Johann Ritter

Johann Wilhelm Ritter (Samitz bei Haynau, Szilézia, 1776. december 16. – München, 1810. január 23.) német vegyész, fizikus és filozófus.

Johann Ritter
Életrajzi adatok
Született	1776. december 16. Samitz bei Haynau
Elhunyt	1810. január 23. München
Ismeretes mint	az ibolyántúli (ultraibolya) sugárzás felfedezője
Nemzetiség	német
Házastárs	?
Gyermekek	4 gyermek
Iskolái	Jénai Egyetem
Pályafutása
Szakterület	vegyészet, fizika
Akadémiai tagság	Bajor Tudományos Akadémia, 1804
Hatással voltak rá	Luigi Galvani Alessandro Volta Hans Christian Ørsted William Herschel Karl Wilhelm Scheele
Hatással volt	Hans Christian Ørsted
A Wikimédia Commons tartalmaz Johann Ritter témájú médiaállományokat.

Pályafutása

A tudománnyal először Leignitzben találkozott, ahol 14 évesen egy patikában volt tanonc; ott kezdte érdekelni a kémia. 1796-ban kezdte medikus tanulmányait a jénai egyetemen, számos kísérleti kutatást végzett a kémia, villamosság és egyéb területeken.

Ritter a német romantikus mozgalomhoz tartozott.^[1] Személyes ismerőse volt Johann Wolfgang von Goethe, Alexander von Humboldt, Johann Gottfried Herder és Clemens Brentano. Nagy hatással volt rá Friedrich Wilhelm Joseph Schelling, a Naturphilosophie mozgalom fő filozófusa.

1801-ben Jénába látogatott Hans Christian Ørsted, akivel összebarátkozott. Ritter számos kutatását Ørsted hozta nyilvánosságra.

Kezdetben a galvanikus jelenséget kutatta. Értelmezte a kémiai reakciók által generált elektromosság Luigi Galvani és más kutatók által megfigyelt élettani hatásait.

Értelmezése jóval közelebb áll a valósághoz, mint Galvani „állati elektromosság” elmélete vagy Alessandro Volta álláspontja, amely szerint „az elektromosságot fémek érintkezése hozza létre”, de korának tudományos társadalmát nem tudta meggyőzni.

1800-ban, röviddel a Volta-oszlop feltalálása után, William Nicholson és Anthony Carlisle felfedezte, hogy a víz felbontható részeire. Röviddel ezután, tőlük függetlenül Ritter is felfedezte ezt a hatást.

Mérte és gyűjtötte a mérési eredményeket a reakcióban keletkező oxigénről és hidrogénről. Feltalálta az elektrolitikus bevonatkészítés módszerét. 1802-ben megépítette az első elektromechanikus cellát — ennek 50 rézlemezét kartonpapír szigetelte el egymástól a sóoldatban.^[2][3] Számos kísérletet végzett a Volta-oszloppal úgy, hogy azt különféle testrészeihez érintette. Leírta a tapasztalt fiziológiai hatásokat; ezek közül néhányat később nem erősítettek meg.^[4]

Több kísérlettel kereste a természet különböző „erőit” és ezek összefüggéseit. 1801-ben, miután hallott William Herschel felfedezéséről, a „hősugarakról” (az infravörös sugárzásról) és Carl Wilhelm Scheele azon felfedezéséről, hogy a Nap sugarai redukálják az ezüst-oxidot, méghozzá annál erősebben, minél kisebb a hőhatásuk, Ritter a látható spektrum másik végén elkezdte keresni az ellenkező, azaz hűtő sugárzást. Ilyesmit nem talált, de egy sor kísérlet után észrevette, hogy a megvilágított ezüst-klorid, ami a színkép vörös oldalához közel (egészen a zöld tartományig) egyáltalán nem reagál a fényre, a színkép lila vége felé haladva egyre gyorsabban megfeketedik, és ez a hatás a látható színtartományt elhagyva folytatódik. Az így talált „kémiai sugarakat” később ibolyántúli (ultraibolya) sugárzásnak nevezték el.^[5][6]

Néhány kutatását elismerték fontos tudományos eredménynek, de magáénak igényelt számos olyan felfedezést is, amelyeket más kutatók nem ismertek el. Például jelezte, hogy a Földnek van elektromos pólusa, amelyet bimetál tű mozgásával lehet kimutatni, továbbá kijelentette, hogy a Volta-oszlopok helyett mágnesekkel is tudja a vizet elektrolizálni.^[7]

Nem volt rendszeres jövedelme és sosem lett egyetemi tanár, bár 1804-ben a Bajor Tudományos Akadémia (München) a tagjai közé választotta. 1804-ben megnősült és négy gyereke született, de nem tudta eltartani családját. 1810-ben fiatalon halt meg, szegényen, feltehetően gyenge egészségi állapota és anyagi problémái miatt is.

Írásai

Johann Wilhelm Ritter: Egy fiatal fizikus fragmentumaiból(fordította Tillmann J. A.), VIGÍLIA 1991/11.