japán nyelvjárás From Wikipedia, the free encyclopedia
A kanszai dialektus (関西弁, 関西方言 Kansai-ben, Kansai hōgen) Japán Kanszai régiójában beszélt dialektus csoportok egyike. A köznapi japán nyelv Kanszai-bennek nevezi, de használják a Kinki dialektus megnevezést is. A kiotói és oszakai nyelvjárásokat, különösen az Edo korszakban, hívták Kamigata nyelvjárásoknak is. A Kanszai dialektust gyakran Oszaka, a Kanszai régió legnagyobb városában beszélt nyelvjárással azonosítják, melyet Oszaka-bennek hívnak. Ezt a nyelvjárást a sztenderd japán nyelvet beszélők egyszerre dallamosabbnak és nyersebbnek tartják.[1]
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Kanszai japán nyelv 関西弁 | |
| Nyelvcsalád | Japán nyelvek Japán Nyugat-japán |
| Írásrendszer | hiragana, katakana, kanji |
 A Wikimédia Commons tartalmaz 関西弁 témájú médiaállományokat. | |
Mivel Oszaka a régió legnagyobb városa, és az elmúlt században ez a város kapta a legnagyobb figyelmet a médiától, a más nyelvjárásokat beszélők gyakran azonosítják az oszakai dialektust az egész Kanszai régió nyelvjárásával. Valójában azonban a kanszai nyelvjárás nem egyetlen dialektusra utal, hanem egy csoport egymással kapcsolatban álló nyelvjárást jelent, amit ezen a területen használnak. Minden nagyobb város és prefektúra külön nyelvjárással rendelkezik. A legelterjedtebb kanszai dialektust az úgynevezett Keihansinban, azaz Kiotóban, Oszakában és Kóbéban, és e metropolitán városok 50 kilométeres körzetében beszélik.[2] Ebben a szócikkben főként a Sóva- és Heiszei-korszakokban ezen a területen beszélt nyelvjárásokról van szó. Más területek nyelvjárásai más alapvető jellemzőkkel rendelkeznek az általános kanszai nyelvjáráshoz képest. A Tadzsima és a Tango (a Maizuru kivételével) nyelvjárások a régió északkeleti területén túlságosan különböznek ahhoz, hogy a kanszai nyelvjárások közé soroljuk őket, ezért ezeket gyakran a Csúgoku nyelvjárások közé soroljuk. A Kii-félsziget délkeleti részén, köztük Tocukavában és Ovaszében beszélt nyelvjárások, szintén lényegesen különböznek a kanszai dialektustól, ezeket önálló csoportnak tekintjük. A Sikoku és Hokuriku nyelvjárások nagyban hasonlítanak a kanszai dialektusokra, ezeket mégis külön csoportba soroljuk.
A dialektus több, mint 1000 éves történelemmel rendelkezik. Mikor Kinai régió városai, például Nara és Kiotó birodalmi fővárosok voltak, a Kinai nyelvjárás, ami a kanszai dialektus elődje volt, volt a hivatalos japán nyelvjárás. Az egész ország nyelvjárására nagy hatással volt, beleértve az Edo dialektust, ami a modern tokiói nyelvjárás elődje. A kiotói értelmiség által kidolgozott irodalmi stílus lett a klasszikus japán nyelv alapja. Mikor a Tokugava sógunátus uralma alatt Japán katonai és politikai központja Edoba lett áthelyezve, a kanszai dialektus helyét az Edo dialektus vette át. A Meidzsi-restauráció és a főváros Kiotóból Tokióba költöztetésével, a kanszai dialektus végleg területi dialektussá vált. Mikor az országos oktatás és a média terjedése általánossá vált Japánban, néhány tulajdonsága és területi jellemzője a dialektusnak elveszett, vagy megváltozott. De mivel körülbelül 20 millió lakosával Kanszai a második legnépesebb japán régió, ezért a kanszai dialektus ma is a legelterjedtebb és legismertebb japán nyelvjárás. A kanszai nyelvjárás idiómái néha más nyelvjárásokban is elterjednek, beleértve az általános japánt. Sok Kanszai régióbeli ember erősen kötődik a saját nyelvjárásához, és erős területi rivalizálást mutat a Tokiói nyelvjárással.