From Wikipedia, the free encyclopedia
A Chloropicaceae a valódi zöldmoszatok (Chlorophyta) kládja, a Chloropicophyceae osztály egyetlen rendjének, a Chloropicalesnek egyetlen családja. Ez a Picocystophyceae kláddal együtt a „VII. prazinofiton kládot” alkotta,[1] annak A és B részéből áll.[2] Újabb tanulmányok szerint azonban a Chlorophytina testvércsoportja lehet.
| Chloropicaceae | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 | ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Chloropicaceae témájú rendszertani információt. | ||||||||||||
Biokémiai és fiziológiai jellemzőiről kevés az ismeret.[3]
2017-ben írták le magi 18S rRNS és plasztisz-16S rRNS alapján Adriana Lopes dos Santos et al., és a Picocystophyceae testvércsoportjaként írták le.[1] Adl et al. 2019-es rendszertanában a VII. prazinofiton klád A és B részéből állóként szerepel.[2] Első plasztiszgenomját (röviden plasztom) azonban már 2014-ben szekvenálták Lemieux et al. E plasztom a Chloropicon primus CCMP 1205-é. A Kioes dis Santos et al. által 2017-ben javasolt filogenetikai kapcsolattól eltérően Turmel et al. 2019-es és Yang et al. 2023-as tanulmánya szerint sem a Picocystophyceae, hanem a Chlorophytina testvércsoportja.[4][5]
Kokkoid zöld sejtek 1,5–4 μm átmérővel 1 sejtmaggal, 1 mitokondriummal és 1 kétmembrános plasztisszal, benne keményítőszemcsékkel és klorofill a-val és b-vel. Pirenoidja és ostora nincs, sejtfala réteges, sima vagy fonalas és érzékeny. A Chloropicon sejtfala sima, tilakoidjai egyenként vagy hármasával fordulnak elő, 1–2 vakuóluma van, bennük alkalmanként részecskékkel, magja központi helyzetű, a mitokondrium a mag és a plasztisz közt van. A két nemzetség fénymikroszkóppal nem megkülönböztethető.[1]
Tengeri élőhelyekben él,[1] ahol gyakran a valódizöldmoszat-OTU-k több mint 1%-át teszi ki például az Azori-szigetek és Bermuda közelében. Parttól távoli oligotróf vizekben gyakori a IX. prazinofiton kládhoz hasonlóan, azonban utóbbinál a parthoz kissé közelebb is megtalálható, és kissé szélesebb hőmérséklet-tartományban gyakori.[6]
Ivaros szaporodása nem ismert,[1] és életciklusában nem ismert ostoros szakasz,[4] azonban róla kevés az ismeret.[3]
A klorofillok mellett kiegészítő pigmentként neoxantint, anteraxantint, violaxantint, loroxantint, luteint, β,β-karotint, β,ε-karotint tartalmaz, ezzel szemben nem tartalmaz prazinoxantint[1] vagy egy klorofill c-származékot, Mg-DVP-t.[3]
Az asztaxantin segítheti a magas fényintenzitás melletti életben maradást a fölös fény elnyelésével és a reaktív oxigénszármazékok lebontásával.[3]
Legalább 2 faja dimetilszulfoniopropionátot termel. Egyikük az Egyenlítő közelében él a Csendes-óceánban, másikuk alacsony oxigéntartalmú helyeken él.[7]
A Chloropicon primus magi genomját 2019-ben szekvenálták Lemieux et al., ennek hossza 17 400 691 bp, 8693 gént tartalmaz – ebből 8639 fehérjekódoló – 20, egyenként 370–1880 kbp hosszú kromoszómában, többnyire diploid – 1 kromoszómából 3 példánya van –, és a propionátbontó út fehérjéit is kódolja. A szekvenálás során kimutatták, hogy a Mamiellophyceae és a Chloropicophyceae genomcsökkenése – melyben más géneket és anyagcsereutakat vesztettek el – külön történt, mely az óceáni környezethez való eltérő adaptációs stratégiára utal. Ezer bázispáronként átlagosan 0,5 génje van, génenként 0,5 intronja, utóbbiak átlagos hossza 152 bp. A nem kódoló DNS ismétlődései a genom 4%-át adják, a kromoszómák GC-tartalma közel azonos, de néhány kromoszóma rendelkezik alacsonyabb GC-tartalmú rövid szakaszokkal, ilyenek például a 3., az 5. és a 8. kromoszóma poliketid-szintáz-génjei.[3]
Rendelkezik az elágazó láncú aminosavak lebontásához szükséges reakcióutakkal a Chlorophytinához hasonlóan, melyeket hosszú sötétség vagy szénhidráthiány esetén használ glükoneogenezisre.
Telomerjei CCTAAAAA szekvenciájúak.[8] Bár életciklusában nem ismert ostoros szakasz, a Chloropicon több ostorhoz kapcsolódó génnel rendelkezik, mely alapján rejtett ostoros szakaszai lehetnek.[4]
Első szekvenált ptDNS-e a Chloropicon primus CCMP 1205-é, hossza 64 335 bp,[9] 100 gént tartalmaz, melyek sorrendje a többi prazinofiton fajéhoz képest jelentősen eltér, és a többi prazinofiton plasztomnál génsűrűbb.[5] A Chloroparvula plasztomja nem kanonikus genetikai kódot használ, melyben az AUA az AUG-hez hasonlóan metionint kódol, ennek oka feltehetően egy módosított trnM(cau) lehetett.[5]
Egyes tRNS-génjei konvergens evolúcióval szűntek meg. A trnL(uaa) gén kivételével minden eltűnt tRNS-gén megszűnt legalább 1 másik prazinofiton kládban. Mindkét nemzetség rendelkezik specifikus tRNS-ekkel: Chloropicon-specifikus a trnL(uaa) és a trnS(gaa), Chloroparvula-specifikus a trnL(caa).[5]
Legalább 8 ismert faja van 2 nemzetségben,[1] ezenkívül van 1 leíratlan Chloropicon- és 2 leíratlan Chloroparvula-faj is.[5] Rendszertana a következő:
A kládokat leíró 2017-es cikkben a Picocystophyceae testvércsoportja. Belső kapcsolatai az alábbi rendszertani fában vannak, mely a kutatásban szereplőnek egyszerűsített változata:[1]
| Streptophyta (külcsoport) |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Chlorophyta |
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egy több magi és plasztiszgént használó 2023-as tanulmányban a Chloropicaceae a Chlorophytina testvércsoportja, nem a Picocystophyceae kládé.[4] A leíratlan Chloropicon-faj Turmel et al. 2019-es tanulmánya szerint a C. maureeniae testvércsoportja, míg a leíratlan Chloroparvula-fajok a Chloroparvula japonicáéi.[5]:1. ábra
A pikoplankton-közösségek fontos alkotóeleme a part menti és oligotróf óceáni vizekben, és jelentősen hozzájárul az elemciklusokhoz, így például a szénciklushoz is. Ökológiai jelentősége mellett fajai fontos növénybiológiai modellszervezetek lehetnek kis genomjaik és az alacsony génredundancia miatt.[4]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
