és melyiket nem. Ennek főbb pontjai: a tagoknak valamely vallás szerint hinniük kell Isten létében; a páholyoknak csak férfiak lehetnek a tagjaik; a páholyokban vallási és politikai kérdések taglalása tilos; nem tartható fent szabadkőművesi kapcsolat olyan szervezetekkel, amelyek ezen elveket nem tekintik a magukénak.
A szabadkőművesség és a római katolikus egyház viszonya könnyen érthető, hiszen a szervezet létrejöttének helyszíne az a Brit Birodalom, mely nem ismerte el a pápaság intézményét, majd Franciaország, mely alapjaiban mélyen katolikus ugyan, de szintén gyakori nyílt konfliktusba keveredik a pápákkal, valamint a felvilágosodás eszméivel egyre nagyobb teret hódít az ateizmus is.
Bár a szabadkőművesség deklaráltan nem tartozik egyetlen valláshoz sem, mégis szabadelvű gondolkodásával, titokzatosságával, robbanásszerűen növekvő tagságával, egyházi szemszögből veszélyes konkurenciának tűnhetett.
Mindig lehetett hallani a katolikus egyház „ellenséges” megnyilvánulásairól, azonban a szabadkőművesség sosem fordult senkinek a hite, sem a katolikus egyház ellen. A legújabb korban viszont – különösen a francia szervezetek – már fellépnek az állam és egyház különválasztásának betartatásáért (laicitás).
1738-ban XII. Kelemen pápa kibocsátja az In eminenti apostolatus specula kezdetű bullát,[13] amely szerint a szabadkőművesség káros, amely veszélyezteti az államrendet és a hívek lelki üdvét. Ezek miatt a pápa kiközösítéssel sújtotta a szervezet tagjait.[14]
Fülünkbe jutott, és a közbeszéd világossá tette, hogy bizonyos társaságok, közösségek, gyülekezetek, találkozók és kongregációk, amelyeket a köznyelv szabadkőműveseknek vagy francia kőműveseknek, vagy egy-egy nyelvnek megfelelően más egyéb módon nevez, széles körben elterjedtek, és naponta növekednek hatalmukban; és különböző vallásokhoz vagy szektákhoz tartozó emberek, megelégedvén a természetes becsületesség látszatával, egybegyűlnek, saját törvényeik és szabályaik szerint, egy szigorú és felbonthatatlan kötelékben, amely– mind a Szentírásra tett eskü, mind pedig több súlyos büntetés kilátásba helyezése által – megszeghetetlen hallgatásra kötelezi őket mindazzal kapcsolatban, amit titokban együtt tesznek. De a bűn természete, hogy elárulja önmagát és megmutatkozik az őt kísérő lármában.(…)
minden fent említett személynek teljesen távol kell maradnia az ilyen társaságoktól, közösségektől, gyülekezetektől, találkozóktól, kongregációktól és ülésektől, a kiközösítés büntetésének terhe alatt, amelyet magára von már magával a cselekedettel, mindenféle nyilatkozat nélkül is, és amely kiközösítés alól nem nyerhetnek feloldozást, csak haláluk órájában, vagy pedig Tőlünk, illetve az éppen uralkodó Pápától.
XIV. Benedek pápa az 1751-es Providas Romanorum elnevezésű bullában[15] kifejti, hogy a szabadkőművesség vallási liberalizmusával fenyegeti a katolikus vallás dogmatikai tisztaságát, és indokként megemlíti a szabadkőműves esküszöveget és a titoktartási kötelezettség problémáját is.
