Wernher von Braun
német-amerikai fizikus, tudós / From Wikipedia, the free encyclopedia
Wernher Magnus Maximilian Freiherr von Braun (Wirsitz, Német Birodalom, 1912. március 23. – Alexandria, Virginia, USA, 1977. június 16.) német tudós, a rakétatudomány és az űrrepülés kiemelkedő alakja. A második világháború előtt és alatt a Harmadik Birodalom rakétaprogramjának, a megtorlófegyverek (Vergeltungswaffe) fejlesztésének,[13] majd 1945-től az Egyesült Államok rakéta- és űrrepülési programjának egyik vezetője volt. Az Egyesült Államokban az űrprogram és a holdra szállás megvalósításának kulcsfigurájaként tartják számon.
Wernher von Braun | |
1964 májusában a Marshall Space Flight Center-beli íróasztalánál (Huntsville, Alabama) a kifejlesztett és a készülő modellek makettjével | |
Született | Wernher Magnus Maximilian Freiherr von Braun 1912. március 23.[1][2][3][4][5] Wyrzysk[6] |
Elhunyt | 1977. június 16. (65 évesen)[2][3][4][5][7] Alexandria |
Állampolgársága | Német Birodalom (1912–1919) Weimari köztársaság (1919–1933) |
Nemzetisége | német |
Házastársa | Maria von Quistorp |
Gyermekei | három gyermek: Iris Careen von Braun (1948–) Margrit Cecile von Braun (1952–) Peter Constantin von Braun (1960–) |
Szülei | Magnus von Braun Emmy von Quistorp |
Foglalkozása | |
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Halál oka | |
Sírhelye | Ivy Hill Cemetery |
Katonai pályafutása | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Ország | Harmadik Birodalom |
Fegyvernem | SS |
Szolgálati ideje | 1937–1945 |
Rendfokozata | SS-Sturmbannführer |
Háborúi, csatái | második világháború |
Kitüntetései | Vaskereszt (első osztályú, kardokkal) 1943 Vaskereszt lovagkereszttel 1944 |
Wernher von Braun aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Wernher von Braun témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Wernher von Braun a rakéták elméleti atyja, az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij elgondolásait és az amerikai Robert Goddard publikus elméleti kutatásait továbbfejlesztve, a folyékony hajtóanyagú rakétákban találta meg a leghatékonyabb megoldást a rakétarepülésre. Munkássága a világűr meghódítását célozta, ám kezdetben a rakétafegyverek fejlesztésére volt lehetősége. Karrierjének kezdete egybeesik Adolf Hitler nemzetiszocialista rezsimjének időszakával, amelyben állami katonai monopóliummá tették a rakétafejlesztést, így az ezzel foglalkozó tudósnak saját hazájában csak a hadiipar adhatott lehetőséget a munkára. 1934–1944 között kifejlesztette az Aggregat rakétasorozatot (az A–1, A–2, A–3 és A–4 rakétákat), amelyek közül az A–4 vált szériaéretté, ennek nevét Hitler V–2-re (Vergeltungswaffe–2 – Megtorlófegyver 2) (ejtsd: fau kettő) változtatta. A német fejlesztések fő helyszíne Peenemünde volt. A fegyverrel főként Londont és Antwerpen kikötőjét támadták több ezer ember halálát okozva.
Von Braun – saját állítása szerint kényszerből – tagja lett a náci pártnak, az NSDAP-nak és annak paramilitáris szervezetének, az SS-nek is. Ez utóbbiban a sturmbannführeri (kb. őrnagy) rangig emelkedett. A V–2 sorozatgyártási programja számára a nácik igénybe vették a Mittelbau-Dora koncentrációs táborban őrzött foglyok kényszermunkáját is, amibe az utólagos elemzések szerint kb. 20 000 fogoly halt bele (ironikus módon több ember, mint amennyivel maga a rakéta fegyverként végzett). Von Braun végig állította, hogy nem volt részese ennek a folyamatnak, nem tudott a kényszermunka és a V–2 összefüggéseiről. Egyes foglyok vallomásai és kollégája, a később az USA-ból a vádak hatására hazatelepült Arthur Rudolph körüli médiaérdeklődés szerint ez nem volt igaz, de nem találtak bizonyítékot feltételezett bűnösségére.
A második világháborút követően amerikai hadifogságba került, ahol az amerikaiak a Gemkapocs művelet keretein belül alkut ajánlottak a rakétatudósnak: áttelepítik az Egyesült Államokba, ahol az amerikaiak rakétaprogramjain fog dolgozni – a vele szintén áttelepített peenemündei mérnökcsoport élén –, cserében a nemzetiszocialista múltját nem vizsgálják. 1945 augusztusában megérkezett az Egyesült Államokba, ahol a hadsereg rakétakísérleteibe kapcsolódott be (az USA hadizsákmányként kb. 300 vagonnyi V–2 alkatrészt és dokumentációt vitt haza, ezekből épített repülőképes rakétákat, amiket a White Sands Rakétakísérleti Telepen bocsátottak fel, Új-Mexikóban). Később, amikor a kísérletek kinőtték White Sandset, a mérnökcsoportot átköltöztették az alabamai Huntsville-be, a Redstone Arsenal (RSA) katonai bázisra, ahol a hadsereg rakétakísérleti központja tevékenykedett, amiből megalakult a Hadsereg Ballisztikus Rakéta Ügynöksége (Army Ballistic Missile Agency, ABMA). 1950-ben az ABMA technikai igazgatója lett. Első munkáik között a PGM–11 Redstone kifejlesztése szerepelt. Később ebből a harcászati ballisztikus rakétából fejlődött ki az első amerikai űrhajóst a világűrbe eljuttató rakéta a Mercury-programban.
1957. október 4-én a szovjetek felbocsátották a Szputnyik–1-et, amelyre válaszul az amerikaiak is megpróbáltak egy műholdat Föld körüli pályára juttatni, ám az erre szánt Vanguard-program rakétája kudarcot vallott. Ekkor őt kérték fel, hogy az ABMA által fejlesztett Jupiter–C rakéta továbbfejlesztésével készítsen el egy műholdat a világűrbe juttató hordozóeszközt. A megbízást siker kísérte és Wernher von Braun adta Amerikának az első olyan űrrakétát, amellyel elérték a világűrt. 1958-ban az USA akkori elnöke, Dwight D. Eisenhower megalapította a NASA-t, ahová a világűrt érintő minden rakétafejlesztést összevontak. Így került az ő munkahelye is a NASA fennhatóság alá. A Redstone Arsenal területén megalakult a NASA Marshall Space Flight Centere, amelynek von Braun az első vezetője lett. Itt kapta feladatul, hogy az USA első emberes űrprogramja, a Mercury számára alkossa meg a Redstone rakéta űrhajót hordozó változatát. Sokak szerint az ő késlekedése okozta, hogy az első ember feljuttatásáért vívott versenyt a szovjetek nyerték Jurij Gagarinnal és Vosztok–1-gyel 1961. április 12-én.
A szovjetekkel szembeni vereség hatására az új elnök, John F. Kennedy útjára indította az Apollo-programot, amelyben Wernher von Braun azt a feladatot kapta, hogy fejlessze ki a minden addigit felülmúló teljesítményű és nagyobb fizikai méretekkel rendelkező Saturn V rakétát. 1961–67 között sikerült teljesíteni ezt a megbízást (von Braun munkája nem abból állt, hogy a rajzasztal felett görnyedve aprólékos gonddal megtervezte a rakétát, hanem ő egy szervező menedzser volt, aki több ezer ember munkáját átlátva és felügyelve elvezette a szervezetet oda, hogy az megalkossa a sikeres végterméket). 1969. július 16-án felszállt az Apollo–11, amely Neil Armstronggal, Buzz Aldrinnal és Michael Collinsszal sikeresen megvalósította az emberiség első holdra szállását.
Von Braun fő tevékenysége mellett még útjára indította a Skylab-program technikai részét, valamint rendkívül sikeres ismeretterjesztővé vált az űrtevékenység népszerűsítése terén. 1970-ben a NASA egyik főigazgató-helyettese lett, ám 1972-ben összetűzésbe keveredett több NASA vezetővel, és elhagyta az űrügynökséget. Ezt követően a Fairchild Industries cég alelnöke lett.