1960-as amerikai elnökválasztás

Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának előírása szerint 1960. november 8-án, kedden az országban elnökválasztást tartottak. A szoros viták alá eső választáson a Demokrata Párt jelöltje, John F. Kennedy szenátor legyőzte Richard Nixon hivatalban lévő alelnököt, a Republikánus Párt jelöltjét. Ez volt az első olyan választás, amelyen ötven állam vett részt és amelyen a hivatalban lévő elnök nem indulhatott harmadik ciklusért a 22. alkotmánymódosítás értelmében. Egyben ez volt az utolsó olyan alkalom, hogy Kolumbia Kerület nem vett részt a választáson.

44. elnökválasztás az Egyesült Államokban
1956 1960. november 8. 1964
Részvétel	62.8%
Párt	Demokrata Párt	Republikánus Párt
Elnökjelölt	John F. Kennedy	Richard Nixon
Állam	Massachusetts	Kalifornia
Alelnökjelölt	Lyndon B. Johnson	Henry C. Lodge
Elektorok	303	219
Szavazatok	34 220 984 49.72%	34 108 157 49.55%
Az elnökválasztó elektorok száma az USA tagállamai szerint
A Wikimédia Commons tartalmaz 1960-as amerikai elnökválasztás témájú médiaállományokat.

Nixon alelnök kevés ellenzékkel szemben nyerte el a republikánusok jelölését. A fiatal massachusettsi szenátor, Kennedy a demokrata előválasztáson nagy vereséget mért Hubert Humphrey szenátorra. A Demokrata Nemzeti Konvenció első szavazásán legyőzte Lyndon B. Johnson szenátusi többségi vezetőt és felkérte alelnökjelöltjének. A hidegháború jelentősen befolyásolta a választást, mivel nagy feszültség állt fenn az Egyesült Államok és a Szovjetunió között.

Az elnökválasztást Kennedy nyerte meg 303 elektori szavazattal, míg Nixon 219-et kapott. Nixonnak csak 112 827-tel, 0,17%-kal volt kevesebb szavazata, így igen szoros lett az eredmény. Egy harmadik jelölt, Harry F. Byrd szenátor tizenöt elektori szavazatot kapott és magával vitt egy államot, Mississippit. Kennedy kihasználta az 1958-as gazdasági recessziót, amely sértette a hivatalban lévő elnök, Dwight D. Eisenhower és ezzel a Republikánus Párt tekintélyét és 17 millióval több regisztrált demokrata lett, mint republikánus. Kennedy az első katolikus vallású elnökként többséget szerzett a katolikus szavazók között. Kennedy kampánykészsége döntően felülmúlta Nixonét, aki mind az ötven államban időt és erőforrásokat pazarolt. Kennedy Johnsonra támaszkodott, hogy tartsa a déli államokat és hatékonyan használta a televíziózást. Ennek ellenére a 20. század legszorosabb eredménye lett az 1960-as elnökválasztás.

1963. november 22-én Kennedy elnök rejtélyes körülmények között Dallasban merénylet áldozata lett és az elnöki székben Johnson követte. Nixon 1968-ban ismét indult a választáson, immár sikeresen és 1972-ben újraválasztották, ám az 1974 augusztusi Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerült.

Jelölések

Demokrata Párt

A Demokrata Párt jelöltjei, 1960
John F. Kennedy	Lyndon B. Johnson
elnökjelölt	alelnökjelölt
Massachusetts szenátora (1953–1960)	Texas szenátora (1949–1961)

1960-as Demokrata Nemzeti Konvenció eredményei
John F. Kennedy Massachusetts szenátora 806 (52,89%)	Lyndon B. Johnson Texas szenátora 409 (26,84%)	Stuart Symington Missouri szenátora 86 (5,64%)	Adlai Stevenson Illinois volt kormányzója 80 (5,25%)	Robert B. Meyner New Jersey kormányzója 43 (2,82%)	Hubert Humphrey Minnesota szenátora 42 (2,76%)	George Smathers Florida szenátora 30 (1,97%)

A főbb jelöltek az 1960-as demokrata elnökjelöltségért John F. Kennedy, Pat Brown, Stuart Symington, Lyndon B. Johnson, Adlai Stevenson, Wayne Morse és Hubert Humphrey voltak. Számos jelölt saját államában keresett támogatást, annak ellenére, hogy reális esélye lett volna a jelölés elnyeréséért. Symington, Stevenson és Johnson nem voltak hajlandóak kampányolni. Mindhárom jelölt azt remélte, hogy a többi versenyző megbotlik az előválasztáson és hogy a kongresszus őt fogja megválasztani jelöltnek.

Kennedyt kezdetben sokan kritizálták a párton belül, hogy ő túl fiatal és tapasztalatlan az elnöki székre és azt javasolták, hogy alelnökjelöltként induljon. Ezek közé tartozott például a korábbi amerikai elnök, Harry S. Truman is, aki Symington-t támogatta. Kennedy ezt jelentette ki: „Nem alelnöknek, hanem elnöknek indulok.”^[1]

Ezután jött az előválasztás. Az első kérdés Kennedy római katolikus vallása volt. Kennedy először a wisconsini előválasztáson legyőzte Hubert Humphrey szenátort. Testvérei és felesége, Jacqueline átfésülték az államot és szavazatokat gyűjtöttek, ami miatt Humphrey panaszkodott és „úgy érezte magát, mint egy független kereskedő, aki egy áruházlánc ellen versenyez”. Néhány politikai szakértő azzal érvelt, hogy Kennedy győzelmi esélyei szinte teljes egészében a katolikus területekről származott, így Humphrey úgy döntött, hogy folytatja a versenyt a többnyire protestáns Nyugat-Virginiában. Azonban Kennedy itt is felülmúlta ellenfelét.^[2] Humphrey kampánya csekély volt, Kennedy jól finanszírozott és jól szervezett kampánnyal rendelkezett. Kennedy a szavazatok 60%-ával megverte Humphrey-t, aki visszavonult az elnökválasztási kampányától. Nyugat-Virginia megmutatta, hogy a katolikus Kennedy még egy erősen protestáns államban is nyerhet. Bár csak kilenc elnöki előválasztáson vett részt,^[3] riválisai, Johnson és Symington nem tudtak kampányolni az előválasztásokon. Annak ellenére, hogy a liberálisok által támogatott Stevenson kétszer is volt a Demokrata Párt elnökjelöltje 1952-ben és 1956-ban, két veresége Dwight D. Eisenhower republikánus elnök ellen a legtöbb pártvezetőt és küldöttet arra késztetett, hogy „egy új arcot” keressenek, aki megnyerheti a választásokat. Az előválasztás után Kennedy körbe utazta az országot és az állami küldöttséggel és vezetőivel társalgott. A Demokrata Nemzeti Konvenció megnyitásakor Kennedy messze az élen járt, de továbbra is kevésnek tartották a küldöttek számát, amelyre szüksége volt a győzelemhez.

