I. Andronikosz bizánci császár

I. Andronikosz, magyarosan I. András (ógörögül: Ανδρόνικος Αʹ Κομνηνός), (Konstantinápoly, 1122 – Konstantinápoly, 1185. szeptember 12.) bizánci császár (uralkodott 1183 októberétől haláláig), I. (Nagy) Mánuel unokatestvére, a Komnénosz-dinasztia hatodik tagja volt. Kalandos életutat járt be, mire megszerezte a trónt Mánuel fiától, II. Alexiosztól. Rövid uralkodása alatt terrorisztikus eszközökkel próbálta visszaszorítani az arisztokrácia hatalmát és feljavítani a bizánci államgépezet működését, de bel- és külpolitikája egyaránt kudarcot vallott, és végül a nemesség egy képviselője vette át hatalmát.

I. Andronikosz
Andronikosz homorú pénzérméje (trakhü)
Bizánci császár
Uralkodási ideje
1183. szeptember 24. – 1185. szeptember 12.
Koronázása	1183. szeptember
Elődje	II. Alexiosz
Utódja	II. Iszaakiosz
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Komnénosz-ház
Született	1122 Konstantinápoly
Elhunyt	1185. szeptember 12. (63 évesen) Konstantinápoly
Édesapja	Isaac Komnenos
Testvére(i)	John Tzelepes Komnenos Anna Komnene
Házastársa	Franciaországi Ágnes bizánci császárné
Gyermekei	Mánuel János Mária Alexiosz Eiréné
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Andronikosz témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Császári szolgálatban

I. Alexiosz császár Iszaakiosz nevű, szebasztokratóri rangú fiának volt a gyermeke első, Eiréné nevű feleségétől. Kiváló képzést kapott, amihez megnyerő külső és kiváló katonai tehetség párosult. Nagybátyja, II. (Szép) János alatt 1141-ben a szeldzsukok fogságába esett, ahonnan csak a következő évben váltották ki. Unokatestvére, a vele körülbelül egyidős Mánuel udvarában is élvezte az uralkodói kegyeket. Konstantinápolyban azonban botrányos szerelmi afférba keveredett: unokahúgát, Eudoxia hercegnőt tette a szeretőjévé, akinek fivérei elől alig tudott elmenekülni. 1152-ben Kilikia élére nevezték ki, és miután nem sikerült bevennie Mopszuesztia városát, ismét a tartományba küldték.

Száműzetésben

1153-ban összeesküvést szőtt Mánuel ellen, amibe még az ellenséges II. Géza magyar királyt is bevonta: siker esetén Andronikosz Belgrádot, Barancsot és Ništ adta volna neki. A konspirációt azonban felgöngyölítették, Andronikoszt pedig börtönbe vetették. Számos sikertelen kísérlet után végül 1164-ben sikerült elszöknie, és meg sem állt Jaroszláv fejedelem halicsi udvaráig. Mivel Jaroszlávot sikerült a magyarok ellen hangolnia, bocsánatot nyert a császártól, és részt vett a következő évek magyarországi hadjárataiban. 1168-ban ismét kiesett a kegyekből, amikor nem volt hajlandó hűséget esküdni a bizánci trónörökössé kinevezett Béla hercegnek. Kilikiába küldték, ahonnan jobbnak látta Rajmund fejedelemhez menekülni Antiochiába. Itt elcsábította Philippa hercegnőt, a bizánci Mária császárné testvérét, amiért tovább kellett menekülnie. Amalrik jeruzsálemi király szívesen fogadta, és kinevezte Bejrút hűbérurává. A heves vérű Andronikosz ezúttal is elcsábított egy bizánci hercegnőt, III. Balduin király özvegyét, Theodórát, Mánuel unokahúgát. A veszélyesre forduló helyzetből kelet felé menekült szeretőjével: Núr ad-Dínhoz, a szír térség urához ment Damaszkuszba, majd hosszú útra indult: Perzsián keresztül, a Kaszpi-tenger megkerülésével, a Kaukázuson átkelve érkezett vissza a Fekete-tenger déli partvidékére, Oinaionba, a Komnénosz-família fészkébe. Itteni kastélyából több betörést hajtott végre a szomszédos területek ellen, de egy alkalommal távollétében a trapezunti kormányzó rajtaütött a lakhelyén, elfogta Theodórát és két gyermeküket, akiket a fővárosba küldött. Ezt hallva Andronikosz 1180 elején személyesen ment Konstantinápolyba, ahol láncokat magára öltve könyörgött Mánuel előtt a bocsánatért. A császár kegyesen megengedte, hogy „családjával” visszatérjen Pontoszba.

A hatalomátvétel

Mánuel 1180 szeptemberében meghalt, a trónon pedig kiskorú fia, II. Alexiosz követte. Alexioszt anyja, Antiochiai Mária és kegyence, Mánuel unokaöccse, Alexiosz Komnénosz prótoszebasztosz irányította. Nyugati orientációjukat a görög lakosság, hatalmukat a Komnénoszok nehezményezték; ezzel párhuzamosan Magyarország és Anatólia felől egyaránt betörések érték a Birodalmat. A latinellenes párt vezéralakja Andronikosz volt, aki sereget gyűjtve Khalkédónba vonult. Az ellene küldött flotta parancsnoka, Andronikosz Kontosztephanosz átállt hozzá, így 1182 tavaszán átkelhetett a fővárosba. Az üdvrivalgó tömeg a városban tartózkodó nyugatiakra támadt, és tízezreket mészárolt le. Andronikosz gondoskodott a politikai ellenfeleiről is: Mária anyacsászárnét és kegyencét vérpadra küldette Alexiosszal, és hasonlóképpen járt a kiskorú uralkodó korábban hiába konspiráló nővére, Komnéna Mária és férje, Montferrati Rainer. Andronikosz 1183 szeptemberében neveztette ki magát társcsászárrá, majd októberben csatlósaival megfojtatta Alexioszt, károsnak nyilvánítva a kettős kormányzást. A trónt elfoglaló Andronikosz a legitimitását megerősítendő feleségül vette Alexiosz jegyesét (vagy özvegyét), az Annának nevezett Capet Ágnest, VII. Lajos francia király lányát.

