Fraknói Vilmos-díj
From Wikipedia, the free encyclopedia
Fraknói Vilmos-díjat azoknak adományozzák, akik munkássága kiemelkedő a teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. Továbbá annak adományozható, aki az egyház társadalmi beágyazottságának kiszélesítése terén fejtett ki kiemelkedő tevékenységet, hozott létre kimagasló eredményt, illetve munkásságával az egyház közfeladat-ellátásának kiszélesítésében ért el jelentős eredményt.[1]
Fraknói Vilmos-díj | |
![]() | |
Díjazott | a teológia, filozófia vagy egyháztörténelem területén kiemelkedő személyek |
Névadó | Fraknói Vilmos |
Alapítás éve | 2000 |
Ország | Magyarország |
A Wikimédia Commons tartalmaz Fraknói Vilmos-díj témájú médiaállományokat. |
A díjat a 2000-ben Magyarország nemzeti kulturális örökségének minisztere alapította (a Károli Gáspár-díjjal együtt).[2] 2011-től a közigazgatási és igazságügyi miniszter,[3] 2013-tól az emberi erőforrások minisztere,[4] 2019 óta pedig a miniszterelnök általános helyettese adományozza.[5]
Évente legfeljebb három személy kaphatja, akik közül 2012-ig az egyik mindig határon túli magyar nemzetiségű pap (egy esetben civil egyháztörténész) volt. Több évben csak két díj kiosztására került sor. Az átadásra a jogszabály szerint eleinte november 20-án, Fraknói Vilmos halálának évfordulóján kellett, hogy sor kerüljön, 2019-től pedig Kisboldogasszony ünnepe (szeptember 8.) alkalmából. A valóságban azonban az átadás időpontja ettől több-kevésbé eltért.
A díjjal pénzjutalom jár, amelynek összege eleinte személyenként 300 000 Ft volt, 2011-től 500 000 Ft, 2013-től pedig az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg. A díjazottak megkapják Király Vilmos szobrászművész bronzból készült egyoldalas emlékérmét is.
Díjazottak
2023 díjazottjai:[6]
- Baranyainé Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója
- Lukácsi Zoltán győri kanonok, plébános
- Lakatos Andor a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár igazgatója
2022 díjazottja:[7]
- Szelestei N. László irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár
2021 díjazottjai:[8]
- Barna Gábor néprajzkutató, egyetemi tanár
- Várnai Jakab ferences szerzetes, teológus, főiskolai rektor
2020 díjazottjai:[9]
- Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, költő
- Katona István nyugalmazott egri segédpüspök
- Véghseő Tamás egyháztörténész, görögkatolikus pap
2019 díjazottjai:[10]
- Latorcai-Ujházi Aranka ikonfestő
- Rokay Zoltán teológus, egyetemi tanár
2018 díjazottjai:[11]
- Varga Lajos váci segédpüspök, könyvtári prefektus
- Beke Margit egyháztörténész
- Fazekas István történész, levéltáros, egyetemi tanár
2017 díjazottjai:[12]
- Barsi Balázs ferences szerzetes, teológus
- Dolhai Lajos teológus, az Egri Hittudományi Főiskola rektora
2016 díjazottjai:[13]
- Pálos Frigyes váci nagyprépost, művészettörténész
- Szabó Irén (Telenkó Miklósné) etnográfus, történész, múzeumigazgató
- Tusor Péter történész, egyetemi docens
2015 díjazottjai:2015 díjazottjai:[14]
- Szovák Kornél történész, egyetemi tanár
- Gárdonyi Máté katolikus pap, egyháztörténész, egyetemi tanár
2014 díjazottjai:[15]
- Gesztesy András teológus, főiskolai tanár
- Schmatovich János teológus, főiskolai tanár
- Solymosi László történész, egyetemi tanár
2013 díjazottjai:[16]
- Haader Lea, nyelvtörténész, a XV–XVI. századi kódexirodalom kutatója
- Brenner József nyugalmazott szombathelyi püspöki helynök
- Gyürki László nyugalmazott körmendi plébános, szentíráskutató.
2012 díjazottjai:[17]
- Bitskey István irodalomtörténész
- Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes
- Zsidó János plébános
2010 díjazottjai:[18]
- Katona Pál plébános
- Kilián István irodalomtörténész
- Tarnai Imre plébános
2009 díjazottjai:[19]
- Bíróczi István esperes, plébános, iskolaalapító, a „Miatyánk” imakönyv szerkesztője
- Kovács Imre Endre premontrei szerzetes, történész, a Csornai Premontrei Prépostság Levéltárának vezetője
- Legeza László mérnök-tanár, fotográfus, a „mérnöki etika” tantárgy megteremtője
2008 díjazottjai:[20]
- Diós István győri egyházmegyés pap
- Kuklay Antal katolikus pap, művészettörténész
- Miocs József szabadkai egyházmegyés pap
2007 díjazottjai:[21]
- Koller Gyula plébános, szerkesztő, fordító
- Ullman Péter premontrei szerzetes
- Vida Tivadar katolikus pap, műfordító
2006 díjazottjai:[22]
- Huzsvár László nagybecskereki püspök
- Szilárdfy Zoltán plébános, művészettörténész
- Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató
2005 díjazottjai:[23]
- Adriányi Gábor egyháztörténész
- Jelenits István piarista tanár, irodalomtörténész, műfordító, teológus
- Seregély István egri érsek
2004 díjazottjai:[24]
- Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
- Harmath Károly ferences történész
- Tímár Ágnes ciszterci szerzetesnő, nyugalmazott kismarosi apátnő
2003 díjazottjai:[25]
- Jakubinyi György gyulafehérvári érsek
- Käfer István irodalomtörténész, szlavista, egyetemi tanár
- Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi perjel
2002 díjazottjai:[26]
- Léstyán Ferenc gyulafehérvári nyugalmazott érseki helynök
- Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes, teológus
- Vanyó László, teológus, egyetemi tanár
2001 díjazottjai:[27]
- Hervay Ferenc Levente ciszterci szerzetes, egyháztörténész, könyvtáros
- Marton József, a kolozsvári egyetem teológiai karának dékánja
- Mészáros István pedagóiatörténész, nyugalmazott egyetemi docens
2000 díjazottjai:[28]
- Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár
- Bura László gimnáziumi igazgató, egyháztörténész
- Tomcsányi Teodóra pszichológus, mentálhigiénés szakember
Jegyzetek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.