Isten Neve From Wikipedia, the free encyclopedia
A JHVH (vagy YHWH, héberül: יהוה), azaz az úgynevezett tetragrammaton (görögül τετραγράμματον – (a) négy betű) a négybetűs héber Istennév, Izrael Istenének az Ószövetségben található neve.
Az Ószövetségben JHVH Izráel választott népének megszabadítója, aki szövetséget kötött a pátriárkai ősatyákkal [1] és leszármazottjaikkal; egyben az egész világ Teremtője, megtartója, bírája és megváltója.
A név legalább 5410-szer szerepel a Bibliában (1419-szer a Tórában),[2] de megtalálható a Biblián kívüli forrásokban, mint például a Mésa-sztélén vagy a qumráni kéziratokon is.
A JHVH eredeti kiejtése ismeretlen, mivel a zsidók az isteni nevet túl szentnek tartották ahhoz, hogy kimondják [3] és régóta tiltják a névnek a hangos kimondását.[2] Ezért a zsidóság hagyományosan nem ejti ki a tetragrammatont, hanem helyettesítő kifejezéseket használnak, úgymint Adonáj (Úr, Uram) vagy ha-Sém (a Név), melyeket Örökkévaló vagy Mindenható formában is fordítanak.
A kereszténységen belüli kiejtése(i) és/vagy fordításai világnézettől és felekezettől erősen függőek és ezek alapján is különülnek el. A magyar – nem zsidó – bibliafordításokban többnyire az Úr, Jahve, Jehova alak jellemző (a görög és latin fordítások nyomán).
A bibliatudományban számos kísérlet volt a tetragrammaton helyes kiejtésének meghatározására. Az ókeresztény írók, mint például a 2. században Alexandriai Kelemen, a Jahve formát használták.[3] Sok görög fordítás is jelezte, hogy a JHVH-t Jahve-nak kell ejteni.[3] A reneszánsz és a reformáció után a keresztény bibliatudósok a Jehova kifejezést használták a JHVH-ra,[3] a 19. század óta a legtöbb bibliatudós ismét a Jahve formát részesíti előnyben [3][4] és a teológiai irodalomban zömmel ez az alak terjedt el.[5]
A szó alapja a הוה hwh: הָוָה hává lenni, válni valamivé, megtörténni ige, mely a היה hyh: הָיָה hájá lenni, válni valamivé ritkább (régebbi) alakja. (Mindkét gyöknek van lenni, létezni jelentése is, de ez a klasszikus héberben mindig dinamikus történést takar, a statikus létezésre való szó a klasszikusból még hiányzik. Ezért, s mivel a legritkább esetben viselkedik kopulaként, ezt a jelentést a szótárak is csak a legvégén hozzák.)
A szó alakilag ige: imperfektum, azaz jelen-jövő idejű befejezetlen igealak, ezt a szó eleji -י j- egyes szám 3. személy hímnemű imperfektum előragról lehet tudni. A konkrét jahve forma qal (egyszerű aktív) vagy hifíl (kauzatív, tétető, műveltető aktív) alak – a kettő ugyanis alakilag egybeesik. Fordítása rendkívül körülményes (nem csak magyarra), ezért szokás általában körülírásokkal megoldani, amik azonban azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy a szó más jelentéskörbe kerül át, illetve nem létező jelentéseket vesz fel.
A valószínűsíthető (alap)jelentés a második.
A יהוה jhvh a hitpaél kivételével a többi igetörzsben is ragozható és értelmes jelentést ad ki, bár ezek nehezen visszaadhatók.
A Jehova (יְהֹוָה) szó és kiejtés egy nyelvészeti furcsaság, mely egy helytelen értelmezés és olvasat eredményeként jött létre[6] a 16. század elején, mivel a kor keresztény héber grammatikusai még nem voltak teljes mértékben tisztában a héber olvasatok rendszerével. (Az első keresztény héber nyelvtan Johannes Reuchlin 1526-ban megjelent De rudimentis hebraici című munkája volt.) A szó 1520-ig nem volt ismert, ekkor vezette be Galatinus, amit azonnal meg is támadtak nyelvészeti, valamint történeti-teológiai alapokon.
