Szerkesztő:Andreas P 15/próbalap
From Wikipedia, the free encyclopedia
Az Első Világháború – avagy a kortársak megnevezése alapján a Nagy Háború – egy négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt a 20. század elején, 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, az Orosz Birodalom, Japán, az Oszmán Birodalom és az utolsó másfél évében az Egyesült Államok és számos kisebb állam is. A fő hadszínterei Európában voltak, de kiterjedt a Közel-Keletre, Afrikára és Ázsia egyes részeire. A történelem egyik legvéresebb háborújának számít a harctereken elesett 9 millió katonával és további 5 millió polgári áldozattal, akik a megszállások, bombázások, éhínségek, járványok következtében veszítették életüket.[2][3] Az Oszmán Birodalom által végrehajtott népírtások és az 1918-as spanyolnátha-járvány további milliók életét követelte.[4][5]
Első világháború | |||
Képek balról és fentről: Forradalmárok Petrográdban * A süllyedő Szent István csatahajó * Egy Gotha G.IV német bombázó útban London felé * Brit lövészárok a Somme-nál * Amerikai katonák egy Renault FT-n * Osztrák-magyar géppuskások Dél-Tirolban | |||
Dátum | 1914. július 28. – 1918. november 11. | ||
Helyszín | Európa, Közel-Kelet, német gyarmatok, világtengerek | ||
Eredmény | antant győzelem.
| ||
Terület- változások | Párizs környéki békeszerződések által meghatározva | ||
Harcoló felek | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
| |||
Parancsnokok | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
Haderők | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
| |||
Veszteségek | |||
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |||
|
A háború az európai nagyhatalmak érdekütközéseinek következtében tört ki. Ezek 1914-ben két nagy szövetségi rendszerbe tömörültek: az antantba, melyhez Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia, illetve a hármas szövetségbe, melyhez Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország tartozott. A háború közvetlen oka a szarajevói merénylet volt, Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös meggyilkolása a bosnyák fővárosba tett látogatása során egy boszniai szerb nacionalista által 1914. június 28-án. A merénylő az Ifjú Bosznia szervezet tagja volt, mely feltételezések szerint kapcsolatban állhatott a szerb hatóságokkal. Tettével Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar megszállás alóli „felszabadítását” akarta előrevinni, ami után szerb vezetéssel létrejöhetne egy délszláv állam a Balkánon. A Monarchia az oroszbarát Szerbiát vádolta a merénylet miatt. A gyilkosságot követően megélénkültek a diplomáciai kapcsolatok a nagyhatalmak között, mely időszak „júliusi válság” néven ismert. Ennek végén az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának július 28-án. Oroszország azonban Szerbia segítségére sietett és augusztus 4-re a konfliktusba belépett Németország illetve Franciaország és Nagy-Britannia is a gyarmatbirodalmaikkal együtt. Novemberre egyik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és az Oszmán Birodalom állt (központi hatalmak), míg másik oldalon Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Szerbia (antant). Hozzájuk csatlakozott 1915 áprilisában a háború előtt még a hármas szövetséghez tartozó Olaszország területi nyereségek ígérete miatt. Az antant államai kedvező geostratégiai elhelyezkedésük és erős flottáik révén – a nemzeti jogot sértő – blokád alá vonták a központi hatalmakat, így azokat lényegében ki tudták szorítani a világkereskedelemből, gazdasági befolyásuknak köszönhetően pedig egyre több tengerentúli államot tudtak a háborúba való belépésre késztetni. Ezekkel együtt a háborúban mintegy 40 ország vett részt[m 1] és közel 70 millió ember teljesített katonai szolgálatot.[6]
A kétfrontos háború fenyegetésében Németország olyan stratégiát dolgozott ki a háború előtt, ami alapján először Franciaországot kellett legyőznie, majd az itt felszabaduló csapatokat keletre átdobva Oroszországot (Schlieffen-terv).[7] 1914-ben ez a stratégia nem vált be, miután az első marne-i csatában a franciák meg tudták állítani a német offenzívát. Az év végére a nyugati front megmerevedett és lövészárok-háború alakult ki a La Manche-tól a svájci határig és a ezután a frontvonal 1917-ig alig változott. Ez a megváltozott harcmodor többek között az új fegyvereknek volt köszönhető. Ilyenek voltak például a géppuska, a kézigránát, az aknavető és a gyorstüzelő ágyú, melyek a védekezést segítették. A világháború alatt vetették be harci alkalmazásra először a harckocsit és a harci gázt, a lángszórót, a géppisztolyt, illetve tömeges mértékben a harci repülőgépeket. A nyugatival szemben a keleti front jóval mozgékonyabb volt. Itt a tannenbergi csatában sikerült a németeknek megállítaniuk a Kelet-Poroszországba a háború elején betörő oroszokat. Délebbre a Monarchia és Oroszország foglalt el egymástól nagy kiterjedésű területeket, majd veszítette el azokat. További jelentős hadszíntér volt még a Közel-Kelet, az olasz front és a Balkán.