[3] A Taisó-kor óta a manzai nevű japán szórakoztató műfaj Oszakában fejlődött, és nagy számú oszakai humorista jelent meg a japán médiában, akik oszakai nyelvjárást beszéltek. Emiatt a kanszai nyelvjárást beszélőket gyakran viccesebbnek és bőbeszédűbbnek jellemzik, mint más japán nyelvjárást beszélőket. Ezért a tokiói emberek néha utánozzák a kanszai nyelvjárást, ha humorosak akarnak lenni.[4]
Hangzásbeli szempontból a kanszai dialektusra jellemzőek az erős magánhangzók és mássalhangzók a tokiói dialektussal ellentétben, de a fonémák alapja hasonló. A jellemző különbségek a tokiói és a kanszai dialektusok között a következők:[5]
A Kanszai dialektusban megjelenő hangmagasság nagyban különbözik a sztenderd tokiói akcentustól, aminek köszönhetően a nem kanszáiak könnyedén, akár csak ebből, felismerik a kanszai dialektust beszélőket. A köznapi japán elnevezése a Kanszai akcentusnak: Kiotó-Oszaka típusú akcentus (京阪式アクセント, Keihan-siki akuszento). Ez az elnevezés Kanszaiban, Sikokuban, és a Csúbu régió nyugati részén használatos. A tokiói akcentus csak downstepek által különböztet meg egyes szavakat, viszont a kanszai akcentus a szón belüli legelső tónus alapján is, szóval a kanszai dialektus több hangmagasság-mintát követ, mint a tokiói. A tokiói akcentusban a hangmagasság az első és második mora között általában megváltozik, de a kanszai akcentusban nem mindig.
A következőkben egy, a kanszai hangsúlyozás jellegzetességeit bemutató táblázat látható. A ”M” betű a magas, az ”A” betű az alacsony hangmagasságot jelöli:
A kanszai akcentusnak léteznek helyi variációi. A tradicionális premodern kanszai akcentust Sikokun, és a Kii-félsziget egyes részein, például Tanabe városában őrizték meg. Még Kiotó és Oszaka között is (mely 30 percnyi vonatút), pár szó zenei hangsúlya különbséget mutat. Például a 東京行きました /Toːkjː ikimasita/ ”Tokióba mentem” jelentésű mondat Oszakában így: M-M-M-M-M-M-M-A-A, míg Tokióban így: A-A-A-A-M-M-A-A-A ejtendő.
| Kanszai | Tokió | Magyar | ||
|---|---|---|---|---|
| Hashi /hási/ | 橋 | M-A | A-M(-A) | híd |
| 箸 | A-M | M-A | evőpálcika | |
| 端 | M-M | A-M(-M) | valaminek a széle | |
| Nihon /nyihon/ | 日本 | M-A-A | A-M-A | Japán |
| 二本 | A-A-M | M-A-A | 2 db hengeres dolog (hon) | |
| Kon'nichiwa /konnicsivá/ | 今日は | A-M-A-A-M | A-M-M-M-M | Jó napot! |
| Arigato /árigátó/ | ありがとう | A-A-A-M-A | A-M-A-A-A | Köszönöm |
A kanszai dialektus szavainak jelentős része a klasszikus japán nyelv szavainak összevonásából jöttek létre (efféle összevonások szokatlanul hatnak a sztenderd japán nyelvben). Például a chigau /csigau/ 'különböző, rossz' chau /csau/, a yoku /joku/ 'jó' yō /jó/, az omoshiroi /omosiroi/ 'érdekes, vicces' pedig omoroi lesz. Ezek az összevonások hasonló inflexiós szabályokat követnek, mint a sztenderd japán nyelvben használt ”társaik”, szóval a chau /csau/ udvarias alakja chaimasu /csaimasz/, a sztenderd japán ige, a chigau /csigau/ pedig chigaimasu /csigaimasz/ lesz.
A kanszai dialektusban szintén két fajta szabályos ige, a 五段 /godán/ igék (-u végű igék), és az 一段 /icsidán/ igék (-ru végű igék) használatosak, s továbbá két szabálytalan ige, a 来る /kuru/ (jönni) és a する /suru/ (csinálni), de néhányuk ragozása különbözik a sztenderd japánban megszokottól.
