amerikai tudományos-fantasztikus írónő From Wikipedia, the free encyclopedia
Leigh Brackett (Los Angeles, 1915. december 7. – Lancaster, 1978. március 18.) amerikai tudományos-fantasztikus írónő.
| Leigh Brackett | |
 | |
| Született |
1915. december 7.[1][2][3][4][5] Los Angeles |
| Elhunyt |
Lancaster |
| Állampolgársága | amerikai |
| Házastársa | Edmond Hamilton (1946–1977) |
| Foglalkozása |
|
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | rák |
| Sírhelye | Kinsman Cemetery New[7] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Leigh Brackett témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Szülővárosában nőtt fel. 1946. december 31.-én, 31 évesen ment feleségül Edmond Hamiltonhoz a kaliforniai San Gabrielben, az esküvőn a vőfély Ray Bradbury volt. Ezután az ohió-i Kinsmanbe költözött. Rákban hunyt el.[8] 2020-ban Retro-Hugo-díjat kapott.
Húszas évei közepén kezdett a fantasztikus irodalommal foglalkozni, Martian Quest című elbeszélése az Astounding 1940. februári számában jelent meg. Írói pályafutása első évei (1940-1942) voltak a legtermékenyebbek. Néhány története társadalmi problémákkal foglalkozott, például a The Citadel of Lost Ships (1943), amely a Föld egyre jobban terjeszkedő kereskedelmének az idegen világok civilizációira gyakorolt hatásait vizsgálta. Ezidőben a Los Angeles Science Fantasy Society (LASFS) aktív tagja volt, ahol közreműködött a Pogo's STF-ETTE című, csak női szerzők írásait közlő fanzinban.[9]
Első önálló regénye, a No Good from a Corpse (1944) egy Raymond Chandler hatását tükröző krimi volt. E munkája eredményeképp megkapta első nagy forgatókönyvírói megbízatását. Ezt követően Brackett sci-fi történetei egyre igényesebbé váltak. Első fantasztikus regény, a Shadow Over Mars (1944) minden hibája ellenére egy új stílus kezdetét jelentette munkásságában, amelyet az 1940-es évek detektívregényei és a film noir befolyásolt.[10]
A Planet Stories jelentette meg a Lorelei of the Red Mist című novellát, amelynek főszereplője egy Hugh Starke nevű tolvaj.[11] Brackett a novella első felét készítette el, aztán a kéziratot átadta Ray Bradbury-nek, mivel ő a The Big Sleep című film forgatókönyvén dolgozott. Ő maga csak 1948-ban tért vissza a fantasztikus irodalomhoz. 1948 és 1951 közt számos fantasztikus kalandregényt-és novellát írt, ezek hosszabbak voltak korábbi munkáinál. Sea-Kings of Mars (1949) című regénye később The Sword of Rhiannon címmel jelent meg.
A Queen of the Martian Catacombs (1949) című művében Brackett megalkotta Eric John Stark karakterét. Starkot, a földi árvát a Merkúr őslakói nevelték fel, akiket később földiek öltek meg. Egy terrai tiszt menti meg Starkot, aki örökbe fogadja és mentorálja a fiút. Amikor fenyegetve érzi magát, Stark visszatér a primitív "N'Chakához", a "törzs nélküli emberhez", aki a Merkúron volt. 1949 és 1951 közt Brackett Starkot három történetben szerepeltette: Queen of the Martian Catacombs, Enchantress of Venus és Black Amazon of Mars.
Brackett történetei egyre inkább elégikus hangvételűek lettek, már nem a határvilágok konfliktusaival foglalkozott, hanem a civilizációk elmúlását siratta, s inkább a hangulatra mint a cselekményre koncentrált. Ezt történetei címei is jelzik: The Last Days of Shandakor, Shannach — the Last és Last Call from Sector 9G. A Last Call a Planet Stories utolsó számában (1955 nyarán) jelent meg, a lap Brackett legmegbízhatóbb kiadója volt. Miután a Planet Stories, majd szintén 1955-ben a Startling Stories és a Thrilling Wonder Stories is összeomlott, Brackett szinte az összes megjelenési lehetőségét elvesztette. Sci-fi írói pályafutásának első szakasza véget ért.
A következő évtizedben más műfajú történeteket is készített, néhányat korábbi novellát pedig átdolgozott és regényként publikált. Ennek az időszaknak új stílusú darabja volt a The Long Tomorrow (1955), Brackett egyik kritikusabb hangú sci-fi-regénye. A regény egy mezőgazdasági jellegű, a modern technikától irtózó társadalmat ír le, amely egy atomháború után alakult ki. 1955 után Brackett az anyagilag jövedelmezőbb film- és televíziós forgatókönyvek írására koncentrált. 1963-ban és 1964-ben rövid időre visszatért régi marsi irodalmi színterébe néhány történettel: a The Road to Sinharat búcsú volt a Queen of the Martian Catacombs világától.
Férjével együtt az 1965-ben Oaklandban tartott 22. sci-fi világkongresszus díszvendégei voltak.[12]
Újabb évtizedes szünet után Brackett az 1970-es években visszatért a tudományos-fantasztikus irodalomhoz. Ekkor jelent meg a The Ginger Star (1974), a The Hounds of Skaith (1974) és a The Reavers of Skaith (1976), amelyeket The Book of Skaith néven gyűjtöttek össze. Ez a trilógia visszahozta Eric John Starkot, aki a Mars és a Vénusz helyett most a távoli Skaith naprendszerben kalandozott.
A sokszor mint az "űropera királynőjeként" említett Brackett sci-fi munkáinak többsége az általa felépített Naprendszerben játszódik. A Mars nála épp, hogy lakható sivatagos világ, amelyet ősi, dekadens, többnyire humanoid fajok népesítenek be. A Vénusz primitív dzsungelbolygó, amelyet életerős törzsek és hüllőszörnyek foglalnak el. Noha Edgar Rice Burroughs hatása nyilvánvaló Brackett Mars-történeteiben,[13] az ő cselekménye a bolygóközi kereskedelem és verseny világában zajlik.
Történeteinek fő témája az egyes civilizációk összecsapása; az írások gyarmatosítás hatásait mutatják be a gyarmatosítókénál idősebb vagy fiatalabb civilizációkra. Burroughs hősei arra vállalkoztak, hogy egész világokat alakítsanak át saját elképzeléseik szerint; Brackett hősei (akik gyakran antihősök) ki vannak szolgáltatva a náluk hatalmasabb tényezőknek.[14] Miután a Mariner-program bebizonyította, hogy a Marson nincs élet, Brackett soha többé nem írt olyan munkát, amely a földi naprendszerben játszódott. Amikor az 1970-es években ismét sci-fivel kezdett foglalkozni, a cselekmény helyszínéül egy új, kitalált, földivel nem azonos naprendszert választott.[15]
Nem sokkal első sci-fi történetei megjelenése után Brackett elkészítette első forgatókönyveit is. Howard Hawks hollywoodi rendezőt annyira lenyűgözte No Good from a Corpse című regénye, hogy felkérte segítsen William Faulknernek megírni a The Big Sleep (1946) forgatókönyvét.[16] A filmet Brackett, William Faulkner és Jules Furthman írta, a főszereplő Humphrey Bogart volt. Miután férjhez mebt Brackett szüneteltette a forgatókönyvírást, s csak az 1950-es évek közepén kezdett újra ezzel foglalkozni. Howard Hawks megbízta, hogy legyen a társszerzője több John Wayne-filmnek, például Rio Bravo (1959), Hatari! (1962), El Dorado (1966) és Rio Lobo (1970). Ő készítette el Raymond Chandler The Long Goodbye című regényéből készült film forgatókönyvét is.
Brackett dolgozott az A Birodalom visszavág, a Star Wars első folytatása forgatókönyvén. A film 1981-ben Hugo-díjat nyert, ám a forgatókönyv, amely alapján elkészült eltért a Brackett által írottól. George Lucas elmondta, hogy felkérte Brackettet, hogy az ő története alapján készítse el a forgatókönyvet. Brackett készített is egy vázlatot Star Wars sequel címmel. Ezt nem sokkal Brackett halála előtt, 1978. március 18-án kézbesítették Lucasnak.
George Lucasnak nem tetszett a Brackett-féle forgatókönyv, elkészített két újabb változatot, majd miután elkészült az Az elveszett frigyláda fosztogatói forgatókönyvével az anyagot Lawrence Kasdannak adta át, hogy dolgozzon át néhány párbeszédet.[17][18] A film végén a stáblistában Brackett és Kasdan neve szerepel mint forgatókönyvíró (George Lucas nem). Brackett nevét tiszteletből tüntették fel annak ellenére, hogy a film végleges változatának elkészítésében halála miatt már nem vett részt. Laurent Bouzereau Star Wars: The Annotated Screenplays című munkájában írja, hogy Lucasnak nem tetszett Brackett forgatókönyve, elvetette azt, s két továbbit készített, mielőtt átadta volna a munkát Kasdannak.[19]
Brackett forgatókönyvét több mint harminc éven át csak két helyen lehetett elolvasni: a Portales-i Eastern New Mexico Egyetem könyvtárában és a kaliforniai Lucasfilm archívumában. Hivatalosan először 2016 februárjában publikálták.[20] Brackett változatában Luke Skywalker, Leia Organa és Han Solo közt szerelmi háromszög volt, Yodát Minch-nek hívták, Luke-nak volt egy titkos, Nellith nevű nővére, Lando Calrissiant Lando Kaddarként ismerték. Luke apja nem volt azonos Darth Vaderrel, s mint az erő szelleme jelenik meg a Dagobah-rendszerben. Han Solonak van egy nagybátyja, Ovan Marek, aki Palpatine után a galaxis leghatalmasabb embere. A film azzal zárul, hogy han elindul megkeresni a nagybátyját.
John Saavedra, a Den of Geek weboldalon így írt: Brackett piszkozata, noha határozottan újraírásra és finomításra szorul, magában hordozza azokat a nagy pillanatokat, amelyeket végül a moziban láthattunk. Benne van a Hoth-i csata (a látottnál kezdetlegesebb formában), benne vannak egy régi Jedi-mester bölcs szavai, az átkelés a halálos aszteroida-mezőn, egy, a látottnál sokkal nyilvánvalóbb szerelmi háromszög, egy hatalmas város a fellegek közt, árulások s a végén Luke Skywalker és Darth Vader párbaja.[21]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