A Nagy francia forradalom időszakától a pápai hozzáállás megváltozik, VII. Piusz pápa 1814-ben kiadott Sollicitudo omnium kezdetű bullájában az egyházfő megbocsátással fordul a páholyok tagjaihoz, őket az egyházhoz való visszatérésre biztatja, ugyanakkor másoknak megtiltja a szabadkőművességhez való csatlakozást, annak tevékenységében a közreműködést. Az 1846-ban trónra lépő IX. Piusz pápa, nyolc vonatkozó rendelkezést bocsát ki, amelyek közül a legfontosabb a Quanta cura kezdetű bulla (1864), amely egyenesen veszedelmes eltévelyedésnek bélyegzi – többek között – a szabadkőművességet.[16]
XIII. Leó pápa 1884-ben kiadja a Humanum genus enciklikát.[17] Ebben a pápa a szabadkőműveseket a sátán szolgáinak bélyegzi, akik az egyház megsemmisítésére és az államhatalom megkaparintására törekednek, ezt az enciklika a szabadkőműves rítus-, szimbólum- és szervezetrenddel próbálja bizonyítani.[18]
Mi tehát a szabadkőművesség s mily utakon jár, eléggé látható azokból, amiket röviden érintettünk. Főelveik annyira és oly szembetűnően ellenkeznek a józan ésszel, hogy azoknál károsabbak nem is képzelhetők. Őrületes istentelenség s legvakmerőbb gonoszság ugyanis ki akarni irtani az Isten által alapított vallást, megsemmisíteni az ő örökké tartó egyházát s tizennyolc század után visszaállítani a pogányságot az ő erkölcseivel és szokásaival. S nem kevésbé megdöbbentő s még kevésbé elviselhető dolog, hogy a Jézus Krisztus által kegyesen nyújtott jótéteményeket nemcsak egyesektől, hanem a családoktól és államoktól is elvonják; ama jótéteményeket, miket még ellenségeink is kénytelenek a legnagyobbak gyanánt elismerni. Az ily őrületes és sötét szándékokból látni, hogy őket is ugyanazon engesztelhetetlen gyűlölet és bosszúvágy vezérli, melytől a gonosz szellem, a Sátán, Krisztus Urunk irányában ég.
XIII. Leó pápa volt az első számú áldozata Léo Taxil gigantikus csínyének, amivel a francia szabadgondolkozó 12 éven keresztül az orránál fogva vezette a pápát, megjátszotta megtérését a katolikus egyház kebelére és minden alapot nélkülöző pamfleteket írt a szabadkőművesség ellen. Ezek annyira egybevágtak Leó pápa véleményével, hogy személyes audencián fogadta Taxilt és megáldotta működését. Bár Taxil csak a pápai csalhatatlanság dogmáját kívánta cáfolni csínytevésével, rágalmai, amit a szabadkőművességről kitalált (Luciferiánizmus, véráldozatok, összeesküvések), 1897-es önleleplezése[19] után is az összeesküvés-elméletek részét képezik mindmáig.[20]
A következő évtizedeket a konszolidáció jellemzi.
XV. Benedek pápa uralkodása alatt, 1917-ben adják ki az új Egyházi törvénykönyvet (Codex Pii-Benedicti), amely a „szabadkőművesek szektájába” való belépést és a szabadkőműves tevékenységet automatikus kiközösítéssel szankcionálja.[21]
1968–70 között tárgyalások zajlanak, amelyeket a lichtenaui nyilatkozat zár le, amiben kinyilvánítják a szabadkőművesek függetlenségét, az emberiség sorsáért való felelősségérzetet, és hogy a szabadkőművesség nem vallás és ilyen ambíciói sincsenek. A tárgyalásokat 1979-ben megszakították, amelyek azóta sem folytatódtak. A viszony hűlését mutatja a német püspöki kar által közrebocsátott 1980-as nyilatkozat, ami a szabadkőművesség és a katolicizmus teljes összeegyeztethetetlenségére mutat rá, a szabadkőművességet relativizmussal vádolva.
Az 1983-tól, jelenleg is hatályos Egyházi Törvénykönyv (Codex Iuris Canonici) már nem nevesíti a szabadkőműveseket, pusztán megállapítja: „Aki belép olyan társulásba, mely az egyház ellen mesterkedik, megfelelő büntetéssel büntetendő; aki pedig ilyen társulást előmozdít vagy vezet, egyházi tilalommal büntetendő.”[22] A Joseph Ratzinger bíboros, prefektus (későbbi, XVI. Benedek pápa) által vezetett Hittani Kongregáció 1983-ban kiadta a – később II. János Pál pápa által jóváhagyott – Nyilatkozat a szabadkőműves társaságokról (Declaratio de associationibus massonici.) című állásfoglalást, amely változatlanul tilalmazza a katolikusok szabadkőműves tevékenységét, és az irat szerint a szabadkőműves katolikusok nem vehetnek részt az eucharisztia vételében, a szentáldozásban.
Az Egyháznak a szabadkőműves szervezetekre vonatkozó negatív véleménye ezért változatlan, mivel ezen szervezetek elveit az Egyház saját tanításával mindig is összeegyeztethetetlennek tartotta, így a bennük való tagság tiltott marad. Az a hívő, akit bevesznek tagként szabadkőműves társaságba, súlyos bűn állapotában van és nem részesülhet szentáldozásban.
A közös tőről fakadó mozgalom a világ különböző fejlettségű részein más-más szerepet töltött be. Nyugat-Európában a polgári viszonyok stabilizálásán dolgozó polgárok, Kelet-Európában az elmaradott rendi viszonyok felszámolásán kívül a nemzeti önállóság nemesi hívei is a tagjai lettek; különösen igaz ez Magyarországra.
A szabadkőművesség alapelveit alkotmányi szinten rögzítik: „A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus, és progresszív intézmény.”[23][24] Az egyéb alapelvek bázisát az erkölcsi törvény megtartásának követelménye, „kötelme” képezi, amely a reguláris (angol eredetű) testvériségben a Világegyetem Nagy Építőmesterében való hit előírásával párosul, szemben az irreguláris vagy liberális (francia eredetű) irányzattal, amely a metafizikai vélekedéseket az egyéni megítélésre bízza.
A szabadkőművesség azonosul a felvilágosodás célkitűzéseivel, vallja a szellem, a vallás, a politikai nézetek szabadságát, és a páholytagok vagyoni és társadalmi helyzetétől független egyenlőségét a szervezeten belül. A szabadkőműves program szerint a szervezet tagjai tevékenységük során a magasabb szellemi-erkölcsi értékek közvetítésével, a felvilágosodás és humanizmus hagyományainak fenntartásával és terjesztésével, munkájuk révén tevékenyen alakíthatják a társadalmi folyamatokat, amelyért felelősséggel tartoznak. A páholyok kötelessége a jótékonysági tevékenység, amely mind a külvilág felé, mind a szervezeten belül megnyilvánul. A szabadkőműves iratok ezeken túl rögzítik a hazaszeretet, a titoktartás, az erkölcsileg megfelelő életvitel, a testvériség és tolerancia követelményét, és tilalmazzák a politikai illetve vallási kérdések páholyon belüli megvitatását.[25]
 |
Ez a szakasz feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szakasz tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
A társaság titokzatossága, jelképrendszere sokakban kelti azt a gyanút, hogy a szabadkőművesek okkult szertartásokat végeznek, és számos gúnyiratban felmerül a sátánizmus, a vér- és állatáldozatok, orgiák vádja.
A tárgyalt Humanum Genus enciklika megjelenése után általánossá válik a szabadkőművesség világuralomra törekvésének gondolata, amelyet tetéznek az I. világháborút lezáró békék, az 1917-es oroszországi forradalom és bolsevik hatalomátvétel Szentpéterváron, valamint a tanácsköztársaságok létrejötte. Megerősödik az a nézet, amely szerint a szabadkőművesség a zsidókkal és a bolsevizmussal összeesküdve gyakorolja a világhatalmat. Ez napjainkig is élő felfogás, amely mára kiegészült a szabadkőművesség cionizmussal való összefonódásának, valamint a globalizációban játszott szerepének hangsúlyozásával.
A szabadkőművesség legnevezetesebb támadói:
|
|
Ez a szakasz feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szakasz tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
A szabadkőművesség legfelsőbb szuverén szervezeti eleme a nagypáholy. Fennhatóságának területe általában megegyezik a számára otthont adó állam területével. A nagypáholy élén a határozott időre választott nagymester áll, a nagypáholy többi tisztségviselőjét ugyancsak választják.
A szabadkőművesség szervezeti alapegysége a páholy. A nagypáholyi alkotmány biztosította keretek között a páholy autonómiát élvez: tisztségviselőit, így vezetőjét, a főmestert is saját tagjai közül, határozott időre (általában 3 évre) választja. Tagjai meghatározott időközönként egy szertartásosan berendezett helyiségben – általában a páholyházban – munkára jönnek össze.
|
|
Ez a szakasz feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szakasz tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
_British_Museum.jpg)
A szabadkőművesség nem egységesen fejlődő szervezet. Számos rendszer alakult ki az idők során, sőt az egyes országokban is eltérőképpen fejlődött. Így elkülönülnek az olyan kiegészítések vagy rítusok, amelyeket a mérvadó Angol Egyesült Nagypáholy elfogad regulárisként, és olyanok, amelyeket nem, illetve olyanok, amelyeket soha semmilyen szabadkőműves szervezet nem ismer el, habár szabadkőműves jellegű a szimbolikájuk.
Angolszász rendszerek:
Latin rendszerek:
Mindkét irányzatban használatos rendszerek:
|
|
Ez a szakasz feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szakasz tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
A János-rendi páholyok az eredeti szabadkőművesség 3 fokában (inas, legény, mester) dolgoznak (tartanak rituális összejöveteleket). Ezeket - angolszász terminológiával - kék páholyoknak is hívják, mert főként kék a páholyterem és a kötény díszítése.
Annak ellenére, hogy elvileg a János-rendi páholyok csak az első három fokot ismerik el, sok országban - Angliában is - elterjedt a skót ill. más magas fokokat tartalmazó rítus. Az első három fok utáni fokozatokat magas fokoknak hívják, és nem csak a skót rítusban vannak ilyenek, hanem számos más rendszer is működik magas fokokkal.
Régebben világszerte rivalizáltak a három fokú kék páholyok a magas fokúakkal, de aztán kialakult egy olyan megállapodás, amely szerint függetlenek az első 3 fok páholyai a magasabb fokok szerveződéseitől, az ún. káptalanjaitól. Tehát - a közkeletű elképzelésekkel szemben - a magasabb fokú szabadkőművesek nincsenek a hierarchiában magasabb fokon.
Ezt az ellentmondást úgy oldották fel, hogy az összes magas fokot a harmadik, azaz mester fokon belülinek tekintik. Ezzel magyarázható az is, hogy magasabb fokba csak mester fokú szabadkőművesek kerülhetnek. Ráadásul amíg az első 3 fokot a páholyok adják egy beavatási szertartás keretében, a magasabb fokok páholyközi káptalanjaiba "kooptálással", meghívással kerülnek be a tagok, persze itt is rituális keretek között avatják fel őket. (Nem minden fokban működik ténylegesen káptalan, az ilyen fokok címeit automatikusan megkapják a továbblépők.)
A saját rendszeren belüli nagytanács nem felügyeli a nagypáholyt és a nagypáholy sem irányítja a nagytanácsot. A kapcsolat úgy jön létre, hogy csak a nagypáholyok felügyelte páholyok vehetnek fel profánt szabadkőművessé, a nagytanácsok felügyelte káptalanok nem. A káptalanokba kizárólag páholyokba felvett és mesterré avatott szabadkőművesek kerülhetnek be.
Ha tehát egy páholyban valakit kizárnak a páholyból, s ezzel a szabadkőművességből, az automatikusan kizáródik a magas fokú káptalanokból is. Fordítva ez nem igaz.
A szabadkőművesség első három fokozata a következő:
Számos ún. magas fokú rendszer jött létre az idők során, amelyek különböző egzotikus címeket és rangokat tartalmaznak.
Néhány ezek közül:
A legelterjedtebb magas fokú rendszer az Ősi és Elfogadott Skót Rítus, ami 33 fokozatból áll. Ez a rendszer is azzal a három alapfokozattal indul, mint minden szabadkőműves rendszer.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