A sztenderd japán igei inflexióiban (azon belül is a godan igéknél) megtalálható kettős mássalhangzókat általában magánhangzóval helyettesítik a kanszai dialektusban (gyakran rövidülés figyelhető meg a 3 morás igéknél). Ennélfogva az 言う /iü, jü/ (mondani) múlt idejű alakja a sztenderd japán nyelvben 言った /ittá/ vagy /jüttá/ (mondta), a kanszai dialektusban pedig 言うた /jűtá/ lesz. A szabályos igehasználat szinte majdhogynem lehetetlen vállalkozás egy Kanszaiban nevelkedett beszélőnek, ugyanis legtöbbjük akaratlanul is, de 言うて /jűte/-t mondanak 言って /itte/ vagy /jütte/ helyett, még akkor is, ha gyakorlott használói a sztenderd japán nyelvnek. További példák a kettős magánhangzókra: 笑った /váráttá/ (nevetett), mely 笑うた /várótá/ vagy わろた /várota/ lesz, és a 貰った /moráttá/ (kaptam), mely a貰うた /morótá/, もろた /morotá/ vagy akár もうた /mótá/ formát is felveheti.
Az összetett てしまう/te simáu/ ’valamit befejezni, valamit figyelmetlenül elkövetni’ szerkezet a tokiói kollokviális beszédben ちまう /csimáu/-vá rövidül, a kanszai dialektusban viszont a てまう /te máu/ szerkezet használatos. Ennélfogva a しちまう /si csimáu/ vagy しちゃう /si csáu/ してまう /si temáu/-vá alakul. Továbbá a しまう /si máu/ igére is hatással vannak ugyanazok a hangváltozások, melyeket a többi 五段 /godan/ tipusú igénél figyelhetünk meg. A múlt idejű alakja ennek a formának てもうた /te móta/ vagy てもた /te mota/, s nem pedig ちまった /csimatta/ vagy ちゃった /csatta/. Például míg a 忘れる /vászureru/ ’elfelejteni’ ige egyes szám első személyű, múlt idejű, szótári alakja Tokióban 忘れちまった /vaszurecsimatta/ vagy 忘れちゃった /vasurecsatta/, addig Kanszaiban 忘れてもうた /vasuretemóta/ vagy 忘れてもた /vasuretemota/.
Az akaratlagos forma hosszú magánhangzója általában lerövidül. Például a 使おう /cukáó/-ból 使お /cukáo/, a 食べる /taberu/ ’enni’ akaratlagos alakjából pedig 食べよ /tábejo/ lesz. A szabálytalan する /szuru/ ’csinálni’ ige szabálytalanul ragozódik: しょ(う) /so,só/, mely Tokióban しよう /sijó/. Az akaratlagos alakja egy másik szabálytalan igének, a 来る /kuru/ ’jönni’-nek, 来よう /kojó/ lesz, éppúgy, mint a tokiói dialektusban, viszont ha összetett igeként szerepel (てくる /te kuru/), akkor a szokásos てこよう formából てこ(う) lesz.
A műveltető igei végződést, az /-aszeru/-t, általában /-aszu/ végződéssel helyettesítik. Például a させる /szaszeru/ igéből (mely a /szuru/ 'csinálni' műveltető alakja) さす /szaszu/, az 言わせる /ivaszeru/-ból (az 言う /iü/ 'mondani' műveltető alakja) 言わす /ivaszu/ lesz. A -te formájából /-aszete/, a befejezett formájából /-aszeta/, /asite/ és /asita/ formák képződnek. Tranzitív icsidán igékben is megjelennek, mint a 見せる /miszeru/ 'megmutatni', ahol a 見せて /miszete/ formából 見して /misite/ alak képződik.
A godan igék feltételes える /-eru/, és az icsidan igék られる /-rareru/ végződése, mely az utóbbi időben egy sima れる /-reru/ alakká rövidült, megegyezik a sztenderd és a kanszai japánt beszélők között. Viszont ahhoz, hogy negatív alakot képezzünk, ki kell cserélnünk a sztenderd nyelvben használt ない /-nai/ végződést egy sima ん /-N/-re, vagy へん /-heN/ végződésre. Azonban, főleg Oszakában, a godan igék feltételes negatív alakját /-enai/ sokszor helyettesítik egy /-arehen/ végződéssel. Például 行かれへん /ikareheN/-t használnak 行けない /ikenai/ és 行けへん /ikeheN/ 'Nem tudok menni' alakok helyett. Ez azért van, ugyanis az /-ehen/ végződés egybeesne az Oszakában használt tagadó végződéssel. A Japán nyugati részén beszélt dialektusokban, köztük a kanszai dialektusban, a よう /jó/ és az ん /-N/ negatív végződés kombinációját használják a személyes képtelenség kifejezésére, mint például a よう言わん /jó iván/ 'Meg sem tudok szólalni' (undorból vagy bátortalanságból) szerkezet esetében.
