a 9. században From Wikipedia, the free encyclopedia
A vérszerződés a magyar hagyomány szerint a magyarság első alapszerződése. A szerződést a hagyomány szerint a hét vezér – Anonymus Gesta Hungaroruma szerint Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, a hét törzs – Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer és Kürtgyarmat vezére kötötte Etelközben egymással oly módon, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítéseképpen vérüket egy edénybe csorgatták és ott összekeverték. A szerződés erről a jellegzetes mozzanatról kapta elnevezését, amely feltehetőleg a korabeli magyar szokásjog szerint különlegesen erős fogadalomtételek egyik formai kelléke volt, mint például az eskü. Tehát számtalan egyéb megegyezést, mai értelemben vett szerződést erősíthettek meg ebben a formában a kor magyarjai, ám csupán ez az alant taglalt, honfoglalást megelőző szerződés híresült el „a vérszerződés” néven. A szerződés pontos tartalmára és lefolyására vonatkozóan azonban csak a később készült krónikák és a mondák, regék, szájhagyomány állnak rendelkezésre.
.jpg)
A történetírás a vérszerződést a 9. századra, Álmos fejedelem idejére, a magyarok szállásterületének megváltoztatásának időpontjára teszi. Anonymus, feltehetően III. Béla király jegyzője a következőképpen ír krónikájában a vérszerződés előzményeiről és lefolyásáról: „Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: »A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged.« Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s megitta, esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik.:
Az eskü első szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfiúnak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák-nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán- és Kölcse-nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere-nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, s Horkának a fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód-nemzetség származik, amint alább majd szó lesz róla. De elég! Haladjunk a történelem útján!
Az idézett tartalomra vonatkozóan érdemes utalni Anonymus korának egyéb releváns, nagy horderejű társadalmi-szociális eseményeire, elsődlegesen az Aranybulla kibocsátására. Az Aranybulla számos privilégiumot biztosított az erősödő nemességnek, többek között a meghatározott jogsérelmek esetén az uralkodóval szembeni ellenszegülés jogát (ellenállási záradék). Ezért számos történész úgy vélekedik, hogy Anonymus részben a saját korára jellemző társadalmi vívmányoknak megfelelően közölte a szerződés szövegét (vagy az azok kivívásáért folytatott küzdelem megtámogatása céljából), mintegy visszamenőleges igazolásként. Anonymus történelemszemléletére vonatkozóan egy ezzel egybevágó értelmezést fejt ki Nemeskürty István történész is, miszerint: „P. mester (Anonymus) célja, hogy igazolja a 13. századi magyar nemesség jogait, igényeit és lehetőleg minden barátját, ismerősét, rokonát a honfoglalás koráig vezesse vissza. Továbbá Anonymus, bár nem győzi hangsúlyozni, hogy ő írásos dokumentumok alapján dolgozik, valójában művészi alkotást kívánt létrehozni, természetesen a kor ízlése és követelményei szerint.”[5]
Az ilyen típusú fogadalomtételek korabeli beszámolók szerint elterjedtnek számítottak a magyarokhoz hasonló pusztai nomád népek körében. Hérodotosz a szkítákról szóló munkájában egy hasonló szertartást ír le: „egy nagy, földből készült tálat borral megtöltenek, majd a szerződő felek, magukon tőrrel apró sebet ejtve, vérüket a borba csorgatják, ezután az elegybe kardot,[6] nyílvesszőket, csatabárdot, hajítódárdát mártanak. Mindeközben imádságokat mondanak, végül a szerződő felek az elegyből egy-egy hajtást isznak, s így tesznek mindazok is, kik a követőik között vezérnek számítanak.”[7]
A mongoloknál hasonló szertartással vértestvérré, andává fogadták egymást. Dzsingisz kánnak Dzsamuka volt az andája, Batu kán fiának, Szártak kánnak pedig Alekszandr Nyevszkij novgorodi fejedelem.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