Az 1960-as Demokrata Nemzeti Konvenciót Los Angelesben tartották. A konvenció megnyitása előtti héten Kennedy két új kihívót szerzett, amikor Lyndon B. Johnson szenátusi többségi vezető és Adlai Stevenson, a párt 1952-es és 1956-os jelöltje hivatalosan is bejelentették jelöltségüket. Azonban sem Johnson, sem Stevenson nem múlta fel a tehetséges és rendkívül hatékony Kennedy kampánycsapatát, amelyet öccse, Robert F. Kennedy vezetett. Johnson kihívta Kennedyt egy televíziós vitára a texasi és massachusettsi küldöttség közös ülésekor. A legtöbb megfigyelő úgy gondolta, hogy Kennedy felülmúlta Johnsont a vita során, aki nem tudta kiterjeszteni támogatását a délen túlra. Az elnöki szavazás első fordulóját Kennedy nyerte meg.

Ezt követően Kennedy Los Angelesben, 1960. július 14-én, reggel 10:15-kor felajánlotta Johnsonnak az alelnöki jelölést, ami sok mindenkit meglepett. Rájött, hogy nem lehet megválasztani a déli demokraták támogatása nélkül, akik többsége Johnson mellett állt. Robert Kennedy gyűlölte Johnsont a Kennedy család elleni támadásai miatt és azt mondta,^[4] hogy bátyja csak udvariasságból ajánlotta fel neki a posztot. Robert Kennedy állításából Arthur M. Schlesinger és Seymour Hersh azt idézte, hogy John Kennedy Stuart Symington-t részesítette volna előnyben és Johnson összefogott a képviselőházi elnökkel, Sam Rayburn-al, nyomva Kennedyt az alelnöki jelölés felajánlására. Hersh arról is írt, hogy meg is zsarolták Kennedyt a jelöltségért. Anthony Summers életrajzában az FBI igazgatója, John Edgar Hooverről is hasonló történet szerepel. Kennedy személyi titkára azt mondta Summers-nek egy interjúban, hogy meg volt győződve arról, hogy 1960 közepén J. Edgar Hoover és Johnson összeesküdött. Hoover ismert volt arról, hogy sok aktákat vezetett a politikai vezetők személyes életéről és Kennedy sem volt kivétel. Hoover különböző forrásokból szerzett információkat Kennedy nőcsábászságáról. 1942 januárjában, mikor az Egyesült Államok Haditengerészeténél szolgált, az FBI megfigyelési nyilvántartása megerősítette, hogy viszonya volt egy Inga Arvad nevű nővel, majd 1958-ban egy Leonard és Florence Kater nevű házaspár megtudta, hogy bérlőjüknek viszonya volt Kennedyvel, szenátusi irodájának titkárával. Kater egy magnóval felvette a pár szeretkező hangjait és egy képet is csinált Kennedyről. Kater elküldte ezt az újságoknak és a Stearn Publications nevű cég továbbította Hoovernek. Nem sokkal később Hoover megszerezte a kazetták másolatát és felajánlotta őket Johnsonnak, aki minden információt felhasznált, amit Hoover talált Kennedyről, még a konvenció előtt is. Így Hoover nagy nyomást gyakorolt Kennedyre a konvenció alatt. Néhány nappal az alelnöki felkérés után Pierre Salinger, a kampány sajtótitkára megkérdezte Kennedyt, hogy valóban elvárja-e Johnsontól, hogy elfogadja az ajánlatot vagy csak udvarias gesztust tett. Kennedy így válaszolt: „Az egész történet soha nem lesz ismert.” „Mindketten megígértük egymásnak, hogy soha nem mondjuk el, mi történt” – mondta Robert Kennedy.^[5]    

Johnsonra nagy szükség volt texasi és az Egyesült Államok déli részének szavazatainak fenntartásában. Július 14-én, reggel 6:30-kor Kennedy megkérte öccsét, hogy készítsen becslést a közelgő választási szavazatoktól, beleértve Texast is. Robert Kennedy felhívta Pierre Salingert és Kenneth O’Donnellt, hogy segítsenek neki ezügyben. Felismerve a texasi szavazatok sajátjukként való számlálásának következményeit, Salinger megkérdezte, hogy fontolgatja-e a Johnson alelnökjelöltségét, Robert pedig igennel válaszolt. 9 és 10 óra között John Kennedy Pennsylvania kormányzójához, egyben Johnson támogatójához, David L. Lawrence-hez fordult segítségért, hogy Johnson beleegyezésével jelölje ki őt alelnökjelöltnek. Kennedy hamarosan bejelentette Johnson jelöltségét legközelebbi támogatóinak és az északi politikai vezetőknek. Gratulációját fogadta el Ohio kormányzójától, Connecticut kormányzójától, Chicago polgármesterétől és New York polgármesterétől.

Republikánus Párt

A Republikánus Párt jelöltjei, 1960
Richard Nixon	Henry C. Lodge
elnökjelölt	alelnökjelölt
Az Egyesült Államok alelnöke (1953–1961)	Az Egyesült Államok ENSZ nagykövete (1953–1960)

1960-as Republikánus Nemzeti Konvenció eredményei
Richard Nixon Az Egyesült Államok alelnöke 4 975 938 (86,63%)	George H. Bender Ohio volt szenátora 211 090 (3,68%)	Cecil H. Underwood Nyugat-Virginia kormányzója 123 756 (2,16%)	Nelson Rockefeller New York kormányzója 30 639 (0,53%)

Az 1951-es 22. alkotmánymódosítás miatt Dwight D. Eisenhower elnök nem indulhatott harmadik ciklusért, 1952-ben és 1956-ban választották meg.

1959-ben úgy tűnt, hogy Richard Nixon alelnöknek komoly kihívással kel szembe néznie a republikánus jelölés elnyeréséért a republikánus mérsékelt-liberális szárny vezetőjével, Nelson Rockefeller-el, New York-i kormányzóval. Azonban Rockefeller bejelentette, hogy nem lesz elnökjelölt, miután kiderült, hogy a republikánusok nagy többsége Nixont kedveli jobban és őt részesítik előnyben.  

Rockefeller visszavonulása után Nixon nem szembesült jelentős ellenzékkel a republikánus jelölésért. Az 1960-as Republikánus Nemzeti Konvención, Chicagoban elsöprő győzelmet aratott, az arizonai Barry Goldwater szenátor csak 10 szavazatot kapott a küldöttektől. A jelölés elnyerése után Nixon lett az első olyan alelnök, aki John C. Breckinridge óta indult az elnökválasztáson. Nixon a volt massachusettsi szenátort és az ENSZ nagykövetét, Henry Cabot Lodge-t választotta alelnökjelöltjének, mivel Lodge külpolitikai felhatalmazása beletartozott Nixon stratégiájába, inkább a külpolitikával kapcsolatban kampányolt. Nixon korábban Rockefellert akarta alelnökjelöltjének, de a kormányzónak nem voltak ambíciói az alelnöki székért. Később azonban 1974 és 1977 között Gerald Ford alelnökeként tevékenykedett.

