nemzetközi labdarúgó-mérkőzés From Wikipedia, the free encyclopedia
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki-selejtező mérkőzése Románia ellen, 2013. március 22-én. A találkozó végeredménye 2–2 lett.
Magyarország–Románia | ||||||||||||||
Kiírás: 2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező | ||||||||||||||
A mérkőzés végeredménye | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
A mérkőzés adatai | ||||||||||||||
Dátum | 2013. március 22. | |||||||||||||
Stadion | Puskás Ferenc Stadion | |||||||||||||
Város | Budapest | |||||||||||||
Játékvezető | Wolfgang Stark (német) | |||||||||||||
|
A magyar labdarúgó-válogatott 2012. szeptember 7-én kezdte el szereplését a vb-selejtezőben. Andorrában 5–0-s győzelmet arattak. Négy nappal később Hollandia látogatott Budapestre, és aratott könnyed győzelmet (1–4). A szeptemberben elért három pont után, az októberi két selejtezőn hat pontot várt el a csapattól a közvélemény, illetve a szurkolók is. Ez végül sikerült (Észtország ellen 1–0, Törökország ellen 3–1). A csapatnak a románok elleni volt a második találkozója 2013-ban, február 6-án Fehéroroszország ellen léptek pályára felkészülési mérkőzésen Törökországban (1–1).
„A hazai pálya előnyét akkor is szeretnénk érvényre juttatni, ha a közönséget kénytelenek leszünk nélkülözni. A játékosok hozzáállását úgy látom az edzéseken, a közös megbeszéléseken, hogy nagyon kiélezett helyzetben vannak, mindenki átérzi, mekkora felelőssége van, nemcsak a válogatottal, hanem az egész magyar labdarúgással szemben is. Úgyhogy szeretnénk bravúrosan szerepelni. Nyilván egy ilyen fegyelmezett csapattal szemben, mint a román, nehéz lesz eredményesnek lenni, de meggyőződésem, hogy a támadóharmadban meglévő képességeink mentén erre megvan az esélye a csapatnak, és ezt sikerül is érvényre juttatnunk.”
– Egervári Sándor, Magyarország szövetségi kapitánya.[1]
A román labdarúgó-válogatott hasonló eredményeket ért el ezidáig a vb-selejtező D csoportjában. Ők Andorra ellen 4–0-ra, Észtország ellen 2–0-ra, Törökország ellenében pedig 1–0-ra győztek. Románia szintén csak a holland csapat ellen szenvedett vereséget, ugyanolyan arányban, mint a magyarok. 2013. február 6-án Ausztráliát verték barátságos mérkőzésen (3–2).
„Nagyon fontos meccs lesz a holnapi mind a két válogatottnak. Jó játékot és jó eredményt várok a román csapattól. Sajnos nem a legjobb körülmények között kell majd játszanunk. Nem lesznek nézők, ezzel a döntéssel nem értek egyet, és az időjárás sem túl kedvező. De nem érdekel a pálya talajának minősége, csak az, hogy megszerezzük a három pontot.”
– Victor Piţurcă, Románia szövetségi kapitánya.[2]
Magyarország | Szakasz | Románia | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ellenfél | Eredmény | D csoport | Ellenfél | Eredmény | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Andorra | 5–0 (i) | 1. forduló | Észtország | 2–0 (i) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hollandia | 1–4 (o) | 2. forduló | Andorra | 4–0 (o) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Észtország | 1–0 (i) | 3. forduló | Törökország | 1–0 (i) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Törökország | 3–1 (o) | 4. forduló | Hollandia | 1–4 (o) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A D csoport állása a találkozót megelőzően
|
Az eredmények az adott csapat szempontjából szerepelnek.
A magyar labdarúgó-válogatott 2012. augusztus 15-én Izraelt fogadta a Puskás Ferenc Stadionban, felkészülési mérkőzésen (1–1). A találkozón megjelent nézők egy része a lelátókról mocskos zsidók-at kiabált, Benito Mussolinit méltatta, Palesztinát éltette, és az izraeli himnusz elhangzásakor hátat fordított a focipályának.[3] A magyar kormány elítélte a történteket.[4]
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, március 11-én hirdette ki huszonnégy főből álló keretét a márciusi vb-selejtezőkre.[10] Első alkalommal kapott helyet a csapatban Kovács István, a Videoton húszesztendős támadója. Március 13-án változás történt a válogatott keretében, Koltai Tamás sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot a két vb-selejtezőn, helyére Szakály Pétert hívta be a kapitány.[11]
Victor Piţurcă, Románia szövetségi kapitánya március 7-én hirdette ki annak a tizenhat külföldön játszó futballistának nevét, akik készülhetnek a Magyarország és a Hollandia elleni soron következő világbajnoki selejtezőkre.[12] Március 15-én négy játékos került ki a keretből a külföldön játszók közül.[13] A teljes névsort március 17-én ismertették.[14]
Az adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
A találkozót a Puskás Ferenc Stadionban rendezték, 20:30-as kezdéssel. A román csapat kezdett jobban, azonban az első veszélyes kapura lövés Pintér Ádám nevéhez fűződött. A tizenhatodik percben Hajnal Tamás ívelt középre szabadrúgásból, Vanczák Vilmos pedig a jobb oldali kapufa segítségével a kapuba fejelt. Az első félidő további részében mindkét fél előtt adódtak helyzetek. A szünetre egygólos előnnyel vonulhatott a magyar válogatott. A második játékrész csere nélkül folytatódott. A hatvannegyedik percben Szalai Ádám közelről, senkitől sem zavartatva fejelt a vendég kapu mellé. A hatvannyolcadik minutumban Korcsmár Zsolt buktatta a tizenhatoson belül Adrian Mutut. A tizenegyest a sértett váltotta gólra. A hetvenegyedik percben újabb büntető volt a mérkőzésen, ezúttal Dzsudzsák Balázs talált a kapuba, miután Korcsmárt buktatták. A játékrész további részében is a magyar csapat akarata érvényesült, azonban további gólt nem sikerült elérni. A kilencvenkettedik percben Alexandru Chipciu egy kavarodás után egyenlített. Magyarország–Románia 2–2.
