Földtudomány
From Wikipedia, the free encyclopedia
From Wikipedia, the free encyclopedia
Földtudományoknak nevezzük a Földdel foglalkozó tudományágakat. Ez a bolygótudományok (planetológia) egyik speciális esete, lévén a Föld egy bolygó (az eddig ismert egyetlen olyan bolygó, amelyen élet található).
| Földtudomány | |
 | |
| A Földet tartó Atlasz alakja Gerardus Mercator Atlas sive Cosmographicae Meditationes de Fabrica Mundi et Fabricati Figura című 1596-os művének címlapján | |
| Tárgya | a Föld |
| Ágai | |
| Jelentős művelői | Sztrabón, Pomponius Mela, Pauszaniasz, Ibn Ruszta, Brémai Ádám, Al-Idríszi, Al-Makrízi |
| Jelentős kézikönyvei | Kogutowicz Károly : Bevezetés a földrajztudományba (Budapest, 1943) |
| – természettudományok – | |
A földtudományok a fizika, matematika, kémia és biológia segítségével építik fel a Föld megértéséhez szükséges rendszereket. Ezek segítségével a tudósok lehetőséget kaphatnak arra, hogy megjósolják a „Föld bolygó” nevű rendszer viselkedését.
Mint a többi tudós, a földtudománnyal foglalkozó szakemberek is a tudományos módszereket alkalmazzák: a természeti jelenség megfigyelése után adatokat gyűjtenek róla, majd megalkotnak egy elméletet. Az elméletet a jelenség újabb megfigyeléseivel ellenőrzik. A földtudományokban az adatgyűjtés különösen fontos része az elméletek kidolgozásának. A rendszer szintű megközelítés – amit a globális műhold-rendszerek mellett a számítástechnika és a hajózási adatgyűjtés fejlődése is segít – egyre több lehetőséget ad a kutatóknak a Föld múltbéli folyamatainak megértéséhez és viselkedésének előrejelzéséhez.
.jpg)
A földtudományok:
A tudományágak nem mindig különíthetőek el ilyen egyértelműen; számos interdiszciplináris tudomány is kialakult:
Más tudományágak (összefoglaló nevükön „Föld rendszertudományok”) a Föld egészét olyan, önálló rendszerként vizsgálják, amelyet részrendszereinek kölcsönhatásai, azok pozitív és negatív visszacsatolásai alakítanak:
A vulkánok és földrengések, a folyók, az időjárás, egyszóval minden, ami a Földdel történik, két nagy energia: a hő és a gravitáció eredményei. A felszíni élethez szükséges hő nagyobb része a Napból érkezik, a földtani folyamatokat kiváltó és tápláló hő, valamint a gravitáció zöme a Föld belsejéből.
A Föld állandóan változik. Hegyek emelkednek ki, kontinensek mozdulnak el, a szél és a hullámok átformálják a tájat.
Mindezeket a változásokat két „hőmotornak” köszönhetjük. Az egyik a Föld belsejében működik, a másik kívülről hat rá. Azért nevezzük ezeket „motoroknak”, mert a hőenergiát – az autók motorjához hasonlóan – mozgási energiává alakítják át.
A Nap hője felmelegíti a Földet és működteti a külső hőmotort. A Nap hője nélkül Földünk jeges, élettelen sivatag lenne. A Föld belsejéből érkező hő húzza és tolja a kérget, ezért mozog a felszíni kőzetréteg. A Nap egy elképesztően forró gázgömb; a közepén a hőmérséklet eléri a 15 millió °C-t. A Nap elég távol van tőlünk ahhoz, hogy felmelegítse, de ne égesse el a Földet.
A Nap hője mozgatja a Földet körbeölelő gázréteget – az atmoszférát. Ez a mozgás a szél. A Napból érkező meleg hatására a Föld felszínén található víz a légkörbe jut, majd eső formájában visszahull a Földre – ez a folyamat a víz körforgása. A Föld felszínén a víz és a szél állandó mozgása egyes helyeken elmorzsolja a sziklákat, míg másutt feltölti a mélyedéseket.
A legtöbbet a földrengéshullámok útját tanulmányozva tudhatjuk meg a Föld szerkezetéről. A rengéshullámok elhajlanak, amikor áthaladnak a Föld kőzetburkainak határain. A rengéshullámoknak két fajtája van: az ún. elsődleges hullámok gyorsabban mozognak, mint a másodlagosok.