A héber bibliaszöveg hagyományozási tradíciójának egyik alapja, hogy a szövegben szereplő valamennyi szó kap pontokat. A szövegben vannak olyan szavak, melyeknek más az olvasatuk (qeré), mint ahogyan le vannak írva (ketív). Ezekben az esetekben az olvasandó szó magánhangzói (pontjai) kerülnek a szövegbe írt „helytelen” alak alá, míg a szó „helyes” írott alakja a margón szerepel. Ekkor a szövegben a szó alatt található magánhangzókat és a margón szereplő mássalhangzós alakot kell összeolvasni – ez lesz a helyes olvasat. (Másként: a javítás a szövegben lévő helytelennek tartott alak megváltoztatása nélkül úgy történt, hogy a helyes szót megbontották: mássalhangzói kerültek a lapszélre, magánhangzói a rontott alak alá. A szövegben eredetileg található szónak tehát nincsenek meg a magánhangzói. Az így kapott – immár kipontozott – szövegbeli alak neve scriptio mixta vagyis kevert írás és egybeolvasása súlyos hiba. (Legegyszerűbben onnan ismerhetőek fel, hogy a héber olvasás szabályi szerint kiolvashatatlanok, de a szövegben lévő szó felett mindig ott áll a lapszéli jegyzetre utaló circellus masoreticus, a maszoretikus köröcske is: ° .)
E jelenséget a héber nyelvészet כְּתִיב קְרֵי ketív qeré-nek nevezi – körülbelüli fordítása: írva van [de] olvasd [másként]. E ketív-qerékből rengeteg van, túlnyomó részük egyszerű helyesírási variációkat (pl. י j / ו w variációkat) tartalmaz.
Azoknál a szavaknál azonban, amelyek tömegesen fordulnak elő, az olvasandó szó magánhangzói ugyan továbbra is bekerülnek a szövegben lévő szó alá, a lapszélre azonban a helyes mássalhangzós alakok már nincsenek kiírva, mivel úgy vétetik, hogy azokat mindenki tudja. Ennek neve qeré perpetuum – állandó qeré, állandó olvasat. Ilyen szó Jeruzsálem héber neve, a hí ő nőnemű személyes névmás a Tórában és még néhány más szó, és ide tartozik az istennév is.
A Jehova ejtéssel további probléma, hogy a szó így héberül megfejthetelen lesz, illetve értelmetlen (sőt bizonyos értelemben blaszfémikus) jelentést ad ki, alakilag ugyanis egy fordíthatatlan nőnemű(!) qal particípium passzívum lesz. Ugyancsak probléma, hogy míg ezt az alakot kiemelték, addig az alább következőt nem.
Ha a יהוה JHVH mellett a szövegben már az אֲדֹנָי Adonáj is megtalálható, az Adonáj Adonáj olvasatot elkerülendő, az Istennév az אֱלֹהִים Elohím Isten szó magánhangzóit kapja meg, s kiejtése is ez lesz.
A tudományos és teológiai irodalomban szereplő egyéb kiejtések (pl. Yahuweh) nagyrészt megalapozatlan nyelvészeti gondolatkísérleteknek tekinthetők.
A h-val írt Jahveh és Jehovah alak angolszász területen honos átírási szokás, magyarul azonban mindkét alak helytelen, csak a h nélküli Jahve és Jehova a helyes. Ennek oka, hogy a szó végi h a héberben nem mássalhangzó, hanem magánhangzót (itt e-t, illetve á-t) jelölő betű. Egyetlen kivétel van, amikor a h-ban pont áll (הּ), ennek kiejtése valóban h. Így tehát a יָהּ Jáh, a יָה azonban csak Já.
A szó (Szentíráson kívüli) legelső ismert előfordulása a héberrel nagyon közeli rokonságban lévő moábi nyelvű Mésa-sztélén található (i. e. 9. század)
Az Istennek adott név társítható:
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