A sztenderd japán nyelvben az /iru/ ige használatos az élő dolgok létezésének kifejezésére, viszont ha ezt helyettesítjük az /oru/ igével, szerényebb alakot kapunk. A Japán nyugati részén beszélt dialektusokban az /oru/ igét nem csak alázatot megkövetelő szituációkban, de szinte bármikor használhatják.
Habár a kanszai dialektus a nyugati japánokra jellemző, mégis az いる /iru/-t, s ennek variációt, például az いてる /iteru/-t, Oszakában, Kiotóban, Sigában és még sok más területen használják. E területek lakói, főleg a kiotói nők, hajlamosak az おる /oru/ igét szókimondónak, s lenézőnek titulálni. Általában közeli barátokra, náluk rangban alsóbbrendűekre, s állatokra használják, kerülvén az időseket (kivétel: /orareru/, mely tiszteletteljes kifejezés; orimasu, mely alázatos kifejezés). Más területeken (pl: Hjógo, Mie) az いる /iru/ alig használatos, s az おる /oru/ nem hordozza a negatív jelentéstartalmat (mint például Kiotóban). Vakajama egyes részein az いる /iru/ igét az ある /aru/ igével helyettesítik, melyet más dialektusokban az élettelen objektumok megnevezésére használnak.
Az おる /oru/ igét segédigeként is használják, melyet ebben az esetben /joru/-ként ejtenek. Oszakában, Kiotóban, Sigában, Észak-Narában és Mie egyes részein, főleg férfias nyelvezetben, a よる /joru/ ige használata zavarónak, lenézőnek hathat egy harmadik fél számára. Hjógoban, Dél-Narában, s Vakajama egyes részein pedig egy éppen végbemenő folyamatot jelöl (az ige kapcsolatos alakja +よる). Például: 食べてよる /tabete yoru/ ’éppen eszik’.
Informális beszédben a negatív ige végződése, ami a sztenderd japánban ない /nai/, ん /-n/ vagy へん /-hen/ lesz, mint például az 行かん /ikan/ és az 行かへん /ikahen/ ’nem megyek’ esetében, amit a sztenderd japánban 行かない /ikanai/-nak mondanak. A ん /-N/ végződés a klasszikus japán negatív alaknak, a ぬ /-nu/-nak a transzformációja, mely néhány idiómában is megjelenik. A へん /-hen/ végződés a はせん /va szen/ rövidülésének és változásának eredménye, a /-n/ hangsúlyos alakjak. A やへん /-jahen/, mely egy egyfajta ”átmeneti forma” a はせん /-va szen/ és a へん /-hen/ között, néha még ma is használatos az 一段 /icsidan/ igék esetén. A 五段 /godan/ igék kétféleképpen ragozódhatnak a /-hen/ végződés előtt: a leggyakoribb az /-ahen/, például az 行かへん /ikahen/ esetén, de Oszakában az /-ehen/ végződés is használatos (行けへん /ikehen/). Mikor /-i/ magánhangzó kerül a へん /-hen/ végződés elé, akkor a へん /-hen/ helyett ひん /hin/-t ejtenek, főleg Tokióban. A múlt idejű negatív alak んかった /-N katta/ és へんかった /-heN katta/, egyfajta elegye a ん /-N/-nek, a へん /-heN/-nek és a sztenderd japán múlt idejű negatív alakjának, a なかった /nakatta/-nak. A tradicionális kanszai dialektusban a なんだ /-naNda/ és a へなんだ /-henaNda/, a múlt idejű, negatív alaknál használatos.
A mindennapi beszédben a へん /-heN/ végződést használják majdnem minden tagadó mondatban, aん /-N/ végződést pedig erőteljesebb tagadás kifejezésekor, illetve idiómák esetén. Például んといて /-N toite/ vagy んとって /-N totte/ végződést használnak a sztenderd ないで /-nai de/ ’légy szíves, ne tedd’ helyett; んでもええ /-N demo eː/ végződést a sztenderd なくてもいい /-nakutemo iː/ ’nem kell megcsinálni’ helyett; és んと（あかん） /-N to (akaN)/ végződést a なくちゃ（いけない) /-nakucsa (ikenai)/ vagy ねばならない /-neba (naranai)/ ’meg kell tenned’ helyett. Az utolsó végződést helyettesíthetjük a な(あかん) /-na (akaɴ)/ vagy a んならん /-N naraN/ formákkal.
