Kistarcsai Központi Internálótábor
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Kistarcsai Központi Internálótábor a kistarcsai Deák Ferenc utca elülső szakasza mentén helyezkedett el.[2] A tábor tényleges fennállása – különböző hatósági felügyelettel és az egyes politikai időszakok alatt eltérő célokkal – 1938-tól, kisebb megszakításokkal, egészen 1957-ig tartott.
Kistarcsai Központi Internálótábor | |
Kiss János 80 ezer gyufaszálból készült makettje (2021)[1] | |
Alapítva | 1907-ben munkástelep épült, majd 1938-tól a Belügyminisztérium lett a telep hasznosítója |
Megszűnt | 1957 (az internáltak átszállításával a tököli internálótáborba) |
Jogelőd | Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt. lakótelepe |
Jogutód | BM Alapfokú Rendőriskola (1957–1975) BM Tartalékos Tisztképző Iskola (1975–1990) |
Tevékenység | büntetés-végrehajtás |
Székhely | Kistarcsa |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 47° 32′ 39″, k. h. 19° 15′ 41″47.544278, 19.261361 | |
A Kistarcsai Központi Internálótábor weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistarcsai Központi Internálótábor témájú médiaállományokat. |
Kistarcsán 1907-ben indult el a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár kialakítása.[3] Ezzel párhuzamosan kezdték meg a gyár lakótelepének felépítését egy, akkor még beépítetlen földterületen, a vasúti töltéstől északra. A meghirdetett lehetőséggel élve két év alatt 600, az ország különböző községeiből ideérkező munkás telepedett le Kistarcsán és Kerepesen. A község lélekszáma hirtelen jelentősen megnövekedett ennek következtében, és a születések száma is évi átlagban negyvennel emelkedett.[3]
A gyár 1928-ban csődeljárás alá került, a gyárkomplexumot és a munkástelepet is egy éven belül felszámolták.[4] A nagy gazdasági világválság időszakát követően, 1938-ban a Belügyminisztérium kezelésébe került a munkástelep területe.[5] A Horthy-rendszer háborút megelőző időszakában megkezdődött a későbbi internálótábor kialakítása, majd a második világháború második felében, a német megszállást követően Adolf Eichmann és az általa vezetett SS-alakulatok használták a zsidó lakosság begyűjtésére és később vasúton Auschwitzba való szállításának előkészítésére.[6]
A háborút követően a bujkáló nyilasokat és németbarát személyeket őrizték a táborban.[7] 1947-ben rendőrképző tanosztálynak adott helyet az épületegyüttes, 1949 márciusában pedig megkezdődött a központosítás – a Buda-déli egykori központi internálótáborból folyamatosan telepítették át az internáltakat.[8][9] A fővárosban és környékén létesített táborok száma a kistarcsaival együtt összesen 14 volt, a foglyok száma 17 700 körüli.[9] A tábor 1950 májusától az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kezelésében működött.[10] Az internáltakkal való bánásmód egyre brutálisabb és kíméletlenebb lett. Az internálások legkésőbb 1953 októberéig tartottak, amikor a tábort adminisztratív úton kiürítették.[7][9]
1956 októberében, a forradalom időszakában a gödöllői térség fontos bázisa volt, a rögtönzött tagfelvételből megalakult nemzetőrök a Nemzeti Bizottság engedélyével láttak el karhatalmi feladatokat, a fogdában helyi pártfunkcionáriusokat őriztek, illetve hallgattak ki.[11]
1957-ben ismét internálás folyt a falakon belül, javarészt a forradalomban való szerepvállalásuk miatt elítélt foglyokat tartották itt közbiztonsági őrizetben.[12] Az általános amnesztiát követően a Belügyminisztérium rendőrképzésre használta – mint laktanyát –, egészen a rendszerváltás időszakáig.[13][14] Ezt követően, 1990 és 1995 között közösségi szállásként használták az országba illegálisan érkező menekültek őrzésére, ennek bezárása óta pedig a terület nagy része hasznosítatlan, jelenleg is zajlik az érdemi hasznosítással kapcsolatos lehetőségek keresése.[15][16]