Sillamäe

	Sillamäe
; Sillamäe címere	; Sillamäe zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Észtország
	Népesség
Teljes népesség	12 352 fő (2024. jan. 1.)
	Földrajzi adatok
Terület	12,11 km²
Időzóna	UTC+2
	é. sz. 59° 23′ 35″, k. h. 27° 46′ 27″
	Sillamäe weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Sillamäe témájú médiaállományokat.

Sillamäe (németül: Sillamäggi vagy Sillamägi) város Észtország északkeleti részén, Ida-Viru megyében, a Finn-öböl déli partján, a Sõtke-folyó mentén. Lakossága 2010. január 1-jén 16 183 fő volt. A 20. század elejéig jelentős üdülőtelep volt. Kereskedelmi kikötővel rendelkezik és ipara is jelentős, legfontosabb iparága a vegyipar.

Gyors adatok

Bezárás

Észtország északkeleti partvidékén, közvetlenül a Finn-öböl partján, a Sõtke-folyó torkolatában terül el. Az észt–orosz határ közelében, Narva határvárostól 25 km-re található. Távolsága a fővárostól, Tallinntól 186 km, Szentpétervártól 170 km. A váráson halad keresztül a Szentpétervár felé vezető Tallinn–Narva 1. sz. főút. A városhoz legközelebb fekvő vasútállomás Vaivara faluban található.

A település első írásos említése 1502-ből való, ahol egy kocsmáról írnak. Abban az időben a terület a Livóniai rend fennhatósága alatt volt. A 16. században a területen jött létre a Türsamäe uradalom (németül: Türsel), erről 1520-ból van írásos emlék. 1700-ban a Sõtke-folyón híd, valamint a területen malom épült. A tengerparton egy halászfalú jött létre. A mai város területének földjei abban az időben Vaivarához tartoztak. A Türsamäe uradalomnak híres udvarháza volt. Az uradalom a Seidlitz család birtokában volt, később Tõnu Walk, az első észt származású nagybirtokos vásárolta meg. Sillamäe 1849-ben különült el a Türsamäe uradalomtól és lett önálló település.

A 19. században Sillamäe kedvelt nyári üdülőhely lett, amely népszerű volt a pétervári értelmiség és polgárság körében. 1869-ben megfordult ott Pjotr Csajkovszkij is. Ivan Pavlov pszichológusnak nyaralója volt ott és 1891-től 25 éven keresztül minden nyáron ott üdült. Az első világháború előtti években mintegy 100 üdülőépület volt a településen, több ezer szálláshellyel.

Az idegenforgalomnak az ipari fejlesztés vetett véget. Az 1920–30-as években indult el a település környékén az olajpala kitermelése. 1928-ban pedig egy svéd tőkével létrehozott cég olajpala-feldolgozó üzemet épített. Később egy hőerőművet és egy kisebb kikötőt is építettek. Az Eestimaa Õlikonsortsium az 1939-es évben 36 944 tonna palaolajat állított elő. Az 1940-es szovjet megszállás évében már 2600 fő volt a település lakossága.

Az 1941–1944 közötti német megszállás alatt koncentrációs táborok működtek a település környékén. A táborokban fogva tartottakat a bányákban dolgoztatták. 1944-ben a Narvai csata idején Sillamäe a német védelmi vonalak rész volt. 1944 nyarán a Narváért vívott csatában a német és szovjet csapatok több hónapos kemény harcokat vívtak a térségben. Ekkor az olajpala-feldolgozó üzem, a kikötő, és az épületek többsége megsemmisült.

1944 végén kezdett érdeklődni a szovjet vezetés a terület iránt. 1944–1945 telén szovjet geológusok végeztek vizsgálatokat, ennek során az ott található ásványok urántartalmát vizsgálták. 1946-ban döntés született a régi olajpala-feldolgozó helyén egy új uránérc-feldolgozó üzem létesítéséről. Az üzem építésén és a bányában is dolgoztattak foglyokat. 1946-ban rendelték el Gulag-táborok létesítését. Ezekbe először 1946 őszétől mozgósításra berendelt, de valójában a fogolytáborokba küldött letteket, litvánokat és észteket zártak. Később német hadifoglyokat is szállítottak ezekbe a táborokba. Összesen mintegy 4000 foglyot dolgoztattak ott.

