From Wikipedia, the free encyclopedia
A nyelvészetben a partikula egyfajta nem toldalékolható nyelvi elem. Az egyes nyelvek nyelvtanai különbözőképpen tárgyalják. Nyelvészeti irányzatonként is eltérő a megítélése.
Partikuláknak nevezték már az ókorban is a nem toldalékolható szavakat.[1] A magyar nyelvészet kezdetén ezt tette például Földi János (1755–1801).[2] Csak az 1960-as években kezdtek foglalkozni az orosz és a német nyelvészetben ezek közül azokkal a szavakkal, melyek nem mondatrészt képező határozószók, sem más mondattani szerepet betöltő szavak, azaz nem kötőszók vagy elöljárószók. Azelőtt, mivel nem fértek bele a szófajok hagyományos rendszerébe, az ilyen szavakat stilisztikailag kéteseknek, nem ajánlottaknak tekintették, viszont a nyelvészeti kutatások pragmatikai irányultságának fokozásával egyidőben ezeket a szavakat kezdték partikulákként kutatni.[3]
Másrészt észrevették, hogy vannak partikulákban szegény és partikulákban gazdag nyelvek. A francia például az előbbiek közé tartozik, a német pedig az utóbbiak közé.[4] Ezért is van az, hogy a német és más nyelvek mindennapi grammatikáiban is a partikulát modern értelmében külön szófajként kezelik, a francia nyelv grammatikáiban viszont nincs szó partikulákról mint szavakról.
Az, hogy partikula minden nem toldalékolható szó, azaz a határozószó, az elöljárószó, a kötőszó és az indulatszó, a terminus régi és legtágabb értelmezése. A legszűkebb szerint a partikula külön szófaj, amelyhez csak a modális jelentésű, önállóan semmilyen kérdésre sem felelő szavak tartoznak, és léteznek e két felfogás között átmenetek is.[2] Bussmann 1998 is megemlíti az előbbi tág értelmezést, hozzáadva minden olyan változatlan alakú szót is, amelyet nem lehetett a négy hagyományos szófajhoz sorolni. Szerinte a szűkebb értelmezés az indulatszavakra, a tagadó szavakra, a modális partikulákra, a fokozó partikulákra és a konnektorokra vonatkozik.[5]
Helbig 1994 is megemlíti a fenti tág értelmezést. Az ő szűkebb értelmezése szerint modális partikulák az olyan szavak, melyek megtalálhatók a hagyományos szófajokban, de bizonyos nyelvi kontextusokban nincs mondattani funkciójuk a szócsoport vagy a mondat szintjén, hanem csak pragmatikai funkciójuk. A modális partikulákon kívül számba vesz más partikulatípusokat is, amelyek megfelelnek ennek a kritériumnak.[6]
Crystal 2008 szerint partikuláknak neveznek olyan szavakat, melyeket nem lehet besorolni a hagyományos értelemben vett szófajokba. Példákként megemlíti az angolban a főnévi igenévvel használt to szót, mely azonos alakú a to elöljáróval, de nem elöljáró, a not ’nem’ tagadószót,[7] a magyar igekötőknek megfelelő szavakat (come in ’bejön’, get up ’felkel’)[8] és a diskurzusjelölőket, melyeket pragmatikai partikuláknak is nevez: you know ’tudod/tudja’, I mean ’akarom mondani’.[9]
Többen vannak nyelvészek, akik nem különböztetik meg a partikulákat a módosítószóktól. Ez volt a nézete H. Molnár Ilonának is, aki elsőként értekezett a „módosító szók”-ról 1968-ban,[1] és ez volt később is a domináns nézet a magyar nyelvészetben.[10] Más nyelvekkel foglalkozó szerzők a módosítószókat sorolják a partikulákhoz. Például Adnan Čirgić montenegrói nyelvész teszi ezt, modifikatori elnevezéssel foglalkozva velük a partikulák keretében. Mások nem használnak a „módosítószó” terminusnak megfelelőt, hanem az ilyen szavakat modális partikuláknak tekintik.[11] Megint mások a módosítószókat külön megnevezés nélkül sorolják a partikulák közé általában.[12]
A magyar nyelvészetben a partikulákat először Keszler Borbála határolta el radikálisan 1995-ben,[1] majd Kugler Nóra határozta meg a következőképpen: „A partikula olyan viszonyszó, amely nem toldalékolható, más szavakkal nem alkot sem morfológiai természetű, sem szintaktikai kapcsolatot, nem lehet mondatrész […]. Morfológiai természetű szerkezetet azért nem hoz létre, mert nem grammatikai viszonyító elem, mondatrészi szerepre pedig nem létező vagy nagyon szűk denotatív jelentése miatt alkalmatlan. Funkciója az, hogy a mondatban lévő állításon műveleteket végez (pl. előfeltevést kapcsol hozzá, meghatározza topik–predikátum szerkezetét) […]; modális viszonyt, a beszélő attitűdjét (érzelmi, akarati, értékelő viszonyát) fejezi ki, vagy jelöli a beszélő reagálását a kommunikációs helyzetre, illetve annak valamely összetevőjére […]. A partikula önmagában semmilyen kérdésre sem felelhet.”[2]
Ugyancsak Kugler különböztette meg a partikulát a módosítószótól azzal az érvvel, hogy az utóbbi nemcsak mondatba illeszthető (Géza biztosan eltalálta a célt), hanem mondatszó is lehet, amely eldöntendő kérdésre válaszol (– Géza eltalálta a célt? – Biztosan).[13] Ezzel ellentétben a partikula csak mondatban működik, és semmiféle kérdésre sem válaszol.