Uralkodása

Andronikosz rövid uralkodása során minden téren erőszakos politikát folytatott, ami bizonyos területeken pozitívnak bizonyult, de a terrorisztikussá fajuló intézkedések összességében destabilizálták a császárságot. A könyörtelen fellépésnek köszönhetően megszűnt a hivatalok adás-vétele, az állami intézményekben visszaszorult a korrupció, a megfélemlített adóbérlők visszaélései érezhetően csökkentek, az államigazgatásba pedig igyekeztek tehetséges hivatalnokokat felvenni. Andronikosz egyúttal harcot indított a mintegy egy évszázada a haderő gerincét képező földbirtokos arisztokrácia ellen is, érzékeny károkat okozva a bizánci seregnek. Agresszív fellépése lázongást és összeesküvéseket váltott ki a nemesség köréből, ami fokozta a császár bizalmatlanságát, és mind véresebb eszközök alkalmazására késztették: a tömeges kivégzések nem voltak ritkák Andronikosz idején. A brutalitás a császári családot sem kímélte, így nem meglepő, hogy egyik rokona, Komnénosz Izsák 1184-ben Ciprusra menekült, ahol császárrá kiáltotta ki magát. Andronikosz a sziget elszakadása ellen nem tudott mit tenni, így Izsák baráti körén töltötte ki bosszúját.

A külpolitikai helyzet sem alakult túl biztatóan, amin nem változtatott, hogy 1184-ben Andronikosz felvette az 1171-es háborúval megszakadt kapcsolatot a Velencei Köztársasággal, illetve a Szíriát és Egyiptomot egyesítő Szaladin szultánnal. A Mánuel szövetségesévé vált magyarok és hűségére kényszerített szerbek már Alexiosz uralkodása alatt fellázadtak, és 1183-ban Nišig és Szófiáig törtek előre. III. Béla 1185-ben ismét idáig jutott, miközben Nemanja István szerbjei délen ragadtak el több területet Bizánctól. A mai Montenegró területén lévő Zetát (másképp Diokleiát/Duklját) elfoglalva egyesítették Raškával, így létrehozva Szerbiát.

Az elégedetlen bizánci nemesség egy régi ellenfelet is megkeresett: a dél-itáliai normannok királya, II. Vilmos örömmel ragadott kardot hívásukra. A normann flotta elragadta Korfut, Kephaléniát és Zakünthoszt, miközben az Épeiroszban partra szálló katonák 1185 júniusában bevették Dürrakhiont. Akadálytalanul vonultak Thesszalonikéig, amit a tenger és a szárazföld felől támadva néhány hét alatt bevettek: augusztus 24-i diadalukat a városlakók brutális lemészárlásával koronázták meg. Ezután megindultak Szerrhész és Konstantinápoly felé.

A bukás

Andronikosz megaláztatása és halála. Illusztráció Türoszi Vilmos krónikájából, 15. század

A normannok közeledésének és brutális thesszalonikéi győzelmének híre iszonyú pánikot keltett Konstantinápolyban, a császár pedig igyekezett minden sereget a főváros közelében összegyűjteni, hogy kivédje a csapást. Míg ezt szervezte, a Mánuel oldalán felemelkedett Iszaakiosz Angelosz a letartóztatás elől a Hagia Szophiába menekült, ahonnan fellázította a lakosságot. Az őrjöngő tömeg megtámadta a visszatérő Andronikoszt, és napokon át a legkegyetlenebb módokon kínozta holttestét: haját és fogait kitépték, egyik szemét kinyomták, forró vizet öntöttek az arcába; végül a Hippodromba vitték, ahol nyugati zsoldosok tovább kaszabolták. A borzalmas procedúrát a holttest kettészakítása pecsételte meg. Andronikosz halálhírére társcsászárrá fogadott fiát, Ióannészt saját katonái gyilkolták meg Trákiában, Manuél nevű fiát pedig megvakították. A trónt Iszaakiosz Angelosz szerezte meg. A két évtizeden belül kialakuló Trapezunti Császárságot I. Andronikosz utódai kormányozták megszűnéséig.

Házasságai, utódai

Kétszer nősült. Első, ismeretlen feleségétől három gyermeke született:

• Manuél (1145–1185?), Ruszadan grúz hercegnő férje, a Trapezunti Császárságot alapító Alexiosz és David Komnénosz apja
• Ióannész (1160 k. – 1185)
• Maria

Capet Ágnestől nem származtak utódai. Számos szeretője közül Theodóra Komnénétől két gyermekét ismerjük: Alexioszt, a grúz Andronikasvili család feltételezett ősét, illetve Eirénét, akit uralkodása alatt Mánuel törvénytelen fiához, Alexioszhoz adott feleségül.

Források

• Magyar István Lénárd: Bizánc és a keresztes államok. In: Európa ezer éve: a középkor. (I. kötet) Szerk.: Klaniczay Gábor. Budapest, Osiris, 2005. pp. 347–356
• Kristó Gyula: Magyarország története 895–1301. Budapest, Osiris, 2006.
• ↑ Ostrogorsky: Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Budapest: Osiris. 2003. ISBN 963 389 383 6

Előző uralkodó: II. Alexiosz

Bizánci császár 1183 – 1185

Következő uralkodó: II. Iszaakiosz

• Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap