olasz film, 1971, Luchino Visconti From Wikipedia, the free encyclopedia
A Halál Velencében 1971-ben bemutatott színes, olasz–francia filmdráma, amely Thomas Mann azonos című, 1912-ben írt novellája alapján készült. Eredeti címe: Morte a Venezia / Mort à Venise. Luchino Visconti alkotása a rendező vizuálisan talán leggyönyörűbb filmje: az 1971-es cannes-i filmfesztiválon a rendezvény 25. évfordulója alkalmából különdíjjal tüntették ki. A kritikusok szélsőségesen ítélték meg a művet: a pozitív vélemények az erőteljes atmoszférát, a színészvezetést, a mű önvallomás jellegét emelték ki, míg a negatív véleményekben az eredeti novellával való, Visconti szempontjából kedvezőtlen összehasonlítások domináltak.
| Halál Velencében (Morte a Venezia) | |
| 1971-es olasz film | |
 | |
| A rendező Luchino Visconti, valamint Sergio Garfagnoli (Jaschu szerepében) és Björn Andrésen | |
| Rendező | Luchino Visconti |
| Producer | Luchino Visconti Robert Gordon Edwards Mario Gallo |
| Vezető producer | Mario Gallo |
| Alapmű | Halál Velencében |
| Műfaj |
|
| Forgatókönyvíró | Luchino Visconti Nicola Badalucco |
| Főszerepben | Dirk Bogarde Björn Andrésen Romolo Valli Silvana Mangano |
| Zene | Gustav Mahler |
| Operatőr | Pasqualino De Santis |
| Vágó | Ruggero Mastroianni |
| Jelmeztervező | Piero Tosi |
| Díszlettervező | Ferdinando Scarfiotti |
| Gyártás | |
| Gyártó | Alfa Cinematografica |
| Ország |  Olaszország |
| Nyelv | angol, olasz, lengyel, francia |
| Forgatási helyszín | Velence |
| Játékidő | 130 perc |
| Forgalmazás | |
| Forgalmazó |  MOKÉP (mozi) Warner Home Video Hungary (DVD) |
| Bemutató |  1971. március 1. 1972. július 6. |
| Korhatár | 14 év (mozi) |
| További információk | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Halál Velencében témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
 |
Alább a cselekmény részletei következnek! |
A XX. század elején járunk. Aschenbach professzor Velencébe érkezik, hogy nyugodt pihenéssel töltsön el egy kis időt, és rendezze gondolatait. A szállodában a többi előkelő vendéghez hasonlóan a legkörültekintőbb kiszolgálásban részesül. A hallban felfigyel egy kamaszfiúra, aki édesanyja, testvére és a nevelőnő társaságában van. A mama Tadziónak szólítja a fiút: a család lengyel. Tadzio fizikai szépsége elbűvöli a professzort, felidéződnek benne azoknak a vitáknak az emlékei, amelyeket Alfred nevű barátjával folytatott a szépség eszményéről. A szálloda strandján már egyértelműen Tadziót figyeli, ahogy a kamaszfiú egyik barátjával homokvárat épít, később pedig séta közben bizalmas beszélgetést folytatnak. Egyszer a liftben Aschenbach összekerül Tadzióval és fiatal barátaival. Nagyon kínosan érzi magát, ráadásul a folyamatosan nevetgélő, számára ismeretlen nyelven kommunikáló fiatalok mintha rajta mulatnának. Tadzio kiszáll az egyik emeleten, majd búcsúzóul visszafordul a liftben utazók felé: mintha egyenesen Aschenbachra emelné igéző tekintetét. A zaklatott professzor egyre képtelenebb tisztázni magában a fiú iránti érzéseit. Hirtelen úgy dönt, hogy elutazik. Az állomáson azonban probléma támad a csomagjaival, kénytelen visszatérni a Lidóra. Beletörődve a Sors akaratába, fokozatosan átadja magát a Tadzio iránti vonzalmának: a strandon már leplezetlenül figyeli, ahogy az édesanya gyengéden törölgeti a homokot a játékban kimelegedett és összepiszkolódott fiú arcáról. Közben idilli emlékek jutnak Aschenbach eszébe, amikor ő és felesége egy csodaszép zöld mezőn gyermekükkel közösen élvezték a természet szépségét. Tadzio mintha észrevenné Aschenbach érdeklődését, sőt időnként úgy tűnik, egyenesen kacérkodik vele. A tengerparton, lepedőbe burkolva álldogáló kamaszfiú a professzor számára olyan, mint egy csodálatos görög szobor.
