Ernest Chausson 1855. január 20-án született Párizsban, tehetős polgárcsaládban. Ő volt az egyetlen örököse annak az építési vállalkozónak, aki az 1850-es években Párizs újjáépítésében Haussmann bárót segítette. Az apja kedvéért Chausson jogot tanult, és ügyvédi állást kapott a fellebbviteli bíróságon, de kevés érdeklődést mutatott a szakma iránt. Gyakori látogatója volt a párizsi szalonoknak, ahol olyan hírességekkel ismerkedett meg, mint Henri Fantin-Latour, Odilon Redon vagy Vincent d'Indy. Mielőtt a zenei pályát választotta, megpróbálkozott az írással és a rajzolással is.
1879-ben, 24 éves korában kezdett Jules Massenet zeneszerzés osztályára járni a párizsi konzervatóriumban. Massenet „kivételes személyként és igazi művészént” tekintett rá. Chausson már korábban is szerzett zongoraműveket és dalokat, ennek ellenére a legkorábbi fennmaradt kéziratain Massenet javításai láthatók. A párizsi konzervatóriumban Chausson César Francknál is tanult, akivel szoros barátságot kötött, amely egészen Franck 1890-es haláláig tartott. Chausson 1881-ben félbe hagyta tanulmányait, miután nem sikerült elnyernie a Római-díjat. 1882-ben és 1883-ban több alkalommal Bayreuthba látogatott, hogy meghallgassa Wagner operáit. Az első útjára, Wagner Parsifaljára D'Indy kísérte el, a másodikra már új házastársával, Jeanne Escudier-vel (1862-1936) érkezett, akitől később öt gyermeke született.
1886-tól 1899-ben bekövetkezett haláláig Chausson volt a Société Nationale de Musique (Nemzeti Zenei Társaság) titkára. A saját otthonában (22 Boulevard de Courcelles, a Parc Monceau közelében) számos neves művészt fogadott, köztük Henri Duparc, Gabriel Fauré, Claude Debussy, Isaac Albéniz zeneszerzőket, Mallarmé költőt, Turgenyev orosz regényírót és Monet impresszionista festőt. Chausson említésre méltó festménygyűjteménnyel is rendelkezett.
Mindössze 44 éves korában halt meg egyik vidéki pihenőhelyén a Chassée de Musset-ban, (Limay, Yvelines). Kerékpározás közben egy lejtőn elvesztette uralmát járműve felett, egy téglafalnak csapódott és azonnal szörnyethalt. A pontos körülmények máig homályban maradtak; bár az eset sajnálatos baleset lehetett, felmerült az öngyilkosság lehetősége is, mivel Chausson hajlamos volt a depresszióra. Ezt az öngyilkosság-elméletet Debussy életrajzírója, Edward Lockspeiser is megerősítette, de Chausson saját életrajzírója, Ralph Scott Grover[9] határozottan elutasította.
Chaussont a Párizsi Père-Lachaise temetőben temették el. A temetésen a művészeti élet számos vezető alakja vett részt, köztük Duparc, Fauré, Albeniz, Redon, Edgar Degas, Auguste Rodin, Henri de Régnier, Pierre Louÿs és Debussy. Bár Chausson testvéri viszonya Debussyvel már öt évvel azelőtt hirtelen véget ért, miután nem fogadta el Debussy promiszkuitását,[10][11] Debussy továbbra is Chausson zenéjének csodálója maradt.
Párizs 17. kerületében egy kis parkot neveztek el róla.
Chausson alkotói munkáját három időszakra osztják. Az elsőn Massenet jelentős hatása érződik. Az 1886-ban kezdődő második korszak drámaibb jellegzetességeket mutat, ami részben Chausson-nak a művészi társasággal való kapcsolatait tükrözi. Apja 1894-ben bekövetkezett halála jelenti harmadik időszakának kezdetét, melynek során különösen a szimbolista költők és az orosz irodalom, elsősorban Turgenyev, Dosztojevszkij és Tolsztoj művei befolyásolták.
Chausson munkája mélyen individuális, de tükrözi Wagnernek és másik zenei példaképének, Francknek technikai hatásait. Néha nemcsak Massenet, hanem Brahms stílusának nyomai is felfedezhetők nála. Chausson kompozíciós kifejezésmódja kapcsolatot teremt Massenet és Franck érett romanticizmusa és Debussy introvertált impresszionizmusa között.
Chausson tollából számos finom és csodálatos dal származik. Egy operát, a Le roi Arthus-t (Arthur király) fejezett be. Zenekarra kevés, de jelentős művet írt. Ezek közé tartozik a Viviane szimfonikus költemény; egyetlen szimfóniája, a B-moll szimfónia; a Poème for violin and orchestra, ami hegedű repertoárjának fontos darabja; és a drámai, kísérteties, dalciklus, a Poéme de l'amour et de la mer (Szerelem és a tenger költeménye).
Úgy vélik, hogy Chausson volt az első zeneszerző, aki a cselesztát használta. Ezt a hangszert 1888 decemberében alkalmazta a kis zenekarra írt darabjában, a La tempête-ben (A vihar), ami ShakespeareA vihar című művének Maurice Bouchor által készített francia fordításán alapult.[12]
Chausson mindössze 39 opus-számozott darabot hagyott hátra. A zenei alkotás számára mindig hosszú, fájdalmas harcnak bizonyult. Kompozícióinak minősége és eredetisége azonban folyamatosan magas, számos műve továbbra is megjelenik vezető énekesek, kamarazenei együttesek és zenekarok programjaiban.
„Vannak pillanatok, amikor olyan érzésem van, mintha valamiféle lázas ösztön hajtana, mintha az a bajsejtelem gyötörne, hogy nem tudom elérni a célomat, vagy ha igen, már túl késő.”
Le rideau de ma voisine (A szomszédom függönye) Alfred de Musset verse alapján (1879)
Nous nous aimerons (Szeretjük egymást) Maurice Bouchor verse alapján (1882)
Le mort maudit (Az átkozott halott) Jean Richepin verse alapján (1884)
Epithalame (Maurice Bouchor verse alapján) (1886)
Marins dévots à la Vierge (A Szent Szűz tengerészei) Léon-Paul Fargue verse alapján (1898)
Charles Oulmont (1935), Musique de l’amour. I. Ernest Chausson et „la bande à Franck”, coll. „Temps et visages” nouvelle série, Desclée de Brouwer et Cie.
Jean Gallois (1994), Ernest Chausson, Paris: Fayard.