A választás

Kampánylogók

Kampányígéretek

A kampány során Kennedy azt hangsúlyozta, hogy Eisenhower és a republikánusok alatt az ország mind katonailag, mind gazdaságilag lemaradt a Szovjetunió mögött a hidegháborúban és hogy ő elnökként újra mozgásba hozza Amerikát. Az Eisenhower-adminisztráció hozta létre 1958-ban a NASA-t, de Kennedy úgy vélte, hogy a Republikánus Párt figyelmen kívül hagyta annak szükségességét, hogy utolérjék a Szovjetuniót az űrversenyben. Megígérte, hogy az új demokratikus kormányzat teljes mértékben értékelni fogja a világűrbe tett teljesítmények fontosságát az Egyesült Államok nemzetbiztonsága és tekintélye szempontjából. Nixon azzal érvelt, hogy ha megválasztják, fenntartja a békét és jólétet, amit Eisenhower hozott a nemzetnek az 1950-es években. Azt állította, hogy a szovjetekkel vívott hidegháborúban Kennedy túl fiatal és tapasztalatlan az ország vezetésére. Ha Nixont megválasztották volna, 48 évesen a legfiatalabb elnökök listáján a negyedik helyet foglalta el volna. Kennedy ezzel szemben 43 évesen a második legfiatalabb férfi, aki megkezdte az elnökséget (Theodore Roosevelt alelnök 42 éves volt 1901-ben, amikor meggyilkolták McKinley elnököt és ő vette át az ország vezetését).

Kennedy kampánya alatt fiatalságára támaszkodott és megígérte, hogy változást hoz. Olyan hírességek is támogatták, mint Frank Sinatra, Henry Fonda és Harry Belafonte. Nixon azt állította, hogy a politikai tapasztalata alkalmasabbá tette az elnöki tisztség betöltésére. Azt akarta, hogy a választók tudják, hogy megvannak a képességei ahhoz, hogy kommunista fenyegetéseket vegyen fel.

Kampányesemények

Kennedy Franklin D. Roosevelt születései helyén, a Hyde Parkban kampányol augusztus 14-én

Kennedy és Nixon is nagy és lelkes tömegeket vonzott a kampány során.^[6] 1960 augusztusában a legtöbb közvélemény-kutatás kevés előnnyel Nixont tartotta az élen állónak és sok politikai szakértő őt tartotta a győzelem kedvencének. Nixont azonban az őszi kampány során balszerencse sújtotta. Augusztusban Eisenhower elnök, aki régóta ambivalens kapcsolatban állt alelnökével, televíziós sajtótájékoztatót tartott, amelyen a riporter, Charles Mohr megkérdezte az elnöktől, hogy tudna -e példát mondani Nixon jövőbeli ötleteiről. Eisenhower így válaszolt: „Ha ad egy hetet, egy jut eszembe”. Bár Eisenhower és Nixon később azt állította, hogy csak viccelt a riporterrel, a megjegyzés ártott Nixonnak, mivel aláásta azt az állítását, hogy nagyobb a döntéshozatali tapasztalata, mint Kennedynek. A megjegyzés annyira károsnak bizonyult Nixon számára, hogy a demokraták Eisenhower nyilatkozatát televíziós reklámmá tették.^[7]

A Republikánus Nemzeti Konvención Nixon vállalta, hogy mind az ötven államban kampányolni fog. Ez a fogadalom azonban visszafelé sült el, amikor augusztusban, Nixon súlyosan beütötte a térdét egy autó ajtajához, miközben kampányolt Észak-Karolinában. Térde elfertőződött és két hétre abba kellett hagynia kampányát, míg a fertőzést antibiotikummal nem kezelték. Amikor elhagyta a Walter Reed kórházat, nem volt hajlandó feladni ígéretét, mely szerint minden államba ellátogat. Felkereste azokat az államokat, amelyek kevés elektori szavazattal rendelkeznek és kevés segítséget nyújt a választásokon, ettől függetlenül kijelentette, hogy biztos nyerni fog a választásokon. Sokat kampányolt Alaszkában, amely csak három elektori szavazattal rendelkezett, míg Kennedy a sokkal népesebb államokat járta, mint New Jerseyt, Ohiot, Michigant és Pennsylvaniat.

Nixon augusztus 26-án a georgiai Atlantába látogatott, ahol mintegy 150 000 ember fogadta. Nixon atlantai beszédében megemlítette, hogy „az elmúlt negyedszázadban nem volt olyan demokrata elnökjelölt, aki fáradságát vette volna, hogy Georgiában kampányoljon”. Kennedy azonban nem engedte, hogy Nixon ilyen könnyedén elvegye a demokrata államokat. Kennedy változtatva statisztikáján meglátogatott néhány meglepő államot, beleértve Georgiát is. Georgiai kampányútja során Columbus, Warm Springs és Lagrange városaiban is megfordult. Warm Springs-i látogatása során az állami rendőrök megpróbálták távol tartani Kennedyt a hatalmas tömegtől, de ő kezet fogott a gyermekbénulásban szenvedőkkel. Számos kisvárosokat is meglátogatott és látogatásai folyamán több mint 100 000 fős tömeg fogadta őt. Warm Springsben abban az intézményben tartott beszédet, ahol időt töltött el és halt meg 1945-ben Franklin D. Roosevelt elnök.

Warm Springs-i beszédében Kennedy megemlítette Rooseveltet is, akit csodált és méltatta őt, amiért kiállt a gazdákért, munkásokért, kisvárosokért, nagyvárosokért, szegénységben élőkért és betegekért. Azt mondta, hogy Roosevelt „az erő és a haladás szelleme volt, aki Amerikát mozgásba hozta”. Kennedy megvitatta az egészségügyi ellátásra vonatkozó hatpontos tervét. Egy orvosi programot akart létrehozni szövetségi finanszírozásra, orvosi iskolák és kórházak építésére. Azt is tervezte, hogy a kormány pénzt kölcsönöz a diákoknak az orvosi egyetemre járásukhoz és támogatást nyújt a régi kórházak felújításához. Tervei közé tartozott még az orvosi kutatásra való több összeg költése, a rehabilitációs erőfeszítések kiterjesztése és új módszerek kidolgozása a rászorulók megsegítésére. Sok republikánus ellenezte Kennedy terveit és a „szocializmushoz való felhívásnak” jellemezte őket. A Warm Springs környéki emberek támogatták Kennedyt. A nők „Kennedy és Johnson” feliratú kalapokat viseltek. Joe O. Butts, Warm Springs polgármestere Kennedy látogatása során ezt mondta: „Biztos kezet fogott mindenkivel és állandóan mosolygott.”

Robert Kennedy Johnson jelölésével kapcsolatos kritikái ellenére Johnsont választották alelnökjelöltté. Johnson erőteljesen kampányolt Kennedyért és fontos szerepet játszott abban, hogy a demokraták több déli államot is magukkal vigyenek, különösen Texast. Két 12 perces beszédet is elmondott Georgiában. Atlantai látogatásuk során a pályaudvaron egy vonat hátulján tartották beszédjüket. Nixon jelöltje, Lodge nagykövet azonban letargikus kampányt folytatott és számos hibát követett el, ártva ezzel Nixonnak. Köztük egy olyat is ígért a választóknak, amelyet Nixon nem hagyott jóvá, mely szerint Nixon egy feketét nevez ki kabinetfőnökének. A megjegyzés sok fekete embert is megsértett.  

