A Medve utcai általános iskolában tanult. A Képző- és Iparművészeti Gimnázium festő szakának elvégzése után – eredetileg festőnek készült – hirtelen pályamódosítással 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára jelentkezett, és itt folytatta tanulmányait. A Középülettervezési Tanszéken diplomázott 1961-ben. Az egyetemen dr. Varga László népi építészeti diákkörének tagja volt.
1961-től a MÁV Tervező Intézet Magasépítési Főnökségén gyakornokként, majd 1962-től a MÁV Vasúttervező Vállalatnál már részben önálló építésztervezőként dolgozott. 1963-tól 1999-ig az IPARTERV tervezője volt, 1974-ig beosztott munkatársként, 1977-ig irányító tervezőként, majd csoportvezetőként, 1979-től műszaki-gazdasági tanácsadóként, 1985-től főmunkatársi státuszban.
1970–72 között a MÉSZMesteriskola hallgatója, 1974-től tanulmányi vezetője, 1980-tól vezető építész mestere volt, tagja az MTA Vizuális Kultúra Munkabizottságának (1977–84), a Magyar Építészkamarának, a Magyar Építőművészek Szövetsége vezetőségének és a Fővárosi Tervtanácsnak. Zsűritagként ill. opponensként rendszeresen részt vett országos és egyéb tervpályázatok elbírálásában, valamint a Műegyetem és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola tervezési tanszékeinek munkájában. A pártállami időszakban tevékenysége főként ipari létesítmények tervezésére terjedt ki, nagy hangsúlyt helyezve ezek telepítésére, de tervezett irodaházakat, kulturális, közlekedésüzemi, szociális és rekreációs célú épületeket, sportlétesítményeket, fővárosi tömbrehabilitációt, lakóparkot is. Számos településrendezési pályamunkát készített. A 90-es évektől, az állami nagyberuházásokhoz kapcsolódó feladatok megszűnése után főként családi házak tervezésével foglalkozott. 1998-ban DLA doktori fokozatot szerzett. 2002-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, 2007-től címzetes egyetemi tanára volt.
Többször járt külföldön, 1969-ben ösztöndíjasként, később szolgálati és tanulmányutakon. Nagy hatást tett rá a kortárs skandináv és holland építészet szellemisége.
Szakmai szempontból jelentős hatásúak és szinte előzmény nélküliek a hazai spontán építészet terén végzett több évtizedes kutatásai, melyek tanulságai épületeiben, építészetelméleti munkásságában, publicisztikáiban, könyveiben, később pedig a falusi ravatalozók terveiben is megjelentek.
Képzőművészeti indíttatásából és fogékonyságából eredően pályája során mindvégig fontosabb volt számára a tervezés, a művészi igényű rajzolásban, színezésben, felszerkesztésekben megnyilvánuló alkotó tevékenység, mint az épület megvalósulása. Generációjának legszebben rajzoló építészei közé tartozott.[1] A számítógépes tervezéssel már nem tudott és nem is akart mit kezdeni: meggyőződése volt, hogy a komputer kiöli az emberből a manualitást és a vizualitást.
Szobrász ambíciói is voltak, amelyre a 80-as évek elején jó alkalmat kínált a villányi szoborpark bővítése, terveit azonban a megyei tanács VB művelődési osztálya meghiúsította, azzal az indoklással, hogy egy építész ne szobrászkodjon[2] – így végül csak az esővédő épülhetett meg. A 2000-es években aztán a tervei szerint megvalósult Időkerék jelentett számára elégtételt ezen a téren.
Késői éveiben újjáéledtek fiatalkori festészeti ambíciói: számos akvarellt festett, főleg tájképi elemeket, növénykompozíciókat, csendéleteket. Ekkoriban az általa addig lenézett fényképezés is szerepet kapott: a spontán építészet tárgyköréhez kapcsolódva több száz képet tartalmazó, street-view-szerű fotósorozatokon örökítette meg az ezredforduló vidéki településeinek utcaképét. Ebből az anyagból jelent meg egyik könyve. Hasonlóan nagyszabású fényképsorozatot készített a falusi ravatalozók koncepcióterveihez, amelyekben tanítványai is részt vettek.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa 2011-ben aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Utolsó munkája testvérével, Janáky Györggyel közösen az édesapjuk által tervezett hódmezővásárhelyikultúrház rekonstrukciója volt. Ennek művezetése közben, néhány héttel az átadás előtt érte a halál.
SevillaiEXPO magyar nemzeti pavilonja, a „Lepkeház” (I. díj; 1990) – a megnyert pályázat terv maradt; a megbízást a háttérből kezdettől Makovecz Imrének szánták, aki a felkérést először visszautasította, majd elvállalta
id. és ifj. Janáky István sírja a Farkasréti temetőben
Rövidhír az Építészfórum honlapján:
Hódmezővásárhelyi kooperációs értekezleten lett rosszul váratlanul, majd kórházba került, ahol életének 75. évében tegnap [2012. VIII. 6.] elhunyt Janáky István.
Mónus János, a MÉK alelnöke az alábbi pár soros üzenetet juttatta el a szerkesztőségbe:
„Tudom, hogy nem nagy mondat: alapvetően meghatározta a szemléletemet. Miért van az, hogy Molnár Péterek, Jánossyk, Szroghok és Gulyások sosem kapnak Kossuth díjat, így Pista sem. Elfogyott az utolsó szakmai érvem. (Mónus János)”
az épület szerepel Gárdonyi–NamyslowskiReggae for Zbiggy c. 1984-es nagylemezének (Krém – SLPX 17841) borítóján; ma NAV-irodaház, 2018-ban Nedelykov Ákos (IPARTERV) tervei szerint átépítve és korszerűsítve
Phillips, A.: The Best in Industrial Architecture. B. T. Batsford, London, 1993
Vargha Mihály (szerk.): Építészeti kalauz. 6 BT, 1997
Kerékgyártó Béla, Lévay-Kanyó Judit (szerk.): Hely és jelentés. TERC, 2003