A kanszai dialektusban 2 féle felszólító mód van. Az egyik ezek közül a szabályos felszólító mód, amely a Késő-közép japán nyelvből maradt fenn. A sztenderd japán nyelv icsidán igéinél előforduló ろ /-ro/ végződés sokkal ritkábban fordul elő a kanszai dialektusban, és általában /-i/ vagy /-e/ végződéssel helyettesítik. A szabályos felszólító módot általában よ /jo/ vagyや /ja/ követ. A másik felszólító mód ”könnyedebb” és valahogy nőiesebb forma, amely határozói igenevet használ (連用形 /renjókei/, mely a ます /maszu/ tő), esetenként ennek megrövidült alakját (連用形 /renjókei/) + なさい /naszai/ végződést. Végződései gyakran megnyúlnak, és ezeket általában や /ja/ vagy な /na/ követ. Kiotóban a nők gyakran kapcsolnak egy よし /-josi/ végződést a nőies felszólító formához.
A kanszai dialektusban tagadó felszólító módban is használható a ”könnyedebb” forma. Ezt a renjókei + な /na/ szerkezettel érhetjük el, mely a renjókei + なさるな /naszaruna/ szerkezet megrövidült változata. A な /na/ sokszor なや /naja/ vagy ないな /naina/ alakká változik. A ”könnyedebb” tagadó felszólító mód struktúrailag ugyanúgy épül fel, mint a felszólító mód + な /na/ szerkezet, melyet a kanszai dialektust beszélők hangsúly alapján könnyedén megkülönböztetnek, de a tokiói dialektust beszélők számára sokszor ez nehéz feladat. Ugyanis a tokiói dialektusban a な /na/ végződés egyes esetekben tiltást fejez ki (ne csinálj valamit). A kiejtés a ”könnyedebb” felszólító mód esetében kevésbé hangsúlyos, a tagadó felszólító mód esetében viszont a な /na/ előtt downstep jellemző.
A kanszai dialektusban a melléknév töve általában ugyanaz, mint a sztenderd japán nyelvben, kivételek ez alól a regionális szókincsbeli különbségek. Ugyanaz a folyamat megy végbe a renjókei végződéseknél is, amely a klasszikus japán nyelvben: a jelzői végződés lerövidül. A klasszikus japán esetében a し /-si/ és a き/-ki/ rövidül /-i/-re, a renjókei esetében pedig a く /-ku/ rövidül /-u/-ra. Ezzel a szabályszerűséggel például a 早う /hajoː/-ból (a 早う/hajau/ rövidülése, jelentése: gyors) 早く /hajaku/-t képezhetünk (jelentése: gyorsan). Az évszázadok során gyakran előfordult, hogy elhagyták a mássalhangzót a melléknévi végződés utolsó morájáról (a mássalhangzó elhagyására vezethetőek vissza olyan szavak, mint az ありがとう /arigatoː/ és az おめでとう /omedetoː/, de a kantói dialektus megőrizte a く /-ku/ végződést, míg a し /-si/ és aき /ki/ mégis /i/-re rövidül. Ez felelős az eltérésért a sztenderd nyelvtől.)
A kanszai dialektust beszélők hajlamosak a melléknevek /-i/ végződéseinek elhagyására, és utolsó magánhangzóinak megnyújtására, mely néha tonális változást eredményez. E folyamat által az おもろい /omoroi/ ’érdekes, vicces’-ből おもろう /omoró/, az あつい /acui/ ’meleg, forró’-ból pedig あつう /acú/ vagy あっつ /accu/ lesz. A melléknevek effajta használatát, melyet általában felkiáltásnak szánnak,és gyakran olvashatjuk a klasszikus irodalomban, hallhatjuk sok más modern japán dialektusban, mégis Kanszaiban a leggyakoribb.
Nincs semmilyen speciális ragozás a valószínűség kifejezésére (melléknevek esetében) a kanszai dialektusban, csupán aやろ /jaro/ végződést kell hozzákapcsolni a melléknév szótári alakjához. Például a 安かろう /jaszukaró/ ’valószínűleg olcsó’ alak alig használatos, ehelyett inkább azt mondják 安いやろ /jaszui jaro/. Az udvarias szuffixumokat is, a です/だす/どす /deszu, daszu, doszu/ és a ます /-maszu/, a sztenderd japánban megszokott でしょう /desó/ helyett やろ /jaro/ követ. Például a 今日は晴れでしょう /kjó va hare desó/ ’Ma valószínű szép időnk lesz’ a kanszai dialektus szerint 今日は晴れですやろ /kjó va hare jaro/.
