a horvátországi háború eseménye From Wikipedia, the free encyclopedia
Banski Dvori bombázása (horvátul: bombardiranje Banskih dvora) a jugoszláv légierő csapása volt a zágrábi Banski Dvori ellen, mely Horvátország elnökének hivatalos rezidenciája volt a horvát függetlenségi háború idején. A légicsapásra, a jugoszláv légierő számos célpont elleni támadása részeként 1991. október 7-én került sor a horvát fővárosban. A jelentések szerint Zágráb Tuškanac városrészében egy civil meghalt, négyen pedig megsérültek.
| Banski Dvori bombázása | |||
| légicsapás | |||
 | |||
| Hrvoje Knez fényképe a banski dvori 1991. október 7-i légicsapás után felszálló füstről | |||
| Dátum | 1991. október 7. | ||
| Helyszín | Zágráb | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Haderők | |||
| |||
A támadás idején Franjo Tuđman horvát elnök, Stjepan Mesićcsel, a jugoszláv elnökség akkori elnökével és Ante Markovićcsal, Jugoszlávia akkori miniszterelnökével az épületben tartózkodott, de egyikük sem sérült meg a támadásban. Közvetlenül ezt követően Tuđman megjegyezte, hogy a támadásnak nyilvánvalóan az volt a célja, hogy Banski Dvorit, mint Horvátország államiságának székhelyét elpusztítsa. Marković Veljko Kadijević jugoszláv védelmi minisztert hibáztatta, aki tagadta a vádat, és azt állította, hogy az eseményt Horvátország rendezte meg. A támadás nemzetközi elítélést és Jugoszlávia elleni gazdasági szankciók megfontolását váltotta ki. Az elnöki rezidenciát azonnal átköltöztették az elnöki palotába, amely korábban Villa Zagorje néven volt ismert. A Banski Dvori jelentős károkat szenvedett, de kijavításuk csak 1995-ben kezdődött. Az épület később a horvát kormány székhelye lett.
1990-ben a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak Horvátországban. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást.[1] 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.[2] A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein,[3] valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott.[4] 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.[5]
A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után[6] maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították,[7] és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult.[8] A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett.[9] A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását.[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.[10]
1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult,[11] majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét.[12] A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án[13] lépett hatályba.[14] A felfüggesztésre azért került sor, mert az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia azt javasolta, hogy ne ismerjék el Horvátországot független államként, mert fennáll a polgárháború lehetősége Jugoszláviában.[15] A feszültség tovább eszkalálódott, amikor a Jugoszláv Néphadsereg és különböző szerb félkatonai csoportok mozgósítottak, mely végül horvát függetlenségi háborúvá fajult.[16] Október 3-án a jugoszláv haditengerészet megújította Horvátország fő kikötőinek blokádját. Ez a lépés a hónapokig tartó patthelyzetet és a horvátországi jugoszláv katonai létesítmények elfoglalását követte. Ezeket az eseményeket ma a laktanyacsata néven ismerik. Ennek eredményeként a horvát hadsereg jelentős mennyiségű fegyvert, lőszert és egyéb felszerelést foglalt le, köztük 150 páncélost, 220 harckocsit és 400 db 100 milliméteres vagy nagyobb kaliberű tüzérségi eszközt,[17] elfoglalt 39 laktanyát és 26 egyéb katonai létesítményt, köztük két kommunikációs központot és egy rakétabázist.[18] Ez egybeesett a šibeniki csata végével is, amelynek során a jugoszláv erőknek nem sikerült elfoglalniuk a horvát partvonalat, hogy ezzel megpróbálják elvágni Dalmáciát Horvátország többi részétől.[19]
1990 augusztusában és 1991 júliusában a horvát hadsereget a Jugoszláv Légierő Željava légitámaszpontján működő forrása értesítette egy szigorúan titkos küldetésről, amelyet másnapra készítettek elő, de Martin Špegelj azt állítja, hogy az információkat a részletek hiánya miatt nem vették komolyan.[20] Más források szerint a horvát biztonsági és hírszerző szolgálatok figyelmeztetést kaptak,[21] és az információ forrása a Szovjetunió akkori elnöke, Mihail Gorbacsov volt.[22] Október 6-ról 7-re virradó éjszaka éjfélkor a belgrádi szovjet nagykövet kormányzati utasítást kapott, hogy figyelmeztesse a horvát hadsereget Zágráb közelgő megtámadására.[23]
Tuđman az éjszakát a Horvát Légierő és Légvédelem parancsnoki állomásán, a zágrábi Felsőváros alatt futó alagútban töltötte, ahol a jugoszláv repülőgépek mozgására vonatkozó információkat fogadták. Reggel Andrija Rašeta jugoszláv tábornok arról tájékoztatta a sajtót, hogy felettesei úgy dönthetnek, hogy megtámadják Zágrábot, hogy nyomást gyakoroljanak Tuđmanra.[24] Október 7-én délelőtt három légiriadó is volt a városban, mert a Jugoszláv Légierő 30-40 harci repülőgépet vezényelt Zágráb térségébe, és a jugoszláv katonai bázisokról számos jelzés érkezett a közelgő légitámadásokról. A délelőtt folyamán a jugoszláv légierő repülőgépeinek felszállását figyelték meg a horvátországi Póla és Udbina, valamint a bosznia-hercegovinai Banja Luka közelében lévő bázisokról. A Željava légibázisról felszálló gépeket, feltehetően a térség alacsony felhőzete miatt nem észlelték. 13 óra 30 perckor a horvát hadsereg elfoglalt egy jugoszláv katonai kommunikációs központot és radar állást Velika Buna közelében, Zágrábtól délre, akadályozva ezzel a Jugoszláv Légierő irányítását a térségben lévő repülőgépek felett. Úgy gondolják, hogy az esemény befolyásolta Banski Dvori,[21] a horvát elnök hivatalos rezidenciája elleni akció időpontját.[25]
1991. október 7-én dél körül Tuđman a Banski Dvoriban találkozott Stjepan Mesićcsel, a jugoszláv államelnökség akkori elnökével és Ante Markovićcsal, Jugoszlávia akkori miniszterelnökével, akik mindketten horvátok voltak.[26] A találkozó célja az volt, hogy rávegye Markovićot, hogy hagyja el a jugoszláv szövetségi kormány élén betöltött pozícióját, amit vonakodott megtenni,[27] és megvitatni Horvátország függetlenségének szükségességét.[28] Az ülést, amelyen az elnöki tanácsadók is részt vettek, az ebédidőben elnapolták. Tuđman, megpróbálva horvát származására utalni, újabb erőfeszítéseket tett Marković meggyőzésére. A desszert felszolgálása közben mindhárman elhagyták az ebédlőt, és bementek az elnöki irodába, hogy ott folytassák a megbeszélést. Miután Tuđman elhagyta a szobát, mindenki más követte.[21]
Közvetlenül délután 3 óra után, percekkel az ebéd vége után, és két-három perccel azután, hogy mindenki elhagyta az ebédlőnek helyet adó termet a Jugoszláv Légierő megtámadta Banski Dvorit és más zágrábi célpontokat a Gradec, a Felsőváros, és a horvát főváros más részeinek területén.[21] Zágrábot megközelítőleg 30 jugoszláv repülőgép támadta meg,[29] de a felsővárosi rajtaütést csak két MiG–21-es vadászgép (nyolc 128 mm-es „Munja” rakétával) és két G–4 Super Galeb katonai repülőgép (egyenként két Mk 82 bombával) hajtotta végre.[27][30] A Banski Dvori épületét az Mk 82-es bombák találták el, amelyeket közelségi detonátorral indítottak el a cél fölött,[31] mely két közvetlen találatot eredményezett.[22]
A támadás következtében a felsővárosi Tuškanac térségében egy civil vesztette életét,[32] négyen megsebesültek,[33] de a három vezető közül egyik sem sérült meg.[34] A Banski Dvori homlokzata és szinte minden szobája megsérült, tetőszerkezetének egy része pedig megsemmisült.[35] Az épületben és annak berendezésében okozott károk az első becslések szerint 2 és 3 millió USA-dollár között mozogtak. A Banski Dvori mellett a környéken más épületek is megsérültek. Ezek közé tartozott a horvát parlament épülete, a régi városháza, Szent Márk-templom, a Történeti Múzeum, a Kulturális Műemlékek Intézete, valamint a környéken található lakóházak és irodák, [29] köztük a svájci konzul, Werner Mauner irodája is.[33]
Egy televíziós riportban, amelyet röviddel a támadás után rögzítettek és sugároztak, Tuđman azt mondta, hogy úgy tűnik, hogy a támadás célja a Banski Dvori, mint a horvát államiság székhelye volt, mellyel az ország vezetését akarták lefejezni. A riportot az idegen megszállás megszüntetése és a nemzet újjáépítése melletti eltökélt nyilatkozattal zárta.[36] Marković telefonált belgrádi irodájába, és a támadásért Veljko Kadijević jugoszláv védelmi minisztert hibáztatta. Követelte lemondását, azzal fenyegetőzve, hogy addig nem tér vissza Belgrádba, amíg Kadijević nem távozik. A jugoszláv védelmi minisztérium elhárította a vádat, azt állítva, hogy a támadást nem a központi parancsnokság engedélyezte, és arra utalt, hogy az akciót a horvát hatóságok rendezhették meg.[26] A jugoszláv hadsereg később azt állította, hogy a horvát vezetés helyezett el plasztik robbanóanyagot Banski Dvoriba.[33]
A kialakult helyzetre reagálva az amerikai konzulátus azt tanácsolta amerikai állampolgároknak, köztük az újságíróknak, hogy hagyják el Horvátországot. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma bejelentette, hogy fontolóra veszi gazdasági szankciók bevezetését Jugoszlávia ellen.[24] Németország elítélte és barbárnak nevezte a támadást, melyért a jugoszláv hadsereget hibáztatta.[37]
1991. október 8-án, a függetlenségi nyilatkozat moratóriumának lejártával a horvát parlament minden fennmaradó kapcsolatot megszakított Jugoszláviával.[38] Ez a bizonyos parlamenti ülés a közelmúltbeli légitámadás által kiváltott biztonsági aggályok miatt az INA épületében volt a zágrábi Šubićeva utcában,[39] ugyanis félő volt, hogy a jugoszláv légierő megtámadhatja a parlament épületét.[40]
A bombázást követően Horvátország elnökének rezidenciáját a Banski Dvoriból a Pantovčak területére, a korábban „Villa Zagorje” néven ismert elnöki palotába helyezték át.[41] A Banski Dvori javítására szánt pénzeszközöket 1995-ben hagyták jóvá,[42], és az épület a horvát kormány hivatalos rezidenciája lett.[43] A bombatámadás emlékére 20 évvel a támadás után, 2011-ben, a Banski Dvori homlokzatán táblát helyeztek el.[44] A támadásról a Zágrábi Városi Múzeum is megemlékezik, mivel az esemény szerepel a „Zágráb a Független Horvátországban” gyűjtemény állandó kiállításán.[45]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