Más nyelvekkel foglalkozó nyelvészek is megkülönböztetik a partikulát a módosítószótól, az utóbbit különleges határozószónak tekintve, amely mondatban működik, de annak nem egyetlen elemét, hanem egészét módosítja.[14][15][16]
A francia és a román nyelv grammatikáiban hagyományosan az, amit partikulának neveznek nem szó, és nem foglalkoznak vele külön. Grevisse 1964 csak megemlíti, hogy olykor a határozószókat, az elöljárószókat, a kötőszókat és az indulatszókat általánosan partikuláknak nevezik.[17] Más grammatikákban[18] partikuláknak nevezik a mutató névmáshoz adott -ci és -là elemeket, amelyek a közelségre, illetve a távolságra utalnak: celui-ci ’ez’ (hímnem), celle-ci ’ez’ (nőnem), ceux-ci ’ezek’ (hímnem), celles-ci ’ezek’ (nőnem), celui-là ’az’ (hímnem), celle-là ’az’ (nőnem), ceux-là ’azok’ (hímnem), celles-là ’azok’ (nőnem). A Grevisse-féle grammatika a -ci-t és a -là-t határozószóknak nevezi.
Azokat a szavakat, melyeket más nyelvek grammatikáiban partikuláknak neveznek, a román grammatikákban mind határozószóknak tekintik.[19] Annak, amit partikulának tekintenek, a meghatározása „szóhoz hozzáadott változatlan nyelvi elem, amely a szó jelentését erősíti meg”.[20] A sztenderd nyelvváltozatban csak egy ilyen, az -a partikula fordul elő:
Az -a partikula megvan egyes határozószók változataiban is: aici / aicea ’itt’, atunci / atuncea ’akkor’, acum / acuma ’most’.
Nyelvjárásokban előfordul más partikula is: acolo (sztenderd nyelvváltozat) – colo-șa vagy acolo-ia ’ott’ (nyelvjárási változatok), aici (sztenderd) – ici-șa (nyelvjárás) ’itt’.
A partikulák általában szófajváltás útján jöttek létre határozószókból, kötőszókból vagy egyéb szófajokból, és e szavak egy része továbbra is használatos az eredeti funkciójával.
Egyes szavak partikulaként használt alakja megváltozott, és az új alakjuk csak partikulaként létezik. Például így keletkeztek a magyarban a hadd (< hagyd, hogy) és a lám (< lássam, hogy) partikulák.[29]
Végül olyan partikulák is vannak, amelyeknek egyáltalán nincs más szófajbeli megfelelőjük az adott nyelvben. Ilyen például a közép-délszláv diarendszerben a li kérdő partikula, mely a protoszláv nyelvből örökölt.[30]
Olykor ugyanabban a mondatban két vagy három partikula is előfordul:
Azokban a grammatikákban, melyekben a partikulát külön szófajnak tekintik, esetleg a módosítószóval együtt, fajtái megállapításának kérdése ugyanolyan összetett, mint a körülhatárolásáé. Ezt bizonyítják különböző nyelvészek sokféle javaslatai.
Kugler 1998 a partikulákat két főkategóriára osztja, melyekben több alkatégória van:[32]
A német nyelvvel foglalkozó grammatikákban a következő partikulafajták találhatók:
A közép-délszláv diarendszerhez tartozó szerb, horvát és montenegrói nyelv grammatikáiban egyes partikulakategóriák több szerzőnél megtalálhatók, de vannak olyanok is, melyeket csak egyikük vagy másikuk veszi számba. Partikulafélék:
Barić 1997 és Klajn 2005 a partikulák közé sorolja a töltelékszavakat is: Bio sam tamo pa, ovaj, nisam vidio ništa ’Ott voltam, aztán, hát, nem láttam semmit’.[12]
Čirgić 2010 külön szófajként kezeli a konnektorokat, viszont Klajn 2005 ezeket a partikulák közé sorolja: Lekovi treba uzimati uz jelo. Naime, lekari kažu… ’Az orvosságokat étellel kell beveni. Ugyanis az orvosok azt mondják…’ (független mondatok közötti konnektor), Zbilja, šta je bilo s tvojom diplomom? ’Tényleg, mi lett a diplomáddal?’ (a beszélgetésbe új témát bevezető szó).[46]
Čirgić a partikulákhoz sorol mondatba beékelt szócsoportokat is: bez sumnje ’kétségen kívül’, na svu sreću ’szerencsére’.[47] Barić is ezt teszi szócsoportokkal és mondatokkal: Vi to, na sreću, niste osjetili, ali ja, kažem vam, i te kako jesam ’Maga ezt szerencsére nem érezte, de én, hadd mondjam magának, de még mennyire’.[12] Moldovan – Radan szerint tagolatlan mondat is partikulának számít, ha igenlő válasz tagadó alakú kérdésre: – Zar ti ne dolaziš na utakmicu? – Kako da ne! Dolazim ’– Te nem jössz a mérkőzésre? – Dehogy nem! Jövök’.[45]
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.