Viták

Négy elnökjelölti vitát, ám alelnökjelölti vitát nem rendeztek az 1960-as választás során.^[8]

Időpont	Helyszín	Város	Moderátor	Résztvevők	Nézettség (millió fő)
Hétfő, 1960. szeptember 26.	WBBM-TV	Chicago	Howard K. Smith	John F. Kennedy Richard Nixon	66,4
Péntek, 1960. október 7.	WRC-TV	Washington	Frank McGee	John F. Kennedy Richard Nixon	61,9
Csütörtök, 1960. október 13.	ABC Studios Los Angeles (Nixon)	Los Angeles	Bill Shadel	John F. Kennedy Richard Nixon	63,7
	ABC Studios New York (Kennedy)	New York
Péntek, 1960. október 21.	ABC Studios New York	New York	Quincy Howe	John F. Kennedy Richard Nixon	60,4

Kennedy és Nixon a második vitán (1960. október 7.)

A kampány legfontosabb fordulópontja a négy Kennedy-Nixon vita volt. Ezek voltak az első elnökjelöltek közötti viták az 1858-as Lincoln-Douglas viták után és szintén az első, amelyeket közvetítettek a televízióban és így hatalmas nyilvánosságot vonzott. Nixon még az első vita kezdete előtt néhány órával is kampányolt. Nem épült fel teljesen a kórházban való tartózkodásából, így sápadtnak, betegesnek, soványnak és fáradtnak tűnt. A vitán különböző pillanatokban izzadság látszott az arcán. Az első vitára arcbőre tisztítását visszautasította és arcborostája feltűnően szerepelt az akkor fekete-fehér tv-képernyőkön. Nixon rossz szereplését az első vitában jól mutatja, hogy édesanyja közvetlen a vita után felhívta és megkérdezte tőle, hogy nem beteg -e. Kennedy ezzel szemben alaposan kipihente magát és felkészült, magabiztosnak és nyugodtnak tűnt a vita során.^[9] Az első vitát a becslések szerint 70 millió fő nézte.^[10]

Gyakran állítják azt, hogy a vita televízióból nézői túlnyomórészt úgy hitték, hogy Kennedy nyert, míg a rádióhallgatók (közönség) pedig hogy Nixon legyőzte.^[11] Ezt azonban sokat vitatták. Az első vita után a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy Kennedy kisebb előnybe került Nixonnal szemben.^[12] A hátralévő három vitában Nixon televíziós sminket viselt és erőteljesebbnek tűnt, mint az első megjelenésekor.

A fennmaradó három vitát azonban már kevesebb néző követte figyelemmel. Az akkori politikai megfigyelők úgy vélték, hogy Kennedy nyerte az első vitát,^[13] a másodikat^[14] és a harmadikat Nixon,^[15] míg a negyedik,^[16] melyet mindkét férfi a legerősebb teljesítményének tartott, döntetlen lett.

A harmadik vita monumentális lépésnek számított a televízió számára. Ez az első alkalom, hogy osztott képernyős technológiát alkalmaztak, két embert hoztak össze az ország másik feléről, így élőben tudtak beszélni egymással. Nixon Los Angelesben, míg Kennedy New Yorkban volt. Úgy tűnt, hogy a két férfi ugyanabban a szobában vitázott, hála az azonos készleteknek. Mindkét jelöltnek volt egy monitorja a saját stúdiójában, amely a másik stúdióból származó hírcsatornát közvetítette, hogy válaszolhassanak a kérdésekre. A vita fő témája az volt, hogy kell -e katonai erőt alkalmazni annak megakadályozására, hogy a kínai partvidék két szigetcsoportja, Quemoy és Matsu kommunista ellenőrzés alá kerüljön.^[17]

Kampányproblémák

Kennedy kampányának egyik fő problémája volt a protestánsok körében széles körben elterjedt szkepticizmus a római katolikus vallásával szemben. Egyes protestánsok, különösen a déli baptisták és evangélikusok attól tartottak, hogy ha katolikus kerül a Fehér Házba, akkor a pápa indokolatlan befolyást fog gyakorolni a nemzet ügyeire.^[18] A vallási kérdés olyan fontos volt, hogy Kennedy beszédet mondott a nemzet újságszerkesztői előtt, amelyben bírálta a vallási kérdés előtérbe helyezését más témákban – különösen a külpolitikában –, melyek szerinte nagyobb jelentőséggel bírnak.

A protestánsok félelmeinek kezelése érdekében, miszerint római katolikussága kihat döntései meghozatalára, Kennedy 1960. szeptember 12-én kijelentette: „Nem vagyok a katolikusok elnökjelöltje. Én a Demokrata Párt elnökjelöltje vagyok, aki történetesen szintén katolikus. Nem cselekedek egyházam nevében a közügyekben és az egyház se értem.”^[19] Megígérte, hogy tiszteletben tartja az egyház és az állam szétválasztását és nem engedi, hogy katolikus tisztviselők diktálják neki a közrendet. Felvetette azt a kérdést is, hogy az amerikaiak egynegyede csak azért kerül -e másodosztályú állampolgárságba, mert római katolikus. Kennedy lett az első római katolikus, akit elnökké választottak – 60 év múlva választották meg a második katolikus elnököt, Joe Bident.^[20]

Kennedy kampánya kihasználta a lehetőséget, mikor a polgárjogi mozgalom vezetőjét, Martin Luther Kinget letartóztatták Georgiában, miközben részt vett egy ülésszakon.^[21] Nixon kérte Eisenhowert, hogy bocsásson meg Kingnek, de az elnök ezt visszautasította. Nixon nem tett további lépéseket ez ügyben, de Kennedy felhívta a helyi politikai hatóságokat, hogy engedjék szabadon a börtönből Kinget, felhívta King apját és feleségét is. Ennek eredményeként King apja támogatta Kennedyt és sokkal népszerűbb lett a fekete választók körében.^[22] King letartóztatásával kapcsolatos Georgia kormányzójához intézett levele is segített Kennedynek sok afroamerikai szavazat megszerzésében. Kérte a kormányzót, hogy indítson vizsgálatot a kemény ítélet ellen. A polgárjogi csapattal rendelkező Kennedy a választás napján a legtöbb területen nagy fölénnyel nyerte meg a fekete szavazatokat, amely az olyan államokban is biztosította győzelmi rátáját, mint New Jersey, Dél-Karolina, Illinois és Missouri. A fehér szavazókat kevésbé befolyásolta a polgári jogok témája, mint a fekete szavazókat 1960-ban. Thruston Ballard Morton republikánus szenátor az afroamerikai szavazást tartotta a legfontosabb tényezőnek.

