From Wikipedia, the free encyclopedia
A népmese a szóbeli költészet legnagyobb műfajcsoportjainak egyike, évszázadok során létrejött és alakult történet, aminek mondanivalója valami általános, örök érvényű igazság.
Magába foglalja az állatmese, formulamese, novellamese, reális mese, legendamese, valódi mese, bolondmese (hazugságmese), rátótiáda, szólásmagyarázó mese műfajait. A köznyelvben azonban csak a valódi meséket értjük népmese alatt (az Aarne-Thompson katalógus 300-tól 749-is terjedő számozása). A különböző meseműfajok különböző népek, idők, korszakok termékei, mégis közös jellemzőjük a szilárd szerkezet, nyelvi ritmus, költői megkomponáltság. Ezért a népmesék költői alkotások, melyek a közköltészet részei. A népmese tulajdonképpen az alkotásformáknak összefoglaló neve.
A népmesék számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az adott világképhez, hiedelemvilághoz. A társadalomszerkezet, amit meglétük önmagában feltételez, a civilizációs fejlettség fokán áll, önálló „intézményei” vannak, az előadók, vagyis a mesemondók. A mesemondók többnyire a paraszti réteghez tartoztak, de a népmesék nem kötődnek szorosan a paraszti rétegekhez. Ma már nem létezik a marxista és egyéb rendszer szerint definiált nép, mégis a népmesék elevenen hatnak és élnek, mert az a társadalom, amelyet ábrázolnak, egy ideális 18-19. századi paraszti társadalom.[2] Ebben szerepet játszik a népmese normatív szerepe is, azaz nemcsak szórakoztatásként funkcionál, hanem bizonyos magatartásformákat, problémás helyzetekre megoldásokat kínál. A gyermekek nevelésében ezért is volt fontos szerepe.
A népmese az élőbeszéd művészete. A mesének az elmondó és a hallgató is részese. A kifejezőeszközök a beszéd és az azt kísérő gesztusok és mimika, illetve a két ember között lévő viszony. Ezért szinte lehetetlen feladat, hogy a népmeséket írásban rögzítsék. Az erre történő kísérletek csak vázlatokat illetve műköltészeti szövegeket tudtak produkálni.
A magyar ősköltészetnek feltehetően része volt a népmese hősmese illetve bolondmese formájában. A honfoglalás idején már valószínűleg varázsmeséink és tündérmeséink is voltak. A magyar legendamesék bizánci és nyugat-európai forrásokból táplálkoznak. A szólásmagyarázó mesét Nyugaton nem ismerik. Később olasz reneszánsz alakzatok kerültek be a népmesék anyagába. A fabula latin-német-olasz eredetű. A török hódoltság korában a mesékbe átkerült a tekerleme forma. A 16. században jelentek meg az első népkönyvek, innentől kezdődik a szóbeliség és írásbeliség interferenciája: a francia fabliau például írásban jutott el Magyarországra, a német tündérmesék 18. századi virágzása itt is éreztette hatását, a Grimm fivérek gyűjtése a polgárok körében volt népszerű, Perrault meséinek változatai még a 20. században is kerültek elő. Nagyban hozzájárultak a népmesekincs megőrzéséhez Erdélyi János, Kriza János, Jókai Mór, Arany László és Benedek Elek gyűjteményei. A 19. század termékei voltak a ponyvafüzetek, melyek a különböző változatok redakcióit gyarapították. Napjainkban még mindig a gyermekek mulattatására, nevelésére szolgál, bár a szóbeliség szerepe visszaszorult az írásbeliségre.
Minden élő alkotás őrzi a kialakulás korának életét, annak részleteiről is beszámol. Kimeríthetetlen kincsesbánya ezért a Magyar népmesék több tízezres köre a rég letűnt világok ismeretéről. Különösen a magyar nyelvnek, mint ősnyelvnek a kapcsolatrendszerében.
Néhány érdekes népmesével illusztrálhatjuk ezt a művelődéstörténeti kincset. Zárványként őrizte meg az a népmesénk az egykori "főzés" technológiáját, melynek címe: Kőleves. A katona, aki betegen vándorol levest szeretne főzni, de hozzá semmije sincsen. Kér tehát az egyik faluban, répát, zsírt, tarhonyát, még egy kis szalonnát is, azzal a szóval: "Kőlevest szeretnék főzni, ni itt, ezzel a kővel" s letesz az asztalra egy öklömnyi követ. Meg is főzi, a végén még kolbászt is kap bele, s szét is osztja a maradékot. E mese azt a kort őrzi, amikor még nem volt edény, amit tűzre tegyenek, hanem a mélyedésbe dobott föltüzesített kövekkel főzték a levest.
A Csipkerózsika mese két égöv határán született. A javasasszonyokat azért nem tudja meghívni mind a király, mert csak 12 aranytányérja van, asszony pedig 13 van. A két szám a napi év 12 hónapja, és a holdnaptár 13 hónapja közötti összeillesztési nehézséget őrzi. A 12 hónapos naptár északi, ahol szigorúan kell ismerni az évkör eseményeit, az évszakok rendjét, mert hiba esetén éhen hal a nép, nincs aratás. Délen, ahol kétszer lehet aratni, megjárja, hogy néhány évente kibővítik a holdnaptárt egy-egy hónappal, hogy tartsák az év rendjét. Ez a két világ már régen is konfliktusban lehetett, csupán ebből a jól fölismert naptárkülönbségből kifolyólag is.
Számos népmesénk őrzi a búzatermesztés és a kenyérsütés technológiáját: Két bors ökröcske, Kicsi dió, de az A part alatt énekmondóka is.
1855-ben Pesten a Heckenast Gusztáv nyomdájában Erdélyi János (1814–1868) magyar ügyvéd, költő, kritikus, esztéta, népköltési gyűjtő, kiadott egy képes kiadású magyar népmesék gyűjteményt. Benne többek között: "a liliomleány", "a hajnalkötöző királyfi", "a fekete kisasszony" és a "János vitéz" találhatóak.[3]
Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete alapján 1977-ben indult a sikeres Magyar népmesék rajzfilmsorozat Jankovics Marcell szerkesztésében. Számos ország megvásárolta, szinkronizálta.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