A Föld belsejében lévő „motort” a Föld közepéből – a magból – a Föld kérge felé áradó hő működteti. A köpeny feláramló anyaga felnyomja és széthasítja a kérget. A kéreglemezek – és így a rajtuk ülő hegyek, vulkánok, kontinensek – elmozdulása a hő áramlásának következménye.
A húzóerő: A Föld gravitációja megakadályozza, hogy a tárgyak kirepüljenek az űrbe, mert a Föld középpontja felé vonzza a tárgyakat. A gravitáció miatt hömpölyögnek a folyók lefelé, és a gravitáció miatt esik az eső a talajra.
Amikor az űrhajósok a Föld fölött szabadon lebegnek, súlytalanok, mert szabadon esnek a Föld felé, miközben azonos sebességgel távolodnak is tőle.
A Föld belsejében lezajló változásokat nehéz elképzelni, mert nem látjuk őket. A Föld felszíni változásai már sokkal nyilvánvalóbbak, hiszen nap mint nap saját szemünkkel győződhetünk meg róluk. Ilyen változások az időjárás, a folyók medrének átalakulása, a gleccserek és az óceánok felszínt formáló mozgása. A felszíni változások többségét a Nap melege és a Föld gravitációja okozza. A Nap az Egyenlítő körül jobban felmelegíti a Földet, mint a sarkoknál. Ettől a meleg levegő az Egyenlítőnél felemelkedik, hogy a sarkoknál leereszkedjen, így alakul ki a földi légkörzés. A földi szelek és az óceáni áramlatok a Földön mindenhova eljuttatják a meleget, és alapvetően befolyásolják az éghajlatot.
A Föld felszínén a szilárd kőzetek elmállanak. A nappal felmelegedett kőzetek éjjel lehűlnek, a hőingadozás miatt megrepednek, és aprózódni kezdenek. Ez a fizikai mállás különösen akkor intenzív, amikor a repedésekbe beszivárgó víz időnként megfagy. Kémiai mállásról olyankor beszélünk, amikor a kőzetet kémiai anyagok, például az esőben található savak oldják. Mind a fizikai, mind a kémiai mállást felerősítik a talajban élő szervezetek (kiváltképp a növények gyökerei) – ilyenkor, azaz az esetek többségében biológiai mállásról beszélünk.
A málló vagy aprózódó kőzet darabkái meglazulnak; elsodorja őket a szél, a gleccserek jege, a folyók vize vagy az óceán – ez a folyamat az erózió. Az így elsodort kőzettörmelék maga is őrli, csiszolja a Föld felszínét, változtatja a táj arculatát. Háromféle erózió létezik: szélerózió a sivatagban, vízerózió a folyómederben és a jégerózió a gleccsereknél.
A Nap felmelegíti a Föld felszínén található vizeket. A víz láthatatlan gázzá alakul át, és a vízpára felemelkedik a levegőbe. A tisztán fizikokémiai párolgást evaporációnak, a növények párologtató tevékenységét transzspirációnak nevezik. Fenn a magasban a levegő hűvösebb, és a vízpára ismét folyékony vízzé alakul – ez a folyamat a kondenzáció. A kondenzált vízből alakulnak ki a felhők. Amikor a gravitáció a felhőkből lehúzza az esőt vagy a havat, a víz visszatér a Föld felszínére, és a körforgás újra kezdődik.
A folyók, a gleccserek és az óceánok néhol elmossák, másutt felépítik a talajt. A folyók felső szakaszukon V alakú völgyeket és katlanokat vájnak, és az így kimosott anyagot elszállítják a tengerbe, vagy a szárazföldi medencékben szétterülve, alsó szakaszukon rakják le. Így alakulnak ki a feltöltött medencék (például a Kárpát-medence) és a deltatorkolatok. A gleccserek tál alakú völgyeket vájnak. A hegyekből lemorzsolt hordalékukat (a morénát) ott rakják le, ahol elolvadnak – így keletkeztek a Déli Alpokban Észak-Olaszország tavai is. Az óceánok öblöket és íveket vájnak, hordalékukból alakulnak ki a homokos vagy kavicsos tengerpartok. A sivatagokban a szél formálja a felszínt; a legismertebbek a homoksivatagok.