A sztenderd japán nyelv だ /da/ kopuláját a kanszai dialektusban や /ja/ kopulával helyettesítik. Ugyan ez vonatkozik ragozott formáira, mely által a だろう /daró/-ból やろ /jaro/, a だった /datta/-ból やった /jatta/ lesz. Fontos megjegyezni, hogy a だろう /daró/ leginkább a férfias nyelvezet része, míg a やろ /jaro/-t nők és férfiak is használják. A negatív kopula ではない /de va nai/ vagy じゃない /dzsa nai/ a kanszai dialektusban やない /ya nai/ vagy やあらへん/やあれへん /ya arahen, ya arehen/. A や /ya/, mely a である /dearu/ beszélt nyelvi alakja, a じゃ /dzsa/-ból eredeztethető, mely a kései Edo korból származik (viszont beszélt nyelvben a /dzsa/-t még mindig használják). A じゃ /dzsa/-t többnyire Japán nyugati részén őrizték meg (például Hirosimában), s fikciókban idős férfiak sztereotipizálására is használják.
A や /ja/ és a じゃ /dzsa/ csak informális szituációkban használhatóak, éppen úgy, mint a sztenderd japán だ /da/-ja, míg a sztenderd です /desz/ legfőképp formális nyelvezetben, úgynevezett 敬語 /keigo/-ban használatos. A formális ます /masz/, です /desz/, ございます /gozaimasz/ alakokat Kanszaiban is használják, épp úgy, mint Tokióban, de a kanszai dialektus rendelkezik saját udvariassági formulákkal. A です /desz/-t Oszakában だす /dasz/-ként, Kiotóban どす /dosz/-ként ejtik. Az おます /omasz/ egy másik egyedi, udvarias alak, melyet Kiotóban sokszor おす /oszu/-nak ejtenek. Az おます /omasz/ használata megegyezik a ございます /gozaimasz/ használatával, mely az ある /aru/ udvarias alakja, viszont közel sem olyan formális, mint a ございます/gozaimasz/. Oszakában a だす /dasz/-t és az おます /omasz/-t sokszor lerövidítik: だ /da/, おま /oma/. Az おます /omasz/ és おす /oszu/ negatív formái: おまへん /omahen/, おへん /ohen/.
Mikor néhány mondatvégi partikula és a valószínűség kifejezésére használatos やろ /jaro/ forma /-szu/ udvarias végződést követ, akkor összeolvadás történik (ez legfőképpen Oszakában jellemző). Ma ezt a kombinált formát régimódinak, túlzónak tekintik.
A köznapi kanszai beszédben kétféle folyamatos igeszemléletet különböztetünk meg: a てる /-teru/-t és a とる /-toru/-t. Az előbbi a sztenderd japánban használt ている /-te iru/, az utóbbi pedig a ておる /-te oru/ rövidített alakja, mely más nyugati japán dialektusokban használt forma. A てる /-teru/ és とる /-toru/ használata megegyezik az いる /-iru/ és おる /-oru/ használatával.
Az élettelen objektumok kifejezésére használt たる /-taru/ és たある /-ta aru/ alakok a てある /-te aru/ rövidített alakjai. A sztenderd japánban a てある /-te aru/-t csak tárgyas igék esetében használják, de a kanszai たる /-taru/-t vagy たある /ta aru/-t tárgyatlan igék esetében is. Fontos megemlíteni, hogy a てやる /-te jaru/ ’csinálni valamit valakinek’ jelentésű igevégződés szintén たる /-taru/-vá rövidül (Szensuban és Vakajamában ちゃる /csaru/-vá), így célszerű nem összekeverni a kettőt.
Más nyugat-japáni dialektusok, mint Csúgoku vagy Sikoku dialektusai, megkülönböztetik az igei aspektusokat (よる /-joru/ a folyamatos, とる /toru/ a befelyezett alak). A Kanszai régióban található Hjógo déli részén és a Kii-félszigeten szintén megkülönböztetik ezeket az aspektusokat. Vakajama egyes részein a よる /-joru/ és とる /-toru/ alakok helyett a やる /やる/ és a たある/ちゃある /ta aru, csa aru/ alakokat használják.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
