Remove ads
Herzfeld Viktor lovag (Herzfeld Győző, németül Victor/Viktor Emmerich [1874-től[1] Ritter von] Herzfeld) (Pozsony, 1856. október 8.[2] – Budapest, 1919.[3] február 19.)[4] zeneszerző, hegedűművész, karmester, zenekritikus, a budapesti Zeneakadémia tanára.
| Herzfeld Viktor | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1856. október 8. Pozsony |
| Elhunyt | 1919. február 19. (62 évesen) Budapest |
| Sírhely | Fiumei Úti Sírkert |
| Házastársa | Mathilda Anna von Herzfeld |
| Iskolái |
|
| Pályafutás | |
| Műfajok | vonósnégyes, kamarazene, szimfonikus zene |
| Aktív évek | 1881–1919 |
| Együttes | Hubay–Popper-vonósnégyes |
| Hangszer | hegedű |
| Tevékenység | zeneszerző, hegedűművész, karmester, zenekritikus, zeneelmélet-tanár |
| Kiadók | Rozsnyai Károly |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Herzfeld Viktor témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Zsidó családból származott. Édesapja, az 1874-ben lovagi címet kapott Josef Herzfeld (1836–89) a Foncière biztosítótársaság bécsi igazgatója volt. Édesanyja Amalia Winter (1836–1909).
1875 és 1879 között jogot tanult Bécsben, mellette zenét a Gesellschaft der Musikfreunde konzervatóriumában. Hegedűtanára az idősebb Josef Hellmesber volt. 1880-ban mindkét tárgyból I. díjat kapott.
Az 1881–82-tes évadban Linzben, a következőben Lipcsében volt színházi karmester. Szerzeményeiért 1884-ben elnyerte a bécsi zenebarátok egyletének Beethoven-díját. Berlinben Eduard Grellnél és Friedrich Kielnél zeneszerző-mesterképzésben vett részt.
1886-ban költözött Budapestre. 1888-tól tanított a Zeneakadémián, előbb zeneelméletet, -esztétikát és -történetet, majd 1908-ban, Hans Koessler nyugdíjba vonulásakor megkapta a zeneszerzés tanszak vezetését. 1907-ben Ünnepi indulót írt az intézmény új épületének felavatása alkalmából.
Aktívan bekapcsolódott a magyar főváros zenei életébe. Közreműködött Brahms pesti koncertjein. Tagja lett a Hubay–Popper-vonósnégyesnek, a II. hegedű szólamát játszotta 1889-ig (1897 és '99 között ismét csatlakozott az együtteshez).
1887-ben keresztény hitre tért.[5] Idővel megtanult magyarul is. 1907-ben Huszka Jenő felkérésére elfogadta a Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezetének (a mai Artisjus elődjének) elnöki posztját, s ezt 1918-ig megtartotta, akkor Hubaynak adta át.[6][7] Budapesti időszakában jelentős kritikusi tevékenységet folytatott a helyi német sajtóban: 1888 és '90 között a Neues Pester Journal, 1907–08-ban a Pester Lloyd munkatársa volt. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, tanítványait is csak otthonában tudta fogadni.
| „ | [...] ő jutott hozzánk legközelebb, kilépett a kolónia zárt szigetéből, megtanulta nyelvünket, akart, igyekezett új hazájában gyökeret verni. Eléggé megismerte közviszonyainkat is arra, hogy Magyarország jövőjét időnkint a legsötétebb színekben lássa. | ” |
Zömmel kiadatlan szerzeményei (zenekari művek, dalok stb.) mára feledésbe merültek. Tankönyve, A fúga 1913-ban jelent meg.
Remove ads
Zeneművek
- Két románc (hegedűre és zenekarra, 1879)
- Lustspielouvertüre (1884)
- Capriccio (az előbbi átdolgozása, 1896)
- Frühlingsidyll (1897)
- Szerenád (vonószenekarra, 1900, átdolgozott változat 1919)
- Ünnepi induló (1907)
Tankönyv
- A fuga. Budapest, 1913. Rozsnyai Károly Könyv- és Zenemű-Kiadó
Tanulmány
- Robert Volkmann (1815–1883) = The New Musical Quarterly, 1915. július 1.
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
Remove ads