Az antant tengeri blokádja a központi hatalmaknál jelentős nyersanyag- és élelmiszerhiányhoz vezetett, amire válaszul a németek tengeralattjárókat vetettek be az ellenséges hajóforgalom akadályozására, 1917 februárjában pedig a Monarchiával közösen meghirdették a korlátlan tengeralattjáró-háborút, ami azt jelentette, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül is támadást intézhettek a hadizónaként megjelölt vizeken bármilyen nemzetiségű kereskedelmi hajó ellen. 1917. április 6-án az eddig az antantot nagymértékben támogató Egyesült Államok is hadba lépett a gazdasági érdekeinek védelmében. A háború terhei miatt gazdaságilag meggyengülő Oroszországban 1917-ben az októberi forradalom révén a bolsevikok kerültek hatalomra, akik 1918 márciusában különbékét kötöttek a központi hatalmakkal (Breszt-litovszki béke). A keleten felszabadult erőiket a németek nyugatra irányították át és segítségükkel a német hadvezetés még az előtt ki akarta csikarni a győzelmet, mielőtt a beérkező egyre nagyobb számú amerikai csapatok jelentős tényezővé nem válnak. 1918 márciusában ennek megfelelően nagy arányú offenzívát indítottak, ami a kezdeti sikerek után kifulladt. Augusztusban az antant megindította a száznapos offenzíváját, mellyel jelentős mértékben vissza tudták szorítani a németeket.[8]
1918 vége felé a központi hatalmak kezdtek kimerülni. Elsőként Bulgária kötött fegyverszünetet szeptember 29-én, majd az Oszmán Birodalom október 31-én, az Osztrák-Magyar Monarchia november 3-án. Vilmos császár november 9-én lemondott és az új német kormányzat 1918 november 11-én szintén fegyverszünetet kötött, amivel befejeződtek a harci cselekmények. Az 1919-20-as párizsi békekonferencia eredményeképpen a vesztes hatalmakkal külön-külön békeszerződést kötöttek, melyek súlyos terheket róttak ki rájuk. Az orosz, a német, az osztrák-magyar és az oszmán birodalmak felbomlása után számos forradalom zajlott le az érintett területeken 1917-1923 között és új államalakulatok jöttek létre, köztük Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia.
Véget nem érő vita övezi, hogy kit terhel a háború kitöréséért való felelősség, ami azért is nagy szerepet kapott, mert a vesztesekre erőltetett békediktátumokban azoknak el kellett ismerniük, hogy ők voltak a háború okozói. Az első világháború kulturális szempontból is cezúrának számít. A lövészárokharcban a bajtársaik sokaságát elvesztő frontkatonák élményei és a hátországban jelentkező hétköznapi nélkülözések a háborúban részt vevő országok társadalmára jelentős hatással bírt.
Az első világháború szolgált táptalajul a szovjet leninizmus, az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus számára és vezetett mindmáig vitatott okok miatt a háború utáni instabilitás a második világháború kitöréséhez 1939-ben.