„A két rúgott gól dicséretes, és ezzel meg is kellett volna nyernünk a meccset, ha tudatosabban védekezünk. A két gólt illetően a játékosok elmondták, az első gól lesről született, a másodiknál ellökték Varga Józsit. (...) Nem a játékvezetőn múlt, a labdával szemben kellett volna védekezni, sokkal tudatosabban. Nehéz hangulatban telik ezek után az esténk, de holnaptól már az isztambuli meccsre kell összpontosítanunk. (...) A félidejéhez érkezett a csoport. Előre is tudni lehetett, a magyar, a török és a román csapat között nagy versenyfutás lesz. A mai eredmény kedvez a törököknek, de a magyar és a román válogatott még mindig előnyben van a törökkel szemben.”
– Egervári Sándor[15]
„Nagyon nehéz meccsre számítottam, és elismerem, szerencsénk is volt. A meccs egyes szakaszaiban jól játszottunk, végig küzdöttünk, de nem vagyok elégedett, mert ismét pontrúgásból kaptunk gólt, ami régi problémánk. (...) Innentől hármas versenyfutásról beszélhetünk a második helyért, a törökök is visszatértek a versenybe. (...) Ennek a meccsnek az igazi győztese a török válogatott, amely a román és a magyar csapatot is megközelítette. A magyar válogatott jobban alkalmazkodott a meccs hangulatához, nem játszottunk jól, ezért tudtunk csak későn egyenlíteni.”
– Victor Piţurca[16]
|
|
|
|
Asszisztensek:
Jan-Hendrik Salver (német) (partvonal)
Mike Pickel (német) (partvonal)
Negyedik játékvezető:
Tobias Welz (német)
Magyarország | Románia | |
---|---|---|
2 | Gólok | 2 |
8 | Összes lövés | 9 |
3 | Kapura lövések | 8 |
37,5% | Lövéspontosság | 88,8% |
4 | Szögletek | 2 |
15 | Szabálytalanságok | 25 |
0 | Sárga lapok | 3 |
0 | Piros lapok | 0 |
2013. március 22. | Andorra | 0–2 | Törökország |
2013. március 22. | Hollandia | 3–0 | Észtország |
Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Hollandia | 5 | 5 | 0 | 0 | 16 | 2 | +14 | 15 |
Magyarország | 5 | 3 | 1 | 1 | 12 | 7 | +5 | 10 |
Románia | 5 | 3 | 1 | 1 | 10 | 6 | +4 | 10 |
Törökország | 5 | 2 | 0 | 3 | 6 | 6 | 0 | 6 |
Észtország | 5 | 1 | 0 | 4 | 1 | 9 | –8 | 3 |
Andorra | 5 | 0 | 0 | 5 | 0 | 15 | –15 | 0 |
Magyarország | Románia | |
---|---|---|
11 | Győzelem | 5 |
6 | Döntetlen | 6 |
47 | Gólok | 25 |
39/66 | Pontok | 21/66 |
59,09% | % | 31,81% |
Győzelem Döntetlen Vereség
No. | Dátum | Helyszín | Nézőszám | Mérkőzés | Eredmény | Gólszerző(k) |
---|---|---|---|---|---|---|
1. (196.) | 1936. 10. 04. | Bukarest | 35 000 | barátságos | Románia–Magyarország 1–2 (1–0) | Bindea 22' és Lázár 65', Toldi 83' |
2. (224.) | 1939. 10. 22. | Bukarest | 32 000 | barátságos | Románia–Magyarország 1–1 (0–0) | Spielmann 78' és Tóth Mátyás 76' |
3. (229.) | 1940. 05. 19. | Budapest, Üllői út | 20 000 | barátságos | Magyarország–Románia 2–0 (0–0) | Sárosi 73', Gyetvai 75' |
4. (247.) | 1945. 09. 30. | Budapest, Üllői út | 35 000 | barátságos | Magyarország–Románia 7–2 (5–2) | Hidegkuti 8' 86', Puskás 15' 66', Zsengellér 25', Rudas 32' (11-esből), Nyers 39' |
5. (257.) | 1947. 10. 12. | Bukarest | 35 000 | Balkán-bajnokság | Románia–Magyarország 0–3 (0–2) | Egresi 21', Puskás 35' 74' |
6. (262.) | 1948. 06. 06. | Újpest, Megyeri út | 45 000 | Balkán-bajnokság | Magyarország–Románia 9–0 (2–0) | Mészáros 30' 46', Egresi 43' 60' 71', Puskás 57' 87', Kocsis 66' 84' |
7. (265.) | 1948. 10. 24. | Bukarest | 48 000 | Balkán-bajnokság | Románia–Magyarország 1–5 (0–1) | Perényi-Pecsovszky 77' és Puskás 44' 63' 84', Deák 50' 68' |
8. (289.) | 1952. 07. 15. | Turku | 14 000 | Olimpiai-selejtező | Magyarország–Románia 2–1 (1–0) | Czibor 22', Kocsis 73' és Suru 86' |
9. (312.) | 1954. 09. 19. | Budapest, Népstadion | 93 000 | barátságos | Magyarország–Románia 5–1 (3–1) | Kocsis 20' 35', Hidegkuti, 44' 53', Budai II 68' és Ozon 24' |
10. (358.) | 1958. 10. 26. | Bukarest | 100 000 | barátságos | Románia–Magyarország 1–2 (1–0) | Dinulescu 30' és Vasas 72', Tichy 78' |
11. (466.) | 1972. 04. 29. | Budapest, Népstadion | 68 585 | Eb-negyeddöntő | Magyarország–Románia 1–1 (1–0) | Branikovits 10' és Szatmári 55' |
12. (468.) | 1972. 05. 14. | Bukarest | 75 000 | Eb-negyeddöntő | Románia–Magyarország 2–2 (1–2) | Dobrin 14', Neagu 81' és Szőke 5', Kocsis 36' |
13. (469.) | 1972. 05. 17. | Belgrád | 55 000 | Eb-negyeddöntő | Magyarország–Románia 2–1 (1–1) | Kocsis 26', Szőke 87' és Neagu 33' |
14. (555.) | 1981. 05. 13. | Budapest, Népstadion | 62 000 | vb-selejtező | Magyarország–Románia 1–0 (1–0) | Fazekas 18' |
15. (558.) | 1981. 09. 23. | Bukarest | 75 000 | vb-selejtező | Románia–Magyarország 0–0 | |
16. (727.) | 1998. 10. 14. | Budapest, Népstadion | 30 000 | Eb-selejtező | Magyarország–Románia 1–1 (0–0) | Hrutka 83' és Dinu 50' |
17. (733.) | 1999. 06. 05. | Bukarest | 25 000 | Eb-selejtező | Románia–Magyarország 2–0 (2–0) | Ilie 2', Munteanu 15' |
18. (752.) | 2001. 06. 02. | Bukarest | 20 526 | vb-selejtező | Románia–Magyarország 2–0 (1–0) | Niculae 5' 53' |
19. (756.) | 2001. 09. 05. | Budapest, Népstadion | 6 000 | vb-selejtező | Magyarország–Románia 0–2 (0–2) | Ilie 11', Niculae 27' |
20. (781.) | 2004. 02. 21. | Nicosia | 1 200 | barátságos | Magyarország–Románia 0–3 (0–1) | Mihut 11', Dănciulescu 89', Caramarin 90+2' |
21. (841.) | 2009. 08. 12. | Budapest, Puskás Ferenc Stadion | 14 000 | barátságos | Magyarország–Románia 0–1 (0–1) | Ghioane 42' |
22. (877.) | 2013. 03. 22. | Budapest, Puskás Ferenc Stadion | zárt kapuk mögött | vb-selejtező | Magyarország–Románia 2–2 (1–0) | Vanczák 16', Dzsudzsák 71' (11-esből) és Mutu 68' (11-esből), Chipciu 90+2' |
23. (881.) | 2013. 09. 06. | Bukarest, Arena Națională | 41 405 | vb-selejtező | Románia–Magyarország 3–0 (2–0) | Marica 2', Pintilii 31', Tănase 88' |
24. (890.) | 2014. 10. 11. | Bukarest, Arena Națională | 54 000 | Eb-selejtező | Románia–Magyarország 1–1 (1–0) | Rusescu 45' és Dzsudzsák 82' |
25. (897.) | 2015. 09. 04. | Budapest, Groupama Aréna | 22 060 | Eb-selejtező | Magyarország–Románia 0–0 |
Magyar gólszerzők sorrendje, szerzett találatok szerint rendezve: Puskás (9 gól), Kocsis Sándor (5 gól), Egresi, Hidegkuti (4-4 gól), Mészáros, Deák, Szőke, Kocsis Lajos, Dzsudzsák (2-2 gól), Lázár, Toldi, Tóth Mátyás, Sárosi, Gyetvai, Zsengellér, Rudas, Nyers, Perényi-Pecsovszky, Czibor, Budai II, Vasas, Tichy, Branikovits, Fazekas, Hrutka, Vanczák (1-1 gól)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.