Aschenbach egyre óvatlanabbá válik, az utcákon is követi ideálját. Figyelmét mindazonáltal nem kerüli el, hogy a város lakói fertőtlenítőt locsolnak szét az utcákon. Korábban már az állomáson is észrevette, hogy egy súlyos betegnek látszó férfi összeesett. Hiába próbál azonban érdeklődni, mindenkitől kitérő választ kap, senki nem hajlandó megerősíteni, hogy járvány sújtja Velencét. Megpróbálja figyelmeztetni Tadzio édesanyját a járványveszélyre, ám az elegáns asszony szemmel láthatóan nem igazán érti, mit akar vele tudatni az izgatott férfi. Aschenbachnak ekkor nyílik először – és egyetlenegyszer – alkalma arra, hogy tétova mozdulattal megérintse Tadziót. A járvány réme a professzor emlékeiből saját személyes tragédiáját is felszínre hozza: gyermeke halálát. Aschenbach a szépség iránti megszállottságtól vezérelve megpróbálja megteremteni a fiatalság illúzióját: befesteti a haját, arckezelést kap, és látszólag évekkel megfiatalodva lép ki ismét az utcára. Tadziót követi a velencei sikátorokban, ahol a járvány miatt immár tüzeket is gyújtanak. Aschenbach fehérre mázolt arcával, barnára festett hajával valójában olyan, mintha maga a Halál lenne, amint áldozata sarkában ólálkodik. A professzor is rádöbben minderre. Később már elcsigázottan ül nyugágyában a korábbi napokhoz képest szinte már kihalt strandon. A fiatalság maszkja leválik róla, a festék végigcsorog az arcán, ismét előtűnik az öregség, a közelgő Halál riasztó látványa. A professzor tehetetlenül kénytelen nézni, amint Tadzió egy másik kamasszal verekedésbe bonyolódik, és a küzdelemben alulmarad. A megbántott fiú lassan besétál a tengerbe: Aschenbach ezt a képet látja életében utoljára. Holttestét a szállodai alkalmazottak sietve viszik el a tengerpartról.
„Fellini Clownjainak[1] átütő sikere után most Visconti hódította vissza rajongóit. Mesteri kézzel vitte filmre Thomas Mann remekművét, a Halál Velencében című, immár klasszikusnak minősíthető elbeszélését. Visconti alkotásában maradéktalanul érvényesül a jellemábrázolás, plasztikusan hatnak a történet lélektani konfliktusai. A képi újjáalkotásban döbbenetes erővel elevenedik meg a kor atmoszférája, a század eleji Velence, a felső tízezer fényűző üdülőhelyének pazarlóan pompás és elviselhetetlenül fojtott levegője. A művészi élményt fokozza Dirk Bogarde ragyogó alakítása…”
(K. R.: Halál Velencében – Római filmlevél. In: Filmvilág 1971/9, 16–18. oldal)
„Visconti tagadhatatlanul nagy művész. Csodálatos érzékkel, képi kultúrával teremti meg az 1911-es év Velencéjének, s az elegáns tengerparti fürdőhotel különös légkörét.[2] Biztos érzékkel, ritka képzelőerővel talál rá a Thomas Mann-novella közegére, a lényeget illetően azonban csak a külsőségekig jut el. A legjelentéktelenebb változtatása, hogy a híres író, Gustav Aschenbach, nála zeneszerzőként szerepel. […] Visconti a művészetelméleti, filozófiai áttételeket vulgáris párbeszéddé formálja, az érzelmeket operai fortissimóvá fokozza. Mindent eltúloz, mindent banális látvánnyá formál. A hatóságok által elleplezett kolerajárvány megfoghatatlan szorongása testet ölt: egy kolerabeteg a szemünk láttára esik össze. […] Dirk Bogarde eljátssza, de nem tudja elhitetni a figura kivételes intellektusát. A Tadziót megszemélyesítő Bjorn Andersen[3] azonban maga az arkangyali, eszményi szépség.”
(Létay Vera: Tengeren innen, tengeren túl – Cannes-i beszámoló. In: Filmvilág 1971/12, 15–18. oldal)
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
