Remove ads
állami vállalat, amely 1949-től 1987-ig működtette Japán vasúthálózatát From Wikipedia, the free encyclopedia
A Japanese National Railways (magyar nyelven: Japán Nemzeti Vasutak, japán nyelven: 日本国有鉄道, Nihon Kokujú Tecudó vagy Nippon Kokujú Tecudó), rövidítve JNR vagy Kokutecu (国鉄) volt az a gazdasági társaság, amely 1949 és 1987 között működtette Japán nemzeti vasúthálózatát.
Japanese National Railways | |
Típus |
|
Jogelőd | Ministry of Railways |
Alapítva | 1949. június 1. |
Megszűnt | 1987. április 1. |
Jogutód |
|
Székhely |
|
Alapító | Government of Japan |
Iparág | tömegközlekedés |
Forma | állami tulajdonú vállalat |
Termékek | vasúti közlekedés |
A Wikimédia Commons tartalmaz Japanese National Railways témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
1949. június 1-jén, a JNR megalakulásának időpontjában 19 756,8 km keskeny nyomtávolságú (1067 mm) vasutat üzemeltetett Japán mind a 46 prefektúrájában (Okinava, a 47. prefektúra 1972-ben visszatért a japán közigazgatáshoz, de Okinaván nem léteztek JNR-vonalak). Ez a szám 1981-ben 21 421,1 km-re bővült (a Sinkanszen nélkül), de később 19 633,6 km-re csökkent 1987. március 31-én, a JNR utolsó napján.[1]
A JNR személy- és teherszállítási szolgáltatásokat egyaránt üzemeltetett.
A Sinkanszen, a világ első nagysebességű vasútja 1964-ben debütált a JNR által. A JNR 1987-es megszűnéséig négy vonalat építettek:
A JNR autóbuszvonalakat is üzemeltetett a vasútvonalak ráhordására, kiegészítésére vagy helyettesítésére. A vasúti üzemeltetéssel ellentétben a JNR Bus nem volt jobb más helyi autóbusz-üzemeltetőknél. A JR Bus társaságok a JNR buszüzemeltetésének utódai.
A Kokujú Tecudó "állami vasút" kifejezés eredetileg 17 magáncég által üzemeltetett vasútvonal-hálózatra utalt, amelyet az 1906-os vasútállamosítási törvényt követően államosítottak, és a Vasúti Intézet ellenőrzése alá helyeztek. Később a Vasúti Minisztérium és a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium vette át a hálózat irányítását. A minisztériumok a hálózatukra angolul a Japanese Government Railways (JGR) nevet használták. A második világháború alatt számos JGR vonalat elbontottak, hogy a háborús erőfeszítésekhez acélhoz jussanak.
1949. június 1-jén a tokiói amerikai főparancsnokság utasítására a JGR-t átszervezték Japán Nemzeti Vasúttársasággá, egy állami tulajdonú állami vállalattá. A JNR számos sikert könyvelhetett el, beleértve a nagysebességű Sinkanszen-járat felavatását a Tókaidó Sinkanszen vonalon 1964. október 1-jén. A JNR azonban nem volt állami vállalat; elszámolása független volt az állami költségvetéstől. Az elegendő utas nélküli vidéki szakaszok nyomasztani kezdték a vezetőségét, ami egyre mélyebbre húzta az adósságba. 1983-ban a JNR elkezdte bezárni a veszteséges 83 helyi járatát (a bezárás három évvel a privatizáció után is folytatódott).[2]
1987-re a JNR adóssága meghaladta a 27 billió japán jent (2021-es árfolyamon 442 milliárd amerikai dollár), és a vállalat minden egyes megkeresett 100 jenre (2021-es árfolyamon 1,63 dollár) 147 jent (2021-es árfolyamon 2,40 dollár) költött..[3] 1987. április 1-jén a japán parlament törvénye értelmében a JNR-t privatizálták, és hét vasúti társaságra osztották fel, hat személyszállító és egy teherszállító társaságra, amelyeket együttesen Japan Railways Groupnak vagy JR Groupnak neveztek. A JNR hosszú lejáratú kötelezettségeit a Japán Nemzeti Vasúti Rendezési Társaság vette át. Ezt a társaságot később, 1998. október 22-én feloszlatták, és a fennmaradó adósságait átvezették a nemzeti költségvetés általános elszámolásába. 1998-ra az adósságállomány 30 billió jenre (491 milliárd amerikai dollár 2021-es árfolyamon) emelkedett.
Az 1987-es privatizáció óta eltelt évtizedek során számos per és munkaügyi bizottsági ügy indult. A Kokuró és az Országos Vasúti Mozdonyvezetők Szakszervezete (Zendóró), mindkettő kiemelkedő japán vasúti szakszervezet, a JNR számos dolgozóját képviselte.
Az új szervezetek által foglalkoztatandó munkavállalók listáit a JNR készítette el, és adta át a JR vállalatoknak. Jelentős nyomás nehezedett a szakszervezeti tagokra, hogy lépjenek ki a szakszervezeteikből, és egy éven belül a Vasúti Dolgozók Országos Szakszervezetének (Kokuró) taglétszáma 200 000-ről 44 000-re csökkent. Azokat a munkavállalókat, akik támogatták a privatizációt, vagy akik elhagyták a Kokurót, lényegesen magasabb bérért vették fel, mint a Kokuró-tagokat.[4]
A kormány ígéretet tett arra, hogy senkit sem "dobnak ki az utcára",[5] ezért a fel nem vett dolgozókat "foglalkoztatási igényűnek" minősítették, és áthelyezték őket a JNR Settlement Corporationbe, ahová akár három évre is be lehetett őket osztani.[6] Körülbelül 7600 dolgozót helyeztek át ilyen módon, és közülük körülbelül 2000-et vettek fel a JR cégek, 3000 pedig máshol talált munkát. Jamagucsi Mitomu, a Szaga prefektúrában található Toszuból származó, a JNR Settlement Corporationhoz áthelyezett egykori JNR alkalmazott később azt állította, hogy a munkakeresésben nyújtott segítségük abból állt, hogy újságokból származó álláshirdetések fénymásolatát adták át neki.[5] 1990 áprilisában ez az időszak véget ért, és 1047 főt elbocsátottak. Ebbe 64 Zendóró tag és 966 Kokuró tag is beletartozott.[7][8]
Huszonhárom évvel az eredeti privatizáció után, 2010. június 28-án a Legfelsőbb Bíróság rendezte a dolgozók és a Japán Vasútépítési, Közlekedési és Technológiai Ügynökség, a JNR Settlement Corporation utódszervezete közötti vitát. Az ügynökség közölte, hogy 20 milliárd jent, dolgozónként körülbelül 22 millió jent fizet a 904 felperesnek. Mivel azonban a munkásokat nem helyezték vissza, ez nem volt teljes körű megegyezés.[9]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.