A magyar labdarúgó-válogatottnak 1972-ben tizennégy találkozója volt. A programokkal teli év már januárban kezdődött Spanyolország ellen. A mérkőzés érdekessége a két szövetségi kapitány személye, Illoszky Rudolf és Kubala László, akik 25 évvel korábban együtt játszottak a Vasasban és jó barátok is voltak. Márciusban még egy barátságos találkozóra került sor az NSZK ellen, néhány név a német csapatból: Beckenbauer, Breitner, Netzer, Hoenes, Gerd Müller.

A tavaszi idényben egymást váltották az Eb- és a vb-mérkőzések, Romániával két döntetlen után még harmadik találkozón kellett dönteni az Európa-bajnokság elődöntőbe jutásról. Ezt a mérkőzést Belgrádban a magyar csapat nyerte 2–1-re. Az elődöntőben a „mumus” Szovjetunió csapata nyert most is, a harmadik helyért pedig Belgiummal nem bírt a magyar csapat.

Augusztus végén már az olimpiai labdarúgótorna volt soron, Irán, Dánia és az NDK legyőzésével a döntő következett Lengyelországgal. Az első félidő még magyar vezetéssel zárult, de a szünet után a korszak egyik legjobb játékosa, Kazimierz Deyna két gólja olimpiai aranyat ért a lengyel csapatnak.

Szövetségi kapitány: Illovszky Rudolf

Eredmények

464. mérkőzés

További információk Spanyolország, 1–0 ...
Bezárás
1972. január 12.
Santiago Bernabéu stadion, Madrid
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Kurt Tschenscher (FRG)


465. mérkőzés

További információk Magyarország, 0–2 ...
Magyarország  0–2  NSZK
(0–0)
Részletek
Breitner Gól
: 68' 68'
U. Hoeneß Gól
: 88' 88'
Bezárás
1972. március 29.
Népstadion, Budapest
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Concetto Lo Bello (ITA)


466. mérkőzés – Eb-negyeddöntő

További információk Magyarország, 1–1 ...
Bezárás
1972. április 29.
Népstadion, Budapest
Nézőszám: 68 585
Játékvezető: David William Smith (ENG)


467. mérkőzés – vb-selejtező

További információk Magyarország, 3–0 ...
Magyarország  3–0  Málta
Kocsis Gól
: 35' 35'
Bene Gól
: 60' 60'
Juhász I. Gól
: 75' 75'
(1–0)
Részletek
Bezárás
1972. május 6.
Megyeri út, Budapest
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Milivoje Gugulović (YUG)


468. mérkőzés – Eb-negyeddöntő

További információk Románia, 2–2 ...
Románia  2–2  Magyarország
Dobrin Gól
: 14' 14'
Neagu Gól
: 81' 81'
(1–2)
Részletek
Szőke Gól
: 5' 5'
Kocsis Gól
: 36' 36'
Bezárás
1972. május 14.
Bukarest
Nézőszám: 75 000
Játékvezető: Kurt Tschenscher (FRG)


469. mérkőzés – Eb-negyeddöntő

További információk Magyarország, 2–1 ...
Magyarország  2–1  Románia
Kocsis Gól
: 26' 26'
Szőke Gól
: 87' 87'
(1–1)
Részletek
Neagu Gól
: 33' 33'
Bezárás
1972. május 17.
JNA-stadion, Belgrád
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Hrísztosz Míhasz (GRE)


470. mérkőzés – vb-selejtező

További információk Svédország, 0–0 ...
Bezárás
1972. május 25.
Råsunda Stadion, Stockholm
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Laurens van Ravens (NED)


471. mérkőzés – Eb-elődöntő

További információk Szovjetunió, 1–0 ...
Bezárás
1972. június 14.
Heysel Stadion, Brüsszel
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Rudolf Glöckner (GER)


472. mérkőzés – Eb-3. helyért

További információk Belgium, 2–1 ...
Belgium  2–1  Magyarország
Lambert Gól
: 23' 23'
Van Himst Gól
: 28' 28'
(2–0)
Részletek
Gól
: 52' 52' (11-esből)
Bezárás
1972. június 17.
Sclessin Stadion, Liège
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Johan Einar Boström (SWE)


473. mérkőzés – olimpiai III. csoport

További információk Magyarország, 5–0 ...
Magyarország  5–0  Irán
Dunai II. Gól
: 32' 32' Gól
: 47' 47' Gól
: 89' 89'
Várady Gól
: 50' 50'
Kozma Gól
: 80' 80'
(1–0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Bezárás
1972. augusztus 27.
Frankenstadion, Nürnberg
Nézőszám: 3 000
Játékvezető: Guillermo Velasquez (COL)


nem hivatalos mérkőzés – olimpiai III. csoport

További információk Magyarország, 2–2 ...
Magyarország  2–2  Brazília
Dunai II Gól
: 4' 4'
Juhász P. Gól
: 84' 84'
(1–0)
(Jegyzőkönyv)
Részletek
Pedrinho Gól
: 67' 67'
Dirceu Gól
: 73' 73'
Bezárás
1972. augusztus 29.
Olimpiai Stadion, München
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: William Mullen (ENG)


474. mérkőzés – olimpiai III. csoport

További információk Dánia, 0–2 ...
Bezárás
1972. augusztus 31.
Rosenaustadion, Augsburg
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: Poh Hwa Oei (MAL)


475. mérkőzés – olimpiai A csoport

További információk Magyarország, 2–0 ...
Bezárás
1972. szeptember 3.
Drei-Flüsse Stadion, Passau
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Armando Marques (BRA)


nem hivatalos mérkőzés – olimpiai A csoport

További információk Magyarország, 4–1 ...
Bezárás
1972. szeptember 6.
Olimpiai Stadion, München
Nézőszám: 80 000
Játékvezető: Luis Pestarino (ARG)


nem hivatalos mérkőzés – olimpiai A csoport

További információk Magyarország, 2–0 ...
Bezárás
1972. szeptember 8.
Regensburg
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Lee Kan Chi (HKG)


476. mérkőzés – olimpiai döntő

További információk Lengyelország, 2–1 ...
Bezárás
1972. szeptember 10.
Olimpiai stadion, München
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Kurt Tschenscher (GER)


477. mérkőzés – vb-selejtező

További információk Ausztria, 2–2 ...
Ausztria  2–2  Magyarország
Hasil Gól
: 58' 58' (11-esből)
Jara Gól
: 71' 71'
(2–0)
Részletek
Dunai II. Gól
: 16' 16'
Kocsis Gól
: 20' 20'
Bezárás
1972. október 15.
Práter-stadion, Bécs
Nézőszám: 74 000
Játékvezető: Rudolf Glöckner (GER)

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Wikiwand in your browser!

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.

Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.