1947-ben adták át a helybeleiknek csak „festékgyárként” emlegetett 7. számú kombinátot, amely a kitermelt ércből vegyi dúsítással urán-oxidot, döntően triurán-oktaoxidot (U₃O₈) állított elő. Ennek a további feldolgozása Narvában történt. 1952-ig a helyben kitermelt ércet dolgozták fel. A gyenge technológia miatt az urán nagy része a meddőben maradt. Az 1960-as évektől az alapanyag többségét már a Közép-Európa szovjet befolyás alatt lévő országaiban (Csehszlovákia, NDK, Magyarország, Lengyelország, Románia) kitermelt és odaszállított érc adta. 1970-től az urán mellett más ércek feldolgozása is elkezdődött. Loparitból tantált és nióbiumot állítottak elő. Később egyes ritkaföldfémek előállítása is elkezdődött. 1982-től az üzem 2–4,4%-nyi U²³⁵ izotópot tartalmazó dúsított uránt is gyártott. 1950–1989 között az üzem 98 681 tonna triurán-oktaoxidot (U₃O₈) és 1354,7 t dúsított uránt állított elő. A szovjet időszakban végzett uránfeldolgozás jelentős környezeti károkat okozott. A feldolgozás során keletkezett, radioaktív anyagokat és egyéb mérgező anyagokat (pl. nehézfémeket) tartalmazó meddőt a tenger partján halmozták fel. Ezek ártalmatlanítására nemzetközi projekt indult. A kb. 6 millió tonna mérgező anyagot napjainkra sikerült elszigetelni a környezettől. 1990-ben teljesen felhagytak az uránfeldolgozással, helyette az üzem kizárólag ritkaföldfémek feldolgozására állt át.

A település 1957-ben kapott városi rangot. Lakossága 1976-ban már meghaladta a 16 ezer főt. A település jelentősen túlnőtte a korábbi határait. A környező kisebb települések, mint pl. Kannuka és Türsamäe is beolvadtak. Ebben az időszakban sok munkáscsaládot telepítettek be Oroszországból, Ukrajnából, illetve a Szovjetunió más régióiból. Sillamäe 1947–1991 között zárt város volt és Narva–10 néven volt ismert. A szovjet időszak betelepítései nyomán a nemzetiségi összetétel eltorzult, az észtek napjainkban is csak a lakosság kb. 4%-át teszik ki, a népesség többségét orosz nemzetiségűek alkotják. A lakosságszám az 1940-es 2600 főről 1989-re több mint 20 ezerre nőtt, a 2000-es években 15–16 ezer fő között alakul, napjainkban 14 ezer fő alatt van.

A népesség alakulása 2011 és 2024 között

Lakosok száma	14 252	14 122	13 964	13 288	12 989	12 719	12 480	12 438	12 452	12 352
	2011	2014	2015	2017	2018	2019	2020	2022	2023	2024

Adatok: Wikidata

A gazdaság fejlődése a 19. század végén indult meg, amikor Sillamäe üdülőfaluvá vált. A szovjet időszakban megépített ércfeldolgozó üzem volt a fő településképző erő. Napjainkban is a ma már ritkaföldfémeket előállító üzem, a Silmet a város legfontosabb ipari létesítménye. A céget 1997-ben privatizálták, 2011-ben két részletben az amerikai Molycorp vállalat vásárolta meg 89 millió USD-ért.

Sillamäe napjainkban kikötővárosként is jelentős. Kereskedelmi kikötőjét 2005-ben nyitották meg és az áruforgalma 2011-re már elérte az évi 4,9 millió tonnát. A forgalom felfutásában szerepet játszott az, hogy ez az Oroszországhoz legközelebb fekvő EU-s kikötő. A kikötőben vegyi anyagok továbbítására alkalmas terminálok is vannak. 2006–2007 között kompforgalom volt Sillamäe és a finnországi Kotka között, de ez az alacsony kihasználtság miatt megszűnt. Napjainkban Sillamäe – Tallinn, Riga, Klaipeda és Ventspils után – az ötödik legnagyobb forgalmú kereskedelmi kikötő a Baltikumban.