A választásokat uraló kérdés az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti növekvő hidegháborús feszültség volt. 1957-ben a szovjetek felbocsátották a Szputnyikot, az első ember alkotta műholdat, amely a Föld körül keringett. Nem sokkal később néhány amerikai vezető arra figyelmeztetett, hogy a nemzet lemarad a kommunista országok mögött a tudományban és a technológiában. Kubában Fidel Castro forradalmi rezsimje 1960-ban a Szovjetunió közeli szövetségese lett, fokozva a kommunistáktól való félelmet. A közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy az amerikai emberek több mint a fele úgy gondolta, hogy a Szovjetunióval való háború elkerülhetetlen.^[23]  

Kennedy kihasználta a megnövekedett hidegháborús feszültséget. Azzal érvelt, hogy a republikánusok alatt a szovjetek nagy előnyt szereztek a nukleáris rakéták kifejlesztésének számában. Kétpárti kongresszusi vizsgálatot javasolt annak lehetőségéről, hogy a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat a rakéták kifejlesztésében. Egy október 18-i beszédében azt is megjegyezte, hogy több magasrangú amerikai katonatiszt már régóta bírálta az Eisenhower-kormány védelmi kiadási politikáját.

Mindkét jelölt vitatkozott a gazdaságról és arról is, hogyan tudnák növelni az 50-es évek gazdasági növekedését és jólétét és azt több ember, különösen kisebbségek számára elérhetővé tenni. Egyes történészek bírálják Nixont, amiért nem használta ki jobban Eisenhower népszerűségét, ami 1960-ban és a választások napján 60-65% körüli volt és hogy kampányában nem foglalkozott gyakrabban Eisenhower elnökségének virágzó gazdaságával.^[24] Ahogy elkezdődött a választás előtti utolsó két hét, a közvélemény-kutatások és a legtöbb politikai szakértő azt jósolta, hogy Kennedy fog győzni. Azonban Eisenhower elnök, aki nagyrészt nem kampányolt, erőteljes kampánykörutat tett Nixon érdekében a választások előtti 10 napban. Az elnök támogatása Nixonnak nagy lökést adott. Nixon bírálta Kennedyt azért is, amiért kijelentette, hogy a két sziget a kommunista Kína partjainál, Quemoy és Matsu, melyet a tajvani kínai nacionalista erők birtokoltak, kívül esnek azon a védelmi szerződésen, amelyet az Egyesült Államok írt alá a nacionalista kínaiakkal. Nixon azt állította, hogy a szigetek szerepelnek a szerződésben és azzal vádolta ellenfelét, hogy gyengeséget mutat a kommunista agresszióval szemben. A Quemoy és Matsu kérdéssel valamint Eisenhower támogatásával Nixon nagy lendületet szerzett és a választás napjára a közvélemény-kutatások döntetlent jeleztek.^[25]  

Eredmények

Kennedy az elnökválasztás napján

A választást 1960. november 8-án tartották. Mindkét fél saját lakosztályából figyelte a választást, Nixon a Los Angeles-i Ambassador Hotelben, míg Kennedy egy massachusettsi kis faluban, Hyannis Portban. Mivel a választást az északkeleti és középnyugati városok, mint például Boston, New York, Philadelphia, Cleveland, Detroit és Chicago kezdték el, Kennedy hatalmas fölénnyel indította el a választást és úgy tűnt, elindult a győzelem felé. Ám mikor később a közép-nyugati vidéki és külvárosi területekről és a Csendes-óceán partján fekvő államokból is érkeztek szavazatok, Nixon folyamatosan kezdte csökkenteni Kennedy fölényét.^[26]

A The New York Times éjfél előtt cikket jelentetett meg „Kennedy megválasztott elnök” címmel, ám ekkor még a választás javában folyt. Nixon hajnali három óra körül beszédet mondott és utalt arra, hogy Kennedy megnyerhette a választást. A riporterek tanácstalanok voltak, mivel ez nem hivatalos beszéd volt. Nixon csak másnap délután ismerte el a választási eredményeket, Kennedy győzelmet aratott.

A 3129 megyéből Nixonra 1857-en (59,35%), míg Kennedyre 1200-an (38,35%) szavaztak. Louisiana és Mississippi 71 megyéje (2,27%) más jelöltekre szavazott, akiknek semmi esélyük nem volt a győzelemhez. Bár Alaszkát Nixon vitte magával, nagyon szoros volt az eredmény, Kennedynek csak ezerrel volt kevesebb szavazata ebben az államban.

Kaliforniában, Nixon hazájában igen szoros volt az eredmény. Eleinte úgy tűnt, hogy Kennedy viszi magával az államot, de amikor egy héttel később megszámolták a hiányzó szavazatokat is, Nixon nyert. Hasonlóan történt ez Hawaiiban is, úgy tűnt, mintha Nixon nyerne, de egy újra számlálás során Kennedy nyerte meg az államot.

Az elnökválasztáson Kennedy 0,17% fölénnyel verte meg Nixont, ami így a 20. század legszorosabb választási eredménye lett. Olyan szoros lett az állás, hogy Illinois és Missouri államokban Kennedy 8 858 szavazattal hagyta le Nixont, kevesebb mint 1%-kal, és ha nem kapta volna meg ezt a plusz szavazatot és Nixon vitte volna magával a két államot, egyik jelöltnek sem lett volna 269 elektori szavazata, amennyi szükséges volt a győzelemhez és akkor a képviselőház kényszerült volna összeülni és elnököt választani.

Kennedy kevesebb mint 9000-rel kapott több szavazatot Nixonnál Illinoisban a leadott 4,75 millióból, ami 0,2%-os különbség. Nixon az állam 101 megyéjéből 92 vitt magával. Kennedy illinoisi győzelme Chicagóból származott a katolikus és afroamerikai szavazók nagy lakosságának köszönhetően. Cook megyében 318 736-al gyűjtött több szavazatot, míg megyeszékhelyében, Chicagóban pedig 456 312-el.

Harry F. Byrd, aki 15 elektori szavazatot kapott

Kennedy 303, míg Nixon 219 elektori szavazatot kapott. Összesen 15 választó, nyolc Mississippiből, hat Alabamából és egy Oklahomából nem volt hajlandó sem Kennedyre, sem Nixonra szavazni, helyette szavazatukat Harry F. Byrd szenátorra adták le, egy konzervatív demokratára, annak ellenére, hogy nem is volt elnökjelölt.^[27] Kennedy három állam kivételével az összes államot a népes északkeleten magával vitte és a középnyugati nagy lakosú Michigant, Illinoist és Missourit is. Lyndon Johnson segítségével a dél nagy része is rá szavazott, beleértve Észak-Karolina, Georgia és Texas nagy államokat. Nixon a legnagyobb győzelmet Ohioban aratta, a kevés elektorral rendelkező nyugati államok nagy részét ő vitte magával, ám Kalifornia 32 elektorral rendelkezett. Ez volt az utolsó választás 1976-ig, ahol Georgia, Louisiana és Alabama demokratára szavazott.

Számos déli demokrata ellenezte a délen élő afroamerikaiak szavazati jogát. A szegregáció hívei felszólították a választói szavazatok leadását a demokrata Harry F. Byrd virginiai szenátorra, a szegregációs független jelöltre. Összesen 15 választó nem volt hajlandó Kennedyre szavazni, helyette Byrd mellett tették le voksukat, aki nem is volt elnökjelölt és nem kérte a szavazatukat. Az oklahomai választó Barry Goldwaterre szavazott Byrd alelnökének, a másik 14 pedig Strom Thurmondra.

Kennedy elmondta, hogy látja az előttünk álló kihívásokat és szüksége van az ország támogatására, hogy túljussunk rajtuk. Győzelmi beszédében kijelentette: „Minden amerikai számára azt mondom, hogy a következő négy év nehéz és kihívásokkal teli év lesz mindannyiunk számára, hogy az 1960-as években minden nemzeti erőfeszítésre szükség lesz az ország biztonságának érdekében. Kérem a támogatásukat és biztosíthatom önöket, hogy szellemem minden fokát az Egyesült Államok hosszú távú érdekeinek és a szabadság ügyének szentelem szerte a világon.”^[28]

Választás utáni viták

Egyes republikánusok úgy vélték, hogy Kennedy csalt a választásokon, különösen Illinoisban, ahol Richard Daley polgármester hatalmas chicagói politikai gépezete működött és Texasban, melyet futótársa, Johnson vitt. Ez a két állam azért volt fontos, mert ha Nixon mindkettőt megszerezte, akkor 270 elektori szavazattal eggyel több lett volna, mint az elnökség elnyeréséhez szükséges 269 elektor. Az olyan republikánus szenátorok, mint Everett Dirksen és Barry Goldwater azt állították, hogy a szavazási csalás szerepet játszott a választáson és hogy Nixon valóban megnyerte az elnökválasztást.^[29] A republikánusok kísérletet tettek Illinois, Texas és kilenc másik államban megdönteni az eredményeket, sikertelenül. Earl Mazo, konzervatív újságíró és Nixon közeli barátja és életrajzírója megalapozatlan vádakat fogalmazott meg választási csalásokkal.^[30]  

Nixont kampánya arra sürgette, hogy kezdeményezzen újra számlálást és kérdőjelezze meg Kennedy győzelmének érvényességét több államban, különösen Illinoisban, Missouriban és New Jerseyben. Nixon három nappal a választás után beszédet mondott és kijelentette, hogy nem fogja vitatni az eredményeket. A Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke, Thruston Ballard Morton kentuckyi szenátor a floridai Key Biscayne-ban meglátogatta Nixont és családját, akik itt üdültek és újra számlálást szorgalmazott. Morton 11 államban vitatta az eredményeket a bíróságon 1961 közepéig, de ezeknek a felelősségre vonásoknak a vége az lett, hogy Hawaiit a republikánusok elvesztették Kennedyvel szemben.

Texasban Kennedy 46 000 szavazattal győzte le Nixont. Egyes republikánusok bizonyíték nélkül azzal érveltek, hogy Johnson félelmetes politikai gépezete elég szavazatot kobzott el a mexikói határ menti megyékben ahhoz, hogy Kennedy győzni tudjon. Kennedy védelmezői amellett álltak, hogy mozgástere Texasban egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy a szavazati csalás döntő tényező legyen.

Választási csalás gyanúja történt Texasban. Fannin megyében csak 4895 regisztrált szavazó volt, mégis 6138-an adták le voksukat a megyében, háromnegyede Kennedynek. Angelina megye egyik körzetében Kennedy 187 szavazatot kapott, Nixon 24-et és csak 86 regisztrált szavazó volt a körzetbe. Amikor a republikánusok országos újra számlálást követeltek, megtudták, hogy az állami választási bizottság – melynek tagjai többnyire demokraták voltak – már Kennedyt győztesként igazolta. Ez az elemzés azonban hibás, mivel csak azokat számolták, akik befizették a szavazási adót.

Választási eredmények

Elnökjelölt	Párt	Állam	Szavazatok		Elektor szavazat	Futótárs
			Szavazat szám	Százalék		Alelnökjelölt	Állam
John Fitzgerald Kennedy	Demokrata Párt	Massachusetts	34 220 984	49,72%	303	Lyndon Baines Johnson	Texas
Richard Milhous Nixon	Republikánus Párt	Kalifornia	34 108 157	49,55%	219	Henry Cabot Lodge	Massachusetts
Harry Flood Byrd	Demokrata Párt	Virginia	–	–	15	James Strom Thurmond	Dél-Karolina
						Barry Morris Goldwater	Arizona
Eric Hass	Szocialista Munkáspárt	New York	47 522	0,07%	0	Georgia Olive Cozzini	Wisconsin
Rutherford Losey Decker	Tilalom Párt	Missouri	46 203	0,07%	0	Earle Harold Munn	Michigan
Orval Eugene Faubus	Államok Jogai Párt	Arkansas	44 984	0,07%	0	John Geraerdt Crommelin	Alabama
Farell Dobbs	Szocialista Munkások	New York	40 175	0,06%	0	Myra Tanner Weiss	New York
Charles L. Sullivan	Alkotmánypárt	Mississippi	18 162	0,03%	0	Merritt Barton Curtis	Kalifornia
Joseph Bracken Lee	Konzervatív Párt	Utah	8708	0,01%	0	Kent Courtney	Louisiana
Egyéb			11 128	0,02%	0
Teljes			68 832 482	100%	537
Ennyi szükséges a győzelemhez					269

Eredmények térképen

• 
  A választás eredményei államonként
• 
  A választás eredményei megyénként
• 
  A demokraták eredményei megyénként
• 
  A republikánusok eredményei megyénként

Eredmények államonként

Kennedy/Johnson

Byrd/Thurmond

Nixon/Lodge

		Zászló	John F. Kennedy Demokrata			Richard Nixon Republikánus			Harry F. Byrd Nem hivatalos			Teljes
Állam	elektorok		#	%	elektorok	#	%	elektorok	#	%	elektorok	#
Alabama	11		318 303	56,39	5	237 981	42,16	–	324 050	0,00	6	564 478
Alaszka	3		29 809	49,06	–	30 953	50,94	3	–	–	–	60 762
Arizona	4		176 781	44,36	–	221 241	55,52	4	–	–	–	398 491
Arkansas	8		215 049	50,19	8	184 508	43,06	–	–	–	–	428 509
Colorado	6		330 629	44,91	–	402 242	54,63	6	–	–	–	736 246
Connecticut	8		657 055	53,73	8	565 813	46,27	–	–	–	–	1 222 883
Delaware	3		99 590	50,63	3	96 373	49,00	–	–	–	–	196 683
Dél-Dakota	4		128 070	41,79	–	178 417	58,21	4	–	–	–	306 487
Dél-Karolina	8		198 129	51,24	8	188 558	48,76	–	–	–	–	386 688
Észak-Dakota	4		123 963	44,52	–	154 310	55,42	4	–	–	–	278 431
Észak-Karolina	14		713 136	52,11	14	655 420	47,89	–	–	–	–	1 368 556
Florida	10		748 700	48,49	–	795 476	51,51	10	–	–	–	1 544 176
Georgia	12		458 638	62,54	12	274 472	37,43	–	–	–	–	733 349
Hawaii	3		92 410	50,03	3	92 295	49,97	–	–	–	–	184 705
Idaho	4		138 853	46,22	–	161 597	53,78	4	–	–	–	300 450
Illinois	27		2 377 846	49,98	27	2 368 988	49,80	–	–	–	–	4 757 409
Indiana	13		952 358	44,60	–	1 175 120	55,03	13	–	–	–	2 135 360
Iowa	10		550 565	43,22	–	722 381	56,71	10	–	–	–	1 273 810
Kalifornia	32		3 224 099	49,55	–	3 259 722	50,10	32	–	–	–	6 506 578
Kansas	8		363 213	39,10	–	561 474	60,45	8	–	–	–	928 825
Kentucky	10		521 855	46,41	–	602 607	53,59	10	–	–	–	1 124 462
Louisiana	10		407 339	50,42	10	230 980	28,59	–	169 572	20,99	–	807 891
Maine	5		181 159	42,95	–	240 608	57,05	5	–	–	–	421 767
Maryland	9		565 808	53,61	9	489 538	46,39	–	–	–	–	1 055 349
Massachusetts	16		1 487 174	60,22	16	976 750	39,55	–	–	–	–	2 469 480
Michigan	20		1 687 269	50,85	20	1 620 428	48,84	–	539	0,02	–	3 318 097
Minnesota	11		779 933	50,58	11	757 915	49,16	–	–	–	–	1 541 887
Mississippi	8		108 362	36,34	–	73 561	24,67	–	116 248	38,99	8	298 171
Missouri	13		972 201	50,26	13	962 221	49,74	–	–	–	–	1 934 422
Montana	4		134 891	48,60	–	141 841	51,10	4	–	–	–	277 579
Nebraska	6		232 542	37,93	–	380 553	62,07	6	–	–	–	613 095
Nevada	3		54 880	51,16	3	52 387	48,84	–	–	–	–	107 267
New Hampshire	4		137 772	46,58	–	157 989	53,42	4	–	–	–	295 761
New Jersey	16		1 385 415	49,96	16	1 363 324	49,16	–	–	–	–	2 773 111
New York	45		3 830 085	52,53	45	3 446 419	47,27	–	–	–	–	7 291 079
Nyugat-Virginia	8		441 786	52,73	8	395 995	47,27	–	–	–	–	837 781
Ohio	25		1 944 248	46,72	–	2 217 611	53,28	25	–	–	–	4 161 859
Oklahoma	8		370 111	40,98	–	533 039	59,02	7	0	0,00	1	903 150
Oregon	6		367 402	47,32	–	408 060	52,56	6	–	–	–	776 421
Pennsylvania	32		2 556 282	51,06	32	2 439 956	48,74	–	–	–	–	5 006 541
Rhode Island	4		258 032	63,63	4	147 502	36,37	–	–	–	–	405 535
Tennessee	11		481 453	45,77	–	556 577	52,92	11	–	–	–	1 051 792
Texas	24		1 167 567	50,52	24	1 121 310	48,52	–	–	–	–	2 311 084
Utah	4		169 248	45,17	–	205 361	54,81	4	–	–	–	374 709
Új-Mexikó	4		156 027	50,15	4	153 733	49,41	–	–	–	–	311 107
Vermont	3		69 186	41,35	–	98 131	58,65	3	–	–	–	167 324
Virginia	12		362 327	46,97	–	404 521	52,44	12	–	–	–	771 449
Washington	9		599 298	48,27	–	629 273	50,68	9	–	–	–	1 241 572
Wisconsin	12		830 805	48,05	–	895 175	51,77	12	–	–	–	1 729 082
Wyoming	3		63 331	44,99	–	77 451	55,01	3	–	–	–	140 782

Szoros eredmények

A különbség 1% alatt volt:

1. Hawaii, 0,06% (115 szavazat)
2. Illinois, 0,19% (8 858 szavazat)
3. Missouri, 0,52% (9 980 szavazat)
4. Kalifornia, 0,55% (35 623 szavazat)
5. Új-Mexikó, 0,74% (2 294 szavazat)
6. New Jersey, 0,80% (22 091 szavazat)

A különbség 5% alatt volt:

1. Minnesota, 1,43% (22 018 szavazat)
2. Delaware, 1,64% (3 217 szavazat)
3. Alaszka, 1,88% (1 144 szavazat)
4. Texas, 2,00% (46 257 szavazat)
5. Michigan, 2,01% (66 841 szavazat)
6. Nevada, 2,32% (2 493 szavazat)
7. Pennsylvania, 2,32% (116 326 szavazat)
8. Washington, 2,41% (29 975 szavazat)
9. Dél-Karolina, 2,48% (9 571 szavazat)
10. Montana, 2,50% (6 950 szavazat)
11. Mississippi, 2,64% (7 886 szavazat)
12. Florida, 3,03% (46 776 szavazat)
13. Wisconsin, 3,72% (64 370 szavazat)
14. Észak-Karolina, 4,22% (57 716 szavazat)

A különbség 5% és 10% között volt:

1. Oregon, 5,24% (40 658 szavazat)
2. New York, 5,26% (383 666 szavazat)
3. Nyugat-Virginia, 5,46% (45 791 szavazat)
4. Virginia, 5,47% (42 194 szavazat)
5. Ohio, 6,56% (273 363 szavazat)
6. New Hampshire, 6,84% (20 217 szavazat)
7. Arkansas, 7,13% (30 541 szavazat)
8. Tennessee, 7,15% (75 124 szavazat)
9. Kentucky, 7,18% (80 752 szavazat)
10. Maryland, 7,22% (76 270 szavazat)
11. Connecticut, 7,46% (91 242 szavazat)
12. Idaho, 7,56% (22 744 szavazat)
13. Utah, 9,64% (36 113 szavazat)
14. Colorado, 9,73% (71 613 szavazat)

Statisztika

A demokraták legmagasabb szavazati arányú megyéi:

1. Seminole megye (Georgia) 95,35%
2. Miller megye (Georgia) 94,74%
3. Hart megye (Georgia) 93,51%
4. Starr megye (Texas) 93,49%
5. Madison megye (Georgia) 92,18%

A republikánusok legmagasabb szavazati arányú megyéi:

1. Jackson megye (Kentucky) 90,35%
2. Johnson megye (Tennessee) 86,74%
3. Owsley megye (Kentucky) 86,24%
4. Hooker megye (Nebraska) 86,19%
5. Sevier megye (Tennessee) 85,05%

Jegyzetek

1. Zeleny, Jeff. „Obama Rejects Idea of Back Seat on Ticket”, The New York Times, 2008. március 11. (Hozzáférés: 2021. június 16.) (amerikai angol nyelvű)
2. Our Campaigns - Event - Kennedy-Humphrey Primary Debate - May 04, 1960. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
3. Exhausted yet? - Sunday Focus - News & Observer. web.archive.org, 2009. január 15. [2009. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
4. The Most Iconic Photographs of All Time (amerikai angol nyelven). LIFE. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
5. Anthony Summers: Official and confidential : the secret life of J. Edgar Hoover. Internet Archive. 1993. ISBN 978-0-399-13800-3 Hozzáférés: 2021. június 16.
6. Nashville now and then: Nixon paints the town red | Knowledge | NashvillePost.com: Nashville Business News + Nashville Political News. web.archive.org, 2008. szeptember 27. [2008. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
7. The Living Room Candidate - Commercials - 1960 - Nixon's Experience?. www.livingroomcandidate.org. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
8. CPD: 1960 Debates. www.debates.org. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
9. Wayback Machine. web.archive.org, 2012. december 3. [2012. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
10. THE KENNEDY-NIXON PRESIDENTIAL DEBATES, 1960 - The Museum of Broadcast Communications. web.archive.org, 2010. augusztus 21. [2010. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
11. JFK | American Experience | PBS (angol nyelven). www.pbs.org. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
12. Inc, Gallup: Gallup Presidential Election Trial-Heat Trends, 1936-2008 (angol nyelven). Gallup.com, 2008. szeptember 24. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
13. Our Campaigns - Event - First Kennedy-Nixon Debate - Sep 26, 1960. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
14. Our Campaigns - Event - Second Kennedy-Nixon Debate - Oct 07, 1960. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
15. Our Campaigns - Event - Third Kennedy-Nixon Debate - Oct 13, 1960. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
16. Our Campaigns - Event - Fourth Kennedy-Nixon Debate - Oct 21, 1960. www.ourcampaigns.com. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
17. CPD: October 13, 1960 Debate Transcript. www.debates.org. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
18. Shaun Casey: The making of a Catholic president. Internet Archive. 2009. ISBN 978-0-19-537448-3 Hozzáférés: 2021. június 16.
19. American Rhetoric: John F. Kennedy -- Address to the Greater Houston Ministerial Association. www.americanrhetoric.com. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
20. Robert L. Fleegler: Ellis Island Nation: Immigration Policy and American Identity in the Twentieth Century. 2013–05–28. ISBN 978-0-8122-0809-2 Hozzáférés: 2021. június 16.
21. Theodore H. (Theodore Harold) White: The making of the President, 1960. Internet Archive. 1961. Hozzáférés: 2021. június 16.
22. Joshua D. Farrington: Black Republicans and the Transformation of the GOP. 2016–09–20. ISBN 978-0-8122-9326-5 Hozzáférés: 2021. június 16.
23. Campaign of 1960 | JFK Library. www.jfklibrary.org. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
24. It's not the economy, stupid -- it's what you do with it (angol nyelven). EurekAlert!. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
25. Perry, Paul (1962. november 6.). „Gallup Poll Election Survey Experience, 1950 to 1960”. The Public Opinion Quarterly 26 (2), 272–279. o. ISSN 0033-362X.
26. Beschloss, Michael. „No Concession, No Sleep: Glued to the TV on Election Night 1960”, The New York Times, 2016. október 29. (Hozzáférés: 2021. június 16.) (amerikai angol nyelvű)
27. Robert L. Dudley: Counting every vote : the most contentious elections in American history. Internet Archive. 2008. ISBN 978-1-59797-645-9 Hozzáférés: 2021. június 16.
28. Kennedy Wins 1960 Presidential Election - 1960 Year In Review - Audio - UPI.com (angol nyelven). UPI. (Hozzáférés: 2021. június 16.)
29. „- The Washington Post”, Washington Post (Hozzáférés: 2021. június 16.) (amerikai angol nyelvű)
30. The fallacy of Nixon's graceful exit (angol nyelven). Salon, 2000. november 11. (Hozzáférés: 2021. június 16.)

Források

• Alexander, Herbert E.. Financing the 1960 Election (1962). OCLC 249214383
• Ambrose, Stephen. Nixon: The Education of a Politician, 1913–1962 (1987) ch 25–26
• Brands, Hal. "Burying Theodore White: Recent Accounts of the 1960 Presidential Election." (2010) 40#2 : 364–367. online
• Campbell, Angus; et al. (1966). Elections and the Political Order, statistical studies of survey data online
• Casey, Shaun A. The Making of a Catholic President: Kennedy vs. Nixon, 1960 (Oxford UP, 2009) 261 pp.
• Dallek, Robert Gold. Chapter 16: The Making of a Vice President, Lone Star Rising: Lyndon Johnson and His Times, 1908–1960 (1991). ISBN 978-0-19-505435-4
• Divine, Robert A. Foreign Policy and U.S. Presidential Elections, 1952–1960 (1974) online.
• Donaldson, Gary A. The First Modern Campaign: Kennedy, Nixon, and the Election of 1960 (Rowman & Littlefield, 2007). 199 pp.
• Ingle, H. Larry, "Billy Graham: The Evangelical in Politics, 1960s-Style," in Peter Bien and Chuck Fager, eds. In Stillness there is Fullness: A Peacemaker's Harvest, (Kimo Press, 2000)
• Kallina, Edmund F.. Courthouse Over White House: Chicago and the Presidential Election of 1960 (1988). ISBN 978-0-8130-0864-6
• Kraus, Sidney. The Great Debates: Kennedy vs. Nixon, 1960 (1977). ISBN 978-0-253-32631-7
• John F. Kennedy and the Politics of Faith. Lawrence: University Press of Kansas (2021. november 6.)
• Lisle, T. David.szerk.: Paul Harper: Southern Baptists and the Issue of Catholic Autonomy in the 1960 Presidential Campaign, John F. Kennedy: The Promise Revisited, 273–285. o. (1988)
• (1997) „A Catholic for President: John F. Kennedy and the Secular Theology of the Houston Speech, 1960”. Journal of Church and State 39 (2), 297–317. o. DOI:10.1093/jcs/39.2.297.
• Matthews, Chris. Kennedy and Nixon: The Rivalry That Shaped Postwar America. New York: Simon & Schuster (1996). ISBN 978-0684810300
• O'Brien, Michael. John F. Kennedy: A Biography (2005). ISBN 978-0312281298
• Pietrusza, David. 1960: LBJ vs. JFK vs. Nixon: The Epic Campaign That Forged Three Presidencies. Union Square Press (2008)
• Rorabaugh, W. J.. The Real Making of the President: Kennedy, Nixon, and the 1960 Election. University Press of Kansas (2009). ISBN 978-0-7006-1887-3
• White, Theodore H.. The Making of the President, 1960. New York: Atheneum (1980). ISBN 978-0-689-70600-4

Külső linkek

• The Election Wall's 1960 Election Video Page
• 1960 popular vote by counties
• 1960 popular vote by states
• 1960 popular vote by states (with bar graphs)
• Gallery of 1960 Election Posters/Buttons a Wayback Machine-ben (archiválva 2007. november 7-i dátummal)
• Campaign commercials from the 1960 election
• How close was the 1960 election?  — Michael Sheppard, Massachusetts Institute of Technology a Wayback Machine-ben (archiválva 2012. augusztus 25-i dátummal)
• Battleground West Virginia: Electing the President in 1960 Archiválva 2021. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben—West Virginia Archives and History On-Line Exhibit
• Election of 1960 in Counting the Votes

• USA-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap